2015. március 3.

Ige: Az apostoli példamutatás.

Mert akarom, hogy tudtotokra legyen és tisztába legyetek vele, hogy milyen nagy tusakodásom van, és hogyan küzdök, harcolok ti érettetek, és azokért, kik Laodiceában vannak, és mindazokért, akik nem láttak engem személy szerint e hústestben;

Hogy bátorítást vegyen az ő szívük, egybeköttetvén, és egyesíttetve az Isten szerinti szeretetben. És hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten azaz az Atya, vagyis a Krisztus ama titkának megismerésére. [Más fordítás: „Hogy szívükben megerősödve, felbátorodva és a szeretetben egyesülve, összeforrva eljussanak a tökéletes, a teljes megismerés, és megértés minden gazdagságára: Isten titkának, Krisztusnak ismeretére]* (Kol. 2,1-2)

*És: Ama titkot, mely el vala rejtve ősidők óta és nemzetségek, és generációk, nemzedékek óta az emberek elől, most pedig megjelentetett, kijelentetett, kinyilatkoztatott, nyilvánvalóvá tétetett, láthatóvá vált az Ő szentjeinek” (Kol. 1,26)

„És azért imádkozom, hogy a ti Isten szerinti szeretetetek még jobban-jobban gyarapodjon, és bővölködjék Istenismeretben, Isten teljes, igazi megismerésében, tudományban, megértésben, és a teljes tapasztalatban és mindenféle észlelésben, érzékelésben” (Fil. 1,9)

Amikor pedig felolvasták nálatok ezt a levelet, gondoskodjatok arról, hogy a laodiceai gyülekezetben is felolvassák, de arról is, hogy a Laodiceából érkezett levelet ti is felolvassátok” (Kol. 4,16).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.