Jób. 5. fejezet: aki Isten előtt meghajlik, az megszabadul; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Jób. 5,1 Kiálts csak! [emeld föl hangodat], Van-é, aki felelne néked? A szentek közül melyikhez fordulsz?*

*Már a prófécia is így hangzik: „Meddig kiáltok még oh Uram, és nem hallgatsz meg! Kiáltozom hozzád az erőszak miatt, és nem szabadítasz meg!” (Hab. 1,2).

Jób. 5,2 Mert a bolondot [('ĕvíl): ostobát; istentelent, aki Isten nélkül él] bosszúság [(kaʿaś kaʿas): a harag, düh] öli meg, [(háraḡ): pusztítja el].  Az együgyűt [(páṯáh): hiszékenyt, naivat, elcsábítottat, rászedettet, félrevezetettet] pedig buzgóság [(qinə'áh): féltékeny, irigy hevülés] veszti el [és a balgát halálba kergeti a heveskedés]*

*Ezért figyelmezteti Krisztus népét a Szent Szellem: „Ne legyünk hiú dicsőség kívánók, hiábavaló dicsőség után sóvárgók, és dicsőségre törők, egymást ingerlők, egymásra irigykedők. [Más fordítás: Ne legyünk üres dicsőségre vágyók, egymással szemben kihívók, egymásra irigykedők; Ne törtessünk kihívóan s egymásra irigykedve hiú dicsőség után]” (Gal. 5,26).

„Semmit nem cselekedvén versengésből, vetélkedésből, önzésből, viszálykodásból, perlekedésre való hajlamból, önhittségből, sem hiábavaló hiú dicsőségvágyból, hanem alázatosan egymást különbeknek, kiválóbbnak tartván, és többre becsülvén ti magatoknál. [Más fordításban: Ne irányítson benneteket az önzés, irigység, vagy büszkeség! Ellenkezőleg, alázatosak legyetek, és adjatok a másiknak több tiszteletet, mint amit magatoknak kívántok]” (Fil. 2,3).

Jób. 5,3 Láttam, [(rá'áh): észrevettem] hogy egy bolond [('ĕvíl): esztelen, ostoba, istentelen, azaz Isten nélkül élő] gyökerezni kezdett [(šáraš): gyökeret vert], de nagy hamar [(piṯə'óm piṯə'ôm): hirtelen, váratlanul] átok szállt szép hajlékára [hirtelen elkorhadt a lakóhelyén]*

*Dávid is erről prófétál: „Láttam elhatalmasodni a gonoszt és szétterjeszkedett az, mint egy gazdag lombozatú vadfa; De elmúlt (eltűnt) és ímé nincsen! Kerestem, de nem található” (Zsolt. 37,35-36).

„Az Úrnak átka [szűkölködés, szegénység száll] és van a gonosznak [a céltévesztőnek, istentelennek, vagyis Isten nélkül élőknek] házán [és háznépén; leszármazottain, utódain, és javain]…” (Péld. 3,33).

 Mert: „Álnokság van az ő szívében, gonoszt forral minden időben, (és viszálykodást szít) háborúságot indít. Annakokáért hirtelen eljő az ő nyomorúsága, (hirtelen tör rá a veszedelem) gyorsan megrontatik, (egy pillanat alatt összetörik menthetetlenül) s nem lesz gyógyulása” (Péld. 6,14-15).

 Ézsaiáson keresztül folytatódik a kijelentés: „Még alig plántáltattak, még alig vettetének el, alig vert gyökeret a földben törzsük, és Ő csak rájuk fuvall, és kiszáradnak és őket, mint polyvát, forgószél ragadja el” (Ésa. 40,24).

Az engedetlenség következményéről  beszél a törvény is: „ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged (Héber szerint: (bô'): kapcsolatba, közösségbe kerül az (qəláláh): átokkal, és az (náśaḡ): birtokba veszi)” (5Móz. 28,1.2.15)

„Mert akiket ő… megátkoz, kivágattatnak azok”(Zsolt.37,22)

„Az istenteleneknek háza elvész;…” (Péld. 14,11)

Mert Isten azt mondja: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házadnépe!” (Csel. 16,31)

Mert: „Krisztus váltott meg minket [kivásárolt bennünket; váltságdíj ellenében felszabadított] a törvény átkától [átka alól]” (Gal. 3,13).

 S az engedetlenek: „Mert akik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje” (Gal. 3,10).

Jób. 5,4 Fiai messze estek [(ráḥaq): távol vannak] a szabadulástól [(jéšaʿ ješaʿ): segítségtől, üdvösségtől, biztonságtól, jóléttől]: a kapuban [(šaʿar): bejáratnál] megrontatnak [(dḵ'): összetöretnek, letapostatnak], mert nincs, aki kimentse [(nácal): kiragadja, megszabadítsa, megvédje, megmentse] őket, [mert nincs védelmezőjük].

Jób. 5,5 Amit learatnak néki, az éhező eszi meg, a töviskerítésből [(cén): tüske, bozót mellől] is elviszi azt, kincseiket [(ḥajil): gazdagságát] tőrvetők nyelik el. [Más fordítás: Aratását, melyet tövisek közül vett ki, megeszi az éhező, vagyona után liheg, és szürcsöli a szomjazó]*

*Az Úr Jézus jelenti ki, hogy mit jelent a tövis: „… a tövis az evilág dolgai miatti aggódás és a megélhetésről való gondoskodás, és törekvés…” (Luk. 8,14).

Így figyelmeztet az Úr: „És ha megvetitek rendelkezéseimet, és megutáljátok döntéseimet, ha nem hajtjátok végre minden parancsomat, hanem megszegitek szövetségemet, akkor: …Hiába vetitek el a magot, ellenségeitek eszik meg a termését” (3 Móz. 26,15-16).

És bár: „Eszel majd, de nem laksz jól, hanem éhen maradsz. Ha félreraksz is, nem mented meg, mert amit meg akarsz menteni, fegyver martalékává teszem. Vetni fogsz, de nem aratsz, sajtolsz olajbogyót, de nem kened magad olajjal, mustot is préselsz, de nem iszol bort” (Mik. 6,14-15).

Jób. 5,6 Mert nem porból támad a veszedelem s nem földből sarjad a nyomorúság! [Héber szerint: „Mert nem a (ʿáp̄ár): földből (jácá'): származik a ('áven): hazugság, csalás, romlottság, gonoszság, igazságtalanság, baj, csapás, szerencsétlenség, és nem a ('ăḏámáh): földből (cámaḥ): nő ki a (ʿámál): fáradságos munka, erőfeszítés, szenvedés, gyötrődés, vesződés].

Jób. 5,7 Hanem nyomorúságra születik az ember, amint felfelé szállnak a parázs szikrái. [Héber szerint: Hanem az ('áḏám):  emberi faj úgy (jálaḏ): teremti, hozza létre a (ʿámál): fáradozást, vesződséget, kellemetlenséget, fáradtságot, kimerültséget, fájdalmat, szenvedést, mint ahogy a (rešep̄): láng (bén): fia (gḇhh): gőgösen, dölyfösen, fennhéjázóan (ʿúp̄): magasra repül]*

*Mikor az ember Isten szava helyett a sátán szavát és ezzel természetét fogadta be, így szólt az Úr, kijelentve ennek következményét: „Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed. Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (1 Móz. 3,17-19).

Jób. 5,8 Azért [('úlám): mindazonáltal] én a Mindenhatóhoz, az [('él): erős, hatalmas Istenhez] folyamodnám, és Hozzá [(drš): járulva, tudakozódnék, és az Istenre bíznám [Isten elé (śím śúm): helyezném, terjeszteném] ügyemet, [segítségül híva Őt]*

*Maga Isten is arra bátorít, hogy: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15).

És az apostolon keresztül megerősíti az Úr ígéretét: „Mert minden [vagyis mindenki], aki segítségül hívja az Úr nevét, [személyét, és hatalmát, tekintélyét] megtartatik, [vagyis üdvözül] (Róm. 10,13).

Már Mózes ezt a kijelentést kapja az Úrról: „Aki irgalmas marad, és megtartja szeretetét ezer íziglen; megbocsátja a bűnt, vagyis a céltévesztést, hitszegést és vétket. De nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen. (Az eredeti szöveg szerint: Aki megtartja szeretetét, és megigazulttá teszi a törvénynélküli állapotban lévő, Isten nélkül élő, céltévesztetteket, és a vád alá esőket. És a vádolhatókat ártatlannak nyilvánítja, fölmenti. És a törvényszegő apák gyermekeit a harmadik és negyedik generációhoz / nemzedékhez tartozó unokákat és dédunokákat is” (2 Móz. 34,7).

 Dávid ismerve az Urat azt kéri, hogy Ő ítélje meg, az Ő igazsága szerint: „Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért. Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram, Istenem, hogy ne örüljenek rajtam!” (Zsolt. 35,23-24)

 S a Szent Szellem Isten igazságáról így tesz bizonyságot: „Istennek igazsága pedig Jézus Krisztus...” (Róm. 3,22).

Jób. 5,9 Aki nagy [(gəḏóláh gáḏôl): számos, hatalmas], végére mehetetlen dolgokat művel [(ḥéqer): kikutathatatlanul], és csodákat, amiknek száma nincsen [csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul].*

*Dávid így imádkozik: „Mely nagyok Uram a te műveid, igen mélységesek a te gondolataid! Az ostoba ember nem ismeri fel, az esztelen nem érti meg” (Zsolt. 92,6-7)

„Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt” (Zsolt. 139,6)

A prófétán keresztül ezt kérdezi az Úr: „Hát nem tudod-e és nem hallottad-e, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremté a föld határait? Nem fárad, és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége!” (Ésa. 40,28).

 Az apostol is erről tesz bizonyságot: „Óh Isten gazdagságának bölcsességének és tudományának [tudásának, ismeretének] mélysége! [és szélsőséges és túl nem szárnyalható állapota, és rejtélye]. Mely igen kikutathatatlanok [kifürkészhetetlenek, és megfoghatatlanok] az ő ítéletei [az Ő szándékai; döntései] s kinyomozhatatlanok [megvizsgálhatatlanok; megmérhetetlenek], az ő útjai! [módszerei, és tevékenysége]” (Róm. 11,33).

Jób. 5,10 Aki esőt ad [(náṯan): bocsát] a földnek színére [(páním): felszínére], és a mezőkre vizet bocsát [és vízzel öntözi az egész határt]*

*Dávid így énekel Isten hatalmáról, és jóságáról, Aki: „Felemeli a felhőket a földnek széléről; villámlást készít, (villámokat szór) hogy eső legyen, s szelet hoz elő tárházaiból” (Zsolt. 135,7).

„Szavára víz-zúgás támad az égben, és felhők emelkednek fel a föld határairól; villámlásokat készít az esőnek, és kihozza a szelet az ő rejtekhelyéből” (Jer. 10,13).

Bizony: „Meglátogatod a földet és elárasztod. Gondoskodsz a földről, és megöntözöd; nagyon meggazdagítod azt. Istennek folyója, és patakja tele van vizekkel; gabonát szerzesz nékik, és gabonával látod el az embereket, mert úgy rendelted azt, és így gondoskodsz a földről. Megitatod barázdáit, göröngyeit meglapítod, elegyengeted; záporesővel meglágyítod, porhanyítod azt, termését és növényzetét megáldod. Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és a te javaiddal, és a te nyomdokaidon kövérség, és bőség fakad; Csepegnek a puszta legelői, és legelők sarjadnak a pusztán és a halmokat vígság és ujjongás övezi. A legelők megtelnek juhokkal, és nyájak lepik el a legelőket, és a völgyeket gabona borítja; örvendeznek és ujjonganak, és énekelnek” (Zsolt. 65,10-14)

És az apostol így folytatja a megvallást: „Ki az elmúlt időkben, vagyis az előző nemzedékek során hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni, megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon: Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jótevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket” (Csel. 14,16-17).

És Dávid így folytatja: „Énekeljetek az Úrnak hálaadással, (zengjetek hálaéneket az ÚRnak) pengessetek hárfát (énekeljetek hárfakísérettel) a mi Istenünknek! Aki beborítja az eget felhővel, esőt készít a föld számára (esőt bocsát a földre), és füvet sarjaszt a hegyeken” (Zsolt. 147,7-8).

Jób. 5,11 Hogy az alázatosokat felmagasztalja, és a gyászolókat szabadulással vidámítsa. [Héber szerint: Az (šáp̄ál): alacsonyrendű megalázottakat, (márôm): magasra (śím śúm): helyezi, a (qáḏar): gyászolókat (śáḡaḇ): magas, biztonságos helyre teszi, oltalomba helyezi, megvédi, és (jéšaʿ ješaʿ): megszabadítja, üdvözíti]^*

*És így folytatódik a kijelentés: „Mert nem napkelettől, sem napnyugattól, s nem is a puszta felől támad a felmagasztalás; Hanem Isten a bíró, aki egyet megaláz, mást felmagasztal!” (Zsolt. 75,7-8).

Mert: „Az Úr szegénnyé tesz és gazdagít, Megaláz s fel is magasztal; Felemeli a porból a szegényt. És a sárból kihozza a szűkölködőt, Hogy ültesse hatalmasok mellé. És a dicsőségnek székét adja nékik; Mert az Úré a földnek oszlopai. És azokra helyezé a föld kerekségét” (1 Sám. 2,7-8)

Jób. 5,12 Aki semmivé teszi a csalárdok gondolatait [széttépi a ravaszok fondorkodását], hogy szándékukat kezeik véghez ne vihessék [Héber szerint: Aki (párar): meghiúsítja a (ʿárúm): ravaszak, agyafúrtak  (maḥăšeḇeṯ maḥăšáḇáh): elgondolását, terveit, célját, hogy (tušijjáh túšijjáh): maradandó sikert (jáḏ): kezeik, erejük, fegyvereik ne (ʿáśáh): vihessenek véghez]*

*Mert azt mondja az Úr: „Tanácskozzatok, (szőjetek csak terveket) de haszontalan lesz, (majd meghiúsulnak) beszéljetek beszédet, (tárgyaljatok csak) de nem áll meg, (úgysem sikerül) mert Isten van mi velünk!” (Ésa. 8,10).

Így amikor a templom építői ellen terveztek cselt ellenségeik: „És lőn, hogy meghallották a mi ellenségeink, hogy megtudtuk az ő szándékukat (az ő tervüket), és hogy Isten semmivé tette (meghiúsította) az ő tanácsukat: visszatértünk mi mindnyájan a kőfalhoz, kiki az ő munkájához” (Nehem. 4,15).

Mert: „Az Úr elforgatja (semmivé teszi) a nemzetek tanácsát (tervét), meghiúsítja a népek gondolatait (szándékait)” (Zsolt. 33,10).

Jób. 5,13 Aki megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban [saját ravaszságukkal], és a hamisak tanácsát hiábavalóvá teszi [Héber szerint: Aki (láḵaḏ): foglyul ejti a (ḥáḵám): bölcseket az ő (ʿórem): ravaszságukkal, fortélyaikkal, és (páṯal): csavaros, fonák (ʿécáh): tervük, szándékuk (máhar): meghiúsul]*

*Bizony: „Nincs (nem használ) a bölcsesség, és nincs értelem, és nincs tanács az Úr ellen” (Péld. 21,30).

Mert azt mondja az Úr: „A csalók jeleit semmivé teszem, és a varázslókat bolondokká, a bölcseket meghátrálásra kényszerítem, leleplezem, hogy tudományuk bolondság” (Ésa. 44,25).

És: „A maga álnokságai fogják meg az istentelent (az Isten nélkül élőt), és a saját bűnének (céltévesztésének) köteleivel kötöztetik meg” (Péld. 5,22).

Bizony: „Megszégyenülnek a bölcsek, megrémülnek és megfogattatnak! Ímé, megvetették az Úr szavát; micsoda bölcsességük van tehát nékik?” (Jer. 8,9).

„Az ÚR tudja, milyen hiábavalók az ember gondolatai” (Zsolt. 94,11).

A prédikátor pedig a testi emberről, és annak bölcsességéről így beszél: „A bölcs ember nyitott szemmel jár, a bolond pedig sötétben botorkál. De arra is rájöttem, hogy ugyanaz lesz a sorsa mindegyiküknek. Bizony a bölcs emberre sem emlékeznek örökké, meg a bolondra sem. Mert mindaz, ami megtörtént, feledésbe megy az eljövendő időben, és a bölcs is meghal, meg a bolond is. Meggyűlöltem az életet, mert rossznak tartottam azokat a dolgokat, amiket véghezvisznek a nap alatt: hiszen minden hiábavalóság és hasztalan erőlködés” (Préd. 2,15.17).

Ezért: „Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek” (Róm. 1,22).

„Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét?” (1Kor. 1,20).

Ezért az apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket: „Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik” (Kol. 2,8).

„Mert hiszen e világ, vagyis ennek a létkornak a bölcsessége bolondság, butaság, ostobaság, értetlenség, oktalanság az Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban, álokoskodásukban, ravaszságukban, mesterkedésükben. És ismét: Ismeri, és tudja az Úr a bölcsek gondolatait, fontolgatásait, érveléseit, okoskodásait, mert tárva vannak előtte, hogy holtpontra jutottak elgondolásaikkal, hogy hiábavalók, haszontalanok, fölöslegesek, értéktelenek, tévesek” (1 Kor. 3,19-20).

Jób. 5,14 Nappal sötétségre bukkannak [(ḥóšeḵ): sötétben botorkálnak], és délben is [(cóhar): fényben is tapogatóznak] tapogatva járnak, mint éjszaka*

*A sötétség következményéről így szólnak a próféták: „A tanításra és bizonyságtételre hallgassatok! Ha nem ekként szólnak azok, akiknek nincs hajnaluk, (hiszen ők olyan dolgokról beszélnek, amelyeknek nincs jövője). Úgy bolyongani fognak a földön, szorongva és éhezve. és lészen, hogyha megéhezik, felgerjed (és fölháborodik) és megátkozza (és gyalázza) királyát és Istenét, s néz fölfelé, És azután a földre tekint, és ímé mindenütt nyomor és sötétség, és szorongatásnak éjszakája, ő pedig a sűrű sötétben elhagyatva!” (Ésa. 8,20-22).

„Hallgassatok és figyelmezzetek; ne fuvalkodjatok fel, (és ne legyetek kevélyek) mert az Úr szólott! Dicsőítsétek az Urat, a ti Isteneteket, mielőtt sötétséget szerezne, (és sötétséget támasztana) és mielőtt (botladoznátok) és megütnétek lábaitokat a (homályba borult), sötét hegyekben; mert világosságot vártok, és halál árnyékává változtatja azt, és sűrű homállyá (és sűrű sötétséggé) fordítja! Ha pedig nem hallgatjátok ezt: sírni fog az én lelkem a rejtekhelyeken a ti kevélységetek miatt, és zokogva zokog; a szemem pedig könnyeket hullat, mert az Úr népe fogságba vitetik (bizony fogságba kerül az ÚR nyája)” (Jer. 13,15-17).

„És tapogatni fogsz délben, amint tapogat a vak a sötétségben; és szerencsétlen leszel a te újaidban, sőt elnyomott és kifosztott leszel minden időben, és nem lesz, aki megszabadítson” (5 Móz. 28,29).

Mert: „A békesség útját nem ismerik, és nincsen jogosság kerékvágásukban, (eljárásuk nem törvényes) ösvényeiket elgörbítik, aki azon jár, nem ismeri a békességet. Ezért van távol tőlünk az igazságosság, (a törvény) és nem ér el minket az igazság, várunk világosságra, és ímé, sötétség, (napfényre) és fényességre, és ímé, homályban járunk! Tapogatjuk, mint vakok a falat, és tapogatunk, mint akiknek szemük nincs, megütközünk (botladozunk fényes) délben, mint alkonyatkor, és olyanok vagyunk, mint a halottak az egészségesek közt” (Ésa. 59,8-10).

 Emiatt: „Romlás, baj, csapás, pusztulás, romok és nyomorúság, nyomorgatás, szerencsétlenség, azaz csapás, és sanyarúság jár a nyomukban, az ő ösvényeiken, és útjaikon. És a békesség útját nem ismerik: nincsenek tudatában, nem érzik, nem észlelik, nem biztosak benne, mert nem értik” Róm. 3,16-17).

Mert nem ismerték meg azt, aki kijelentette, hogy: „Én vagyok az út…” (Ján. 14,6)

Akiről már a próféták is így szóltak „… és hívják nevét:… békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6)

Aki így bátorítja az övéit: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Ján. 14,27)

És akinek neve: Úr Jézus: „Mert Ő a mi békességünk” (Eféz. 2,14)

Akik Őt nem ismerik, arról így szól a Szent Szellem: „Nincs békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek, akik Isten nélkül élnek! Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!” (Ésa. 48,22; 57,21).

Jób. 5,15 Aki megszabadítja [(jášaʿ): segíti, támogatja, és győzelmet ad a szegénynek, az elesettnek, mert megmenti] a fegyvertől, a [(ḥereḇ): kardtól], az ő szájuktól, és az erősnek, a [(ḥázáq): szilárd, makacs ellenálló, a hatalmas vitéz] kezéből [(jáḏ): fegyverétől, erejétől] a szegényt [az ('eḇəjôn): elnyomott, szerencsétlen, nyomorult, segítségre szorulót]*

*Mert: „Nyelved ártalmakon elmélkedik, s olyan, mint az az éles borotva, te álnokságnak mestere! A rosszat szereted inkább, hogy nem a jót, és a hazugságot inkább, mint igazságot szólni. Szela. Szeretsz minden ártalmas beszédet, (szeretsz bántó szavakat mondani) álnok a nyelved”(Zsolt. 52,4-6).

Jób. 5,16 Hogy legyen reménysége a szegénynek, és a hamisság, a [(ʿavəláh ʿável ʿevel): gonoszság] befogja az ő száját [és elnémul]*

*Ezért: „… dicséri őt mindaz, aki ő reá esküszik; mert bedugatik a hazugok szája” (Zsolt. 63,12).

 És: „Aki megcsúfolja (gúnyolja) a szegényt, gyalázattal illeti annak Teremtőjét; aki gyönyörködik másnak nyomorúságában, (és aki a veszedelemnek örül) büntetlen nem lészen!” (Péld. 17,5).

Mert Ő: „felemelé a nyomorultat az ínségből, (a szegényeket oltalmazza a nyomorúságban) és hasonlóvá tette a nemzetségeket a juhnyájhoz. Látják az igazak és örvendeznek, és minden gonoszság megtartóztatja (befogja) az ő száját” (Zsolt. 107,41-42).

Jób. 5,17 Ímé, boldog ember az, akit Isten megdorgál [megfedd]; azért a Mindenhatónak büntetését [fenyítését] meg ne utáljad. [Héber szerint: ('ešer): boldogság a ('ĕnôš): halandó, esendő embernek, akit Isten (jḵḥ): megvizsgál, kikérdez. Azért a (šaddaj): Mindenható, (músár): figyelmeztetését, tanítását, útmutatását ne (má'as): utasítsd el, és ne utasítsd vissza]!*

*És így folytatódik a kijelentés: „Az Úrnak fenyítését [(paideia): nevelését, tanítását, figyelmeztetését, intését, oktatását, és képzését], fiam, ne utáld meg. [Ne hárítsd el, ne vesd meg, és ne állj ellene] se meg ne und [(ekluó): ne erőtlenítsd meg, és ne szüntesd meg] az ő dorgálását [ele(n)gkho): feltárását, felfedését, mert Ő ismertté teszi – napvilágra hozza – a tényeket, meggyőz, és beláttat]” (Péld. 3,11).

„Mert akit szeret az Úr, megdorgálja [vagyis azt tanítja, oktatja, képezi, és neveli] és pedig mint az atya az ő fiát, akit kedvel, [akinek javát akarja, és akiben örömét leli] (Péld. 3,12).

Az Úr szeretetének a jele, ha Ő nevel, tanít: „Akit én szeretek, megvizsgálom, tanítom, oktatom, nevelem: igyekezz tehát, és térj meg!” (Jel. 3,19).

Jakab apostolon keresztül hangzik a magyarázat: A betegség, csapás, nyomorúság nem Istentől van, hanem az ellenségtől:  „Teljes [és nagy] örömnek [vagyis: jókedvű, vidám, azaz nyugodt, békés örömnek] tartsátok, atyámfiai [testvéreim], mikor [(hotan): és valahányszor] különféle [(poikilosz): vagyis sokféle és változatos, bonyolult] kísértésekbe estek [(peiraszmosz): mikor megpróbálnak elcsábítani (bűnre, vagyis céltévesztésre]. [Más fordítás: Nagy örömnek tartsátok testvéreim, valahányszor kísértésbe estek a gonoszság megtapasztalása, és provokáció által]” (Jak. 1,2.12).

Boldog ember az, aki a kísértésben [(peiraszmosz): kísértés; amikor megpróbálják elcsábítani bűnre, vagyis céltévesztésre, aki kísértés idején] kitart [aki a kísértésben megáll]. Mert miután [(dokimosz): a kísértés alapján igazinak, valódinak bizonyult], elveszi [mert elnyeri] az életnek koronáját [az élet győzelmi koszorúját], amit az Úr [vagyis az Isten] ígért az őt szeretőknek, [azoknak, akik (agapaó): teljesen odaadják, átadják, teljesen összekötik magukat Istennel, eggyé válnak vele]. A kísértés – melynek célja Istentől való elszakadásra bírni a hívőket – csapások, szeretteink elvesztése, elszegényedés, betegség, üldözés, és ezek okozója a sátán, ahogy ezt Isten igéje bemutatja: „Például vegyétek, atyámfiai, a szenvedésben és béketűrésben (és türelemben) a prófétákat, akik az Úr nevében szólottak. Ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat, (azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben). Jóbnak tűrését (és állhatatosságát) hallottátok, (és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr) és az Úrtól való végét láttátok, hogy igen irgalmas az Úr és könyörületes. Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dicséretet énekeljen” (Jak. 5,10-11.13).

Jób. 5,18 Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak [Héber szerint: Mert ha: (ká'aḇ): szenvedsz a fájdalomtól (ḥáḇaš): bekötözi, bepólyálja a sebet, és(mḥc): belemárt az Ő (jáḏ): erejébe, és (ráp̄áh ráp̄á'): meggyógyít, helyreállít]*

*Hiszen: „Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket” (Zsolt. 34,19)

. És: „Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket” (Zsolt. 147,3).

Jób. 5,19 Hat bajodból [(cáráh): nyomorúságból, gyötrelemből] megszabadít [(nácal): kiragad, megment, megszabadít, megvéd], és a hetedikben sem illet, nem [(nḡʿ): érint] a veszedelem, a (ráʿ): veszélyes, rosszindulatú gonosz] téged*

*És: „Hogyha leülsz, nincs miért aggódnod, és félned, s ha lefekszel, nem rettegsz [és nem rettensz fel]; hanem lefekszel [jót pihensz, megnyugszol, és édesen alszol] és gyönyörűséges lesz a te álmod. Nem kell tartanod hirtelen [és váratlan] ijedségtől, [sem ijesztéstől, rettentéstől, és megfélemlítéstől, és nem kell megijedned, megrémülnöd, vagy megriadnod] a gonoszok [istentelenek, vagyis Isten nélkül élők] támadásától, [hatalmától, vagy rombolásától, és pusztításától, sem attól, hogy viharként rád törnek]” (Péld. 3,24-25).

Te: „Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal” (Zsolt. 91,5).

Mert az Úr a te üdvözítő Istened, ezért: „Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, (sem rémségektől vagy az éji kísértettől), sem a repülő (és suhanó) nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár (és a sötétben terjed); a döghaláltól, (vagyis a ragálytól) amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít (és téged akkor sem ér el, és téged nem találnak el). Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam (és menedékem); a Felségest választottad a te hajlékoddá (és hívtad oltalmadra): Nem illet téged a veszedelem, (sem baj), és csapás nem közelget (és közel sem férhet) a sátorodhoz” (Zsolt. 91,5-7.9-10).

Bizony: „Az Úr a te őriződ (a te oltalmazód), az Úr a te árnyékod (az Úr védelmez) a te jobbkezed felől. Nappal a nap meg nem szúr téged, (és nem éget, és nem árt neked) sem éjjel a hold. Az Úr megőriz (és megóv) téged minden gonosztól, (vagyis minden bajtól) megőrzi a te életedet (mert ő vigyáz életedre). Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké (Más fordítás: Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor)” (Zsolt. 121,5-8).

Jób. 5,20 Az éhínségben megment [(páḏáh): megszabadít, megőriz] téged a haláltól [(máveṯ): romlástól, pusztulástól], és a háborúban [(miləḥámáh): küzdelemben, csatában] a fegyveres kezektől [s a hadban a (ḥereḇ jáḏ): kardnak erejétől]*

*Azt mondja az Úr: „Hanem bizonyára megszabadítlak téged, nem esel el fegyver miatt, és az életed zsákmányul lesz néked, mert reménységed volt (bíztál) bennem, azt mondja az Úr” (Jer. 39,18).

Mert: „az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében (szeretetében) bízókat, Hogy kimentse őket a halálból, és az éhségben is eltartsa őket” (Zsolt. 33,18-19).

„Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, (örömre derülnek) és arcuk meg nem pirul. Ez a szegény (nyomorult) kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden bajából kimentette (kiszabadította) őt. Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül (őrt áll az istenfélők mellett), és kiszabadítja (és megmenti) őket. Az oroszlánok szűkölködnek, éheznek; de akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek” (Zsolt. 34,6-8.11).

„Nem szégyenülnek meg a ( gonosz), veszedelmes időben, és jóllaknak az éhség napjaiban (is)” (Zsolt. 37,19).

„Az Úr nem hagyja éhezni a megigazultat…” (Péld. 10,3).

Jób. 5,21 A nyelvek ostora [(lášón lášôn): rágalmazás, átkozás] elől rejtve leszel [biztonságban vagy], és nem kell félned [(járé'): remegned, megijedned, megrémülnöd], hogy a pusztulás rád következik, hogy a [(šôḏ šóḏ bô'): pusztulás rád tör, elér, rád szakad]*

*Mert: „Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, (célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak) és minden nyelvet, mely ellened perbe száll, (mely törvénykezni mer veled) kárhoztatsz (meghazudtolsz): ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr” (Ésa. 54,17).

„Tollaival fedez be (takar be) téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége” (Zsolt. 91,4).

Ezért: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. [Héber szerint: Még ha a (caləmáveṯ): halál mélységes sötétségén (gaj gajə') megyek is át, nem félek, nem rettenek meg a (ráʿ): veszélyes, rosszindulatú gonosztól, és semmi bajtól, mert te velem vagy, és (šéḇeṭ): pásztorbotod (mišəʿeneṯ mišəʿénáh) támogat, bátorít, és biztonságot ad]” (Zsolt. 23,4).

És így folytatja Dávid: „Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?” (Zsolt. 118,6).

Hiszen: „Az Úr az én világosságom, és (segítségem) és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége (életemnek ereje, kitől rettegnék): kitől remegjek? (Zsolt. 27,1).

Mert Uram, Te: „Tanácsoddal igazgatsz (és vezetsz) engem, és végül dicsőségedbe fogadsz” (Zsolt. 73,24).

„Mily bőséges a te jóságod, amelyet fenntartasz a téged félőknek, és megbizonyítasz a te benned bízókon az emberek fiai előtt. Elrejted őket a te orcádnak rejtekében az emberek zendülései elől; sátorban őrzöd őket a perpatvarkodó nyelvektől. (Más fordítás: Milyen nagy a te jóságod, melyet a téged félőknek tartogatsz! Ebben részesíted a hozzád menekülőket minden ember szeme láttára. Jól elrejted őket magadnál az emberek áskálódása elől. Megőrzöd őket sátradban a perlekedő nyelvektől” (Zsolt. 31,20-21).

Jób. 5,22 A pusztulást [(šôḏ šóḏ): rombolást, pusztulást] és drágaságot [és (káp̄án): éhínséget] neveted, és a fenevadaktól sem félsz [(járé'): nem ijedsz, nem rémülsz meg]. »Más fordítás: Mosolyogva nézhetsz fagyra, szárazságra, a mező vadjától nem kell megijedned«*

*Mert: „Oroszlánon és áspiskígyón (viperán) jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt” (Zsolt. 91,13).

Mert: „Erő és méltóság árad rólad, és nevetve nézel a holnap elé” (Péld. 31,25)

„Ha teljesítitek azért az én rendeléseimet, és megtartjátok végzéseimet, és teljesítitek azokat, bátorságosan lakhattok a földön” (3 Móz. 25,18).

Jób. 5,23 Mert a mezőn való kövekkel is frigyed [(bəríṯ): szövetséged] lesz, és a mezei vad is békességben [(šálam): barátságban] lesz veled*

*Amikor megtérnek: „azon a napon frigyet szerzek nékik (szövetséget kötök javukra) a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a föld férgével, (a földön csúszó-mászó állatokkal) és az ívet, kardot és háborút eltörlöm (kiirtom) e földről, és bátorságos lakozást adok nékik” (Hós. 2,17).

„És szerzek ő velük békességnek frigyét, (szövetséget kötök velük) és megszüntetem (kipusztítom) a gonosz vadakat a földről, hogy (biztonságban) bátorságosan lakhassanak a pusztában és alhassanak az erdőkben” (Ezék. 34,25).

 „És lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik (a gödölyével hever), a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi (terelgeti) azokat; A tehén és medve legelnek, és együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik; És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, (a kisded a viperalyuknál játszadozik) és a csecstől elválasztott a baziliskus (a mérges kígyó fajzata) lyuka felett terjengeti kezét:

Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják” (Ésa. 11,6-9).

„A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak, és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr” (Ésa. 65,25)

Jób. 5,24 Majd megtudod [(jḏʿ) megismered, megtapasztalod], hogy békességben lesz a te sátorod, hogy [(šálóm šálôm) épség, egészség, teljesség, jólét, a veszély érzetétől való mentesség, boldogság, boldogulás, biztonság, siker van a te sátorodban] s ha megvizsgálod a te hajlékodat [('óhel): otthonodat], nem találsz benne hiányt [(ḥṭ'): céltévesztést].

Jób. 5,25 Majd megtudod [(jḏʿ): megtapasztalod], hogy a te magod [(zeraʿ): utódod] megszaporodik [(raḇ): gyarapszik], és a te sarjadékod, [(ce'ĕcá'): leszármazottaid] mint a mezőn a fű.*

*Hát: „Tartsd meg tehát azokat a parancsolatokat, rendelkezéseket és döntéseket, amelyeket én parancsolok ma neked, és teljesítsd azokat! Ha tehát hallgattok ezekre a döntésekre, ha megtartjátok és teljesítitek azokat, akkor az ÚR, a te Istened is hűségesen megtartja a szövetséget, amelyet esküvel fogadott meg atyáidnak. És szeretni fog téged, és megáld téged, és megsokasít téged; és megáldja a te méhednek gyümölcsét, a te földednek gyümölcsét: gabonádat, mustodat és olajodat; teheneid fajzását és juhaidnak ellését azon a földön, a mely felől megesküdt a te atyáidnak, hogy néked adja azt. Áldottabb leszel minden népnél, nem lesz közötted magtalan férfi és nő, sem állataid között meddő” (5 Móz. 7,11-14).

És: „Áldott lesz a te méhednek gyümölcse és a te földednek gyümölcse, és a te barmodnak gyümölcse, a te teheneidnek fajzása és a te juhaidnak ellése” (5 Móz. 28,4).

Mert: „Boldog az ember, aki féli az Urat, és az ő parancsolataiban igen gyönyörködik. Hős lesz annak magva a földön; a hívek nemzedéke megáldatik. Gazdagság és bőség lesz annak házában, s igazsága mindvégig megmarad” (Zsolt. 112,1-3).

Dávid is erről prófétál: „Grádicsok éneke. Mind boldog az, aki féli az Urat; aki az ő útjaiban jár! Bizony, kezed munkáját eszed! Boldog vagy és jól van dolgod. Feleséged, mint a termő szőlő házad belsejében; fiaid, mint az olajfacsemeték asztalod körül. Ímé, így áldatik meg a férfiú, aki féli az Urat. És megláthasd fiaidnak fiait!” (Zsolt. 128,1-4.6).

Azt mondja az Úr: „Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm Szellememet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre. És növekednek, mint fű között, és mint a fűzfák vizek folyásinál” (Ésa. 44,3-4).

Jób. 5,26 Érett korban térsz a koporsóba [(qiḇəráh qeḇer): a sírba], amint a maga idején takaríttatik be a learatott gabona.*

*Az Úr mindazoknak ígéri, akik az Övéi „Te békességgel térsz őseidhez, és késő vénségedben temetnek el” (1 Móz. 15,15).

„… napjaid számát teljessé teszem” (2 Móz. 23,26).

„Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban” (Zsolt. 91,16)

Jób. 5,27 Ímé ezt kutattuk mi ki, így van ez. Hallgass erre, jegyezd meg magadnak. [Más fordítás: Kikutattuk ezt, és bizonnyal így van. Így hallottuk. Te is vésd jól az eszedbe].