2015. március 3.

Guti Tünde MINDENNÉL FONTOSABB LEGYEN JÉZUS!

   A külső támadások, még ha félelmetesek, sőt drámaiak is, erősítik a keresztyéneket meggyőződésükben, és ahol hosszú távon nincsenek kihívások, észrevétlen bele lehet kényelmesedni az elsekélyesedett vallásosságba.

   Ha jól emlékszem, talán épp végzős diák voltam, amikor politikai gazdaságtan órán, egy pedagógusi litániát megcáfolva hangosan olvashattam fel a Bibliából, és bizonyságot tettem az Ige igazságáról az egész osztály előtt.
A tanár nem tudott mit kezdeni velem, amikor sorban megválaszoltam provokatív, tipikusan marxista kérdéseit. Végül feladta, hallgatagon összeszedte a holmiját, és enyhén bosszús arccal kiment a teremből…

Gondoltam, a tanáriban leadja rólam a számára felháborító információkat (Mégis leérettségiztem!), de nem bántam, sőt örültem, hogy a négyszemközti beszélgetéseken kívül most ennyi emberrel oszthattam meg Isten Igéjét.

   Azokban az időkben bizony nagyobb bátorság kellett az ilyen vallástételre. Tudom, hogy évekkel korábban – megtérésem idején – még utasításra, figyeltek is minket. Érdekes módon tudták, mikor kivel megyek haza, vagy hova indulok tanítás után. Ha a füstös, borgőzös bisztróba hívtak be egy fagyira, az nem volt probléma. De amikor – még reformátusként – egy kedves baptista családhoz mentem el többször is, hamarosan felszólított az osztályfőnököm, és az egész osztály előtt vont felelősségre, hova szoktam menni x. y-nal. Természetesen megszeppentem, ahogy a tizenévesek megszeppenhetnek, és megéreztem valamit a légkörből, hogy ez Jézusért történik. Mert a baptisták nyíltan felvállalták meggyőződésüket. Még abban az évben bemerítkeztem, mert Jézust akartam követni én is.

   Mi még a szocialista típusú hatósági zaklathatóság árnyékában voltunk hívők, amihez képest a jelen szabadság olyan, mint egy „délutáni teázás”. Mégsem féltünk! Mindennél fontosabb volt Jézus, és az, hogy Neki tetsző, tiszta, szent módon éljünk. Minden lehetőséget megragadtunk, hogy imaközösségben keressük az Urat. Ha visszagondolok, elámulok azokon az elszánt bizonyságtételeken, amiket megosztottam, megosztottunk úton-útfélen!

   Természetesen, ezek az események sehol sincsenek az 50-es, 60-as évek szorongattatásaihoz képest!  Szégyenkezve pirulok az Úr előtt, mert az elmúlt jó pár évben csak takaréklángon égtem, és nem használtam ki eléggé a nagy vallásszabadság kínálta lehetőségeket. Sokkal lelkesebb és bátrabb voltam a régebbi időkben, mint most. Igen, ez volt az első szeretet tüze, aminek fel kell lobbannia újra a szívemben Jézus iránt, hogy az élet gondja ne közömbösítsen el, és semmi e világi érték vagy hamisan elcsűrt-csavart keresztyén tanítás ne tarthasson vissza, amikor eljön Menyasszonyáért!

   Bizony, fel kell rázni magunkat és egymást, figyelmeztetve – bátorítva, hogy ébresztő, testvér! Az éjszaka legsötétebb órájába értünk! Dobáljuk le terheinket, alázzuk meg magunkat bűnbánattal! Holmi pislákoló fény mellett, holmi szórakoztató, langyos keresztyén szabadosságban hogy találunk el a célba?!?

   Kiáltó hang készülődik már a magasságban:  Jön a Vőlegény, gyertek fogadására!

2014. július 29.                                             Guti Tünde


http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/blog/mindennel-fontosabb-legyen-jezus-.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.