Ne legyetek a hitetlenekkel
felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi
köze van a világosságnak a sötétséghez? (2 Korinthus 6,14)
A kapcsolatok életünk fontos
részét alkotják. Istennek az a terve számunkra, hogy egészséges, örömteli
kapcsolataink legyenek.
Egy kapcsolat semmiképpen nem
egészséges, ha az egyik fél állandóan kontrollál, a másik pedig az
elfogadottságért küzd, és bármit kész megtenni, amit a másik akar tőle, attól
függetlenül, hogy mit gondol az adott dologról. Ha a lelkiismeretünk ellenére
cselekszünk azért, hogy elnyerjük mások elfogadását, elismerését, akkor biztos,
hogy Isten akaratán kívül vagyunk. Szert tehetsz barátokra azáltal, hogy
hagyod, hogy kontrolláljanak, de megtartani is csak ugyanezen a módon tudod
őket! Végül pedig bele fogsz fáradni abba, hogy nincs semmi szabadságod. Még
mindig jobb egyedül lenni, mint mások manipulációjának és kontrolljának az
áldozataként élni.
Előfordul, hogy az emberek a
kapcsolataik korai stádiumában helytelen kompromisszumokba mennek bele azért,
hogy megszerezzenek valamit, vagy valakit. Azt gondolják, később majd sikerül
megváltoztatni a másik felet. Sok hívő asszony is csapdába esett már így, akik
hitetlen férjet választottak maguknak, abban a reményben, hogy később rá tudják
majd venni párjukat, hogy szeressék Jézust. Legtöbbször ezek a kapcsolatok
megnyomorítják a hívő asszonyt.
Néha egy „nem” jobb lehet,
mint egy „igen”.
Úr Jézus, kérlek, mutasd meg,
ha vannak az életemben helytelen kompromisszumok, vagy ha hagyom, hogy
manipuláljanak, kontrolláljanak bármilyen kapcsolatban. Szabad akarok lenni,
hogy megáldhassak másokat, és örömteli kapcsolataim legyenek. Ámen.
Magyar fordítás: ahitatok.hu
http://www.ahitatok.hu/joyce-meyer/235-egeszseges-kapcsolatok.html

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.