2014. július 31.

Zsoltár 14. fejezet: AZ EMBER ISTEN NÉLKÜL. (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 14,1 Az éneklőmesternek; [A karmesternek; a karvezetőnek]  Dávidé. [Zsoltár] Azt mondja a balgatag* [(ál): bolond, ostoba, esztelen, istentelen, vagyis Isten nélkül élő] az ő szívében [magában]: Nincs Isten, [nem is létezik]. Megromlottak, útálatosságot cselekedtek; [utálatosak lettek törekvéseikben, szörnyűség, amit művelnek] nincs, aki jót cselekedjék [egyetlen egy sincs]**

*Balgatag: Értelmes, bölcs tájékozódás és az ennek megfelelő helyes magatartás hiánya. Egyik jele Isten akaratának megvetése.


**A gonosz – a sátán, és az ő szolgái – így gondolkoznak: „A gonosz [hitetlen, céltvesztett] az ő haragos kevélységében [fölényességében, és elbizakodottságában] senkit sem tudakoz, és [nem keresi az Urat]. Nincs Isten [egyre csak ezt forgatja fejében], ez minden gondolatja” (Zsolt. 10,4)

„Mert a bolond csak bolondot beszél, és az ő szíve hamisságot forral, hogy istentelenséget cselekedjék, és szóljon az Úr ellen tévelygést, hogy az éhező lelkét éhen hagyja, és a szomjazó italát elvegye. A csalárdnak eszközei csalárdok, ő álnokságot tervez, hogy elveszesse az alázatosokat hazug beszéddel, ha a szegény igazat szólna is” (Ésa. 32,6-7)

A Szent Szellem – a kijelentés fontossága miatt – megismétli Isten véleményét: „Ezt mondta a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak és utálatos hamisságot cselekedtek, nincs, aki jót cselekedjék” (Zsolt. 53,2).

Sőt: „Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk, nem akarunk tudni utaidról! Kicsoda a Mindenható, hogy tiszteljük őt, (hogy szolgáljuk) és mit nyerünk vele, (és mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk), és ha esedezünk előtte? (Jób. 21,14-15).

A magát mindenhatónak képzelő gonosz előképe így válaszol az Úr szavára: „A Faraó pedig mondá: Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak…? Nem ismerem az Urat…(2 Móz. 5,2).

És ez nem változik, Pál apostolon keresztül így szól a Szent Szellem: „amint meg van írva: „Nincsen igaz, és igazságos, vagy megigazult ember egy sem, nincsen senki, aki értse, aki belássa, és tudja, nincsen senki, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, letértek az útról, eltévedtek valamennyien. mindannyian egyaránt értéktelenné lettek, megromlottak, elfajzottak; hasznavehetetlenekké váltak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem” (Róm. 3,10-12).

Ez pedig így lett megírva: „Ezt gondolja, és mondja is a balgatag, a bolond az ő szívében, az ő bensőjében: Nincs Isten. Megromlottak és utálatos hamisságot cselekedtek, nincs, aki jót cselekedjék. Isten letekint a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent kereső? Mindnyájan elhajlottak, és elpártoltak tőle, és valamennyien egyaránt megromlottak, nincsen, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is, vagyis egyetlen ember sincs (Zsolt. 53,2-4).

Zsolt. 14,2 Az Úr [Jahve] letekintett [lenézett] a mennyből az emberek [(ám): az emberi – az ádámi faj] fiaira, hogy meglássa, ha van-é [köztük] értelmes, [értő lelkű; okos] Istent kereső [aki Istennel gondol]?*

*Az Édenen kívül került emberről, így szól a Szent Szellem: „Tekinte azért Isten a földre és látta, hogy meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ő útát, mert mindenki rossz útra tért a földön” (1 Móz. 6,12).

Az Úr ismeri a szíveket: „Az égből letekint az Úr, látja az emberek minden fiát. Székhelyéről lenéz a föld minden lakosára. Ő alkotta mindnyájuk szívét, és jól tudja minden tettüket” (Zsolt. 33,13-15)

És amit lát: „Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is; Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent” (Róm. 3,10-11)  

És hogy megértsék Őt: „...Isten megjelent testben...” (1 Tim. 3,16)

 És: „...Ő eljött a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt” (Jn. 1,9-11).

Zsolt. 14,3 Mindnyájan elhajlottak [elfordultak Tőle]; egyetemben elromlottak, [hiábavalókká, haszontalanokká lettek] nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem*

*Pál apostolon keresztül bemutatja Isten Igéje a megváltatlan ember állapotát: „Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is. Nyitott sír az ő torkuk; nyelvükkel álnokságot szólnak; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szájuk telve átkozódással és keserűséggel. Lábaik gyorsak a vérontásra. Útjaikon romlás és nyomorúság van. És a békességnek útját nem ismerik. Nincs isteni félelem az ő szemük előtt” (Róm. 3,12-18)

És ez így van a bűneset óta, és ezért elpusztult Noé és családján kívül minden ember: „A föld pedig mind romlottabb lett az Isten előtt, és megtelt a föld erőszakossággal. És Isten látta, hogy mennyire megromlott a föld, mert mindenki rossz útra tért a földön” (1Móz. 6,11-12)

 Gonosz beszéd és cselekedet jellemzi őket: „Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt...  Mert lábaik a gonoszra futnak, és sietnek a vérnek ontására” (Zsolt. 140,4, Péld. 1,16)

És eltelnek évezredek, de az ember megváltozni nem tud: „Lábaik a gonoszra futnak; és sietnek, hogy ártatlan vért ontsanak; gondolataik hamisságnak gondolatai, pusztítás és romlás ösvényeiken. A békesség útját nem ismerik, és nincsen jogosság kerékvágásukban, ösvényeiket elgörbítik, aki azon jár, nem ismeri a békességet. ...Mert nincs egy igaz ember is a földön, aki jót cselekednék, és nem vétkeznék” (Ésa. 59,7-8; Préd. 7,20)

És hogy ez miért van így még a Krisztus népe között is, arról így szól a kijelentés: „Mert némelyek már elhajlottak a Sátánhoz” (1 Tim. 5,15).

Zsolt. 14,4 Nem tudják-é [(jʿ): nem értik-e] ezt mind a gonosztévők [akik rosszat ('áven páʿal): hiábavalóságot, hazugságot, csalást cselekednek, aminek következménye a baj, csapás, szerencsétlenség. Nem térnek észre? Nemde mind értelmetlenek]? Akik megeszik [(al): felemésztik, pusztítják] az én népemet [(ʿam): és az emberiséget is], mintha kenyeret ennének, [mint a falat kenyeret], az Urat [(jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót] pedig segítségül nem hívják [akik nem kiáltanak segítségért az Úrhoz]?*

*Az Úr Igéje az Ő népét - és az emberiséget is - félrevezetőkről: „Ezt mondtam: Halljátok meg, Jákób elöljárói, Izráel házának vezetői! Nem tinektek kell-e ismerni a törvényt? Ti gyűlölitek a jót, és szeretitek a rosszat! Lenyúzzátok az emberekről a bőrt, és csontjaikról a húst. Ti megettétek népem húsát, lenyúztátok róluk a bőrt, csontjaikat összetörtétek, és feldaraboltátok, mint a húst, amely fazékba vagy bográcsba kerül. Majd kiáltanak még az Úrhoz, de ő nem válaszol nekik, hanem elrejti orcáját előlük akkor, mert gonosz tetteket követtek el. Ezt mondja az ÚR azokról a prófétákról, akik félrevezetik népemet, akik békességet hirdetnek, ha van harapnivalójuk, de hadat indítanak az ellen, aki nem ad nekik enni: Olyan éjszaka száll rátok, amelyben nem lesz látomás, és olyan sötétség, amelyben nem lesz jövendölés. Leáldozik a próféták napja, nappal is sötétség borul rájuk. Szégyent vallanak a látnokok, pironkodnak a jósok, eltakarják arcukat mindnyájan, mert nem kapnak választ Istentől” (Mik. 3,1-7)

Ezek: „Nem tudnak, nem értenek, setétségben járnak; a földnek minden fundamentoma inog” (Zsolt. 82,5)  

„Mert a bolond csak bolondot beszél, szívében álnokságot forral, elvetemülten jár el. Tévelygést hirdet az Úrról, éhezni hagyja az éhes embert, megfosztja italától a szomjazót. A gazembernek gonoszak az eszközei, és galádságot tervez: hazug beszéddel megrontja az alázatosokat, még ha a szegénynek igaza van is. (Ézs. 32,6-7)

 Az apostolokon keresztül világítja meg a Szent szellem az előbbi próféciákat, és azok beteljesülését: „Valának pedig hamis próféták is a nép között, amiképpen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, aki megváltotta őket, megtagadván, önmagukra hirtelen való veszedelmet hoznak. És sokan fogják követni azoknak romlottságát; akik miatt az igazság útja káromoltatni fog. És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt űznek belőletek; kiknek kárhoztatásuk régtől fogva nem szünetel, és romlásuk nem szunnyad” „Ezek zúgolódók, panaszolkodók, a maguk kívánságai szerint járók; szájuk kevélységet szól, haszonlesésből személyimádók. Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai mondottak. Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó időben lesznek csúfolódók, akik az ő istentelen kívánságai szerint járnak. Ezek azok, akik ...érzékiek, kikben nincsen Szent Szellem (2 Pét. 2,1-3; Júd. 1,16-19)

És mert Isten népe ezekre hallgat, ezért azt mondja az Úr: „Bizony bolond az én népem: engem nem ismernek, balgatag fiak ők, és nem értelmesek! Bölcsek ők a gonoszra, jót cselekedni pedig tudatlanok!” (Jer. 4,22).

Zsolt. 14,5 Majd rettegnek rettegéssel, [és ott remegnek félelemmel, hol nem volt félelem; Mert majd rettegés veri őket, amilyen rettegés még nem volt] mert Isten az igaz [a megigazult] nemzedékkel van!

Zsolt. 14,6 A szegénynek [(ʿání): elnyomottnak, szerencsétlen
nyomorultnak, szűkölködőnek] tanácsát [(ʿécáh): tervét, szándékait] kicsúfoljátok, [(bvš): csúffá tettétek, megszégyenítettétek, megzavartátok, meghiúsítottátok]. Mert az Úr az ő bizodalma [(maəseh maaseh): reménysége, menedéke, védelme, oltalma].

»Más fordítás: Ti meghiúsítottátok tervét a szegénynek, az Úr azonban menedéke marad«

Zsolt. 14,7 Vajha eljőne Sionból Izráelnek a szabadítás
[az üdvösség]! Mikor az Úr visszahozza népének foglyait, Jákób örül majd és vigad Izráel [Bárcsak eljönne a Sionról Izráel szabadulása! Amikor az ÚR jóra fordítja népe sorsát, ujjong majd Jákób, és örül Izráel]*

*Dávid nem szűnik meg buzgón kérni, és megvallani az Úr szabadítását, példát adva nekünk: „Oh, vajha eljönne Sionból Izráelnek a szabadítás! Mikor az Úr visszahozza az ő népének foglyait, örül majd Jákób és vigad Izráel!” (Zsolt. 53,7)

 És ennek a vigadásnak és ujjongásnak hogyan kell történnie, arról így szól Isten Igéje: „...Szenteljétek meg magatokat s a ti atyátokfiait, és vigyétek az Úrnak, Izráel Istenének ládáját arra a helyre, amelyet készítettem számára. Minthogy kezdettől fogva nem mívelték ezt, az Úr, a mi Istenünk csapást bocsátott reánk, mert nem kerestük őt a rendtartás szerint(1 Krón. 15,12)

A rendtartásról pedig már a próféták is szóltak, akik azt hirdették, hogy: „… mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül (vagyis üdvözül); mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, amint megígérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhív az Úr!” (Jóel. 2,32).

Ezt a próféciát idézi Péter apostol a Szent Szellem kitöltése után:  „És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, üdvözül”  (Csel. 2,21).

És hogy ki az az Úr, akinek a nevét segítségül kell hívni, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „…akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magukén és a miénken” (1 Kor. 1,2).

Isten ládája – a kijelentés ládája – vagyis az Úr Jézus előképe – sátorban, azaz a mi testünkben kell hogy lakjon: „Csináltata pedig Dávid magának házakat az ő városában; és helyet készített az Isten ládájának, és annak sátort állított fel” (1 Krón. 15,1)

És itt állandóan ment – és megy – a dicséret, Isten igéjének megvallása és könyörgés énekkel: „Grádicsok éneke. Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr! Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk. Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat, mint patakokat a déli földön!” (Zsolt. 126,1-4) És az Úr válasza: „És ha majd ...megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez, és hallgatsz az ő szavára mind aszerint, amint én parancsolom néked e napon, te és a te fiaid teljes szívedből és teljes lelkedből: Akkor visszahozza az Úr, a te Istened a te foglyaidat, és könyörül rajtad, és visszahozván, összegyűjt majd téged minden nép közül, akik közé oda szórt téged az Úr, a te Istened. Ha az ég szélére volnál is taszítva, onnét is összegyűjt téged az Úr, a te Istened, és onnét is felvesz téged(5 Móz. 30,1-4)

A második templom építésekor újra hangzik a könyörgés Isten népéért: „Oh, emlékezzél meg arról a beszédről, melyet parancsoltál Mózesnek, a te szolgádnak, mondván: Ha ti vétkeztek, én meg elszélesztelek titeket a népek között. Ha pedig megtérendetek hozzám és megtartjátok parancsolataimat és cselekszitek azokat: még ha az égnek utolsó szélén volnának is szétszórt gyermekeitek, onnan is összegyűjtöm őket és beviszem arra a helyre, melyet választottam, hogy lakozzék ott az én nevem!” (Nehem. 1,8-9)

Az Úr válasza: „Ímé én összegyűjtöm őket mindama földekről, amelyekre kiűztem őket haragomban, felgerjedésemben és nagy bosszankodásomban, és visszahozom őket e helyre, és lakni hagyom őket bátorságban. És népemmé lesznek nékem, én pedig nékik Istenük leszek” (Jer. 32,37)

 És hogy honnan és kiket űzött ki az Úr, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: A bűneset után az Úr: „...kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerubokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját” (1 Móz. 3,24)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.