Amikor
kínzó fájdalomtól meggörnyedve,
lelkünk
porba hullva, titkolt bosszút liheg,
s
könny marta szemünkben idegen tűz gyullad,
hogy
szavakból vert kopját ragadjunk
szélsebesen
visszaverni bántalmazóink hadát,
talán,
még alig tudunk valamit a Szeretetről…
Amikor
rágalmak bakancstalpától sárba tiporva,
aszottan
sóhajt sebzett szívünk, s mégis, dobásra készen,
egykor
imádságra összetett kezünk éles köveket markol,
szorítva
a keménységbe zárt elfelejthetetlent,
s
terhünk súlyától lehúzva, sasokkal nem szárnyalhatunk…
talán,
még alig tudunk valamit a Szeretetről…
Amikor
lángoló hajnalok harapják a békesség perceit,
és
indigó naplementék káprázatos színjátékában,
pokróc
alatt vajúdó múlt fojtó füstje imbolyog,
csak
felhő és sűrű homály ölel keserűn,
nem
látszik a vakítóan tiszta ég…
Ó,
jaj, és mi azt hittük, hogy tudunk valamit a Szeretetről…
Amikor
viharvert háborús zóna kormos falai tövében,
üdezöld
hajtás sarjad a poros törmelék alatt:
életteli
virágszál egy kopár gyökérből,
szárba
szökkenve magasba emelkedik az Igazság.
Nézzétek,
megbékélést hirdet Istennel és emberrel,
ha
megragadjuk, elszakít sötétségtől és hazugságtól!
Gyertek,
a keresztnél
mindent megtanulunk a Szeretettől,
és
mindnyájan meggyógyulunk!
2014.
június
16. Guti Tünde
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.