Amikor elfogadjuk Jézust,
mint személyes megváltónkat, ő átveszi az életünk irányítását, és felelősséget
vállal az életünk hátralevő részéért: „Akiket Isten Szelleme vezérel, azok az
Isten fiai” (Róma 8,14). Ha a Szellem vezet minket, akkor biztosan eljutunk
oda, ahova ő akarja. Ha megengeditek, elmondok egy viccet: a pápa egy gyönyörű
limuzinban utazik, és megkéri a sofőrt, hadd vezesse egy kicsit az autót.
Helyet cserélnek, a pápa a kormányhoz, a sofőr hátra az ülésre. A pápa egyre
jobban élvezi a vezetést, és egy kicsit rálép a gázpedálra.
Hirtelen egy rendőrautó
szirénázva megállítja. A pápa félrehúzódik a limuzinnal. A rendőr odasétál az
autóhoz, rápillant a vezetőjére, majd leesik az álla, nem bír megszólalni. A
pápa ül a volánnál, és ő megállította gyorshajtásért! Mivel nem tudja, mi
ilyenkor a szabály, felhívja a parancsnokságot. „Jelentem, megállítottam egy
autót gyorshajtásért, de valaki nagyon fontos személyiség utazik benne.”
„Kicsoda?” - kérdik tőle. „Azt nem tudom, de rendkívül fontos ember lehet, ha a
pápa a sofőrje!” Komolyra fordítva a szót: ki ül az életünk volánjánál? A Szent
Szellem! Milyen fontosnak kell lennünk Istennek, ha a Szent Szellemet jelölte
ki sofőrnek számunkra? Ugyanaz a Szent Szellem, aki Jézust vezette, most minket
is vezet. Ennyire „rendkívül” fontosak vagyunk Istennek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.