Amit gyógyulásomnak köszönhetek

ORAL ROBERTS: Ö N É L E T R A J Z. 19. fejezet

Életemet, mindenemet gyógyulásomban való hitemnek köszönhetem. Sohasem vágytam a megtérésre, amíg nem kezdtem abban bízni, hogy meggyógyulok. Nem szerettem addig Istent, amíg Mama nem mondta nekem azt, hogy, ha megtérek és Istennek adom át életemet, az Úr talpra állíthat engem és felhasznál valamilyen célra. Akkor először vágytam arra, hogy megtérjek. Gyógyulásomba vetett hitem fordított Isten felé. Véleményem megváltozott róla, mert rájöttem, hogy Ő jóságos Isten.

Így jutottam el a Biblia tanulmányozásához és annak felfedezéséhez, hogy Jézus az Ő földi szolgálatának kétharmad részét betegek gyógyítására szánta. Gyógyulásomba vetett hitem adta vissza nekem az élet ígéretét. Mert mindenemet elveszítettem már: egészségemet, vágyaimat, álmaimat. Megtérésem és felgyógyulásom után kezdtem el prédikálni. Jól munkálkodtam, de nem eléggé jól.

Híveim száma csekély volt, eredményeim gyengék. Kielégületlen voltam. Tudtam, hogy ahhoz, hogy az emberek lelkét megmozgassam, hasonlóvá kell válnom Jézushoz és mint Ő, a népet Isten hatalmából való jelekkel és csodákkal kell megszabadítanom. Vívódásaim csúcspontjára Amerika egyik nagy egyetemének osztálytermében ülve érkeztem el. Ott és akkor dobbant a szívembe az érzés, hogy ugyanazt tudnám cselekedni az én generációmmal, mint amit a tanítványok az ő kortársaikkal cselekedtek az első században. Hogy elérhetném a Názáreti Jézus kegyelmi állapotát, ha elég erősen kívánnám.

Kívántam. Kerestem.

Nem volt könnyű, sok mindent fel kellett adnom. Sok barátomat is. Majdnem hogy egyedül kellett élnem. Van otthonom, szép és tágas otthon, és a farm, ahol feleségem és gyermekeim élnek. Havonta csak nyolc napot töltök ott. Magányos szállodai szobákban lakom. Többnyire egyedül étkezem. Csaknem minden társadalmi érintkezéstől - ami az embereknek oly sok örömöt okoz, - el vagyok zárva. Családomtól távol élek. Gyermekeim nélkülem nőnek fel.

Egyetlen célért élek!

A VESZENDŐ ÉS SZENVEDŐ EMBERISÉG MEGSZABADÍTÁSÁÉRT!  

Mindent alárendelek ennek a célnak. Szeretem a földet, szeretem a szép szarvasmarhát, otthonunkat és farmunkat. De mindez nem ad békét és kielégülést nekem. Néhány napig jól érzem magam otthon, lovagolunk a gyerekeimmel, széles, puha ágyon alszom. De alighogy megkezdtem a pihenést, máris rámjön az az érzés, amelyet egész életemen át ismertem.

Evelyn észreveszi távolba néző tekintetem és azt mondja:

- "Gyerekek! A ti Papátoknak csak a teste van itt velünk, lelke már a népeknél van!"

Nem tehetek róla. Láttam a világ sebeit. Éreztem a veszendő és szenvedő emberiség szívverését. Hallottam Isten hangját! "Fiam, meggyógyítlak és te tovább viszed az Én gyógyító hatalmamat a te generációdnak!"

Mennem kell, nincs más választásom. Tűzben égek, nincs nyugtom. Isten hívó szava, hogy segítsek az embereken, éjjel-nappal a fülembe cseng. Mennem kell.

Napjaink egyik híres prédikátorától megkérdeztem:

- Mit csinálsz majd a betegeiddel?

- Oral, rád hagyom őket - felelte.

- Köszönöm, vállalom őket - mondtam.

Nem tudom, hogy meddig nem jön még el Jézus, azt sem, hogy meddig hagy engem életben, de amíg eljön, vagy én elhagyom ezt a világot, addig prédikálom, hogy Isten jó Isten, és az ördög rossz ördög. S hogy a legnagyobb újjáébredés előtt áll a világ, és hogy jelek és csodák, csodás gyógyulások és lelkek megszabadulásának újjáébredése lesz ez.

Meglásd ember, - és ez prófécia - hogy igazi hatalmad nem tankjaidban és bombáidban, pénzedben és fegyvereidben rejlik, hanem Istenbe vetett hitedben és bizalmadban. Isten azért állított engem talpra, hogy nemzedékem, kortársaim számára elhozzam az Ő gyógyító hatalmát!

Örökké Övé a dicsőség!!!