Ige: Azokról a vallásos emberekről, akik mégis bálványimádók lettek:

 „Ezért Isten szívük, vagyis az ő bensőjük vágya, és kívánsága, szenvedélye szerint kiszolgáltatta, és átadta őket a tisztátalanságnak, hadd gyalázzák meg, és hadd szeplősítsék, és becstelenítsék meg, hadd tegyék gyalázatossá saját testüket (szómájukat): vagyis saját személyüket, teljes lényüket* (Róm 1,24)

*Vagyis Isten hagyta, hogy a maguk választotta úton járjanak: „Ki az elmúlt időkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni” (Csel. 14,16).  

És bár: „A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg, vagyis változtassa meg a gondolkozás módját, és forduljon Isten felé” (Csel. 17,30).

Az apostol így figyelmezteti a szenteket: „Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjüknek hiábavalóságában. Kik értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük keménysége miatt van bennük. Kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére” (Eféz. 4,17-19).

A megtérés előtti időről így szól Isten Igéje: „Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor „távol” voltatok, „közel” kerültetek a Krisztus vére által” (Ef. 2,12-13).

Azért: „Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét, Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent” (1 Thess. 4,4-5).