Hogyan értem el kutatásaim csúcspontjára?

ORAL ROBERTS Ö N É L E T R A J Z. 9. fejezet

Röviddel ezután, hogy János 3. levelének 2. versét felfedeztem, Isten olyan módon kezdett el bennem munkálkodni, amilyet azelőtt soha nem tapasztaltam. Egyik éjszaka a hátsó udvarban, egy körtefa alatt ébredtem fel. Zokogtam és imádkoztam, amikor magamhoz tértem. Soha életemben nem voltam alvajáró, és amikor a hátsó udvarban találtam magam, elcsodálkoztam, majd visszamentem az ágyamba. Ettől fogva ilyesmi többször megesett velem és egy éjjel arra ébredtem, hogy a fürdőszoba sarkában térdepelek zokogva, és imádkozva. Magamhoz térve szétnéztem és Evelynt láttam, amint mellettem állt. Vállamat megérintve így szólt:

- Oral, mit csinálsz itt?

Őszintén feleltem azt, hogy:

- Nem tudom.

Erre karon fogott és visszavezetett a hálószobába, ahol mindketten leültünk az ágy szélére.

- Oral, mi van veled? - kérdezte.

Újra azt feleltem, hogy nem tudom.

- De tudod, Oral - mondta ő.

Amikor kimondta, hogy "De tudod, Oral", mintha valaki világosságot gyújtott volna bennem. Minden tisztává és átlátszóvá vált előttem.

- Igen, Evelyn, tudom mi van velem.

Eddig a pillanatig nem tudtam, de most már tudom. Időm eljött, hogy betegeket gyógyítsak, és nem kaptam meg Istentől az erőt hozzá.

Ezután elmondtam neki valamit, amit nem mondtam el soha emberi lénynek, még anyámnak és apámnak sem. Azt, hogy 12 évvel ezelőtt, amikor elvittek, hogy meggyógyuljak a tbc-ből, az Úr szólt hozzám és ezt mondta: "Meggyógyítlak fiam, és te átveszed gyógyító hatalmamat, hogy segíthess embertársaidon."

- Oral, én ezt tudtam. Tudtam, hogy ez már régóta forr benned - felelte Evelyn.

- Hogyan, Evelyn? Te tudtad?

- Igen.

- Ki mondta neked? - kérdeztem.

- Senki sem mondta, csak éppen tudtam.

- Evelyn, én nem tudom, hogy mit tegyek.

- Dehogynem tudod, Oral.

- Rendben van. A nap is felkelt. Itt a reggelizés ideje. De addig ne készíts nekem egy falatot sem, amíg én azt nem mondom neked.

Amíg felöltözködtünk, sem ő, sem én nem sejtettük, hogy ez az elhatározás mit jelentett jövő életünkre nézve. A böjt különleges hatással van rám. Már régen nem böjtöltem és nem is tudtam, hogyan kell böjtölni. Visszatekintve most örülök, hogy nem tudtam, mert így csak szívemből böjtöltem és nem valami tudományos módon. Isten az emberek szívét nézi és aszerint bánik velük, amiként ott látja.

Böjtöléseim ideje alatt mindig annyi időt töltöttem imával, amennyit az evéssel töltöttem volna. Ha elérkezett az étkezési idő, kiszámítottam, hogy hány percig tartana, és ugyanennyi ideig imádkoztam. És ha imádkozási vágyamat kielégítettem még az étkezési idő lejárta előtt, úgy felnyitottam a Bibliámat és a Szentírást tanulmányoztam.

Imádkoztam és a Bibliát olvastam étkezés helyett. Ilyen módon alaposan megnöveltem imádkozó életemet. Ez a tény pedig segítette figyelmemet, életemet Jézus felé fordítani. Tulajdonképpen állandóan Rá gondoltam. Égetett a vágy, hogy Hozzá hasonló lehessek.  

Böjtjeimmel kapcsolatban leginkább arra a gyengeségre emlékszem vissza, amelyet nekem ez testileg okozott. Imaidőimben elmondtam az Úrnak, hogy milyen gyenge vagyok és ha Ő nem segít nekem, akkor nem tudom teljesíteni a templomi szolgálatomat. Az időtájt derengett fel bennem, hogy testi gyengeségem pontosan megfelel lelkem gyengeségének. Fizikai gyengeségem szellemi gyengeségemnek hű képe volt. Testem a táplálékot nélkülözte, szellemem pedig Isten erejét és kegyelmét.

Könyörögtem Istennek az Ő erejéért. Úgy a testem, mint a szellemem számára. Olvastam a Szentírásban, hogy Isten ereje leginkább a gyengéket erősíti. (2. Kor. 12:9-1O)

Nem volt könnyű így élni. Sokan érdeklődtek, sőt számon kérték tőlem, hogy mivel is töltök annyi időt. Elhatároztam, hogy Istent megtalálom és mindent alárendelek annak ami ehhez hozzá tud segíteni. Hittem, hogy ha az ember lángol azért, hogy valamit megtehessen, akkor eléri, hogy meg is tehesse. Úgy vágytam az Úr hatalmát, mint semmit a világon, és nem engedtem, hogy bárki, vagy bármi visszarettentsen attól, amit teszek.

35 fontot fogytam (kb. 16 kg.) három hónap alatt és fizikailag többnyire gyengén álltam. Mindent megtettem, amit csak tudtam arra nézve, hogy böjtjeim titokban maradjanak, mert hiszem, hogy a böjt igazi érdemét az koronázza meg, ha egyedül az Úr és nem pedig az emberek felé böjtölünk. Ám az embereknek különös tehetségük van kifürkészni a dolgokat, és ha egyesek felfedezték böjtöléseimet, ezek rögtön ki is fejezték megütközésüket. Némelyek tanácsokkal akartak ellátni, de én egy későbbi időszakig félretettem tanácsaikat. Böjtjeim alatt nem óhajtottam, hogy emberi hang üsse meg a fülemet. Azt óhajtottam, hogy az Úr beszéljen hozzám.

Emberek kopogtattak az ajtómon, miközben imádkoztam és a Szentírást tanulmányoztam, de én nem engedtem őket magamhoz. Ők ezt ridegségnek vélték, én pedig úgy éreztem, hogy Istennel való társalgásomat szakítanák meg.

Ezekben az időkben napi négy órát szenteltem imádkozásra és elmélyedt tanulmányozásra. Tulajdonképpen ma is betartom ezt a szabályt. Ha összejövetelt tartok, akkor senki sem jöhet hozzám délután fél háromtól egészen az Istentisztelet kezdetéig. Az este fél nyolckor kezdődik. Ez az egyetlen módja annak, hogy teli szívvel és Istenhez való lángoló küldetéssel állhassak az emberek elé.

A böjt súlyos fizikai gyengeséget okozott. Ez alázatossá tett. Rájöttem, hogy Isten nélkül milyen gyenge vagyok. Térdre esve kértem Őt az Ő erejéért és éppen ebben rejlik a böjt áldása. Nem maga a böjt segít a böjtölőn. Mert ha a böjtölő ember magatartásában nem áll be változás, és a böjtje pusztán testi áldozat, akkor a böjtölése csupán időfecsérlés. Én nagy szellemi erőt nyertem, mert Hozzá fohászkodtam elesettségemben és gyengeségemben.