Miért félünk?

 Jorsits Attila, 2013. június 24.

Az emberek nagy részének a félelem uralja az életét. Ez a leggyakoribb érzés, amivel a hétköznapok során találkozunk, és nagyon változatos formákban tapasztaljuk meg.

A félelmet külső vagy belső fenyegetés, fenyegetettség érzése váltja ki, ami megnyilvánulhat enyhe aggódásként vagy akár mindent elsöprő pánikként is. A félelemnek nem csak negatív oldala van, segít megóvni minket a veszélyes döntésektől és helyzetektől. Mindennek ellenére a félelem nincs kezdettől jelen az ember életében. A Bibliában a bűneset után jelenik meg:

“De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el.” (1Móz 3,9-10)

A héber szövegben szereplő szó (jr’) egyaránt jelent ijedtséget és félelmet, a lényeg, hogy az ember a bűnesetet követően Istentől is fél. Azóta is három területen tapasztaljuk meg a félelmet.

Az első a már említett Istentől való félelem, ami nem azonos a Bibliában sokszor emlegetett istenfélelemmel, bár azonos tőről fakadnak. Isten hatalmassága, szentsége, a bűneset óta az emberrel teljesen ellentétes természete félelmet vált ki az emberből. Erről számtalan helyen ír a Biblia:

“És olyan félelmetes volt a látvány, hogy Mózes is így szólt: Félelem fogott el, és remegés.” (Zsid 12,21)

Ezt a félelmet sokan átélik, akik valamilyen módon szembesülnek Istennel. Ebben ismeri fel az ember a bűnösségét, ekkor szembesül azzal, hogy a saját érdemeiről, alapvető jóságáról alkotott képönbecsapás. Itt omlik össze minden önigazolás. Ezért félnek,menekülnek rengetegen ez elől a szembesülés elől.

A második félelem a környező világtól való félelem. Ezt is a gondviselő Istentől való eltávolodás váltotta ki. A körülöttünk lévő világ ellenséges, bárkivel megtörténhet bármi, és aki nem tapasztalja Isten gondviselését, az kiszolgáltatva érzi magát a veszélyes világnak. Hiába próbálja magát a legkülönfélébb módokon bebiztosítani, soha nem lesz tökéletes biztonságban.

A harmadik típus a szorongás, vagyis a reális okot nélkülöző félelem. A Biblia szerint azonban ennek is komoly oka van. A félelmet alapvetően a fenyegetettség érzése váltja ki. Mi fenyegeti az embert, amikor körülötte minden békés? Önmaga. Figyeljük meg Pál apostol szavait:

“Intelek titeket: a lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Mert a test kívánsága a lélek ellen tör, a léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek.” (Gal 5,16-17)

A Biblia szerint a szorongás tehát nem ok nélküli. Azzal, ha az ember önmagáról kizárólag testi lényként gondolkodik, ebben a harcban vesztésre ítéli a lelkét. A lélek vereségének jelei az én-központúság, érzelmi sivárság, a lelkiismeret tompulása. Sokan már csak akkor vesznek tudomást lelkük létezéséről, amikor fáj és beteg. A szorongás nem más, mint a lélek halálfélelme.

Mit mond mindezekre Jézus? Azt, hogy mégsem kell félned. A félelmet fenyegetettség váltja ki, de a megváltott embert már nem fenyegeti semmi. Istentől nem kell félnie, mert Ő a bűnbánónak kegyelmet ad Jézusért. Az Úr gondviselése a világ fenyegetéseitől is megvédi az övéit – ha nem is óv meg minden megpróbáltatástól, de nem hagy kiszolgáltatottságban. És ami a legfontosabb, lelkünk küzdelmében mindvégig velünk van és velünk harcol.

“Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,31)