2012. augusztus 17.

A világ legokosabb tinédzsere!


 Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Egy szép napon négy ember utazott egy kicsi, négyszemélyes repülőben: a pilóta, egy lelkész és két tinédzser, akik közül az egyik éppen azelőtt nyert díjat, mint A világ legokosabb tinédzsere.



Repülés közben egyszer csak hátrafordult a pilóta, és így szólt: Van egy rossz hírem, és egy még rosszabb! A rossz hír az, hogy elfogyott az üzemanyagunk. A gép le fog zuhanni, és ripityára törik. A még rosszabb hír az, hogy csak három ejtőernyőnk van.

Ez természetesen azt jelentette, hogy valakinek le kellett zuhannia a géppel együtt. A pilóta folytatta: „Nekem feleségem és három gyermekem van otthon. Nagy felelősség van rajtam. Sajnálom, de az egyik ejtőernyővel nekem kell leszállnom." Azzal megragadta az egyik ejtőernyőt, és kiugrott.

A világ legokosabb tinédzsere szólalt meg következőnek: „Én vagyok a világ legokosabb tinédzsere. Talán én leszek az, aki feltalálja az AIDS vagy a rák ellenszerét, vagy megoldja a világ gazdasági problémáit. Mindenki számít rám!" A világ legokosabb tinédzsere megragadta a második ejtőernyőt, és kiugrott.

Akkor megszólalt a lelkész:

- Fiam, vedd el az utolsó ejtőernyőt. Én megbékéltem Istennel, és kész vagyok lezuhanni a géppel. Fogd hát az utolsó ejtőernyőt, és ugorj!

- Nyugalom, tiszteletes úr! - mondta a másik tini. - A világ legokosabb tinédzsere a hátizsákommal ugrott ki.

Sokan elég okosnak tartják magukat. A valóságban viszont nagyon hasonlítanak a világ legokosabb tinédzserére. Ejtőernyő nélkül ugranak ki a világba. Úgy gondolják, hogy ők mindent tudnak, és mindennel rendelkeznek, ami szükséges ahhoz, hogy boldog és kiteljesedett életet éljenek. Valójában azonban csak egy hátizsákjuk van. Az egyetlen ejtőernyő, ami végül is megment, a Krisztus evangéliuma. Minden más út hamis, és a halálba visz. Jézus azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam" (Jn 14,6).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.