Szerző: Guti Tünde
Láttam egy fát. Öt vaskos ágban folytatódott a rövid törzs.
Olyan volt, mint egy nagy, kérges, nyitott tenyér. Egyik ágát hajlatban
levágták. Kettő összecsavarodva tartotta egymást, szinte párhuzamosan a föld
felett.
Másik kettő pedig ? a legkevésbé vastag ? merészen
növekedett felfelé.
Annyira különös volt a látvány, hogy megálltam és úgy néztem
sokáig. Érdekes volt és elgondolkodtató!
Nem ilyenek vagyunk-e mi is? Egy a gyökér, Jézus Krisztus!
Közös a törzs, az Eklézsia.
Egyik ága sérült, talán betegség, vagy vihar sújtotta. Kettő
fáradtan támogatja, öleli, karolja fel egymást, alig bír kellő magasságban a
föld felett maradni. De tartja magát és hozzá nőtt társát, mert szélben és
fergetegben edződött, erős ág!
A középső kettő felfelé tör akadálytalanul. Igaz, ezeknek az
átmérője a többihez képest kisebb, éppen ezért a teherbírásuk is csekélyebb. De
így öten együtt, egy gyökérből kihajtva és általa megtartatva olyanok, mint
Istenünknek az Ő gyülekezetén keresztül megnyilvánuló, kitárt, ajándékozásra,
gyógyításra és megtartásra kész tenyere.
Láttam egy fát. S ez a fa megtanított valamit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.