Lukács evangélium 10. fejezet: A hetven tanítvány kiküldése (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Luk. 10,1 Ezek után pedig [kiválasztott; kijelölt], és kirendelt [vagyis szolgálatba állított] az Úr másokat is, hetvenet [vagyis hetven tanítványt], és elküldé azokat kettőnként az ő orcája [vagyis a maga személye] előtt, minden városba és helyre [és helységbe], ahová ő menendő vala [ahova Ő menni készült]*

*És így folytatódik a kijelentés: „Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogysem az egynek (és jobban boldogul kettő, mint egy); mert azoknak jó jutalmuk vala az ő munkájukból (és fáradozásuknak szép eredménye van). Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedül valónak (az egyedülállónak), ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje. Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el” (Préd. 4,9-10.12)

Luk. 10,2 Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; [Imádkozzatok hát, és] kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.

Luk. 10,3 Menjetek el [és jegyezzétek meg]: Ímé, én elbocsátlak titeket, mint bárányokat a farkasok közé.

Luk. 10,4 [Az útra ne vigyetek magatokkal, és] ne hordozzatok erszényt [vagyis pénzes zacskót], se táskát [se tarisznyát], se sarut; és az úton senkit ne köszöntsetek, [és senkinek se köszönjetek].

Luk. 10,5 Valamely házba bementek, először ezt mondjátok: Békesség [vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] e háznak!

Luk. 10,6 És ha lesz ott valaki békességnek fia, a ti békességetek azon marad [és megnyugszik rajta]; ha nem, ti reátok tér vissza.

Luk. 10,7 Ugyanazon házban maradjatok pedig, azt evén és iván, amit ők adnak: mert méltó [és megérdemli] a munkás az ő jutalmára [a maga bérére]. Ne járjatok házról-házra [tilos házról-házra járnotok]*

*Pál apostol bizonyságtétele így hangzik: „Ekképpen rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot [az örömüzenet, a jó hírt] hirdetik, [és prédikálják] az evangéliumból [az örömüzenetből, a jó hírből] éljenek. (1 Kor. 9,14)

Luk. 10,8 És valamely városba bementek, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit előtökbe adnak:

Luk. 10,9 És gyógyítsátok a betegeket [(aszthenész): erőtlen, gyenge, beteges, és tehetetleneket], akik ott lesznek, és [hirdessétek, és] mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa [az Isten királysága, uralma]

Luk. 10,10 Valamely városba pedig bementek, és titeket be nem fogadnak, annak utcáira [vagy a piacára, és tereire] kimenvén, ezt mondjátok:

Luk. 10,11 Még a port is, amely reánk ragadt a ti várostokból, itt köztetek letöröljük [Más fordítás: lerázzuk még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, bizonyságul ellenetek]; mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy az Isten országa elközelített hozzátok [közel jött hozzátok Isten királysága, Isten uralma]*

*Hirdessétek, hogy: „… megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Tit. 2,11).

Az apostol így követi az Úr szavát: „Elterjedt pedig az Úrnak igéje az egész tartományban. A zsidók azonban felindítják (és felingerelték ellenük) az istenfélő és tisztességbeli (a tekintélyes) asszonyokat és a városnak eleit (és a város előkelőit), és üldözést támasztanak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból. Ők pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikóniumba” (Csel. 13,49-51)

Luk. 10,12 Mondom pedig néktek, hogy a Szodomabeliek [Jelentése: körülzárás, körülzárt hely; égő; fás tájék; meszes hely] állapota tűrhetőbb [(anektoterosz): elviselhetőbb, tűrhetőbb, kibírhatóbb] lesz ama napon, hogysem azé a városé

[Más fordítás: Szodomának elviselhetőbb sorsa lesz mint annak a városnak]*

* „És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket [sőt meg sem hallgatja szavaitokat (logosz: igéiteket), távozzatok abból a házból, vagy városból és], mikor kimentek abból a házból, vagy városból, [még] lábaitok porát is verjétek [rázzátok] le [lábatokról]. Bizony mondom néktek: Az ítélet [(kriszisz): döntés, (meg)ítélés, válság] napján könnyebb [elviselhetőbb (tűrhetőbb, kíméletesebb) sorsa, helyzete] lesz a Szodoma [jelentése: körülzárás, körülzárt hely; égő; fás tájék] és Gomora [jelentése: elsüllyedés, árvíz, elpusztulás; hasadék, szakadék]  földjének, mint annak a városnak” (Mát. 10,14-15).

„Mert (az) a föld, amely beissza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet (és hasznos növényt) terem azoknak, akikért (és akik számára) műveltetik, áldást nyer Istentől; Amely pedig töviseket (és tüskebokrot) és bojtorjánokat (és bogáncskórót) terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés” (Zsid. 6,7-8).

 „Amely pedig a tövisek [a szúrós bogáncs] közé esett [hullott], ez az, aki hallja [meghallgatja] az igét [a (logoszt)]. De e világnak [de a kor, (aión): a világ(korszak)] gondja [a világ dolgai miatti aggodalom, aggódás, gondoskodás és törekvés] és a [csalóka] gazdagságnak csalárdsága [csábítása] elfojtja az igét [a (logoszt)]. És gyümölcsöt nem terem [és meddő marad]” (Mát. 13,22).

„Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért (vagyis bűneinkért) való áldozat. Hanem az ítéletnek valami (félelmes, és) rettenetes várása és a tűznek lángja, amely megemészti az ellenszegülőket” (Zsid. 10,26-27).

Mert: „Uram! Magas (és erős) a Te kezed (a Te karod), de nem látják! De látni (észlelni) fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti meg ellenségeidet. (Uram, fölemelted kezedet, de nem látják. Majd meglátják, hogy féltőn szereted népedet, és megszégyenülnek: tűz emészti meg ellenségeidet)” (Ésa. 26,11)

Luk. 10,13 Jaj néked Korazin! [jelentése: fekete hal; füstölgő kályha]. Jaj néked Bethsaida! [jelentése: halászat háza, vadászat háza; halászháló helye] mert ha Tírusban [jelentése: sziklák, sziklák városa] és Sídonban [jelentése: lapos város) (héb. a halfogás helye] lettek [és történtek] volna azok a csodák [(dünamisz) erő megnyilvánulások, és támadtak volna azok a hatalmas jelek], melyek te benned lőnek [amelyek tebenned támadtak, és amelyek nálatok történtek], régen zsákban és hamuban ülve megtértek volna [és régen más felismerésre tértek volna, és gondolkodásmódot változtattak volna].

Luk. 10,14 Hanem Tírusnak [jelentése: sziklák, sziklák városa] és Sídonnak [jelentése: lapos várost) (héb. a halfogás helye] tűrhetőbb lesz állapota [elviselhetőbb lesz a helyzete, a sorsa] az ítéletkor, hogysem néktek.

Luk. 10,15 És te Kapernaum [jelentése: vigasztalás faluja, Vigaszfalva], mely mind az égig felmagasztaltattál [azt hiszed, hogy a Mennybe emelkedsz], a pokolig [(hadész): láthatatlanul ítélő; a szó szoros értelmében: láthatatlan, azaz Hádész vagy az eltávozott lelkek helye vagy állapota. Egy más fordításban: észrevehetetlen, vagy kérdéses hely, a holtak birodalma, az emberi érzékszervek száméra érzékelhetetlen, felfoghatatlan, és láthatatlan] fogsz lealáztatni [a pokolig fogsz levettetni, és lesüllyedni, és a holtak országáig szállasz alá. Az alvilágig leszel ledobva]*

*Máté így ír erről: „Ekkor elkezdi [meginteni, feddeni, korholni, és] szemükre hányni ama városoknak, amelyekben legtöbb csodái lőnek [melyekben hatalmát a legtöbbször mutatta meg, ahol a legtöbb erő működött általa és ahol a legtöbb erő-megnyilvánulás történt], hogy nem tértek vala meg [nem változtatták meg a gondolkodásukat, és az életüket; nem tértek más felismerésre].

Jaj [rossz lesz] néked Korazin [népe (jelentése: fekete hal; füstölgő kályha]! Jaj [rossz lesz] néked Bethsaida [lakói (jelentése: halászat háza, vadászat háza]! Mert ha Tírusban [jelentése: sziklák városa] és Sídonban [jelentése: lapos város] történnek vala azok az [erő-megnyilvánulások, és hatalmas] csodák [és működtek volna azok az erők], amelyek bennetek lőnek [amelyek bennetek történtek]. Rég megtértek volna [és az ő lakóik már régen megváltoztatták volna életüket, régen más felismerésre tértek volna, és gondolkozásmódot változtattak volna] gyászruhában [szőrzsákban] és hamuban [fejükre hamut szórnának, hogy ezzel is kifejezzék, mennyire bánják a bűneiket].

De mondom néktek: Tírusnak és Sídonnak könnyebb dolga [elviselhetőbb, tűrhetőbb sorsa] lesz az ítélet [(kriszisz): döntés, (meg)ítélés, válság] napján, hogysem néktek. Te is Kapernaum, aki az égig felmagasztaltattál [talán az égig emelkedsz; tán nem az égig emelted-e magad], a pokolig fogsz megaláztatni [levettetni; A láthatatlan országig (Hádész) fogsz alászállni; Egészen az alvilágig fogsz lesüllyedni].

Mert ha Szodomában történnek vala azok a [hatalmas] csodák [működtek volna azok az erők], amelyek te benned lőnek [történtek; amelyeket ti láttatok], mind e mai napig megmaradt volna [még ma is állna]. De mondom néktek, hogy Szodoma földének [népének] könnyebb dolga [elviselhetőbb, tűrhetőbb sorsa] lesz az ítélet napján, hogysem néked” (Mát. 11,20-24).

Hiszen látták az Ő csodáit, és még sem változtatták meg a gondolkodásmódjukat: „És alámenvén ővelük, megálla a síkságon (egy sík helyen), és (vele együtt) az ő tanítványainak serege (nagy sokasága) és a népnek nagy sokasága (és nagy néptömeg) egész Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, akik (azért) jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből. És akik tisztátalan szellemektől gyötrettek, meggyógyulnak. És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni (megérinteni): mert erő származék (erő áradt ki) belőle, és mindeneket (és mindenkit) meggyógyíta” (Luk. 6,17-19)

És mert nem változtatták meg a gondolkodásukat, és az életüket: „Mert azt mondja az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): Mikor én téged elpusztult várossá (romvárossá) teszlek, mint amely városokat nem laknak (amilyenek a lakatlan városok). Mikor a mélység ((təhóm təhôm): hullám; roppant víz, tenger, óceán; aljzat nélküli, feneketlen mélység) árját felhozom reád (és rád zúdítom), hogy beborítsanak (katakalüptó: teljesen befed; betakar), a sok (és nagy) vizek (majim: víz; szimbolikusan a veszedelmet; vagy a félelem okozta lágy, olvadt állapotot fejezheti ki).

Akkor levonszlak téged azokkal, kik sírgödörbe szállnak (és letaszítalak a sírba roskadókhoz), a hajdan népéhez (a hajdan élt emberekhez); és lakatlak téged a mélységek országában (és ott kell laknod a föld mélyében), a hajdan pusztaságaiban (az ősidők óta puszta helyen), együtt azokkal, akik sírgödörbe szálltak (a sírba roskadóknál, és lakatlan leszel), hogy többé senki ne lakjék benned.

És ha megmutattam dicsőségemet az élőknek földén (és bár ékessé tettelek az élők földjén). Rémségesen cselekszem veled (rettenetes véget adok neked) és nem leszel; s keresni fognak, de többé örökké (soha többé) meg nem találnak, ezt mondja az Úr Isten (az én Uram, az ÚR)” (Ezék. 26,19-21)

Luk. 10,16 Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet [és aki titeket elutasít], engem vet meg [engem utasít el]; és aki engem vet meg [aki pedig engem elutasít], azt veti meg [azt utasítja el], aki engem elküldött

*De: „Aki titeket befogad, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem (el)küldött” (Mát. 10,40).

Bizony, bizony mondom néktek: Aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött” (Ján. 13,20).

És hogy ne maradjunk bizonytalanságban, hogy kit küldött az Úr, arról így hangzik az Úr Jézus szava:  „… az igazságnak Szelleme… Ő tesz majd én rólam bizonyságot. És: Ő engem dicsőít majd…” (Ján. 15,26; 16,14)

Luk. 10,17 Visszatére pedig a hetven [vagy hetvenkét] tanítvány örömmel [és ujjongással jelentette], mondván: Uram, még az ördögök [még a gonosz szellemek, a démonok] is engednek [és engedelmeskedtek] nékünk [(hüpotasszó): aláveti magát; meghódol] a te neved [(onoma): hatalom, tekintély] által [amikor a nevedben rájuk parancsoltunk]!

Luk. 10,18 Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből [és amint villámként zuhant, és bukott le a mennyből]*

*Az Úr Jézus készülve a kínhalálra, így imádkozik: „Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! (Erre hang hallatszott, és) szózat jöve azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem. A sokaság azért, amely ott állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt néki. Felele Jézus és monda: Nem én érettem (hallatszott ez a hang, és) lőn e szó, hanem ti érettetek. Most van e világ kárhoztatása (most megy végbe az ítélet e világ felett); most vettetik ki e világ fejedelme” (Ján. 12,28-31).

Ézsiás is prófétál erről, ezt kérdezve: „Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál (és lehulltál) a földre, aki népeken tapostál (népek legyőzője)! Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet (a trónomat), és lakom a gyülekezet hegyén (és odaülök az istenek hegyére) messze északon. Felibök hágok a magas felhőknek (és fölmegyek a felhők csúcsára), és hasonló leszek a Magasságoshoz (a Felségeshez)” (Ésa. 14,12-14).

János apostolon keresztül jön a felelet: „(Ezután háború támadt a mennyben). És lőn az égben viaskodás: Mihály (jelentése: kicsoda olyan, mint Isten) és az ő angyalai viaskodnak vala (és harcra keltek) a sárkánnyal; és a sárkány is viaskodik vala (és harcra kelt) és az ő angyalai; De nem vehetnek diadalmat (és nem tudott felülkerekedni), és az ő helyük sem találtaték többé (mert nem volt maradása) a mennyben. És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó (és levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó), aki neveztetik ördögnek és a sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti (és megtéveszti), vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének. És hallék nagy szózatot az égben (és hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben), amely ezt mondja vala: Most lett meg az üdvösség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak (a mi testvéreink) vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk (színe) előtt. És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért (a bizonyságtételük igéjével); és az ő életüket nem kímélték mind halálig” (Jel. 12,7-11).

És beteljesült Isten ígérete, amelyet az ember bukásakor jelentett ki az Édenben: „És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom (minden állat) és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban (vagyis egész életedben). És ellenségeskedést szerzek (ellenségeskedést támasztok) közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos (és ő a fejedet tapossa), te pedig annak sarkát mardosod” (1 Móz. 3,14-15)

Luk. 10,19 [Figyeljetek rám] Ímé adok néktek hatalmat [(exúszia): felhatalmazás, hatalom, tekintély, jog, jogosultság], hogy a kígyókon és skorpiókon [(pateó): a lábatok alá tiporjatok] és tapodjatok, és az ellenségnek minden erején. [Más fordítás: Hatalmatok van az ellenség minden ereje fölött, mert hatalmat adok, hogy minden ellenséges erőn és hatalmon úrrá legyetek]; és semmi nem árthat néktek*

*Márk írása szerinti Evangélium bizonyságtétele minden Krisztusban hívő ember számára: „Azokat pedig, akik hisznek [akik hitre jutottak], ilyen [vagyis ezek a] jelek követik [és fogják kísérni]: az én nevemben [(onoma): név, amely jelenti: a hatalom, tekintély, jellemvonást is] ördögöket [gonosz szellemeket; démonokat] űznek [haj(í)tanak ki]; új [(kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő. Nem csupán újabb keletű, hanem lényegében is különbözik a korábbitól. Új az, ami a régebbi helyét foglalja el, és addig még nem használták, nem volt érvényben] nyelveken szólnak. [Ha] Kígyókat vesznek föl [(airó): felemel, elveszít, kétségekbe taszít, félretesz, eltávolít, elvisz], és ha valami halálost [azaz halálos mérget] isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik [és teszik rá a] kezeiket, és [azok] meggyógyulnak” (Márk. 16,17-18).

Ez az ígéret az újjá született embernek szól. Erről így beszél az Úr Jézus Nikodémusznak (jelentése: diadalmas a népe között): „…Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami (hús)testtől született, (hús)test az; és a mi Szellemtől született, szellem az. Ne csodáld (ne csodálkozz), hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek” (Ján. 3,5-7).

A feltámadott Úr ígérete az Övéinek: „… monda azért nékik (a tanítványainak, és a mindenkori Övéinek) Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelt, (és így folytatta) és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22).

Mert ez a hatalom – erő – csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8).

 Már Dávid így prófétál az új teremtésről: „Oroszlánon és áspiskígyón jársz (és eltaposod az oroszlánt és a viperát), megtaposod (és eltiprod) az oroszlánkölyköt és a sárkányt (és a tengeri szörnyet)” (Zsolt. 91,13).

És Pál apostolon mutatja be a Szent Szellem, hogy a fenti prófécia a látható világ szintjén is működik. „Mikor pedig Pál nagy sok venyigét szedett (vagyis összegyűjtött egy csomó rőzsét) és a tűzre tette, egy vipera a melegből kimászva, (a kezébe mart, és) az ő kezére ragadt. De néki, minekutána a kígyót lerázta a tűzbe, semmi baja sem lőn” (Csel. 28,3.5)

Luk. 10,20 De azon ne örüljetek, hogy a szellemek néktek engednek [hogy a gonosz szellemek engedelmeskednek; és hogy a szellemek alátok vannak rendelve]; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva [(graphó): be vannak vésve] a mennyben*

*János apostol bizonyságtétele: És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten (trónusa) előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint” (Jel. 20,12).

És a mennyei Jeruzsálembe: „… nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé” (Jel. 21,27).

Luk. 10,21 Azon órában örvendeze [(agalliaó): a szó szoros értelmében: ujjong, ugrál az örömtől] Jézus a Szent Szellemben [abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szent Szellemben, ezekkel a szavakkal], és monda: Hálákat adok néked [dicsérlek; magasztallak, dicsőítelek, és áldalak téged], Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted [(apokrüptó): titokban tart, eltitkol] ezeket a bölcsek és értelmesek [(szünetosz): értelmes, éles eszű, okos] elől, és a kisdedeknek megjelentetted [és felfedted, és feltártad, leleplezted, kinyilatkoztattad, kijelentetted a gyermekeknek, a kiskorúaknak]. Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted [így láttad jónak, és mert így határoztál, és döntöttél (eudokia): elhatározás, döntés]*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Abban az időben szólván Jézus, monda: Hálákat adok néked [magasztallak, dicsőítelek; áldalak téged; Vallást teszek rólad], Atyám, mennynek [égnek] és földnek Ura. Hogy elrejtetted [titokban tartottad, eltitkoltad] ezeket [az igazságokat] a bölcsek és az értelmesek [okosok éles eszűek] elől, és a kisdedeknek [de kiskorúak előtt] megjelentetted

[Más fordítás: de megmutattad azoknak, akik olyanok, mint a kisgyermekek; és kijelentetted, kinyilatkoztattad (leleplezted, láthatóvá tetted) (ezeket) a kisgyermekeknek (a kisdedeknek, a kicsinyeknek)]. Igen, [valóban így van] Atyám, mert így volt kedves te előtted [mert így láttad jónak; mert így tetszett neked; mert ezt te is így láttad helyesnek]” (Mát. 11,25-26).

És az apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem az okot:  „Mert ami az Isten felől tudható [megismerhető] nyilván van őbennük; [világosan ismerik] mert az Isten megjelentette [nyilvánvalóvá (láthatóvá) tette; kijelentette] nékik. Mert ami Istenben láthatatlan tudniillik az ő örökké való hatalma [ereje, ami képessé tesz bármi megtételére]. És istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból [műveiből; munkái értelmes vizsgálata révén] megértetvén megláttatik; [és világosan látszanak, mivel a teremtett dolgokból érzékelhetők] úgy, hogy ők menthetetlenek. [Nincs hát mentségük].

Mert bár az Istent megismerték  [az Ő létezésének tökéletesen tudatában vannak] mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban  hiábavalókká  lettek, [belevesztek (üressé váltak) gondolataikban; holtpontra jutottak elgondolásaikkal; bolonddá azaz bálványimádókká lettek] és az ő balgatag [érteni nem akaró; oktalan] szívük megsötétedett. [és sötétségbe borult, megvakult].

Magukat bölcseknek vallván, [kérkedtek] balgatagokká [oktalanná; bolonddá; esztelenné] lettek. És az örökkévaló [halhatatlan] Istennek dicsőségét [fölségét] felcserélték a mulandó [halandó] embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával. [kifaragott ábrázatával, képével]” (Róm. 1,19-23).

„Mivel tehát a világ [koszmosz: világegyetem; világmindenség] a saját [maga] bölcsessége [(szophia): a tudás, ismeret és tapasztalat legmagasabb szintű, érett, megfontolt alkalmazásának képessége] útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében. Tetszett Istennek [úgy látta helyesnek, és jónak] hogy az igehirdetés bolondsága [ostobaságnak, képtelenségnek látszó igehirdetés (prédikálás)] által üdvözítse. [(szódzó): bűnbocsánatot szerez, megmenekülés (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből; mindenfajta problémából, bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatás] a hívőket. [azokat, akik hisznek].

„Mert nézzétek [tekintsétek, és lássátok] csak a ti [tőle való] elhívatásotokat, [és meghívásotokat] testvéreim; [atyámfiai] nem sokan vannak köztetek, [olyanok] akik emberi megítélés [vagyis akik a világ (a hústest)] szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők [vagy nemesek]. Sőt [ellenkezőleg] azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, [balgák; oktalanok; ostobák] hogy megszégyenítse a bölcseket.

 És azokat választotta [azokat válogatta] ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, [és gyöngék] hogy megszégyenítse az erőseket: és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, [hanem alacsonyrendűek] sőt lenézettek; és a semmiket, [a gyöngéket; a megvetetteket; a nem-létezőket] hogy semmikké tegye [megszégyenítse, megsemmisítse; félretehesse] a valamiket [az erőseket, a létezőket]” (1Kor. 1,26-28)

Luk. 10,22 Mindent nékem adott [mindent átadott nekem] az én Atyám: és senki sem tudja [(ginószkó): nincs tudatába, senki sem érti], kicsoda a Fiú, csak az Atya. És kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni [akinek a Fiú ki akarja kinyilatkoztatni, és aki elől a leplet el akarja vonni; (apokalüptó): feltár, nyilvánvalóvá tesz, felfed, leleplez, kijelent]*

*Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, (annak) örök élete van; aki pedig nem enged (vagyis nem engedelmeskedik) a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,35-36).

És az Úr Jézus imája: „Amiként te hatalmat adtál néki minden (hús)testen (és minden halandó felett), hogy örök életet adjon mindennek, amit néki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Ján. 17,2-3).

Pál apostol bizonyságtétele: „Mert mindent az ő lábai alá vetett [Isten]. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló hogy azon kívül [és annak kivételével], aki neki mindent alávetett. [vagyis aki a mindenséget alá rendelte]. Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, [azaz: Istennek] aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben.

[Más fordítás: amikor azonban alá fogja rendelni a mindenséget, akkor majd maga a Fiú is alá fogja rendelni magát Annak, aki a mindenséget alá rendelte, hogy Isten legyen minden mindenekben]” (1 Kor. 15,27-28).

A feltámadott Úr átadja ezt a hatalmat a kihívottak közösségének, az eklézsiának: „És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen” (Mát. 28,18-20).

És hogy ez a hatalom – amelyet visszaad Istennek – a Krisztusé, és az Ő testéé, vagyis az Eklézsiáé, a felkenté,– azaz a fiúé – arról így beszél az Ige: „Sőt bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy megemlékezel őróla, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá? Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél.” Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll, azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált” (Zsid. 2,6-9).

 Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt. 8,5-10).

Hiszen Krisztus a fej, és az eklézsia – a kihívottak gyülekezete, mely Uráról, Krisztusról neveztetik – az Ő teste: „És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 1,18-19; 2,9-10).

És az apostolon keresztül hangzó kijelentés: „Akár Pál (jelentése: kis vagy kicsi), akár Apollós (jelentése: Apolló által adott), akár Kéfás (jelentése kő; szikla), akár világ [g. koszmosz: világegyetem; világmindenség; a teremtett világ (azaz: az angyalok és emberek együtt)] akár élet [g.(dzóé): Itt: a fizikai, vagy biológiai élet] akár halál, akár jelenvalók (vagyis jelenlegi), akár következendők, [az eljövendők, a bekövetkezendők] minden a tiétek. Ti pedig Krisztusé [vagytok] Krisztus pedig Istené” (1 Kor. 3,22-23).

És Ő, vagyis az Úr Jézus: „Felül (van) minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is: Mert Isten: az Ő lábai alá vetett mindeneket, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé, Mely az Ő teste (szóma: személyisége), teljessége Őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel” (Eféz. 1,21-23).

 „Mert Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg (szóma), És ti Őbenne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak”(Kol. 2,9-10).

Ugyanis: „Az Istent soha senki nem látta ((horaó): Istent – tudniillik olyat, aki igazán Isten – soha senki nem látott); az egyszülött Fiú [(monogenész): egyszülött fiú, aki Isten, de mint ilyen a maga sajátos jellegében egyedülálló], aki az Atya kebelében van [és nyugszik], Ő jelentette [és nyilatkoztatta] ki Őt.

[Más fordítás: Ő jelentette ki, hirdette meg félreérthetetlenül, és tette nyilvánvalóvá]” (Ján. 1,18).

Mert: „Nemhogy (mintha) az Atyát valaki (vagy bárki) látta, csak az, aki Istentől van, az látta az Atyát” (Ján. 6,46).

És mi: „… tudjuk (ismerjük, és megtapasztaltuk) azt is, hogy az Isten Fia eljött (megérkezett), és értelmet (és képességet) adott nékünk arra, hogy megismerjük (és felismerjük) az Igazat (aléthinosz: valódi, igazi), és hogy mi az Igazban (aléthinosz: valódi, igazi), az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ő az igaz (aléthinosz: valódi, igazi) Isten, és az örök (vagyis természetfeletti) élet (azaz: a más létezési forma)” (1 Ján. 5,20)

Luk. 10,23 És a tanítványokhoz fordulván, [külön ezt] monda [csak nekik] ő maguknak: Boldog szemek, amelyek látják azokat, amelyeket ti láttok*

*Salamonnak (jelentése: béke), mintegy előképül mondja Sába királynője: „Boldogok az embereid, és boldogok azok a szolgák, akik állandóan előtted állnak, és hallgatják bölcs szavaidat” (1 Kir. 10,8)

Luk. 10,24 Mert mondom néktek, hogy sok próféta és király kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták; és hallani, amiket hallotok, de nem hallották*

*Péter apostol bizonyságtétele: „Amely üdvösség (és megmenekülés) felől tudakozódtak és nyomozódtak (és keresték, kutatták és vizsgálták) a próféták, akik az irántatok való (a nektek szánt) kegyelem felől jövendöltek (és prófétáltak). Nyomozódván (vizsgálták), hogy mely vagy milyen időre (és körülményekre) jelenté [azt] ki a Krisztusnak őbennük levő (őbennük lakozó, és működő) Szelleme. Aki eleve (és előre) bizonyságot tett (és hirdette) a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről (a megdicsőülésről)” (1Pét 1:10-11)

Luk. 10,25 És ímé egy törvénytudó [egy törvénytanító] felkele [felállt], kísértvén őt [(ekpeiradzó): próbára tesz rossz értelemben, vagyis megkísért], és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem [(kléronomeó): hogy osztályrészül kapjam, vagyis az örök élet örököse lehessek]?

Luk. 10,26 Ő pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? [mit szab meg a törvény] mint olvasod [hogyan értelmezed]?

Luk. 10,27 Az pedig felelvén, monda: Szeresd [(agapaó): Ez azt jelenti: magadat teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad Istennel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben] az Urat, a te Istenedet teljes szívedből [teljes bensődből] és teljes lelkedből [(pszükhé): élet, elme, benső] és minden erődből [(iszkhüsz) férfias erőt, küzdőképességet jelent] és teljes elmédből [(dianoia): és minden gondolatoddal; és teljes értelmedből]; és [szeresd (agapaó): szeret önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül] a te felebarátodat [és a legközelebbi (plészion): embertársadat, és szomszédodat is], mint önmagadat.

Luk. 10,28 Monda pedig annak: Jól [helyesen] feleltél; ezt cselekedd, és élsz.

Luk. 10,29 Az pedig igazolni akarván magát [és keresve a maga igazát], monda Jézusnak: De ki az én felebarátom [(plészion): ki az én legközelebbi embertársam]?

Luk. 10,30 Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók [(lésztész): rablók, útonállók, haramiák] kezébe esék, akik azt kifosztván [véresre verték] és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyják félholtan.

Luk. 10,31 Történet szerint [(szügküria) véletlenül, történetesen] pedig megy vala alá azon az úton egy pap, aki azt látván [és bár látta, és észrevette], elkerüli [és átment az út másik oldalára, és elment mellette].

Luk. 10,32 Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta [megnézte és], elkerüli [és ő is átment az út másik oldalára, és elment].

Luk. 10,33 Egy szamaritánus pedig az úton menvén, odaért, ahol az vala: és mikor azt látta, [megszánta; megesett rajta a szíve; megsajnálta, és] könyörületességre indult.

Luk. 10,34 És hozzájárulván, bekötözi annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára [a saját állatára], vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viseli néki [és ápolta].

Luk. 10,35 Másnap pedig elmenőben két (ezüst)pénzt kivévén [vagyis elővett két dénárt], adá a gazdának [a fogadósnak], és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked.

Luk. 10,36 E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja [legközelebbi embertársa] volt annak, aki a rablók [a haramiák, az útonállók] kezébe esett?

Luk. 10,37 Az pedig monda: Az, aki [aki irgalmas szívű volt iránta, és] könyörült rajta. Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te is akképpen cselekedjél*

*Máté így ír erről: Amikor egy törvénytanító megkérdezi az Úr Jézust, Ő így válaszol: „… Szeresd [(agapaó) magadat teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad Istennel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben] az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből [(pszükhé) egész lényeddel] és teljes elmédből [egész gondolkozásmódoddal]. A második pedig hasonlatos ehhez [ugyanannyira fontos, mint ez, úgy]: Szeresd [(agapaó) szeret, önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül. Isteni tulajdonság megnyilvánulása az emberek iránt, amely azok javát, üdvösségét munkálja] felebarátodat [(plészion): közelálló személy, embertárs, szomszéd, a másik, a különböző; „másféle” más fajtából való idegent], mint [saját] magadat. E két parancsolaton függ (és ezen alapszik) az egész törvény és a próféták]” (Mát. 22,37-40).

Ezt már a törvény kimondta: „Halld (meg) Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr (vagyis egyedül az ÚR= JHVH/Jehova)! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből (teljes lényeddel) és teljes erődből” (5 Móz. 6,4-5).

És: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen (a népedhez tartozókkal), hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18).

„Mert az egész törvény ez egy igében [logoszban] teljesedik be: Szeresd [(agapaó): Ez azt jelenti: magadat teljesen odaadni, átadni. Vagyis teljesen odaszánni magad] felebarátodat [(plészion): a másik embert; embertársadat, a hozzád legközelebb levőt, szomszéd, a másik: vagyis minden embert], mint [saját] magadat” (Gal. 5,14).

Ez a királyok Királyának törvénye: „Ha ellenben megtartjátok (betöltitek) a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól (helyesen) cselekesztek” (Jak. 2,8).

 Tehát: „Amit akartok azért [és amit szeretnétek tehát], hogy az emberek ti veletek cselekedjenek [és megtegyenek, és bánjanak], mindazt ti is úgy [és ugyanazt] cselekedjétek [és tegyétek meg] azokkal [ővelük]; mert ez a törvény és [ezt tanítják] a próféták [Más fordítás: Ez a törvény és a próféták tanításának lényege]” (Mát. 7,12).

 Ezért. „Senkinek semmivel ne tartozzatok [ne legyetek adósok] hanem csak azzal, hogy egymást [ugyanabból a fajtából egy másikat (a Krisztusit)] szeressétek. [kölcsönös szeretettel; (agapaó): SZERET önzetlenül, a másik érdemeitől függetlenül] mert aki szereti a felebarátját [embertársát; különböző; „másféle” más fajtából való (az Ádámi); idegent] a törvényt [Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki] betöltötte. [beteljesít; véghezvisz, megvalósít; tartalmat adott neki]. Mert ez: Ne paráználkodjál [ne légy házasságtörő] ne ölj, ne orozz, [ne lopj] hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánj, [a másét] és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: [egy egészbe foglalja ez az egy ige] Szeressed felebarátodat [a közel levő embert, szomszédot, embertársadat] mint tenmagadat. [mint saját magadat]. A [felebaráti] szeretet [(agapé): isteni tulajdonság nyilvánuljon meg a másik ember iránt. Ez a szeretet nem tekint arra, hogy a másik ember megérdemli-e ezt a szeretetet. Aki így szeret, az megbecsüli a másikat, igyekszik örömet szerezni neki, javát és jólétét elősegíteni] nem illeti gonosszal a felebarátot. [nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást (nem tesz rosszat)] Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. [tehát a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt]” (Róm. 13,8-10).

Luk. 10,38 Lőn pedig, mikor az úton menének, hogy ő beméne egy faluba; egy Márta nevű [jelentése: hölgy, úrnő, parancsoló asszony, tanítónő] asszony pedig befogadá őt házába [(hüpodekhomai): szívesen vendégül látja].

Luk. 10,39 És ennek vala egy Mária [jelentése: keserűség, szomorúság, viszály; ellenálló, lázadó, fegyelmezetlen] nevezetű testvére, ki is Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az ő beszédét [(logoszát, igéjét].

Luk. 10,40 Márta pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban [és Mártát eközben a sok készülődés teljesen lefoglalta, és sürgött-forgott a sok felszolgálásban]; előállván azért, monda: Uram, nincs-é arra gondod [és nem törődsz azzal], hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem.

Luk. 10,41 Felelvén pedig, monda néki Jézus: Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekezel [és sokat töröd magad, és sok mindenre van gondod, és az zaklatottá tesz]:

Luk. 10,42 De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik őtőle [azt, amelyik örökre megmarad]*

*Az Úr jézus tanácsa az aggódás helyett, az egyetlen szükséges dologról: „Hanem keressétek először Istennek országát [a királyságot, az Isten királyi uralmát], és az ő igazságát [igazságosságát]; és ezek [is] mind [ráadásul] megadatnak [hozzáadatnak] néktek [ezek a dolgok pedig mind elétek lesznek téve ráadásként]” (Mát. 6,33).

Ezért: „Semmi felől (és semmiért) ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal (mindenkor) hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat (kéréseiteket) az Isten előtt” (Fil. 4,6)

És: „Minden gondotokat (aggályosságot, nyugtalanságot, gondot, és aggodalmat) Őreá vessétek (minden gondotokkal forduljatok hozzá), mert néki gondja van (és gondot visel) reátok (mert törődik veletek, gondoskodik rólatok)” (1Pét 5,7)

Már Dávid ezt tanácsolja: „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad…” (Zsolt. 55,23)

És az aggodalmaskodás helyett: „Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti (mert ő munkálkodik)” (Zsolt. 37,4-5).

Már a prédikátoron keresztül kijelenti az Úr, az egyetlen szükséges dolgot: „A dolognak summája, mindezeket hallván (a végső tanulság), ez: féljed (vagyis tiszteld) az Istent, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga!” (Préd. 12,15).

Mert: „Bizony szereti ő a népeket! Mind kezednél vannak az ő szentjei, oda szegődnek (és letelepednek), a te lábaidhoz, és hallgatják (és befogadják) a te beszédeidet” (5 Móz. 33,3).

Dávid is ír az egyetlen szükséges dologról: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme (vagyis az Úrnak tisztelete); jó belátása van mindenkinek, aki ezt gyakorolja (és a józaneszűek mind eszerint élnek); és azok dicsérete megmarad (örökre) mindvégig” (Zsolt. 111,10)