2012. január 28.

Napi Ige és gondolat


 Ki tart jól bennünket hússal? Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül.  (4Móz 11:4-6)

A Bibliából ismerünk egy történetet, amiben Isten arra intette Lótot, hogy meneküljön Sodomából, mert el fogja pusztítani a várost bűne miatt. Lótot és családját viszont meg akarta menteni. Intette őket, hogy „Mentsd életedet, ne néz hátra!”

Ismerjük a történetből, hogy felesége, sajnálva a házat, vagyont, mégis hátratekintett és azon nyomban sóbálvánnyá lett. Lót felesége azóta lelki archetípusa lett minden idők hátrafelé tekintgetőinek.

Mert nemcsak fizikailag lehet hátra tekinteni, de lelki értelemben is. Az is sok baj forrása lehet. Amikor nem a szemünkkel, arcunkkal, hanem gondolatainkban, lelkiállapotunkban nézünk a mögöttünk lévő dolgokra. Szinte az arcunkra is kiül, úgy megmerevedünk, mint ahogy Lót sóbálvánnyá lett felesége. Az ilyenfajta visszatekintések elrabolják a jelenhez szükséges erőt… (Berencsi Balázs)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.