Az Úr Igéje megvidámít

„Az Úrnak rendelései helyesek, megvidámítják a szívet: Az Úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket. (Zsolt. 19,9)

Szent Szellem, jöjj, áradj közöttünk - Rodney M Howard Browne

Kenneth May: NAPFELKELTE KANADÁBAN

Részlet: Kathrin Khulman: „Isten mot is megteheti” c. könyvéből

May és felesége egy kétszáz acres farmon élnek, gabonát termelnek és állataik vannak Foresters Fallsban, Ontario, Canadában. A férfi nagyapja építette a házat 1871-ben, és ő a harmadik generáció, aki itt él. Két férjezett lányuk van, az egyik Lachineben lakik, a másik Pittsburghban. A férfi 59 éves volt, mikor ez a történet kezdődött 1966 nyarán.

A nap már lehanyatlott a horizont mögé és alkonyat volt, mikor bevittem a traktort a csűr mögé, és fáradtan ballagtam át a hátsó udvaron a régi kétemeletes ház felé, mely születésem

óta az otthonom volt. Vörös-fehér skót juhászkutyánk mögöttem lépkedett és nyalogatta a sót, ami a kezemen gyűlt meg az egész napi munka alatt a földeken. Nagyon fáradt voltam és arra gondoltam, milyen jó lesz Margit forró lángosát enni és meleg fürdőt venni, és siettem minél előbb bemenni a házba. Felmentem a lépcsőn a kis előtérbe, ami a konyha mögött volt, levertem a sarat a cipőmről és leráztam a maradék szalmát az ingemről, ami nedves volt.

Végeztél a szénával? – kérdezte Margit a tűzhely mellől, miközben letörölte az izzadtságot a homlokáról a kötényével. Igen, de ez olyan jó dolog, amit csak egyszer tudok megtenni egy évben. Nem gondolom, hogy tovább birom-e? Kenneth – mondta – gondold meg, hogy már nem vagy olyan fiatal. Nemsokára hatvan leszel. Jó, jó, ne hozd eszembe – mondtam, és kimentem, hogy vacsora előtt megmosakodjam.

Elnéztem a régi házat. Majdnem száz éves vagy, öreglány, morogtam magamban. Már gyógyítgattunk egy kissé, de oly sok év után természetesen megromlottál. Talán ez történik velem is. Talán én is elkoptam. A bal kezemet a jobb karom alá tettem, és éreztem a nagy csomót, ami a karom gödrében növekedett. Azt hiszem, ez a vég kezdete – gondoltam.

A házon át a konyhába mentem. A vacsora majdnem kész volt, és én kinéztem az ablakon a pompás

naplemente utolsó sugaraira. Mellettünk a sötétedő ég előtt a régi temető sziluettje látszott. Ez választott el minket egy kis templomtól, mely a Cobdenbe vezető út mentén állt. A régi sírkövek, melyeket az elemek viharai elnyűttek, mintha titkon integetnének. Dacára a meleg időnek, hideg borzongás futott végig rajtam, és akaratlanul is összerázkódtam. Már egyszer közel voltam a halálhoz. 1945-ben beszállítottak a Pembroke Hospitalba. Tüdőgyulladásom volt, és kritikus állapotban voltam. Emlékszem, a doktorok azt súgták Margitnak, hogy meg fogok halni. Elkeseredetten imádkoztam. Nem féltem a haláltól, de arra kértem Istent,

engedjen élni addig, míg a gyermekeim dolgát elintézem. Másnap a lázam lecsökkent, és nemsokára haza mehettem rossz következmények nélkül. Aztán a múlt évben a kisebbik lányom férjhez ment és elment hazulról, örültem neki, de rossz előérzetem volt, hogy lejárt az idő, amit kölcsönbe kaptam.

Eltűntek a nappali világosság utolsó sugarai is, és a vidék homályba borult. Csak lent, a kis kápolnából esett valami kis világosság a sírkövekre, melyek a sírok felett ferdén álltak. Nem félek a haláltól, gondoltam, mert a sír alatt Isten él. De – és kezemet újra a karom alá csúsztattam és megszorítottam a nagy csomót a karom gödrében – így kell történnie? – csodálkoztam.

Margit vidám hangja szakította félbe sötét gondolataimat, és én a konyhába mentem, hogy vacsorázzak vele. Este, mosakodás után kinyújtóztam a fekhelyemen és fejem alá tettem a kezemet. A hálószoba ablakán friss légáramlat jött be. Margit lefekvéshez vetkőzött és már nyúlt is a lámpa gombjához, hogy eloltsa, mikor ijedt kiáltását hallottam: Mi ez, Kenneth?

Éreztem hangjában a rémületet és kinyitottam szememet, hogy lássam, hová néz, és ekkor láttam, hogy észrevette a dudort a hónaljamban. Ó, ez itt van egy idő óta. Nem is említettem. Hiszen ez olyan nagy, mint egy libatojás. Meg kell mutatnod dr. Pyenek – mondta. De ismerlek. Addig akarsz dolgozni, míg csak holtan rogysz össze odakint a földeken, és akkor én egyedül maradok. No, megint itt van: a halál gondolata. Gyorsan kivetettem a gondolataimból és megfordultam az ágyon és a fejem alá húztam a párnát. Hagyd, hogy végezzek a gabonával, aztán majd megvizsgáltatom. Talán csak valami daganat. – De közben tudtam, hogy több annál.

Egy farmon a nyár nem üdülési idő. Húsz tejelő tehenünk volt, melyeket naponta kétszer fejni kellett. A legelőn kívül minden földem művelés alatt állt, ami állandó munkát jelentett. Az aratás gondja már rég elmúlt, de én állandóan fáradt voltam és állandóan gondjaim voltak a jövőre vonatkozóan. Egy hónap múlva Margit végre rábeszélt, hogy megvizsgáltassam magam dr. Mackercherrel. Ő azt mondta, lehet hogy ciszta és várjak még egy hónapig, aztán jöjjek el ismét. De itt volt az augusztus, a nagy munkák ideje. Amint múltak a hetek, különös daganatot figyeltem meg a jobb bokámon is. Oly nagy volt, hogy nem tudtam cipőt húzni.

Evelyn, kisebbik lányunk víkendezni hazajött Ottawából, és a két nő rábeszélt, hogy megvizsgáltassam magam dr. Pye-val, aki egyike volt a két doktornak Cobdenben kilenc mérföldre tőlünk, akit dr. Mackercher is ajánlott. A következő keddre rendeltek be. Ekkorra már a bokám daganata felhúzódott egész a térdemig, és csak merev lábbal tudtam járni.

Dr. Pye megvizsgált és felvette a telefont. Bevitetem önt a kórházba – mondta, ezt a csomót ki kell venni. Nem mondhatunk erről többet, míg laboratóriumi vizsgálatot nem tartottunk.

Másnap hazaengedtek és azt mondták, hogy úgy egy hét múlva kapják meg a leletet, mivel kivették a csomót, s elküldték vizsgálatra.

Azt terveztem, hogy talán tudok valami könnyű munkát végezni a ház körül a következő héten, de a daganat a lábamból felment a lágyékomba és az alhasamba. Úgy felpuffadtam, mint egy tehén, amely sok alfafüvet evett. Majdnem elviselhetetlen nyomást éreztem a gyomromban és a lábam annyira fájt, hogy alig bírtam elviselni. Majdnem minden időmet a díványon fekve töltöttem és aggódtam a mezei munka miatt, amit bérelt emberrel kellett elvégeztetni. Szombaton Margit felhívta dr. Pyet. Kitérően válaszolt és azt mondta,

személyesen akar velünk beszélni. Keddre tűzte ki ennek időpontját saját rendelőjében, délutánra, mivel hétfő volt, a labor napja. Nem vitatkoztunk vele a víkend miatt, de a gyomorüregemben valami süllyedő érzés volt, ami rosszabbodhatott addig.

Hétfőn este, mikor asztalnál ültünk, a telefon csengett. Margit felvette: dr. Pye volt.

Mondja meg Kennethnek, hogy holnap déli egykor legyen Ottawában a kórházban.

De azt hittük, hogy az ön rendelőjébe kell mennünk – mondta Margit.

Nem, inkább menjenek a kórházba. Minél előbb beszélni szeretnék önökkel.

Margit felém fordult: Miért ne fejeznéd be a vacsorádat előbb – mondta, miután beszámolt a doktor szavairól. De már nem volt többé étvágyam. Jobb, ha elindulunk, sötét lesz, mire a városba érünk. Szürkület volt, mikor behajtottunk az országúton a kis faluba, mely a Muskrat tó mellett feküdt. A szétszórtan álló farmházak ablakai úgy fénylettek, mintha az égről eltűnt napsugarak maradványai lennének. Dr. Pye a rendelőjében várt minket. Leültetett és ő is leült az asztala mögé. Nem jó újságot mondok – kezdte. A labor véleménye szerint a daganat rákos. Várt, hogy megértsük a szavait. Az ön betegségét Hodgkins-kórnak hívják... (nyirok)mirigy-rák. Megpróbálta kíméletesen beadni a rossz hírt, de hogy lehet enyhíteni egy halálos Ítéletet? Margit hangja remegett, mikor megkérdezte: Mit jelent ez, doktor? Ez azt jelenti, mondta felkelve asztalától és hozzánk lépve, hogy Kenneth nem lesz öregember.

Elővett egy széket és úgy ült le, mintha a világ terhe lenne a vállain. Éreztem, hogy nagyon együttérez velem és az elkeseredését, hogy nem tud segíteni rajtam. Mennyi van még hátra számomra? – kérdeztem. Sóhajtott, mintha ez lenne az egyetlen kérdés, amiről remélte, hogy nem kérdezem. Lehet egy hónap vagy öt év, de több biztos, hogy nem. Nehéz utunk volt hazafelé. Egyikünk se szólt, míg a régi családi úton hajtottam.

Ötvenkilenc év sok, hogy egy házban éljünk, ismerni a szomszédokat, ugyanazt az utat járva. Gyerekkoromban ezt az utat lovon vagy kocsiban tettem meg, csak nem volt aszfalt, hanem sár. Felnövekedve apám öreg kocsiját hajtottam erre, mikor Margitnak udvaroltam. Annyira szerelmes voltam, hogy sohase törődtem a jövővel, nem gondoltam, hogy egyszer úgy utazom erre, hogy csupán hónapjaim vannak hátra az életben. Bekanyarodtunk egy úton, mely a folyó felé vezet. Visszaemlékeztem arra a regényes estére, mikor Margittal hazafelé jöttünk ezen az úton. Akkor tűztük ki esküvőnk napját. Eltévedtem, és majdnem az árokba mentem. Ezután igyekeztem mindkét kezemet a kormányon tartani.

Áthaladtunk a kis településen, Forester Fallson. A reflektorom megvilágította a kis templomot. Éles kanyarral a farmunk felé tértünk a sötétben. Milyen ismerősek voltak ezek a mérföldek: ezeken mentek apám és anyám, minket gyerekeket a templomba vezetve, épp úgy, mint Margit és én a mi két lányunkat vezettük, és erre kísértük szeretteinket a végső szomorú útra, mikor elköltöztek, öreg barátunk volt ez az út Cobdentől a farmig és drága emlékekről beszélt.

Még mindig reménykedtem. Talán az élniakarásom tette, hogy még élek. Akármi volt, arra vagyok ítélve, hogy ne haljak meg békében. Ha Isten elhív, az egész odavezető úton fájdalom és szenvedés kísér, míg feljutok a mennybe. Megálltunk a ház kapuja előtt. A vacsoraedények még mindig az asztalon voltak, ahol hagytuk őket, látszólag egy örörkkévalóság előtt. Nem jössz be? – érdezte Margit a küszöbre lépve és hátra nézett. Nemsokára megyek, menj előre.

Megfordult és egy lépést tett a kocsi felé. Nincs valami bajod? – kérdezte részvéttel.

Igen, jól vagyok – mondtam. Bezárom az ajtókat, azután bemegyek. Nagy juhászkutyánk előjött az istállóból és körültáncolt. Megsodortam a fülét az egyik kezemmel és tovább

mentem. A jobb lábam annyira fájt, hogy majdnem felkiáltottam. A kocsiban megmerevedett és úgy éreztem, mintha minden lépésnél éles szögek nyomulnának be a csípőmbe és a lágyékomba. Miután bezártam a csűrt, hátramentem a másik oldalra és egy pillanatig az alattunk levő temetőt néztem. Kis távolságban a régi templom épülete állt feketén. Fent az égen csillagok milliárdjai ragyogtak a késő nyári éjszakában. Messziről kutyaugatás hallatszott. Minden csendes volt. Ó, Istenem – imádkoztam – egyszer már közbeléptél az életemben és megmentettél. Most a lányaim már elmentek és semmit se tudok felajánlani

neked magamon kívül. De ha meggyógyítasz, szolgálni fogok Neked, akárhogyan is kívánod. De ha az az akaratod, hogy meghaljak, kérlek, haljak meg hamar és fájdalom nélkül.

Nagyanyám halt meg rákban ebben a házban. Apám is. A halál árnyéka látszott függeni a levegőben. A csillagok reszketni látszottak, amint szemem megtelt könnyel. Még egyszer a régi temető felé néztem, lent a templom felé, aztán a ragyogó csillagokra a tiszta kanadai égen. Megfordultam és bementem a házba.

Másnap nyolcvan mérföldet kell hajtanom Ottawába, hogy megkezdjem a kezeltetésemet.

Úgy volt rendelve, hogy Evelynnél kellett laknom, aki tanítónő volt Ottawában. Margitnak otthon kellett vigyáznia a gazdaságra. A teheneket fejni kellett, takarmányt behordani és a maradékot learatni. Szerencsére befejeztem a cséplést és a szomszéd segített a kombájnnal.

Öt hétig a hét minden napján értem jött egy kocsi és elvitt a rákos klinikára, hogy kobalt-kezelést kapjak. A kezelő megjelölt valami letörölhetetlen tintával, mint ahogy a mészáros megjelöli az állatot, mielőtt feldarabolná. Akkor a masinát leeresztette a testemre, és míg ő elrejtőzött a védőernyő mögé, a kobaltsugár a testemre áradt. Mikor visszatérhettem Evelyn lakására, tussoltam, hogy megmentsem a bőrömet a leégéstől.

A második héten hazamentem víkendre. Pénteken késő este értem haza és azonnal lefeküdtem, mert aggódtam a földekért, amelyeket már fel kellett volna szántani télire. Másnap korán reggel kivonszoltam magam az ágyból és az ablakhoz sántikáltam. Nem tudtam hinni a szememnek. Ahelyett hogy kóró és gaz borította volna a földeket, frissen fel volt szántva. Megfordultam és láttam, hogy Margit mögöttem áll és könnyes a szeme. Múlt héten az egész farmközösség kivonult ide szántani. Tizenhárom traktor volt itt és egy nap alatt megcsinálták. Csak olyan emberek között létezhet ilyen, akik szeretik egymást – gondoltam.

A besugárzás viszonylag fájdalom nélküli volt, de én nem láttam, hogy valami javulás állt volna be az állapotomban. Mikor végül hazaengedtek, még nem bírtam fennmaradni. Felemelve kellett tartanom a lábamat a fájdalom miatt. A csomók fokozatosan visszavonultak. Egész télen próbálkoztam meggyőzni magamat, hogy a sugár megállította a rák fejlődését, de mindig éreztem a testemben, hogy ez csupán magam csinálta hiedelem. Ez idő tájt a lágyékomban kezdődött: egész kicsiny csomócskák, mint magok, de amelyek fokozatosan

növekedtek. Aztán egy nagy csomó kezdett megjelenni a bal mellemen, a nyakcsontom alatt.

Dr Pye időnként megvizsgált és azt mondta, hogy a szervezetem felszívta mind a kobaltot. Ha visszamegyek a kórházba, urániummal vagy röntgennel fognak kezelni. Decemberben nem volt más választásom, vissza kellett mennem az ottawai kórházba. A bal karomat nem tudtam többé használni a csomó miatt, ami a bal mellemen volt. Ekkor röntgensugárral kezeltek.

Karácsony után megengedték, hogy hazamenjek, de csaknem azonnal új daganatok jelentkeztek az egész testemen. Borotválkozás közben vettem észre az elsőt. Kis csomók voltak a bőr alatt, mint száraz borsó. Éjjel jelentkezett a szemem alatt. Minden reggel láttam borotválkozás közben, hogy növekszik, mígnem olyan lett, mint egy dió. Mások keletkeztek a nyakamon és az államon. Egy nagy keletkezett az ádámcsutkámon. Úgy nézett ki, mintha dupla állam lett volna. Az arcom kezdett elformátlanodni és tudtam, hogy nyirokmirigyeim

nemsokára felmondják a szolgálatot.

1968. márciusában újra elmentem dr. Pyehez. Ő telefonált Ottawába a specialistának, hogy beajánljon a kórházba. Ő szintén érezte, hogy közel van a vég. A kórház tömve volt, és bár a specialista ajánlása megvolt, mégis néhány hét telt el, míg fel tudtak venni.

Hazamentem, teljesen elkedvetlenedtem – és féltem. Margit, aki naponként imádkozott a gyógyulásomért, már teljesen kimerült volt. Hiszek abban, hogy Isten meggyógyítja Kennethet – mondta az egyik szomszédasszonyának. Már megtette egyszer. No igen, Margit – mondta az – de a rák mégis csak más, mint a tüdőgyulladás.

Aztán szomorú hír érkezett. Evelyn férjét az Államokba vitték, Pittsburghba. Szerettünk volna közel lenni hozzájuk, mivel a napok száma rövid volt. A másik lányunk családja még Ottawában volt, de féltem, nem láthatjuk többé Evelynt, mert késő lesz. Elmondtam dr. Pyenak, hogy mielőtt a kórházba mehetek, szeretném meglátogatni a lányomat Pittsburghban.

Beleegyezett, érezve, hogy ez talán az utolsó alkalom, és azt ajánlotta, halasszuk el a kórházba menetelt visszajövetelemig. – Mikor egyik farmszomszédunk meghallotta, hogy Pittsburghba szándékozunk menni, így szólt: Remélem, alkalmuk lesz elmenni az egyik Kathrin Kuhlman szolgálatra, míg ott lesznek. Ki az? – kérdeztem. Válaszként átadott egy példányt a „Hiszek a csodákban” című könyvből. Úgy terveztük, hogy pénteken

indulunk és én keddtől péntekig szorgalmasan olvastam a könyvet. Nagyon nagy hatással volt rám. Lehetséges – töprengtem – hogy Isten meg tud gyógyítani valakit ilyen előrehaladott állapotban levő rákból? Megtörténhet ez velem? Korán reggel Ottawába utaztunk, ahol Evelynnek valamiféle barátjával találkoztunk, aki az ő kocsijával vitt minket Pittsburghba. Szombaton érkeztünk meg, és nagyon szép hétvéget töltöttünk Evelynnel és családjával. Bár senki se említette, az arcukra volt írva, hogy tudják, talán ez lesz az utolsó együttlétünk.

Hétfőn, április elsején Evelyn mindannyiunkat elvitt az alsóvárosban levő Presbyteriánus templomba, ahol K. Kuhlman esti szolgálatot tartott. A szolgálat nagy hatással volt rám, és utána beszéltem néhány emberrel, akik rendszeresen látogatják. Unszoltak, hogy maradjak péntekig, mikor a Csodaszolgálat lesz. Isten meg tudja önt gyógyítani – mondták. Tudtam, hogy megteheti. Csak azt nem tudtam, hogy „akarja-e”? Miért ne maradhatnál – mondta Margit bátorításul – Evelyn örülni fog, ha maradsz, és vasárnap visszarepülhetnél. Végül beleegyeztem. Margit hazament és ott hagyott a lányommal. Amint a hét telt, mindinkább aggódtam a pénteki szolgálat miatt. A lábam annyira fájt, hogy csupán néhány percig tudtam

megállni rajta. A csomók az arcomon es a csuklóimon szintén fájni kezdtek. Tudtam, hogy ez volt az utolsó alkalmam. Imádkoztam. Csak Isten tudja, mennyit és mily kétségbeesetten imádkoztam. Péntek reggel Evelyn reggelizni hívott, de én vonakodtam. Nem akar enni? – kérdezte. Nem. Olvastam a Bibliában, hogy némely esetben, ha nagyon súlyos a dolog, csak böjtöléssel és imádkozással lehet kezelni. (Máté 17,14-21.) Ma reggel böjtölök és imádkozom, hogy gyógyítson meg Isten. Evelyn átkarolt. Biztos vagyok benne, hogy meggyógyulsz, papa. Ha annyira szeret téged, mint én, meg kell, hogy gyógyítson.

Korán érkeztünk, mert figyelmeztettek, hogy mindig nagyon sokan vannak a Carnegie Hallban. Hogy bírom ki ezzel a lábbal? – töprengtem, míg felmentünk a lépcsőn és megálltunk a növekvő tömeg előtt, akik az ajtó körül álltak. Nem hiszem, hogy kibírnám anélkül, hogy leülhetnék. Megható volt az emberek kedvessége, az idegeneké is, akik az ajtó körül gyülekeztek. Mikor megtudták, hogy Kanadából jöttem, beszélgetni kezdtek velem.

Ekkor a legkülönösebb eset következett. Egy teljesen idegen nő jött hozzám és azt kérdezte: ki vagyok? Megmondtam és azt mondta: ugye, rákja van? Meg voltam lepve, de azt hittem, talán az arcomon levő csomókból látja, vagy beszélt valakivel, aki jelen volt hétfő éjjel. Mielőtt megkérdezhettem volna, megfogta a karomat és imádkozni kezdett. Zavarban voltam

és ügyetlennek éreztem magam. De, mikor folytatta az imádkozást, én is meghajtottam a fejemet és szívemből így szóltam: A Tied vagyok, Uram, tégy velem, amit akarsz. Különös érzést éreztem, mintha valami átszaladt volna a testemen, egy ideges remegés. Az imádságnak vége volt, és a nő egyszerűen ezt mondta: Tudom, hogy Isten meg fogja önt gyógyítani. Meg akartam köszönni, de már elvegyült a tömegben.

Evelynhez fordultam még mindig zavartan amiatt, ami történt, mikor észrevettem, hogy nem fáj a lábam. Elmúlt. Emlékeztem, hogy a specialista Ottawában azt mondta: Ha meg is tudjuk gyógyítani a rákot, a lábában a fájdalom emlékeztetni fogja rá. Beszélni próbáltam, de csak dadogni tudtam. Evelyn szemei könnyben úsztak. Ő nem tudta, mi megy végbe a szervezetemben, de látta az örömet a szememben.

A következő órában minden fájdalom nélkül tudtam állni. Mikor megnyíltak az ajtók, a tömeggel együtt mi is besodródtunk és leültünk az auditóriumban. Valami meleg zajongás vett körül minket, nem nagyon hangos, csak az a fajta, ami azt az érzést adja, hogy tartozunk valahová.

A szolgálat megkezdődött, és én éreztem Isten jelenlétét és erejét. Egy gyülekezeti munkás hozzám jött és azt kérdezte: ön nemde Kanadából jött? Igen – feleltem, félve, hogy valaki a lépcsőn állók közül mondta neki. Hogy érzi magát? – kérdezte. A lábamból elmúlt a fájdalom – mondtam. Azt hiszem, hogy történt velem valami. Biztos vagyok benne, hogy történt valami. Az emelvényre kísért, ahol bemutattak a tömegnek. Miss Kuhlman kérdezősködött az állapotom felől, aztán azt mondta, hogy menjek haza és igazoltassam a gyógyulásomat az orvossal. Kinyújtotta a kezét és gyengéden megérintette a vállamat és imádkozni kezdett. Hirtelen éreztem a Szent Szellem melegét és túláradó hatalmát. Mindenki előtt el fogok esni – gondoltam. Ellenálltam, megpróbálva lábamon megállni továbbra is, de nem sikerült. Fel akartam állni, de nem ment, és míg ott feküdtem, egy hangot hallottam oly egyszerűen és tisztán: Meggyógyultál, Kenneth May. Az vagyok – feleltem hangosan. – Az ajtón kívül gyógyultam meg. Ekkor felálltam és lementem az emelvényről, mint egy normális ember. A sántikálás eltűnt. A fájdalom eltűnt. Éreztem, hogy a daganat elmúlt a lábamból. Meggyógyultam. Visszamentem az előcsarnokba és a falhoz támaszkodva megálltam, miközben folyt rólam a víz, mintha egy órát kaszáltam volna teljes napsütésben. Akkor reszketni kezdtem. A fal mellett guggolva csúsztam és úgy éreztem, megrázom a falakat. Aztán lecsillapodtam és visszamentem a helyemre Evelyn mellé. A szombati nap nagy részét Evelyn lakásán töltöttem és reszkettem. A víz szó szoros értelmében kifolyt a pórusaimon. Kétszer át kellett öltöznöm, mert teljesen vizes lettem. Vasárnap repülőn Ottawába vittek. A

szememből is folyt a víz úgy, hogy Evelyn attól félt, megvakulok. De megnyugtattam, hogy egész jól vagyok. Nem tudtam, mi történt, de meg voltam győződve róla, hogy a gyógyulásommal függ össze. Margit a repülőtéren várt és visszakocsiztunk Forester Fallsba.

Három hét múlva megkaptam a hívást a kórházba. Margit és én tudtuk, hogy a testemben drámai változás állt be, de nem szóltunk semmit a specialistának. Tudtam, hogy észreveszi, hogy a csomók valóságosan elolvadtak és a dagadás eltűnt a lábamból.

A vizsgálat után visszatértem a várószobába. Szeretném, ha várna egy kissé és engedné, hogy egy másik orvos is megvizsgálja – mondta az első doktor. Beleegyeztem és vártunk, míg a többi beteg mind elment, aztán még egyszer bementünk a vizsgálóba. A második orvos teljesen átvizsgált, aztán megfordult és a többiekre nézett.

Mit mondtam, mit találok? – kérdezte, zavartan nézve körül. Megkérdeztem: Mit talált, doktor? Fejét csóválta. Semmit – mondta és kiment. Ha visszajön egy hónap múlva, a fő specialistánk fogja megvizsgálni önt – mondta az orvos. Különben azt hiszem, egy darabig el kell felejtenie kórházba jönni.

Mit jelent ez? – kérdeztem. Nem mondhatok semmit, míg a másik orvos meg nem vizsgálja önt. Különben túl korán van határozott diagnózist mondani az ön jelenlegi állapotáról.

Egy hónappal később visszamentem utolsó vizsgálatomra a rákos kórházba. A főszakorvos vizsgált meg, utána pedig azt mondtam: Mit talált, doktor? Épp úgy, mint a múltkor, különösen nézett rám és azt mondta: Semmit. Mást nem szólt. Felöltöztem és visszamentem a várószobába, ahol Margit várt rám. Egy perccel később kijött az orvos és egyenesen hozzá ment. Nagyon szűkszavú ember volt. Egyenesen az arcába nézett és azt mondta: Nagyon jól

van! Megrázta a fejét és ismételte, mintha maga sem akarná hinni: Nagyon jól van!

Margit arca sugárzott és szemei nedvesek voltak a könnyektől. Csoda történt, doktor? – kérdezte. Az gondolkozott egy percig, aztán azt mondta: Igen. És csak rázta a fejét és visszament a lengőajtón át a rákklinikára.

A nyári nap sugarai éppen a lucfenyők ormára estek, mikor a nagyvárosból a dombokon át a mi Kanadánkba visszatértünk. A mérföldek fogytak, míg mi gondolatainkba merülve csendben ültünk egymás mellett. Már oly rég volt, mikor én élvezni tudtam a kanadai naplemente szépségét. Mikor a nap végre lenyugodott és félhomály terjengett a tájon, odafordultam Margithoz és azt mondtam: Isten jó, ugye?

Igen. Mindenben ... mondta, és újból gondolataiba merült. Előttünk és felettünk már láttam az első csillagok villódzását. Reggel korán szeretnék felkelni és segíteni a fejesben – mondtam. Semmi értelme, hogy egy egészséges ember sokáig aludjon, mikor annyi a munka.

Margit átnyúlt és megérintette a karomat. Csendes mosolyában érezhettem a szeretetét. Különben – mondtam – úgy érzem, mintha a napfelkelte változást hozna. Majd együtt nézzük meg. Szép lesz együtt örülni neki – mondta Margit.

Vigasz

S ne hidd, míg száll sóhajod,

Hogy Teremtőd nincsen ott,

És ne hidd, ha könyezel,

Hogy teremtőd nincs közel.

Belénk oltja örömét:

Hogy bajunk Ő zúzza szét,

És míg mg nem enyhülünk,

Vigaszt nyújtva mellénk ül – JÉZUS.

Sören Kierkegaard: Mire figyeljünk

Két módon tehetnek bolonddá. Az egyik, hogy elhitetik veled a hazugságot. A másik, hogy visszautasítod az igazságot.

Martin Luther King: A sötétség és a gyűlölet

Sötétséget sötétséggel elűzni nem lehet, csak a fény teheti azt. A gyűlöletet nem űzi ki a gyűlölet, csak a szeretet teheti azt.

Imádság:

Urunk, adj nekünk bölcsességet és szerető szívet, hogy életünk minden pillanatában készek legyünk a veled való találkozásra. Ámen.

Maradj vidám a nyomorúság idején - Fodor Sándor - Hit Gyülekezete Marosv...

A reggel csendje

Ige: A megtartatásunkról

 „Mert kegyelemből [(kharisz): Szószerinti jelentése: öröm. Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása az ember iránt, aki az ellenkezőjét érdemelné] tartattatok meg [részesültetek a megváltásban, és üdvözültetek], hit által; és ez nem tőletek van [nem a magatok érdeme]: Isten ajándéka [adománya] ez.

Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. [ne dicsekedhessék]” (Eféz. 2,8-9)

Ugyanis: „mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja, meg őket miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert az Isten őt [eleve] (el)rendelte [oda adta] engesztelő [véres] áldozatul [fedélnek (ennek előképe a templomban lévő frigy láda fedele, a kegyelem fedele] azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát  megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte [megbocsátotta] türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, [megigazít mindenkit] aki Jézusban hisz, mert egy az Isten, aki megigazítja a körülmetéltet hitből, a körülmetéletlent [pogányt] pedig hit által” (Róm. 3,23-30).

„Mi pedig: „tudjuk, hogy a törvény cselekedetei alapján egy (hús)test sem igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem” (Gal. 2,16).

És így folytatja az apostol: „Hiszen azt tartjuk, [valljuk] hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül” (Róm. 3,28)

„Mert amikor a pogányok, [nemzetekből valók] akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint [természetszerűleg] cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt” (Róm. 2,14)

„Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit „törvénye” által” „hogy egyetlen ember [hústest] se dicsekedjék az Isten színe előtt” (Róm. 3,27;1Kor. 1,29) „

Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk” (2Tim. 1,9)

Halleluja dicsérd Istent.

Őrizd a lelked!

" Ne engedj hitetlenséget lelkedben, mert hitetlenség és kárhozat egymás mellett laknak."

Spurgeon: Kívánsága

Szeretném, ha azok közé számláltatnék, akik igazságban éltek, de ha tökéletes is volnék mindenben, akkor sem próbálnék meg a saját igazságomra alapozva élni.

Amikor kiderülnek a szív titkai

Vizsgálj meg, Istenem... Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!" (Zsoltárok 139:23)

A jellemünk nem derül ki csupán tetteinkbõl, sokkal inkább a történésekre adott válaszaink által. A tetteket el lehet tervezni, a minket érõ hatásokra azonban akaratlanul, önkéntelen reagálunk. Ezek mutatnak meg egy villanásnyit abból, mi van valójában a szívünkben. Ezen a ponton belenézhetünk a szívünkbe, és kezdhetünk valamit azzal, amit ott találunk.

Ki az közülünk, aki szívesen beismeri, hogy idõnként kapzsi, kéjsóvár, uralkodni vágyó vagy bizonytalan? Vagy éppen neheztel azért, mert mások életén látja Isten áldásának bizonyítékait? Amikor a zsoltáros így imádkozott: Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat", ezzel meghívást adott Istennek arra, hogy olyan körülményeket teremtsen, amelyek felszínre hozzák, milyen szemét rejlik a tudatalattija mélyén, elrejtve mindenki szeme elõl - nem csak mások, de saját maga elõl is.

Pál azt írja a galatabeli hívõknek: gyermekeim, akiket újra meg újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek a Krisztus" (Galata 4:19). Figyeld meg ezeket a szavakat: amíg [teljesen] kiformálódik bennetek a Krisztus." Ehhez újra érzékennyé tett lelkiismeret és új irányba haladó akarat kell.

Oliver Cromwell uralma idején az angol kormányzatnak nem volt elegendõ ezüstje a pénzveréshez. Cromwell elküldte az embereit, hogy a templomokban keressenek ezüstöt. A kiküldöttek azt jelentették, hogy csak a szentek szobraiban van ezüst. Cromwell ezt üzente vissza: Jó, akkor olvasszátok be a szenteket, és állítsátok õket forgalomba!" Ezt kellene nekünk is tennünk, nem? Hagyni, hogy Isten megolvasszon, betöltsön Lelkével, és forgalomba helyezzen, hogy mások hasznára legyünk.

www.maiige.hu

Joyce Meyer: Az Úr kezében van a jövőd

4,18 "Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, 4,19 és hirdessem az Úr kedves esztendejét." (Lukács)

Egy teljesen működésképtelen családból származom, ahol rengeteg bántásban volt részem. A gyermekkorom telve volt félelemmel és gyötrelemmel. Szakértők szerint egy gyermek személyisége élete első öt évében formálódik ki. Hát az én személyiségemmel igen nagy bajok voltak! Tettetésben éltem a védelmi falaim mögött, amiket azért emeltem, hogy megvédjem magam az emberek bántásától. Kizártam másokat, ugyanakkor magamat bezártam. Annyira telve voltam félelemmel, hogy csak úgy tudtam elképzelni, hogy szembenézzek az élettel, ha szüntelenül én irányítottam, így senki sem tudott bántani.

Fiatal felnőttként megpróbáltam Jézusért élni, és követni a keresztény életstílust. Azt tudtam, honnan jöttem, de azt nem, hogy hová tartok. Úgy éreztem, a múltam mindig tönkre fogja tenni a jövőmet. Azt gondoltam: „Ilyen múlttal a hátam mögött, hogyan lehetnék valaha is rendben? Lehetetlenség!” Azonban, Jézus azt mondta, hogy Ő pont azért jött, hogy meggyógyítsa a betegeket, a megsebzetteket, az összetört szívűeket, és azokat, akiket csapások, szerencsétlenségek sújtottak.

Jézus azért jött, hogy megnyissa a börtönajtókat és szabadon bocsássa a foglyokat. Semmivel sem jutottam előrébb, amíg nem kezdtem hinni abban, hogy szabad lehetek. Magamévá kellett tennem egy pozitív látásmódot az életemre nézve. El kellett hinnem, hogy a jövőmet nem a múltam, és még csak nem is a jelenem határozzák meg.

Lehet, hogy nagyon fájdalmas múltad volt, vagy lehet, hogy a jelen körülményeid lehangolóak, negatívak. Lehet, hogy olyan helyzettel kell szembenézned, ami semmi reménnyel nem kecsegtet. De teljes bátorsággal mondom: nem a múltad és nem a jelened határozzák meg a jövődet!

Joyce Meyer

Magyar fordítás: ahitatok.hu

http://www.ahitatok.hu/joyce-meyer/230-az-ur-kezeben-van-a-jovod.html

Lelkem ujjjong (How great thou art)

TALÁLKOZÁS ISTENNEL.

10 Elindult Jákób Beérsebából, és Hárán felé tartott. 11 Egy olyan helyre ért, ahol eltölthette az éjszakát, mikor a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, azt a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. 12 És álmot látott: Egy létra volt a földre állítva, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le. 13 Odafönt pedig az ÚR állt, és ezt mondta: Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. 14 Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és áldást nyer általad, meg magod által a föld minden nemzetsége. 15 Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked. 16 Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Bizonyára az ÚR van ezen a helyen,

és én nem tudtam! 17 Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja” 1Móz 28,10-17

                       TALÁLKOZÁS ISTENNEL

Amikor Jákób felébredt álmából, ezt mondta: "Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam!" (1Móz 28,16)

A reptéren ültem. A körülöttem lévő zaj egy méhrajhoz hasonlított. Kinyitottam a Találkozási Helyet (a Csendes Percek orosz kiadását), és elkezdtem olvasni, közben figyeltem a körülöttem lévőket. Az érkezési csarnokban ültem, ahol láttam a szeretet és öröm kifejeződését barátok és családok találkozásakor. Aztán egy csodálatos gondolat jutott az eszembe: Itt ülök a Találkozási Helyet olvasva egy "találkozási ponton"!

Nem tudtam, hogy az üzleti találkozó, amiért idejöttem, hogy fog sikerülni. De ráeszméltem, hogy gyakran álmodozom a Jézus Krisztussal való találkozásról. Mi lenne, ha Jézus pont most érkezne? Milyen érzéseim lennének? Készen állnék fogadni? Szégyenkeznék néhány tettem,

gondolatom, vagy szavam miatt?

Ahogy elmélyültem a kezemben lévő áhítatos könyvben, csodálkozva vettem észre, hogy mennyire kiléptem az engem körülvevő forgatagból. Ott voltam, és találkoztam Istennel. Üzleti találkozóm még előttem állt, de a legfontosabb találkozó már megtörtént.

Imádság: Urunk, adj nekünk bölcsességet és szerető szívet, hogy életünk minden pillanatában készek legyünk a veled való találkozásra. Ámen.

Yulia Parygina (Pskov, Oroszország)

www.csendespercek.hu

Immánuel Tv / A vérfolyásos asszony, La femme a la perte de sang. Charle...

Dr-Kováts György: JÓ SZÓ - 9.

Péld 12:24 A férfiú elméjében való gyötrelem megalázza azt; a jó szó pedig megvidámítja azt.

A jó szó munkát végez. Megvidámít. Megváltoztatja a bensőt. Azért adatott, hogy munkát végezzen. Az Ige dolgozik. Így jött el. Kezdetben teremtette az eget és a földet. Minden Őáltala lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Amikor testté lett, akkor is szüntelen munkálkodott. (Ézs 55,11. Jn 1,1-3. Jn 5,17.) Ma is munkálkodik.

A jó szó megvidámítja azt.

1./ Téged is, ha elmédet gyötri a félelem, aggódás, depresszió, bűntudat. Téged is megvidámít, ha meg tud szólítani.

2./ Általad is megvidámít másokat, ha adod a szájadat a mennyei szóra. A jó szóra.

Lehet, hogy közvetlenül szólít meg téged – a Bibliából, vagy egy kiírt igekártyáról, ahogy tanulod az Igét, ismételgeted, vagy imádkozol, és hirtelen eléd jön (réma), és a Szent Szellem megeleveníti.

Lehet, hogy valakit indít az Úr, hogy meghallgasson téged, és vigasztaljon a jó szóval, vagy tanácsoljon, felbuzdítson. Lehet, hogy „csak úgy” mond neked valamit, vagy küld egy sms-t, vagy felhív, és mond néhány mennyei mondatot.

Te is tedd ezt. Add magad a „jó szóra”. Bölcs vagy, ha úgy „gyűjtesz” minden reggel, hogy akivel találkozol, legalább néhány jó szót tudj neki mondani. (A Bibliából tudsz gyűjteni, és az ismételgetett, tanult igéből, amit viszel magaddal egész napra. De olyan könyvekből is, jó üzenetekből, amik azért lettek kinyomtatva, hogy legyen tárházad. Ha itt lenne a könyv írója melletted, jó szót szólna, és te hallanád – hát azért van kinyomtatva, hogy olvasd, és így halld meg.)

Gyűjts és adj. Amit adsz, megsokasodik. Ott is továbbmegy, és benned is tovább bontakozik. Ez a legcsodálatosabb magvetés a világon – a „jó szó” indította el a teremtést is. „És mondta Isten…” (Köszönöm, Uram. Köszönöm, hogy jó szót szóltál és szólsz mindig, ma is. Ámen.)

Féltőn szerető

 Írta: Brondel Cermidoff :

Elmenekültem Előled.

A dolgaim mögé bújtam.

A pénz kifolyt kezemből

S hálátlanul elhagyott a múltam.

Rikító színeim kiégtek.

Előtted kifakultam.

Letéptél a világ kebeléről

S mint halott levél, lehulltam.

Elsodortad tőlem a kedvest.

Íztelenné váltak a mulatságok.

A cimborák közt számkivetett lettem

S elkerülnek a régi barátok.

Ködöt eresztettél rám,

Azóta nem látok.

Elvesztettem minden jelzőfényt

S a megszokott szabadságot.

Kifordítottad a lelkem

S lemeztelenítettél,

A világ előtt bolonddá

S nincstelenné tettél.

Elszakítottál a múlandóságtól,

Amitől idáig nem láttalak.

Most itt állok Előtted átlátszón

S Te átragyogsz rajtam, mint a Nap.

Kik a keresztények?

Egyszer egy asszony elvitte a kisfiát templomba. A kisgyermek mély

csodálattal nézegette a templom falait, különösen az ablakokat,

amelyek külüönböző színes képekből álltak össze. A kisfiú mindig

kérdezgette édesanyját: "Ez mi? Kik vannak ott? Miért beszél a bácsi?".

Éppen imádság következett, mire az asszony emghajtotta a fejét, de a

kisfiú továbbra is fészkelődött és megkérdezte anyjától: "Anyukám,

nézd ott, kik azok? Majd a tanítványokra mutatott az ablaküvegre.

Édesanyja próbálta csitítani kisfiát és megpróbálta röviden kielégíteni

kiváncsiságát. "Azok ott kisfiam a keresztyének".

Az iskolában másnap hittanóra volt. Ahol a keresztyénségről

beszélgettek. Felszólították a kisfiút, hogy mondja meg ki a keresztyén.

A válasz így hangzott: "A keresztyének azok az emberek, akiken átsüt

a napfény!!!

     http://csendespercek.gportal.hu/gindex.php?pg=2199&nid=2901820

Diadalmaskodnod kell! - Don Johnson (Hungarian)

Kenneh E. Hagin: Alázatosság És Megtestesülés

Kenneth E. Hagin

Aki [Jézus Krisztus], mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem Önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. (Fil. 2,6–8.) 

Krisztus mindig is létezett Isten mivoltában. Ő azonban kiüresítette Önmagát, és szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett. Ez a természetes nemzéstől teljesen elkülöníthető, Istentől való műveletre utal: ez csoda. Először, Isten kivette a Krisztust a mennyei Istenségből – majd behelyezte egy szűz méhébe, hogy egyesüljön a hústesttel egy egyedülálló fogantatás során. 

Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem. (Zsid. 10:5) Isten alkotott egy testet — egy különleges testet — ennek a Lénynek, akit Isten Fiának neveznek. A megtestesülés során a Krisztus emberré lett! 

Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige… És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes
volt kegyelemmel és igazsággal. (Ján 1:1, 14) 

A Webster értelmező szótár a következőképpen határozza meg a megtestesülést: „Az Istenség egyesülése az emberrel a Krisztus Jézusban.” 

A megtestesülés volt az egyedüli megoldás az ember problémájára — az egyedüli remény arra, hogy az emberiség újra egyesülhessen Istennel. Minden olyan vallás,amely tagadja a Názáreti Jézus Krisztus megtestesülését, hamis! 

Ez az örök lény, akit úgy hívnak, hogy Immánuel – velünk az Isten, vagy Jézus a Krisztus – itt az Igének neveztetik. Az Ige létezett kezdetben. Az Ige Istennél volt – Istennel közösségben, együtt munkálták ki az Ő akaratát. Isten a világot az Ige által teremtette. (Zsid. 1,2. Ján. 1,3) 

És ez az örök lény Isten volt! Ugyanazzal a természettel rendelkezett. Ugyanabban a formában létezett, és Istennel egyenlő volt. (Fil. 2,6) És ez a lény testté lett! Az Ige emberré lett, és közöttünk lakozott. 

Ő emberré lett — annyira emberré lett, mintha sohasem lett volna más, mégsem szűnt meg annak lenni, ami azelőtt volt. Az Ige megteremtette otthonát közöttünk, és mi szemléltük Isten dicsőségét. 

Megvallás: 
Jézus azért jött el, hogy hústestben lakozzon, hogy én örökre újra egyesüljek az Atyával. Jézus olyan lett, mint én, hogy én olyan tudjak lenni, mint Ő. Én annak a világosságában fogok járni, amit a megtestesülés hozott el a számomra. Én újra egyesültem az én Atyámmal! 
Köszönöm Neked, Jézus, hogy Te kiüresítetted magadat és az emberekhez hasonlóvá lettél. Ez volt a mi egyedüli reménységünk. Köszönöm, hogy Te megaláztad magad, és engedelmes voltál a halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Neked pedig köszönöm Atyám, hogy hatalmasan felmagasztaltad Őt, és ajándékoztál Néki oly nevet, mely minden név felett való. E névre valóban meghajol az én térdem, és az én nyelvem valóban vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére. (Fil. 2,9. 10.)

http://www.mindenlehetseges.hu/alazatossag-es-megtestesules/

aniko

Ne állj meg a kapunál

Készítette: Krisztus Szeretete Egyház

Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyiszékéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk; a szükség idején segítséget kapjunk. (Zsidó 4,16)

Amikor elfogadtad Jézust életed Urának, az egyik kiváltság, amit kaptál, az az, hogy jogodban áll bármikor Isten trónja elé járulni. Gondold csak meg! Jogod van bátran Isten elé menni, és kérni Tőle bármit, amire csak szükséged van.
Bár a Biblia világosan tanítja ezt, sokan mégsem járulnak bátran Isten elé. Azt gondolják, „Én nem mehetek oda Istenhez. Megállok itt kint, majd kiáltok, és remélem, meghall engem.” Régen én is így gondolkoztam.
Emlékszem egy esetre, amikor imádkoztam, könyörögtem, a menny kapuin dörömböltem szellemi ébredésért esedezve. Egy kis idő múlva az Úr szólt hozzám. „Mit csinálsz?” kérdezte.
„A menny kapuin dörömbölök, ébredésért imádkozom,” válaszoltam.
”Kenneth, mekkora a városom?” kérdezte.
”Hát, azt tudom, amit a Biblia mond: körülbelül 1500 mérföld széles, és 1500 mérföld magas.”
”Akkor miért dörömbölsz a kapukon? Ha azt vesszük, hogy a trónom a város közepén van, akkor te 750 mérföldre vagy! Különben is, a kapuk nincsenek bezárva. Miért nem hagyod abba a dörömbölést, és jössz be egyszerűen?”
Miután bocsánatot kértem, amiért a tradicionális imádkozási formát gondolkodás nélkül átvettem, eszembe jutott, hogy az Ige azt mondja, járuljunk bátran Isten trónjához. Azóta is így teszek.
Szükséged van valamire Istentől? Ne vesztegesd arra az idődet, hogy a kapukon kívül álldogálsz. Jézus által helyet kaptál Isten tróntermében. Lépj csak be! Az ajtó mindig nyitva áll előtted!
Igei olvasmány: Zsidó 4,14-16; 5,1-9

Kenneth Copeland

Hillsong UNITED Scandal of Grace with Lyrics

Ige: A hívők egysége, és annak eredménye

 „És minden nap egy akarattal [(homothümadon): teljes egyetértésben; közös elhatározásból, és közös akarattal] kitartva [folyamatosan] a templomban [vagyis állandóan a szent helyen tartózkodtak], és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel [és ujjongással] és tiszta szívvel [egyszerűséggel].

Dicsérve [dicsőítették] az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva [az egész nép szerette őket]. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala [gyarapította] a gyülekezetet [a kihívottak közösségét] az üdvözülőkkel [megváltottakkal, megmentettekkel, megszabadítottakkal]” (Csel. 2,46-47)

A Szent Szellem kitöltetésének feltétele is az, hogy a hívők egységben legyenek. Így következett be a pünkösdi csoda is: „És mikor bementek [hazatértek], felmennek a felsőházba [a felső szobába], ahol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és [buzgó] Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia. Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel [egy indulattal s állandóan, kitartóan, állhatatosan] foglalatosak valának [vettek részt] az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az Ő atyjafiaival [testvéreivel] együtt” (Csel. 1,13-14). 

Isten ereje is ez által működik hatékonyan: „A hívők sokaságának (a hívők egész gyülekezetének) pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi marháját (vagyonát) nem mondá magáénak, hanem nékik mindenük közös vala. És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon.  Mert szűkölködő sem vala ő közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladván, elhozták az eladottak árát, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá” (Csel. 4,32-35).

 „Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lőn (csoda történt) a nép között; és egy akarattal mindnyájan a Salamon (jelentése: békesség) tornácában valának (a Salamon csarnokában tartózkodtak). „Velük együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Szellemnek közléseivel (megnyilvánulásaival) az Ő akarata szerint” (Zsid. 2,4).

 Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni (hozzájuk csatlakozni): hanem a nép magasztalá őket; Az Úrban hívők száma (pedig) egyre növekedett, férfiak és nők tömegével” (Csel. 5,12-14).

Dávid is a hívők egységéről, és az abból következő kenet kiáradásáról prófétál: „Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak (és ha a testvérek egyetértésben élnek)! (Olyan ez) mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; (Olyan) mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet (mindenkor) örökké!” (Zsolt. 133,1-3).

Hogy a hívők között senki ne legyen, aki szükséget szenved, arról így rendelkezik az Úr: „Akinek pedig van miből élnie e világon (világi javakkal rendelkezik), és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van (szükséget szenved), és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete (abban hogyan lehetne az Isten szeretete)? Fiacskáim (gyermekeim), ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal (valóságosan). És erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük bátorságosakká Őelőtte a mi szíveinket” (1 Ján. 3,17-19).

Már Mózesen keresztül így szól az Úr: „Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az ÚR azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd” (5Móz. 15,4).

Ez pedig megvalósulhat, ha Isten van köztünk, ahogy János apostol látta elragadtatásában: „És hallék nagy szózatot (egy hatalmas hang szól a trónus felől), amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel. 21,3).

Ez lehetséges, mert már megvalósult, amit látomásban látott az apostol, ahogy erről bizonyságot tesz Isten Igéje: „És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék [itt (élt) sátorozott; sátrat vert; letáborozott] mi közöttünk [közöttünk vett szállást] és láttuk [szemléltük] az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. [mint az Atyától származó egyszülött dicsőségét]. Aki teljes vala kegyelemmel [(kharisz): Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása] és igazsággal [(alétheia): Ige = Az, ami megegyezik, megfelel a tényeknek, maga a VALÓSÁG]; »akit kegyelem és igazság tölt be«” (Ján. 1.14).

És a kijelentés így folytatódik: „Aki az ő dicsőségének visszatükröződése (kisugárzása), és az ő valóságának (lényének) képmása, aki hatalma(s) szavával fenntartja (hordozza) a mindenséget, aki (miután) minket bűneinktől megtisztítván, üle a (mennyei) Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3)

 „És minden versengés nélkül (közismerten, elismerten, bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek eme titka: Isten (aki) megjelent (láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott) (hús)testben. megigazíttatott (igaznak bizonyult) lélekben (pneuma: szellemben). Megláttatott (megjelent, megmutatkozott) az angyaloktól/nak. hirdettetett a pogányok (népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16)  

Ige: Ne légy bálványimádó

 „Vigyázzatok, hogy az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségéről, a melyet kötött veletek, el ne felejtkezzetek, és ne csináljatok magatoknak faragott képet, akármihez is hasonlót, amiképen megparancsolta az Úr, a te Istened. Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten ő” (5 Móz. 4,23-24)

„Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, akik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják” (2 Móz. 20,5-6)

 Az apostol is megismétli a kijelentést: „Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. Mert a mi Istenünk emésztő tűz” (Zsid. 12,28-29)

Hallalujah! Jézus a Szabadító.

Benjamin Franklin: Ima

“S minthogy Istent ítéltem minden bölcsesség kútfejének, helyesnek és szükségesnek véltem, ha segítségért hozzá folyamodom; e célból írtam az alábbi kis imádságot, és önvizsgálati táblázataim elé iktattam, mindennapos használatomra.

Ó, hatalmas Jóság! Bőkezű Atya! Könyörületes Kalauz! Öregbíts a bölcsességben, hogy legigazibb érdekeimet láthassam. Erősíts elhatározásaimban, hadd válthassam valóra, amire a bölcsesség egyszer rávezetett. Fogadd el többi gyermekednek tett szolgálataimat, hiszen másként véghetetlen jóságodat nem viszonozhatom.”

Vida Sándor: Mézcseppek:

- Isten sohasem engedett elesni, sohasem hagyott cserben, és sohasem engedett el.

Oswald Chambers: AZ ÖVÉ

"Tieid voltak és nekem adtad azokat" (Jn 17,6).

A misszionárius olyan ember, akinek a szívébe a Szent Szellem beleírta ezt a felismerést: "Nem a magatokéi vagytok" (1Kor 6,19). Aki ezt mondja: "Nem vagyok a magamé", az szellemi értelemben magas nemesi rangot ért el. A gyakorlati élet forgatagában akkor valódi a hívő ember élete, ha önmagát tudatosan átadja egy másik személynek, akit mindenkinél többre tart, és ez Jézus Krisztus. A Szent Szellem feltárja előttem Jézus természetét, hogy eggyé tehessen Urammal, de nem azért, hogy kiállítási tárgy legyek. Urunk a földön egyik tanítványát sem küldte ki azzal, hogy úgy viselkedjék, mint Ő. Csak a feltámadás után, amikor a tanítványok megértették a Szent Szellem hatalma által, hogy kicsoda Ő, akkor mondta Jézus: "Menjetek..."

"Ha valaki hozzám jön és meg nem gyűlöli..., az nem lehet az én tanítványom." Nem azt jelenti ez, hogy az olyan ember nem lehet jó vagy becsületes, hanem hogy Jézus nem írhatja rá ezt: Enyém! Az Úr által említett rokoni kapcsolatok közül bármelyik kötelékké lehet és versenyre kelhet az iránta való szeretettel. Első helyre tehetem az anyám, a feleségem vagy a magam iránti szeretetet, de Jézus azt mondja: "Nem lehetsz az én tanítványom." Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz az enyém az üdvösség, de azt jelenti, hogy nem lehetek az Övé! Urunk a magáénak tekinti tanítványát, felelősséget vállal érte. "Lesztek nekem tanúim." A tanítványt nem az a szellem tölti be, hogy "tenni kell valamit Jézusért"; hanem hogy teljes örömére lehessen Őneki. Az Ő munkatársának a titka: "Övé vagyok és Ő viszi véghez terveit általam." Légy teljesen az Övé!

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Csendesedj le, és ne reagáld túl a csüggesztő híreket vagy azokat a dolgokat, amik betolakodnak az életedbe, és fenyegetést jelentenek a nyugalmadra. Ápold magadban a békességet, miközben folyamatosan reagálsz a bonyolult vagy a megpróbáltatást jelentő helyzetekre.

Meg kell tartanod magadat a szellemi sodrásban, a hitben és a békességben. Utasítsd vissza a félelem minden kísértését. A csüggedés megöli a kenetedet és a Bennem való stabilitásod helyét, mondja az Úr.

Ésaiás 26:20 Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag!

http://gyurinaploja.blogspot.com

Bob Gass: Készülj fel!

„Én láttam a betlehemi Isai egyik fiát, aki tud…” (1Sámuel 16:18)

Dávid nem egyik pillanatról a másikra vált kitűnő céllövővé, amikor Góliát feltűnt, vagy kiváló zeneművésszé, amikor Saul király a palotájába hivatta. A hosszú, lassú, fegyelmezett utat választotta hozzá.

Dávidnak fogalma sem volt arról, hogy mit tartogat a jövője, egyszerűen csak örömöt és elégedettséget talált képességei felfedezésében és fejlesztésében. Személyes fejlődésed legnagyobb akadálya nem a tanulatlanság, hanem a tudás illúziója. Az, hogy azt hiszed, már elérted.

 Ha ez történik, akkor felhagysz a növekedéssel, ami azt jelenti, hogy véged van!

Melyik zónában élsz?

 A kihívási zónában: „Megpróbálom, amit eddig még nem”.

A komfort zónában: „Csak azt teszem, amiről tudom, hogy képes vagyok rá”.

Az ereszkedő zónában: „Még azt sem csinálom, amit eddig”.

Phillips Brooks mondta: „Szomorú nap az bárki számára, amikor teljesen megelégszik azzal az élettel, melyet él, azokkal a gondolatokkal, amik foglalkoztatják, és azokkal a dolgokkal, amiket tesz; amikor megszűnik a lelke ajtaján örökké kopogtató vágy: valami nagyobbat tenni, amiről tudja, hogy erre rendeltetett”.

Testvérei tudták Dávidról, hogy tehetséges, mégsem szólt egyikük sem róla Saul királynak. De ne csüggedj – nélkülük is eljutsz oda!

„Ekkor megszólalt Saul egyik szolgája, és ezt mondta: Én láttam a betlehemi Isai egyik fiát, aki tud lantot pengetni, derék férfi, harcra termett, okos beszédű, daliás ember…” (1Sámuel 16:18).

Dávid nem kelt versenyre testvéreivel, és nem panaszkodott amiatt, hogy pásztorként kellett dolgoznia. Csak tovább erősítette kapcsolatát Istennel, fejlesztette képességeit, és amikor eljött a megfelelő idő, Isten előléptette őt. Tehát készülj fel!

Rodney M. Howard-Browne - Gloryfy thy Name

Isten előtt:

„Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején” (1 Pét. 5,6)

Megtartom Igédet!

„Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzek ellened” (Zsolt. 119,11)

Dr-Kováts György: JÓ SZÓ.

Péld 12:24 A férfiú elméjében való gyötrelem megalázza azt; a jó szó pedig megvidámítja azt.

„Aki aggódik szívében, az levertté lesz – a jó szó viszont felvidítja.” (Péld 12,24.) Így mondja az újabb fordítás.

Szeretnél boldog környezetben élni? Ennél jobbat kevéssé lehet elképzelni. Tedd boldoggá azokat, akik között élsz. Vidámítsd fel őket. Napról-napra. Ma is. Mivel? Azzal, amid van. JÓ SZÓVAL. Add nekik a jó szót. Mosolyogj rájuk, és szólj jót. Szóld a jót.

Legyen ez a mai nap a JÓ SZÓ NAPJA. Ámen. :)

Ez választás kérdése. Kiválasztod a szavakat. Még, ha nagyon el vagy is keseredve, nem kell, hogy rosszat mondj. Félreérted, ha azt gondolod, hogy szavaid arra valók, hogy „levezesd az érzelmeidet”. Nem. A szavaidat másért adta az Úr. Ha csak teljesen egyedül vagy az Úr előtt, esetleg megteheted, hogy kiöntöd szívedet, és bánkódásaidat. Sírhatsz az Úr előtt – van ilyen. Oké. De, ha már mások ott vannak, őrizd szavaidat, mert nem arra valók, hogy minden megfélemlítést, lenyomást, depressziót, amit az ördög rád akar hozni, ráárassz másokra. Nem. Szavaid építőkövek. Építenek másokat, építik saját életedet.

A szavaim nem arra valók, hogy az érzelmeimet levezessék? Ez kicsit más, mint amit az emberek gondolnak, ugye?

Persze összetettebb. Hiszen az érzéseinket is kimondjuk – és az érzéseinkre is hatnak szavaink, és ha ezek jó érzések, dicséret, szeretet, hála, akkor nagyon jó, hogy szólsz, és beszélsz, érzéseidről is, de tégy különbséget.

De ne engedd, hogy a negatív érzés elsodorjon. Ne add oda neki a szavaidat. Ne tudja szavaidat felhasználni.

Az ördög nagyon sokszor támad negatív érzéseken keresztül. Több ezer éves tapasztalata van az emberrel. Tudja, hogy ha az érzelmeit megkaparintotta, jönnek a gondolatok, szavak, döntések, cselekedetek, szokások, jellem, kapcsolatok, és az egész sorsa. Így szerez magának fegyvereket. Eszközöket. Így teszi tönkre az emberek életét.

A szavaid nem arra valók, hogy minden félelmedet kimondd. Tudod, amikor kimondod, úgy tűnik, mintha megkönnyebbülnél egy pillanatra – de nem ez történik. Hanem kifeszítesz egy kötelet. Azután, ahogy mondod tovább – mert egy szó után nem szűnik meg, hanem jön a következő, a következő – elkezded összefűzni ezeket a köteleket. Végül belegabalyodsz, és annyi kötéllel vetted már körül magadat, hogy ki sem látsz közülük, nem, hogy ki tudnál jönni. Oda kell jönni, és jó szóval, mint éles karddal, levágni ezeket rólad, és felszabadítani téged, hogy tudj helyesen gondolkodni és látni. Az Úr Jézus felszabadító. Ő jó szót mond. Kimondja a jót, és levágja a gonosz kötelét. „Igaz az Úr. ELSZAGGATJA a gonoszok kötelét.” (Zsolt 129,4.)

Vidámíts. Erősíts meg. Használd jóra szavaidat. Válogass. Mondd ki a jó szót. A rosszat pedig ne engedd ki. Ha bizonytalan vagy, mondd ki azt, amiben biztos vagy. Ha tanácsot kérsz, ne fesd le szándékosan a dolgokat úgy, hogy sajnálatot válts ki. Mondd ki a jót is. Azt, amit az Úr már mutatott neked. Mondd ki a bizalmadat is az Úr felé – ne csak az elkeserítő körülményeket. Máris másként tűnnek fel. A te Urad minden helyzetből meg tud szabadítani téged. Zsolt 129,4: „Igaz az Úr! Elszaggatja a gonoszok kötelét.”

Ha a jó szót szólod, megvidámítod környezetedet. Ha az aggódásnak engedsz, elmédben a gyötrelemnek adsz teret, és erről beszélsz – le fog húzni téged magad is, és másokat is, akiket hasonlóképpen kísért a gonosz.

Nem kell őszintétlennek lenned. Nem kell „úgy csinálnod, mintha”… Nem kell „képet mutatnod” (ne légy képmutató). De tudd, hogy az érzések változnak. Nem végérvényesek! És amit ma rossznak látsz, lehet, hogy nem is annyira rossz… még valami jóra tudja használni az Úr. Lehet, hogy néhány óra alvás után, vagy egy bölcs tanácsossal való beszélgetés után, már nem is tűnik annyira lehetetlennek!

Egy-egy helyzet ma rosszabbnak tűnik holnap jobbnak. Még a legreménytelenebbnek kinéző helyzet is változtatja kinézetét, és vannak szempontok, amik még egy ilyen helyzeten is javíthatnak – úgyhogy ne add oda szavaidat a rossznak.

Egy tanács. (Nekem is szól.)

Ha beszélgetsz is valakivel arról, amiben vagy, esetleg a legrosszabbról is, AMI JÓ VAN BENNE, mondd ki.

Ragadd meg a jót, és mondd ki.

Ezzel is harcolsz a gonosz ellen. Az ördög azt akarja, hogy látásmódja akadálytalanul elsodorjon mindenkit. A depresszió, a félelem, a betegség, a halál… ezeket akarja behozni. De nem ezek a győztesek. Nem az ördögé az utolsó szó. A te Urad győzött, és minden helyzetet meg tud javítani, mindent fel tud használni jóra, és a rosszat jóvá teszi. Sőt, a jót még jobbá. Sőt, a legjobbá. Annyira, ahogy el sem tudod képzelni. Mondd ki a bizalmadat.

Ha semmi másod nincs, mert annyira sötét a helyzet, akkor is MONDD KI A BIZALMADAT a te Uradban.

MONDD KI, hogy ki Ő, hogy milyen Ő, hogy mit fog tenni, mert Ő Magát meg nem tagadhatja.

MONDD KI, hogy te szereted Őt, és tudod, hogy akkor is jóra fogja vinni ezt a helyzetet, ha akármilyennek látszik is most – mert azoknak pedig, akik az ISTENT SZERETIK, minden, de minden, összedolgozik a javára. (Róma 8,28.)

MONDD KI. Ezzel letetted a voksodat Mellette, szemben az ördöggel. Az Isten dicsősége rajtad feltámad.

MONDD KI. Mert szavaid erre valók.

Az Igét arra kaptad, hogy levágd a félelem köteleit. A depresszió köteleit. A harag köteleit. Az engedetlenség köteleit.

Ki tudod mondani: „Az Úr, az én Uram, jóságos. Odaadom magam Neked, Uram, mindenestül. Még, ha ellenkezik is bennem bármi, ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd. Legyen meg. Menjen végbe. Történjen meg. Én akkor is engedelmeskedni fogok Neked. Ámen.”

Ez a jó szó. Még akkor is, ha az ellenkezőjét éreznéd.

Nem csak a társadért mondod ki a jó szót. Ha te magad vagy gyötrelemben – aggódásban, bizonytalanságban – akkor is mondd ki a jó szót.

Nem csak saját magad hallod. Ott van a te Urad, az Úr… és az angyalok, sőt, az ellenség is – mondd ki! Az Isten dicsősége meglátszik rajtad.

Ez a világ a dicsőségre vágyik. Arra vár, hogy meglássa az Urat a maga dicsőségében. Amit elvégzett, amilyen Ő valójában. És ehhez téged a te Urad az Ő munkatársává tett. És szavait is odaadta, hogy végezhesd munkáját, és végezhesse Ő is benned. Használd beszédedet így. Hulljanak le a kötelek. Jézus nevében. Ámen. (Róma 8,19.21. – „… az Isten fiai dicsőségének a szabadságára…”)

Szellemi háborúk

Készítette: Teológia Mennyei Maflás

2Krón 32,1 Ezek után a hűségesen véghezvitt dolgok után eljött Szanhérib asszír király, és betört Júdába. Ostrom alá vette a megerősített városokat azzal a szándékkal, hogy elfoglalja azokat.

Ha az Úrral járunk az ellenség jönni fog. Ezékiás király egyike volt azon kevés ószövetségi királynak, akik az egész életükben az Úrral jártak.

Mikor trónra lépett kidobta a bálványokat az Úr templomából, felszólította a levita papokat szolgálatra, hirdettette velük a törvényt a nép között, az Úr páska ünnepére hívatta össze a népet, adakozott a gyülekezetnek jövedelméből...stb.
A Krónikák könyve 2 fejezetet szánt igazságos cselekedeteinek bemutatására (2Krón 29-31).

2Krón 30,24...Ezékiás, Júda királya ezer bikát és hétezer juhot ajánlott fel a gyülekezetnek. A vezető emberek is felajánlottak a gyülekezetnek ezer bikát és tízezer juhot. A papok tömegesen szentelték meg magukat.
2Krón 30,26 Nagy volt az öröm Jeruzsálemben, mert Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának az ideje óta nem történt ehhez hasonló Jeruzsálemben.

És mindezek után eljött az asszír király...

Vagy nézzünk egy másik történetet. Pál apostol keresztény üldözőként indult Damaszkuszba. Útközben Jézussal való találkozásakor megfordult...megtérve ő lett a pogányok apostola.

Apcsel 9,19-20...Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia.
Apcsel 9,23 Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele.

Pál apostolt a farizeus rend már a megtérése után meg akarta ölni. Úgy szöktették ki őt Damaszkuszból a városfalon leengedve.

Van a két élettörténetben valami közös...Az Úr tanácsa a hívőnek: NE FÉLJ!

2Krón 32,7-8 Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele. Ővele emberi erő van, mivelünk pedig Istenünk, az ÚR, aki megsegít bennünket, és velünk együtt harcol harcainkban.

És úgyanígy az újszövetségben is.

Apcsel 18,9-10 Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: "Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban."

A zsidó nép ószövetségi harcai remény a mai hívő szellemi harcaiban.
Róm 15,4 Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.

Nem lehet több Jézus tanítványa a mesterénél. Ha Jézust üldözték, nekünk is lesznek harcaink. Kinek-kinek mértéke szerint.

“Menjetek széles e világra és tegyétek tanítványokká a népeket...” Jézus mondta.

NE FÉLJ (a félelem egy szellem)... Az Úr velünk ki lehet ellenünk. “és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."

Isten áldjon titeket