Mózesen keresztül
így szól a Szent Szellem: „Titeket pedig
kézen fogott az Úr, és kihozott titeket a vas kemenczéből (a vaskohóból), Égyiptomból (evilág szimbóluma), hogy legyetek néki (az ő tulajdon) örökös népe, miképen e mai napon vagytok. (5
Móz. 4,20).
„Mert szent népe vagy te az Úrnak, a te
Istenednek, és az Úr választott téged, hogy légy néki tulajdon népe minden nép
közül, amelyek a föld színén vannak” (5
Móz. 14,2)
És Mózes megvallja,
hogy: „Mert ők a te néped és örökséged, a
kiket kihoztál Égyiptomból, a vaskemencze (a vaskohó) közepéből” (1 Kir. 8,51)
„Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is
hinnétek; mert [(gar): ugyanis] énrólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mi módon hisztek az
én beszédeimnek [(réma): kijelentéseimnek, élő igéimnek]”
(Ján. 5,46-47)
Az Úr Jézus a
tanítványainak megnyitja a próféciákat: „És
elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza [(dierméneuó):
értelmezi] vala nékik minden írásokban [a teljes Szentírásban], amik őfelőle megírattak” (Luk.
24,27).
És így folytatja az Úr Jézus: „… Ezek
azok a beszédek [(logoszok): igék], melyeket szóltam [és beszéltem] néktek,
mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak
a Mózes törvényében. [Isten útmutatásában, tanításában, amelyet az Igében
jelentett ki], a prófétáknál [az
Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeknél] és a zsoltárokban én felőlem” (Luk. 24,44).
Így szólt
Isten szava a prófétán keresztül: „És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal és
ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el. Eljegyezlek magamnak a hit
ajándékával, és megismered az Urat. Mert bevetem vele a földet, és akit „Nincs
irgalom”- nak hívnak, ahhoz irgalmas leszek, a „Nem népem”- nek ezt mondom:
Népem vagy, ő pedig ezt mondja: Én Istenem!” (Hós. 2,18-19.22)
Pál apostol idézi a Rómában élő Krisztusban hívőknek Hóseás próféta szavát:
„Amint Hóseásnál is mondja: Népemnek nevezem, amely nem volt az én népem [azt, ami nem népem, népem gyanánt fogom
elhívni] és szeretettnek [kedveltnek]
azt, ami nem volt szeretett. [amelyet
nem szeretek, szeretett (agapé) népemnek; és ki irgalmat nem
talált, irgalmasságot találónak]. És lészen, hogy azon a helyen, ahol ez
mondatott nékik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fognak
hívatni. Ézsaiás pedig ezt kiáltja [fennszóval
hirdeti] Izráel felől: Ha Izráel fiainak
száma annyi volna is, mint a tenger fövenye, [homokja; akkor is csak] a maradék üdvözül”(Róm. 9,25-27)
Péter apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy Krisztusban
beteljesedett az ígéret, így szólva Krisztus népéről: „Tisztesség
azért néktek, akik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, amelyet az építők
megvetettek, az lett a szegletnek fejévé és megütközésnek kövévé s
botránkozásnak sziklájává; Akik engedetlenek lévén, megütköznek az igében,
amire rendeltettek is. Ti azonban választott
nemzetség, királyi papság, szent
nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit
annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; Akik
hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik nem kegyelmezettek
voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok” (1 Pét. 2,7-10)
És azt is, hogy
kinek és kiknek szólt a próféciákban elhangzott ígéret: Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a
magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus. Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint,
ígéretnek gyermekei vagyunk. (Gal. 3,16;
4,28)
Akik: „Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a
Krisztus Jézusban való váltság által” (Róm.
3,24)
Ezért így buzdít
Dávid: „Dicsérjétek az Urat, mert jó az
Úr; zengjétek nevét, mert gyönyörűséges! Mert kiválasztá magának az Úr Jákóbot
(jelentése: aki a másik helyére lép), Izráelt (héb. Jisrael: Isten harcosa)
a saját örökségéül” (Zsolt. 135,3-4)
„Mondom tehát: Avagy
elvetette-e [csak nem taszította el]
Isten az ő népét? Távol legyen [Szó sincs róla] mert én is izraelita [Izrael fiai közül való] vagyok, az
Ábrahám magvából, [véréből; utódai közül;
ivadékából] Benjámin (a
jószerencse fia) nemzetségéből [törzséből]
való
Nem vetette [taszította] el Isten az ő népét, melyet
eleve [öröktől fogva magáénak]
ismert. [előre kiválasztott] …” (Róm.
11,1-2)
Az apostol
saját magát állítja be, mint példát arra, hogy mit jelent az, hogy Isten nem
vetette el a zsidó népet: „Körülmetéltettem
nyolcadnapon, Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidókból
való zsidó, törvény tekintetében farizeus, Buzgóság szempontjából az egyház
üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. De
amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem.
Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus
ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam, és szemétnek
ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem” (Fil. 3,5-8)
141 Ézsaiás így szólt a testi
Izráelhez: „Mert ha annyi
volna is néped, Izráel, mint tengerparton a homok, csak a maradék tér meg. El
van rendelve pusztulásod, igazságos ítélet árad rád” (Ézs. 10,22)
A próféciát megismétli az apostol, de a
menekülés útjáról is szól. Az a „maradék”, akik
elfogadják Isten üdvözítő kegyelmét: „Ézsaiás… ezt hirdeti Izráelről: „Ha
Izráel fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a
maradék üdvözül” (Róm. 9,27)
Hiszen: „Isten ingyen igazítja meg őket
kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által, mert egy az Isten,
aki megigazítja a körülmetéltet hitből, a körülmetéletlent pedig hit által” (Róm.
3,24.30)
És a próféciát Jóel prófétán keresztül
folytatja az Úr, ismét szólva a menekülés útjáról is: „De mindaz, aki az
Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül. mert a Sion (a messze sugárzó;
felállított emlékmű; jel = a gyülekezet; a harcos vagy a diadalmas Egyház) hegyén és Jeruzsálemben (a
béke megalapozása; Krisztusban) lészen a szabadulás, amint megígérte az
Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhív az Úr!” (Jóel. 2,32)
Pál apostolon keresztül pedig kijelentést
nyer a Sion hegyének, és Jeruzsálemnek helye, ahol a szabadulás lesz: „az Isten gyülekezetének, amely
Korinthusban van, a Krisztus Jézusban
megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett; mindazokkal
együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus
nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják” (1
Kor. 1,2)
.jpg)