Wilhelm Busch: Jézus a mi sorsunk

5. Jézus az élet fejedelme

Évekkel ezelőtt hitmélyítő hetet tartottam a Cseh-Erdőben. Miután a fiúk elutaztak, nekem még egy napig várnom kellett, mert autóval jöttek értem. Azon az estén egy régi vadászkastélyban laktam. Valamelyik királyé volt. Most csak egy erdész lakott benne. A ház düledezett. Nem volt villanyvilágítás, de volt egy hatalmas lakószoba nyílt kandallóval, még tűz is égett benne. Az erdész elém tett egy petróleumlámpát, és jó éjszakát kívánt.

Odakint dühöngött a vihar. Az eső csapkodta a ház körül álló fenyőket. Ez a legalkalmasabb hely egy belevaló rablótörténet átélésére. Kivételesen még olvasnivaló sem volt nálam. A kandalló szélén azonban találtam egy brosúrát, azt betűzgettem a petróleumlámpa fényénél. Ilyen borzalmasat még soha nem olvastam.

Egy orvos tombolta ki dühét a halál ellen. Így írt oldalakon keresztül: »Ó halál, az emberiség ellensége! Most egy héten át harcoltam egy ember életéért, már azt gondoltam, átsegítettem őt a krízisen, de te vigyorogva felemelkedtél az ágy mögül, megragadtad … és minden hiába volt. Tudok gyógyítani embereket, de tudom, hogy mégis hiábavaló. Csontkezeddel utánuk nyúlsz. Ó, te csaló halál!

Ősellenség!« Minden oldalon csak a gyűlölet szólalt meg a halál ellen! És aztán jött a legborzalmasabb: »Te halál! Te pont! Te felkiáltójel! … Ó, borzalom, bárcsak egy felkiáltójel lennél csupán! De amikor rád nézek, akkor kérdőjellé változol, és magamtól is megkérdezem:

A halál a vég? Vagy nem? Mi jön utána? Halál, te szörnyű kérdőjel!«

Hát így van! Én mondhatom önöknek, hogy a halállal nincs mindennek vége. Jézus jól tájékoztatott ebben is, Ő mondta: »Tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. De szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz.«

Itt dől el a kérdés, merre fordul a kocka.

Örülök, hogy van Megváltóm, aki már itt életet ad, és Ő maga az élet, és aki az életre visz. Ezért hirdetem Őt olyan szívesen.