2014. november 22.

Pastor Chris: Szeretet a Szemünkben.

Készítette: Zoltan Berki

Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok (János 13:35)

Ha szeretnéd megtapasztalni Isten Szellemének nagyobb megnyilvánulását az életedben, a szeretet az út. Járj szeretetben. A szeretet a "legkiválóbb út." Isten szeretete benned olyan tapintható lehet, hogy a szó szoros értelmében kisugárzik a szemeiden át. Nincsenek szavak arra, amit az Úr tehet benned, és rajtad át, amikor sugárzod a szeretetét, olyannyira, hogy látni a szemeidben. 

Amikor én ezt évekkel ezelőtt megragadtam, sokkal inkább tudatában lettem annak, amit az Úr Jézus rajtam keresztül tehet, szememben az Ő szeretetének tüzével. Egyszer meghívtak egy konferenciára, ahol szolgálnom kellett a betegek felé. Kértem őket, hogy álljanak egyenes sorban. Nem érintettem meg őket; csak néztem őket, tudván, hogy ahogy ott állok, Krisztus néz a szemeimen át. A démonok nem maradhattak. Mindannyiuk befogadta a gyógyulást azonnal, pusztán azáltal, hogy néztem őket. 

Az évek során találkoztam néhányukkal azok közül, akik meggyógyultak azon az alkalmon, és ők azt nem felejtették el. Visszaemlékeztek arra, ahogy a szeretet nézése eloszlatta a gyengeségeiket, mert van valami bennünk. Van valami, ami munkálkodik rajtunk keresztül. Ez pedig Isten szeretetének ereje. 

A szemeink a Szellem ablakai, melyeken át Isten másokat szeretettel néz. Kezeld az embereket együttérzéssel; nézd őket a szeretet szemével. Legyen a szeretet számodra több egy témánál; legyen az életed. Kapcsolódj az emberekhez oly módon, melyen láthatják és érezhetik a szeretetedet. Az emberek vonzódnak Jézushoz, nem csak azért, mert csodatevő volt, hanem mert látták, hogy szereti őket. Érezték a szeretetét, beleértve a gyermekek is (Máté 19:14). Ő volt Isten szeretetének megnyilvánulása. Tedd ezt a bizonyságoddá is. A körülötted lévők lássák Jézust a szemeidben. Legyen a szereteted olyan erős, hogy az emberek folyamatosan húzzanak hozzád. 

Ima

Drága Atyám, köszönöm az Igéd munkáját az életemben, eredményeket hozva abban, amiről szól. A szeretet természetével rendelkezem, mert Isten szeretete kiöntetett a szívemben a Szent Szellem által. A szeretet egy életmód számomra; ezért, kifejezem a szeretetemet a világomnak ma, és mindig, a Jézus Nevében. Ámen. 


TOVÁBBI TANULMÁNYOK: János 3:16; János 13:34




1 megjegyzés:

  1. gyönyörű tanítás a szeretetrő,most már ,gyakorólni kell és ebben járni, ámen.

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.