Jakab 3. fejezet: Emberi és mennyei bölcseség; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Jak. 3,1 Atyámfiai, [testvéreim, ne akarjatok], és ne legyetek sokan tanítók, tudván, [és látva azt], hogy súlyosabb ítéletünk lészen, [szigorúbb ítélet alá esünk]^*

*Az Úr Jézus így figyelmezteti az Övéit: „Ti pedig ne hívassátok magatokat Mesternek [Rabbinak], mert egy a ti Mesteretek [csak egy Rabbitok van], a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok” (Mát. 23,8).

És: „Ő adott némelyeket … tanítókul [ajándékul az embereknek]: A szentek tökéletesbbítése [(katartiszmosz): teljességre juttatása] céljából szolgálat munkájára [hogy felkészítse, és alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére], a Krisztus testének [(szóma): személyének] építésére. [Más fordítás: Azért adta őket, hogy felkészítsék és kiképezzék Isten népét feladatukra, a szolgálatra – hogy ez által felépítsék és megerősítsék a Krisztus Testét].” (Eféz. 4,11-12).

Jak. 3,2 Mert mindnyájan sokféleképpen [sok dologban] vétkezünk, sokban botlunk, hibázunk, tévedünk, és megbukunk, kudarcot vallunk]. Ha valaki beszédben nem vétkezik [aki (logoszban ptaió): szóban, igében nem botlik, hibázik, nem vét, nem téved, nem bukik meg, nem vall kudarcot], az tökéletes ember [(teleiosz anér): felnőtt, érett korú férfi, érett, célba érkezett személy]. Képes [(dünatosz): erős, hatalmas] az egész testét [(szóma): személyét, teljes valóját] is képes megzabolázni [(khalinagógeó) meg tudja fékezni]*

*Az Úr Jézus így figyelmezteti a csak vallásos embereket: „De mondom néktek: Minden hivalkodó [haszontalan, hiábavaló, felesleges, hatástalan, eredménytelen] beszédért [(rémáért): vagyis mondásért, megnyilatkozásért, és Igéért], amit beszélnek [és amit valaha kimondanak] az emberek, számot adnak majd az ítélet napján” (Mát. 12,36).

Mert: „Ha valaki istentisztelőnek [(thrészkosz): igaz hívőnek] látszik köztetek [és aki azt hiszi magáról, hogy az istentiszteleti formákat pontosan teljesíti], de nem zabolázza [nem fékezi] meg a nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét [és még önmagát is becsapja], annak az istentisztelete hiábavaló [(mataiosz): haszontalan, üres]” (Jak. 1,26)

Dávid is így szól a beszédről: „Ki az az ember, akinek tetszik az élet, és szeret napokat, hogy jót láthasson (vagy szeretne jó napokat látni)? Tartóztasd meg nyelvedet a gonosztól és ajkadat a csalárd beszédtől” (Zsolt. 34,13).

Ezt idézi Péter apostol: „Mert aki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól (nyelve szűnjék meg, fogja vissza magát, tartózkodjon gonoszt szólni). És ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot (ravaszság, csalás, csel, körmönfontság)” (1Pét 3:10). 

Ezért így tesz megvallást Dávid: „Ezt határoztam: vigyázok szavaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel, megzabolázom számat, ha gonosz ember kerül elém” (Zsolt. 39,2).

De Téged kérlek Uram, hogy: „Tégy Uram závárt, vagyis (zárat) az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását!” (Zsolt. 141,3).

 Mert: „A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek, (elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre); aki pedig megtartóztatja ajkait, az értelmes” (Péld. 10,19).

Ezért: „Aki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és aki higgadt, az értelmes férfiú. Még a bolond is, amikor hallgat, bölcsnek ítéltetik; mikor ajkait bezárja, eszesnek.(Más fordítás: A tudós ember takarékoskodik beszédével, és aki értelmes, az higgadt lelkű. Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat, és értelmesnek azt, aki csukva tartja a száját)” (Péld. 17,27-28).

„Mert álom szokott következni a sok foglalatosságból; és a sok beszédből bolond beszéd.(Más fordítás: Mert ahogyan a sok munka álommal jár, úgy a sok beszéd ostoba fecsegéssel) (Préd. 5,3).

Jak. 3,3 Ímé a lovaknak szájába zablát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nékünk, és az ő egész testüket [(szóma): teljes valójukat] igazgatjuk [(metagó): irányíthatjuk, és kormányozhatjuk].

Jak. 3,4 Ímé a hajók is, noha mily nagyok, és erős szelektől hajtatnak, mindazáltal igen kis kormánytól oda fordíttatnak, [a kis kormányrúd oda irányítja] ahová a kormányos szándéka akarja.

Jak. 3,5 Ezenképpen a nyelv is kicsiny tag [kicsiny testrész] és nagy dolgokkal hányja magát [dicsekszik, kérkedik]. Ímé csekély [egy parányi] tűz mily nagy erdőt felgyújt!*

*Ezért így imádkozik Dávid: „Vágja, és [irtsa] ki [veszítse, pusztítsa el, semmisítse meg] az Úr mind a hízelkedő [(ḥeləqáh): mézesmázos, alakoskodó, sima, álnok, hazug] ajkakat, [(gəḏóláh gáḏôl): a büszke, gőgös, fennhéjázó, és kérkedő, dicsekvő, kevély] nyelvet, amely nagyokat mond” (Zsolt. 12,4).

Jak. 3,6 A nyelv is tűz, a gonoszságnak összessége [(adikia): a jogtalanság, igazságtalanság, istentelenség, gaztett, gonoszság egész világa]. Úgy van a nyelv a mi tagjaink [(melosz): testrészeink] között, hogy megszeplősíti [(szpiloó): beszennyezi] az egész testet, a [(holosz szóma): teljes lényünket] és lángba borítja életünk folyását [(geneszisz trokhosz): természet szerinti életünk - testi származásunk - folyamatát, lefolyását, vagyis egész életünket, és lángra lobbanva, egész életutunkat fölégeti]. Maga is lángba boríttatván a gyehennától [(phlogidzó geenna): lángra gyúlva a gyehenna tüzétől]*

*A hitetlenek között: „Van olyan, aki beszél hasonlókat a tőrszúrásokhoz; (akinek a fecsegése olyan, mint a tőrdöfés) de a bölcseknek nyelve orvosság (gyógyít).” (Péld. 12,17).

 Mert: „A mihaszna (haszontalan) ember gonoszul áskálódik, és ajka olyan, mint a perzselő tűz.” (Péld. 16,27).

 Pedig: „Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és amiképpen kiki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét” (Péld. 18,21).

Tehát: „Aki megőrzi száját és nyelvét, (megőrzi) megtartja életét a nyomorúságtól” (Péld. 21,23).

És: „Aki (vigyáz a szájára) és megőrzi az ő száját, megtartja önmagát (életét); aki felnyitja száját, romlása az annak (arra romlás vár)” (Péld. 13,3).

Jak. 3,7 Mert minden természet, és [mindenfajta] vadállatoké, madaraké, csúszómászóké és vízieké [(enaliosz): tengeri állat] megszelídíthető és meg is szelídíttetett az emberi természet által [(damadzó): meg is szelídítette, megfékezte az ember]:

Jak. 3,8 De a nyelvet az emberek közül senki sem szelídítheti meg [senki sem képes (damadzó): ellenőrzése alatt tartani, megfékezni]; fékezhetetlen [(akataszkhetosz): nyughatatlan, megbízhatatlan] gonosz [(kakosz): rossz, gonosz, káros, ártalmas] az, halálos [(thanatéphorosz): végzetes halált okozó] méreggel teljes.

Jak. 3,9 Ezzel áldjuk [(eulogeó): dicsérjük, dicsőítjük] az Istent, [az Urat] és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlatosságára teremttettek*

*A teremtés hatodik apján: „… monda Isten: Teremtsünk [alkossunk] embert a mi képünkre [képmásunkra] és hasonlatosságunkra [hozzánk hasonlóvá]; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon [állatokon], mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon” (1 Móz. 1,26)

 „Ez az Ádám nemzetségének könyve. Amely napon teremté Isten az embert, Isten hasonlatosságára teremté [Istenhez hasonlóvá alkotta] azt. Férfiúvá és asszonnyá [nővé] teremté őket, és megáldá őket és nevezé az ő nevüket Ádámnak [embernek], amely napon teremtetének” (1 Móz. 5,1-2)

A Krisztusban teremtett új emberhez így szól a Szent Szellem: „Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó [régi, Ádámi] embert, az ő cselekedeteivel együtt. És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt. [Más fordítás: Aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt]” (Kol. 3,9-10).

Jak. 3,10 Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok. Atyámfiai, [testvéreim] nem kellene [nem volna szabad] ezeknek így lenni!

Jak. 3,11 Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból csörgedeztet-é [áraszt-e] édest és keserűt?

Jak. 3,12 Avagy atyámfiai, [testvéreim] teremhet-e a fügefa olaj magvakat, [olajbogyót] vagy a szőlőtő fügét? Azonképpen egy forrás sem adhat sós és édes vizet. [Más fordítás: Testvéreim! Nem (dünamai): képes a fügefa olajbogyót teremni, és nem lehetséges, hogy a szőlőtő fügét teremjen].

Jak. 3,13 Kicsoda köztetek bölcs és okos [(episztémón): értelmes]? Mutassa meg az ő jó [[(kalosz): tisztességes, becsületes] életéből az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével [Más fordítás: Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz]*

*Már Mózesen keresztül ezt tanácsolja az Úr: „Válasszatok magatoknak bölcs, értelmes és tapasztalt férfiakat, és én azokat elöljáróitokká teszem” (5 Móz. 1,13).

Hogy: „Magatokat a pogányok [a nemzetek] közt jól [(kalosz): tisztességesen, becsületesen] viselvén, [(hina): annak érdekében] hogy amiben rágalmaznak titeket [(katalaleó): és ellenetek beszélve rosszat mondanak rólatok, mint (kakopoiosz): ártalmas, kárt okozó személyeket], mint gonosztévőket, a jó cselekedetekből, ha látják azokat, [(epopteuó anasztrophé): ha életmódotokat, magatartásotokat, viselkedéseteket megfigyelik, vizsgálják, szemlélik] dicsőítsék Istent a meglátogatás napján” (1 Pét. 2,12).

És Pál apostol tovább folytatja:„Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták (és romlatlanok), Istennek szeplőtlen (és hibátlan) gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette (és elfajult nemzedékben), akik között fényletek (és ragyogtok), mint csillagok e világon (ha az élet igéjére figyeltek, és megtartjátok). Életnek beszédét tartván elébük (és az élet igéjét nyújtjátok); hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába” (Fil. 2,15-16).

Pál apostol így buzdítja a továbbiakban azokat, akik hirdetik az igét, és minden hívőt: „Egészséges [(hügiész): józan, romlatlan], feddhetetlen beszédet [(logosz akatagnósztosz): feddhetetlen, kifogástalan, el nem ítélhető, megtámadhatatlan, megcáfolhatatlan Igéket mondj]. Azért hogy az ellenfél [(enantiosz): az ellenséges ellenkező] megszégyenüljön [(entrepó): magába szálljon, elgondolkozzon, megforduljon, / megtérjen / megfutamodjon], semmi gonoszt [rosszat] sem tudván rólatok mondani [miután semmi rossz nem marad neki, amit mondhatna rólatok]” (Tit. 2,8).

Mert a hívőnek: „Szükséges pedig, hogy jó [(kalosz): megfelelő, hasznos] bizonysága is legyen a kívül valóktól [vagyis, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla]. Hogy gyalázatba és az ördög [(diabolosz): a vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség] tőribe [az ördög csapdájába (pagisz): hálójába] ne essék, és [(oneidiszmosz): nehogy megszólják, és hogy csúfolás, gúnyolás, gyalázás rágalom ne fogja, hízelgés tőrbe ne ejtse]” (1 Tim. 3,7).

Azt valljátok: „Mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is” (2 Kor. 8,21).

Az Úr Jézus bemutatja azokat a jó cselekedeteket, amiket az Övéinek követnie kell Ő: „… széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak (akik az ördög igájában vergődtek); mert az Isten vala Ővele” (Csel. 10.38).

Az emberek pedig: „… ezt látván, elálmélkodtak [és félelem fogta el őket, elcsodálkoztak, és megrémültek], és dicsőítik az Istent, hogy ilyen [nagy dolgokra] hatalmat [és felhatalmazást, jogot, jogosultságot] adott az embereknek” (Mát. 9,8).

Jak. 3,14 Ha pedig keserű irigység [(dzélosz): vetélkedés, versengés, féltékenység] és civódás [(eritheia): viszálykodás, veszekedés, amiből a pártoskodás születik] van a ti szívetekben [a ti bensőtökben], ne dicsekedjetek [(katakaukhaomai pszeudomai alétheia): ne kérkedjetek, büszkélkedjetek, hencegjetek, és ne cáfoljátok, hazudtoljátok meg a valóságot, az igét]. És ne hazudjatok az igazság [alétheia: az Ige] ellen*

*Ezért: „Minden mérgesség [keserűség] és fölgerjedés [indulat, düh, bosszúság] és harag [haragtartás] és lárma [kiabálás, szóváltás] és káromkodás [istenkáromlás, szitkozódás, rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés] kivettessék közületek [és legyen távol tőletek] minden gonoszsággal együtt. [Más fordítás: Soha ne kiabáljatok mérgesen a másikra, ne kívánjatok rosszat senkinek, se ne átkozódjatok]” (Eféz. 4,31).

Minden gyülekezetnek szólnak az apostolok: „Most pedig (tegyétek le) vessétek el magatoktól ti is mindazokat (hagyjátok el ezeket); haragot, fölgerjedést [az indulatot, rosszindulatot, rosszakaratot], gonoszságot [a rosszaságot, a gyűlölködést] és szátokból a káromkodást [az istenkáromlást; rágalmazást; az átkozódást] és gyalázatos [ocsmány, rút] beszédet. [Más fordítás: Most azonban már ne haragudjatok többé senkire. Ne dühöngjetek, ne mondjatok vagy tegyetek semmi olyat, amivel valakit megbántanátok, ne mondjatok rosszat a másikról, se ne káromkodjatok]. Ne hazudjatok egymás ellen [és egymásnak], mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel [szokásaival] együtt” (Kol. 3,8-9)

„Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja (nem szolgálja). Elvetvén azért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát (vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is), szelídséggel fogadjátok a (belétek) beoltott igét, amely megtarthatja a ti lelkeiteket (pszükhé = életeteket)” (Jak. 1,20-21). És újra-és újra hangzik a figyelmeztetés: „Levetvén azért (vessetek, tegyetek hát félre) minden gonoszságot (romlottság, rosszindulat), minden álnokságot (ármánykodás, ravaszság, csalás, csel, körmönfontság), képmutatást (megtévesztés, színlelés), irigykedést (rosszakarat, becsmérlés, féltékenység), és minden rágalmazást (megszólás, gonosz beszéd)” (1Pét 2,1).

Hát: „Ne szóljátok meg (ne rágalmazzátok) egymást atyámfiai (testvéreim). Aki megszólja (rágalmazza) atyjafiát (testvérét), és aki kárhoztatja atyjafiát (vagy ítélkezik felette), az a törvény ellen szól (az a törvényt rágalmazza), és a törvényt kárhoztatja (és a törvény felett ítélkezik). Ha pedig a törvényt kárhoztatod (a törvény felett ítélkezel), nem megtartója, hanem (ítélő)bírája vagy a törvénynek. Egy a törvényhozó (a törvényadó és az ítélőbíró), aki hatalmas megtartani és elveszíteni (aki megmenthet és elveszthet): (de) kicsoda vagy te, hogy kárhoztatod a másikat (hogy ítélkezel felebarátod felett)?” (Jak. 4,11-12).

„De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete” (Jak. 1,25).

És az apostol kifejti azt is, hogy milyen törvényről beszél: Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek” (Jak. 2,8).

Jak. 3,15 Ez nem az a bölcsesség, amely felülről jő, [(anóthen): fentről származik], hanem földi [(epigeiosz): földön élő], testi [(phüszikósz): pusztán emberi, testi, az emberi természetből adódó, ösztönös] és ördögi [(daimoniódész): démoni, gonosz szellemtől eredő, ennek jellegzetességét magán viselő, ördögi tanítás].

Jak. 3,16 Mert ahol irigység ((dzélosz): féltékenység) és civakodás [és viszálykodás, vetélkedés, versengés] van, ott háborúság [(akatasztaszia: zűrzavar, felfordulás állhatatlanság, nyugtalanság, rendetlenség, forrongás, zavargás] és minden gonosz [(phaulosz: haszontalan, rossz, gonosz, aljas)] cselekedet is van*

*Minden olyan gyülekezethez szól a Szent Szellem, akik még testiek, test szerint élnek, járnak, akik még kisdedek a Krisztusban: „Mert azt a hírt kaptam, és így megtudtam rólatok, testvéreim, atyámfiai Klóé [jelentése: fiatal hajtás] embereitől, a háza-népe közül valóktól, hogy viszálykodások, versengések, veszekedések, viták vetélkedések, és harcok vannak közöttetek, és pártokra szakadtatok. Úgy értem ezt, hogy mindenki így beszél, és így nyilatkozik köztetek: Én Pálé vagyok, vagyis Pálhoz tartozom, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé. Hát részekre szakítható-e, meg van-e osztva Krisztus? Talán Pál feszíttetett meg. Pál lett kínoszlopra vonva értetek, vagy Pál nevére meritkeztetek be?” (1Kor. 1,11-13).

 Bizony: „... Még testiek vagytok; ... Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem testiek vagytok-é? Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok” „... Senki se fuvalkodjék fel az egyik tanítóval, dicsekedve a másik ellen” (1 Kor. 3,3-4.5.6.9;  4,6).

És én: „Félek, hogy viszálykodás, versengés, ami ellenséges, vagy féltékeny indulatokból, rossz értelemben vett versenyből táplálkozik, veszekedés, vita, irigység, harag, önzés, rágalmazás, vádaskodás, felfuvalkodás, vetélkedés, harc, pártoskodás lesz közöttetek” (2Kor. 12,20).

Ennek a következménye lesz, hogy a szeretet helyett a szeretetlenség győz: „Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!” (Gal. 5,15).

Jak. 3,17 A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta [(hagnosz): szent, érintetlen] azután békeszerető, [(eirénikosz): nyugodt] méltányos, [(epieikész): szelíd, jóindulatú, elnéző, méltányos, engedékeny, kíméletes] engedelmes, [(eupeithész): könnyen meggyőzhető, engedelmes, szófogadó, szavahihető, megbízható]. Irgalmassággal [(eleosz): könyörülettel] és jó [(agathosz): hasznos] gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő [nem részrehajló, nem ítélkező, (adiakritosz): elfogultság nélküli] és nem képmutató [(anüpokritosz): nem tettetett, őszinte, színlelés, és álszenteskedés nélküli, nem kétszínű].

Jak. 3,18 Az igazság [(dikaioszüné): megigazulás] gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességesen munkálkodnak, [akik békességet teremtenek, és szereznek]*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Boldogok a békességre igyekezők, a békeszerzők, akik békét teremtenek, és békességet készítenek: mert ők az Isten fiainak mondatnak” (Mát. 5,9).

És így biztat a Szent Szellem: „Kövessétek, és törekedjetek mindenki irányában békességre és a szentségre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat” (Zsid. 12,14)

Mert: „… eljött Jézus, és békességet hirdetett nektek a távoliaknak, és békességet a közelieknek” (Eféz. 2,17)

Ezért: „Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, és tőletek függ, minden emberrel békességben éljetek” (Róm. 12,18)

És: „Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják” (Róm. 14,19)

Már Dávid így figyelmeztet: „Kerüld a rosszat és cselekedjél jót; keresd a békességet és kövesd azt” (Zsolt. 34,15)

Mert: „Az igaznak (megigazultnak) gyümölcse életnek fája; és életeket nyer meg a bölcs” (Péld. 11,30).

És így buzdít a apostol: „Álljatok hát elő, …felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliuma hirdetésének készségével” (Eféz. 6,14-15).

Már a prófétákon keresztül így szól az Úr:  „És lesz az igazság, vagyis a megigazulás műve békesség, és az igazság a megigazulás gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké. A megigazulás békét teremt, és az igazság, vagyis a megigazulás a békét és a biztonságot szolgálja örökké. Népem békesség hajlékában és békés hajlékban lakozik majd, biztonság sátraiban, biztonságos lakóhelyeken, gondtalan nyugalomban” (Ésa. 32,17-18).

Ímé: „Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, és mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába, aki békességet hirdet, jót mond, örömhírt, azaz: Evangéliumot hirdet, és szabadulást, vagyis üdvösséget hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!” (Ésa. 52,7).

„Ímé a hegyeken örömhírhozónak lábai, íme, jön már az örömhírt, vagyis az Evangéliumot hozó! Békességet hirdet. Ünnepeld Júda ünnepeidet, fizesd le, és teljesítsd fogadásaidat, mert nem vonul, és nem gázol át rajtad többé a semmirekellő, a pusztító. Mindenestől kiirtatott, teljesen megsemmisült” (Náh. 1,15).