Élet az Úrral

„Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.” (42. Zsoltár 9. vers)

Sokan úgy gondolják Istent nem, vagy csak alig érdekli a mi mindennapi apró vergődésünk. Így nem is illik a Mindenhatót hétköznapi semmiségekkel zaklatni, csak nagy és magasztos életkérdésekkel járulhatunk Hozzá.

Viszont, a Szentírást olvasva hamar rájöhetünk, mennyire torz istenképet tükröz ez a vélekedés. Hiszen a hithősök egész sora épp azáltal vált példaképpé, mert számukra a vallás és az élet nem volt szétválasztható, sőt legcsekélyebb problémáikkal is Istenhez fordultak segítségért.

Ezért így olvassuk róluk: „Istennel jártak” (1Móz.5:21; 6:9) vagy az „Úr útján jártak” (2Krón.27:6) „az Úr parancsolataiban jártak” (2Krón.17:4; Zsolt 119:32).

Az „Istennel járás” nemcsak a templomi liturgia, az áldozati rendszer megtartását jelenti. Ez a kifejezés azt a képet festi elénk, mikor két ember kéz a kézben sétálnak egymás mellett.

Így mikor a zsoltár szerzője fizikailag ugyan ott bolyong Jordán és Hermon földjén, a Miczár hegyén (7.vers), akkor is Istenhez vágyakozik. Minden lépésnél érzi az Úr szeretetét és kegyelmét és még éjjel is énekel és imádkozik, Megváltójával beszélget.

Az Ige ma tükröt állít elénk, s ha belenézünk a következő kérdés tűnik fel:  

Te mennyire bízol az Istenben?

Fel mered fedni előtte életed legapróbb részletét is?

Felvállalod Őt bármit csinálsz és bármerre jársz?

Meg mered fogni a kezét?