2014. október 26.

Ige: A boldogokról

 „Boldogok, akik háborúságot, vagyis: üldözést szenvednek, vagy akiket zaklatnak, követnek, megfigyelnek, sőt: akik közé beépülnek, vagy akiket a törvény, a bíróság előtt vádolnak az igazságért, a megigazulás, az igazzá válás miatt: mert övék a mennyeknek országa, a mennyeknek királysága, királyi uralma* (Mát. 5,10)

*És az apostol így bátorítja Krisztus népét: „Boldogok, a legteljesebb mértékben áldottak vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak, ha szidalmat kaptok, és ócsárolnak titeket. Mert megnyugszik, és megpihen rajtatok a dicsőségnek és az Istennek, az isteni Felségnek Szelleme. Amit amazok káromolnak és becsmérelnek, tiszteletlenül beszélnek Róla ugyan, de ti dicsőítitek azt” (1Pét 4:14).

 Mert: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak, és erőnek Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének Szelleme” (Ésa. 11,2).

Tehát: „… ha szenvedtek, ha kínlódnotok, és szenvednetek kellene is a megigazulás miatt, boldogok, és a legteljesebb mértékben szerencsések, áldottak vagytok, és lesztek. Azoktól való félelemből pedig ne féljetek, a tőlük való félelem meg ne ijesszen benneteket. Ne rettegjetek, félelem, rémület, rettegés, ne fogjon el benneteket tőlük, se zavarba ne essetek, és nyugtalanná ne tegyen, ne riadozzatok, ne aggasszon, nyugtalanítson, zaklasson fel benneteket(1Pét 3:14).

Mert: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való, és Isten tulajdonul lefoglalt, megvásárolt, és megmentett népe vagytok. Hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, dicsőségét és nagy tetteit, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pét 2:9). 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.