2014. október 22.

Guti Tünde: KIK A BOLDOGOK?

     (Avagy mi is a boldogság definíciója?)

   Az igazat megvallva, utóbbi időkben igencsak boldogtalannak ÉREZTEM magam. Átgondolva életemet, átértékelve nehézségeimet és a tapasztalt támadásokat, mérlegelve a dolgokhoz való hozzáállásomat, beláttam, hogy egy-egy elbizonytalanodás oka sokszor csupán az érzelmek játéka. Boldogságom stabil az Úr Jézusban.

   Ezt a felismerést erősítette meg bennem egy minap olvasott cikk, melyben a boldogság, illetve a boldogtalanság fogalmát elemzi az író.
   Ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy összegyűjtöm azokat az Igéket, amik hirtelen eszembe jutnak, MI AZ ÚR VÉLEMÉNYE ERRŐL.

   Akik pedig próbák alatt nyögnek, vigasztalódjanak velem együtt, ugyanis boldogságunk forrása nem az érzelmek és a folyton változó körülmények összessége, hanem az az ÁLLANDÓ, aki a KŐSZIKLA-KRISZTUS! Akik szeretjük és hűségesen követjük az Urat, boldogságunk Krisztus-függő. Ez pont ellentmond a ma emberének elképzeléseitől, de ez így van jól, mert nem e világból valók vagyunk, hanem Isten Szent Igéje által újjászületettek.
   Eddig jutottam, váljon épülésetekre! A kutatást lehet folytatni! 

„Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok, a kik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet. Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok, a kiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják. Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak. Boldogok, a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. „ Máté 5:3-11.

„Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül,  hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.” Zsoltárok 1:1-2.

„Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke…” I. Péter 4:14.

„Boldog, a ki olvassa, és a kik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, a melyek megírattak abban; mert az idő közel van.” Jelenések 1:3.

„Boldog, aki a nyomorultra gondol, a veszedelem napján megmenti azt az Úr.” Zsoltárok 41:2.

„Boldogok, akik nem látnak, és hisznek.”  János 20:29.

„Boldogok, akiknek útjuk feddhetetlen, akik az Úr törvényében járnak. Boldogok, akik megőrzik az Ő bizonyságait, és teljes szívből keresik Őt.” Zsoltárok 119:1-2.

„De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek.” Ésaiás 30:18.

„Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.” Zsoltárok 32:1-2.

„Boldog ember, aki hallgat engem, az én ajtóm előtt virrasztván minden nap, az én ajtóim félfáját őrizvén.” Példabeszédek 8:34.

„Boldog nép az, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott magának.” Zsoltárok 32:12.

„Boldogok azok a szolgák, kiket az úr, mikor haza megy, vigyázva talál.” Lukács 12:37.

„Boldog ember az, akinek Te vagy erőssége, s a Te ösvényeid vannak szívében. Seregeknek Ura! Boldog ember az, aki bízik benned.” Zsoltárok 84:6,13.

„Boldog ember az, aki a kísértésben kitart, mert miután megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját…” Jakab 1:12.

„Íme, boldognak mondjuk a tűrni tudókat, Jóbnak tűrését hallottátok…” Jakab 5:11.

„Boldogok, akik megtartják az Ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.” Jelenések 22:14.

Boldog vagyok!

2014. szeptember 1.                                               Guti Tünde


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.