Sék Gusztáv: A békesség

"Egy festőt egyszer arra kértek,

rajzolja le a békességet.

A feladat egyszerűnek látszott,

s ő nyomban neki is látott.

Rajzolt tengert, széltől mentesen,

rajta egy hajót, mely állt csöndesen.

Utasa mind lusta álomba merült...

s a kép összegyűrve a szemétre került.

Nem békesség volt a papíron,

hanem szélcsend és unalom.

Aztán újabb rajzba kezdett,

s egy szundító öreg bácsit festett.

De békességet nem ábrázolt ez sem,

nekiállt hát, hogy tovább keressen.

Rajzolt virágot, csöndes téli tájat,

békésen legelésző birkanyájat...

A papírkosár lassan tele lett,

s közben be is esteledett.

Ám az este sem volt békés,

messziről hallatszott a mennydörgés.

Vihar közeledett, az ég rengett,

a festő az ablaknál töprengett.

Nézte a szélben sodródó leveleket,

a villámokat, mik átjárták az eget.

A ház előtti tölgy recsegve hajlongott,

kövér esőcseppek verték az ablakot.

A festő nem tudta, tovább hogyan legyen,

Istent kérte hát, hogy csodát tegyen.

Tekintete ekkor ismét a fára esett,

s ott meglátta, amit egész nap keresett.

A fa egyik vastag benső ágán,

úgy a fának szíve táján,

a viharról szinte mit sem sejtve,

ült egy madár, fejét szárnya alá rejtve.

Nyugodtan aludt, miközben zengett az ég.

Ez hát az igazi békesség.

"Uram, te megmutattad békességedet!"

- szólt a festő, és nem tévedett.

Csodálatos isteni békesség ez,

mit a viharban alvó madár jelképez.

A világ legyen bármily nyugtalan,

ha szívünkben Isten békessége van.

Ő minden gondot vállára vesz,

s bennünket szabaddá, békéssé tesz.

Az Ő békessége tökéletes,

minden félelemtől mentes."