Zsoltár 11. Az Úr az igaznak nyilvánítottak menedéke; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 11,1 Az éneklőmesternek. Dávidé. Az Úrban bízom; hogy mondhatjátok (nep̄eš): nekem: fuss a ti hegyetekre, mint a madár?!

[Más fordítás: A karmesternek, a karvezetőnek Dávid / jelentése: szeretett, egyesítő / zsoltára, éneke. Az Úrhoz (ḥásah): menekülök, Nála keresek menedéket, oltalmat. Hogy mondhatjátok nekem, (núḏ: fuss, menekülj a hegyre, bujdoss el, mint a (cippór cippôr): kismadár]*

Zsolt. 11,2 Mert ímé, a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilukat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek

[Más fordítás: Mert a céltévesztett hitetlenek már feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy titokban rálőjenek a tiszta szívűekre, hogy az igazakat, az egyenes szívűeket a sötétben lenyilazzák, leterítsék]*

*Dávid panasza, és az Úr segítségének kérése: „Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják ívüket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, és leöljék az igazán élőket. ...Vess véget a bűnösök gazságának, és bátorítsd az igazat, szívek és vesék vizsgálója, igazságos Isten! Már megint kardját élesíti a gonosz, íját feszíti, és céloz. ...Az utcák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra. Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt. Lenyomja, tiporja, és erejétől elesnek az ügyefogyottak. ...Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől. Akik megélesítik nyelvüket, mint a szablyát; irányozzák nyilukat, keserű beszédüket. Hogy lövöldözzék titkon az ártatlant; nagy hirtelenséggel lövöldözik azt, és nem félnek” (Zsolt. 37,14; 7,10-11; 10,8-10; 64,3-5).

Zsolt. 11,3 Mikor a fundamentomok is elrontattak, [mert amiket te állítottál, elbontották, és leomlottak] mit cselekedett az igaz.

 [Más fordítás: Ha (šáṯóṯ): az oszlopokat is lerombolják, (háras): erőszakkal ledöntik, ha semmibe sem veszik végzéseidet, mit tehet (caddíq): az igaz / a megigazult ember]*

*Mert: „A csalárdnak eszközei gonoszak, / a gonosznak  eszközei csalárdok / ő álnokságot tervel, hogy elveszesse az alázatosokat (az elnyomott, szerencsétlen, nyomorultakat) hazug beszéddel, ha a szegény igazat szólna is” (Ésa. 32,7).

És Isten válasza: „Az elnyomottat és a szűkölködőt tegyétek szabaddá, mentsétek ki a gonoszok kezéből!” (Zsolt. 82,4-7).

 És hogy milyen oszlopokról beszél az Úr, arról Pál apostol beszél, amikor a kihívottak közösségéről, a Krisztus testéről szól az apostol: „… Mely az élő Istennek egyháza [a kihívottak közössége, eklézsiája], az igazságnak oszlopa [(alétheia sztülosz): a valóság oszlopa, és tartó pillére] és erőssége [(hedraióma): szilárd, és erős alapja]” (1 Tim. 3,15).

És Pál apostolon keresztül bemutatja a Szent Szellem, hogy mit vár Isten az Ő fiaitól: „Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentumot vetettem, de más épít reá. Kiki azonban meglássa mimódon épít reá. Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentumra; Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi. Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül” (1 Kor. 3,10-15).

Zsolt. 11,4 Az Úr az ő szent templomában, az Úr trónja az egekben [áll]; az ő szemei látják [a világot, és a szegényre tekintenek], szemöldökei megpróbálják [pillantása (szempillái; ragyogó szemei vizsgálják) szemügyre veszik (megvizsgálják)] az emberek fiait*

*Így szól az Úr: „Jaj annak, aki a fának mondja: Ébredj! - és a néma kőnek: Kelj föl! Adhat ez útmutatást? Arannyal, ezüsttel van ugyan borítva, de semmilyen lehelet nincs benne!  Az ÚR azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld!” (Hab. 2,19-20)

Mert: „Ezt mondja az ÚR: A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya....” (Ézs. 66,1)

Ezért így figyelmeztet az Úr Jézus: „És aki az égre esküszik, esküszik az Isten királyiszékére és arra, ki abban ül” (Mát. 23,22)

Dániel így látja azt, Aki a királyiszékben ül: „Nézém, míg királyi székek tétetének, és az öregkorú leüle, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú. széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz. Tűzfolyam foly és jő vala ki az ő színe felől. ezerszer ezren szolgálának néki, és tízezerszer tízezren állának előtte; ítélők ülnek le, és könyvek nyittatnak meg” (Dán. 7,9-10)

Ezékiel próféta is látja azt, Aki a királyiszékben ül: „És a mennyezeten felül, amely fejük felett vala, látszék mint valami zafírkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; És látám izzó ércként ragyogni, amelyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala körülötte” (Ez. 1,26-27)

János apostol pedig így látja az ember Fiát, Aki szól is hozzá: „Megfordulék azért, hogy lássam a szót, amely velem beszéle; megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót; És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve. Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng; És a lábai hasonlók valának az izzófényű érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása. Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orcája, mint a nap amikor fénylik az ő erejében. Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobb kezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen...” (Jel. 1,12-18).

Zsolt. 11,5 Az Úr az igazat megpróbálja. A gonoszt pedig, az álnokság kedvelőjét, gyűlöli az ő lelke.

[Más fordítás: Az Úr az igazat [(caddíq): a megigazultat (báḥan): megvizsgálja, megfigyeli, és őrködik felette. (rášáʿ): a céltévesztett hitetlen istentelent, aki Isten nélkül él, (ḥámás): az erőszak, kár, sérelem, kegyetlenség, elnyomás szeretőjét (śáné' nep̄eš): megveti, és nem adja át magát neki. És nem köti össze magát vele, vagyis nem vállal közösséget vele]*

*Az Urat ismerve, így imádkozik Dávid: „Vizsgálj meg, Uram, és próbálj meg, kutasd át szívemet-lelkemet! Mert hűséged szemem előtt van, igazságod szerint járok-kelek. ...Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (Zsolt. 26,2-3; 139,23-24).

 „Mert nem olyan Isten vagy te, aki hamisságban [álnokságban, hitetlenségben, gonoszságban] gyönyörködnél; nem lakhatik tenálad [nem marad meg melletted a] gonosz.

(Más fordítás: Istenem, te nem leled örömöd [nem kedveled, nem tetszik, nem gyönyörködsz] a bűnben (a céltévesztésben). Nem talál otthonra nálad a gonosz /a rossz /” Nem állhatnak meg szemeid [a Te színed] előtt a kevélyek [a dicsekvők, elvakultak, hamisak], gyűlölsz [(miszeó): irtózol tőle; semmibe sem veszed; megvetsz] te minden bűnt [(anomia): törvénytelenség, törvénysértést, törvényszegést] cselekedőt” (Zsolt. 5,5-6).

És ezért: „A bűnösök [a célt eltévesztők] nem állnak meg az ítéletkor [az elkülönítés, kiválasztáskor] sem a gonoszok [a hitetlenek, istentelenek, vagyis az Isten nélkül élők] az igazak közösségében [a megigazultak gyülekezetében]” (Zsolt 1,5).

Zsolt. 11,6 Hálókat* hullat a gonoszokra; tűz, kénkő és égető szél az ő osztályrészük.

[Más fordítás: Tüzes parazsat, eleven szeneket záporoztat (rášáʿ): a célt eltévesztőkre. (ziləʿáp̄áh zaləʿáp̄áh): perzselő, forró (rúaḥ): Szellem, mint szélvihar (kôs): kelyhük, poharuknak része]**

*A héber szöveg szerint „hálókat hullat a gonoszokra” Itt a pahím = hálók, csapdák szó helyett a pehám = parázs szó állt: pahamé ’és = tüzes parazsat hullat az Úr a bűnösökre.

**Az eleven szénről, vagy a tüzes parázsról így hangzik a kijelentés. Ézsaiás próféta az Úr jelenlétébe kerülve: „Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a Királyt, a seregeknek Urát láták szemeim! És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén (tüzes parázs) vala, amelyet fogóval vett volt az oltárról; És illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett” (Ésa. 6,5-7).

Jeremiás próféta is erről ír: „És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!” (Jer. 1,9).

És ez pünkösd napján így következett be: „És mikor a pünkösd napja eljött [betelt, elérkezett], mindnyájan egy [közös] akarattal [egyetértésben, egy indulattal] együtt valának [ugyanazon a helyen]. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek [(pnoé): lehelet, széllökés] zendülése, és eltelé [betöltötte] az egész házat, ahol ülnek vala.

 [Más fordítás: Hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt a mennyből, mintha erős sodró szél, heves szélvész jönne, és az betöltötte az egész házat, amelyben ültek].

És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek [a tűz az isteni hatalom és jelenlét jelképe] és üle [leereszkedtek] mindenikre azok közül.

[Más fordítás: Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre]. És megtelnek [(pléthó): beteljesedtek] mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdenek szólni [(laleó): tagolt (artikulált), érthető hangokat bocsát ki; megszólal] más [(heterosz): másféle, másfajta, különböző] nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk [hogy kimondják; hogy megnyilatkozzanak] (Csel. 2,1-4)

Zsolt. 11,7 Mert az Úr igaz; igazságot szeret, az igazak meglátják az ő orczáját.

[Más fordítás: Mert az Úr (caddíq): igazságos, méltányos, pártatlan, (cəḏáqáh): igazságosságosságot, jogosságot ('áhéḇ 'áhaḇ): kíván, abban gyönyörködik. Az igaznak nyilvánítottak (horaó): megpillantják (páním): személyét, jelenlétét]*

*Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy kik látják meg Istent: „Boldogok, akiknek szívük tiszta, érintetlen, vegyítetlen, őszinte. Amibe nincs idegen anyag, elegyítetlen. A szívükben és a szívükre nézve tiszták, vagyis tisztaszívűek: mert ők az Istent meglátják, mert Isten megjelenik, megmutatkozik nekik” (Mát. 5,8).

Mózes megvallása: „Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad (és akit nem lehet megvesztegetni). (5 Móz. 10,17).

Dávid vallástétele: „Mert az Úr igéje igaz, és minden cselekedete hűséges. Szereti az igazságot és törvényt; az Úr kegyelmével telve a föld. ...Tudom, hogy felkarolja az Úr a szegények ügyét, a nyomorultaknak jogát. Csak az igazak magasztalják a te nevedet, s orcád előtt lakoznak az igazságosak. ...Az igaz virágzik, mint a pálmafa, növekedik, mint a cédrus a Libanonon. Plánták ők az Úrnak házában; a mi Istenünknek tornácaiban virágzanak. Még a vén korban is gyümölcsöznek; kövérek és zöldellők lesznek; Hogy hirdessék, hogy igazságos az Úr, az én kősziklám, és hogy nincsen hamisság benne! (Zsolt. 33,4-5; 140,13-14; 92,13-16).

 És hogy kik a plánták, arról Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés, aki Krisztust hirdetve ezt vallja önmagáról a szenteknek: „Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést” (1 Kor. 3,6)