2014. május 30.

Joseph Prince: Isten mindent szépen elrendezett a maga idejében

3,11 Szépen megalkotott mindent a maga idejében… (Prédikátor)

Semmi sem történhet véletlenül annak az életében, aki Istené. Még a véletlennek tűnő dolgok is Isten áldott tervének a megvalósulását szolgálják az életünkben.

Isten rendezte, hogy a súnémi asszony találkozzon Elizeus prófétával. Így történt, hogy miután a próféta megáldotta, egy csoda folytán fiúgyermeke született, annak ellenére, hogy ő meddő volt a férje pedig már idős (2 Királyok 4:8-17). Néhány évvel később, az Isten emberével való barátság segítette át a nehézségen. A fiú súlyosan megbetegedett és meghalt, de Elizeus feltámasztotta (2 Királyok 4:18-37).

Amikor Isten rendezi az eseményeket az életünkben, akkor nem szenvedünk hiányt (Zsoltárok 23:1), és nem árthat nekünk a veszedelem. Amikor éhínség pusztított, a súnémi asszony és a családja nem szenvedtek, mert Isten Elizeuson keresztül üzent nekik, hogy hagyják el lakhelyüket. Így a filiszteusok földjére költöztek és ott laktak az éhínség hét éve alatt (2 Királyok 8:1-2).

Isten a megfelelő időben a megfelelő helyre tud tenni minket, akár a napi döntéseinken keresztül. A súnémi asszony visszatért a lakóhelyére, miután véget ért az éhínség. Kérelemmel fordult Izrael királyához, hogy segítsen visszaszerezni a házát és a földjét, amit illegálisan elsajátítottak tőle a távollétében. Így pont akkor került a király elé, amikor Elizeus szolgája, Géházi, éppen audiencián volt a királynál.

A király minden csodáról tudni akart, amit Elizeus tett. Ez lehetőséget adott a súnémi asszonynak, hogy elmondja a királynak, hogyan támasztotta fel Elizeus a fiát. Az álmélkodó király elrendelte, hogy adják vissza az asszonynak a házát és a földjét, sőt mezejének minden jövedelmét, attól a naptól, amikor elhagyta az országot egészen a megérkezéséig (2 Királyok 8:3-6). Isten mindent szépen eltervezett és elrendezett számára!

Kedves barátom, Isten ugyanúgy képes mindent elendezni számodra is a megfelelő időben. Ha bevonod Őt a mindennapi éltedbe, bízol az irántad való szeretetében, akkor meglátod a megfelelő helyre fog vezetni a megfelelő időben, hogy élvezhesd az áldásait.

Joseph Prince

Magyar fordítás: ahitatok.hu


http://www.ahitatok.hu/joseph-prince/227-isten-mindent-szepen-elrendezett-a-maga-idejeben.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.