2015. szeptember 5.

Ige: A testté lett Igéről

Az Úr Jézus: „Mikor Istennek formájában* alakjában létezett, nem tekintette, és nem tartotta zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, vagyis nem tekintette olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell [Más fordításban: Ő ugyanis minden tekintetben Isten volt, mégsem ragaszkodott ahhoz, hogy Istennel egyenlő]** (Fil. 2,6)

*Forma (morphé): - alak, forma, megjelenés, külső. Egy test, tárgy stb. látható megjelenési formája. Alak, külső megjelenés; képe valakinek, vagy valaminek; valódi forma (idea).

**Így magyarázza ezt a titkot a Szent Szellem: „Kezdetben már vala az Ige, a (logosz). És az Ige az Istenben vala, és Isten maga vala az Ige. Eredetileg Ő az Isten. Minden, vagyis a mindenség Őáltala lett, Őáltala teremtetett, rajta keresztül támadt, általa jött létre, és nála nélkül, Tőle különválasztva semmi sem lett, semmi sem teremtetett, ami lett, ami teremtetett, létrejött. S egyetlen létező sem lett Őnélküle. És az Ige, a (logosz) hústestté lett és lakozék, azaz itt élt, sátorozott, sátrat vert, letáborozott mi közöttünk, vagyis közöttünk vett szállást. És láttuk, szemléltük az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, mint az Atyából származó egyszülött dicsőségét. Aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal, aki maga vala a VALÓSÁG, akit kegyelem és igazság tölt be. És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért, kegyelmet kegyelemre halmozva. Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette és nyilatkoztatta ki Őt. Ő jelentette ki, hirdette meg félreérthetetlenül, tette nyilvánvalóvá. (Ján. 1,1-3.14.16.18). 

A testté lett Ige, az Úr Jézus kijelentése Önmagáról: „Én és az Atya egy vagyunk” (Ján. 10,30)

 A tanítványoknak – vagyis az övéinek – ezt mondja: „Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek” (Jn. 14,9-11)

Isten Őbenne vett lakozást, ahogy most az Ő gyermekeiben: „Mert tetszett az Atyának, az egész Teljességnek, hogy Őbenne lakozzék. [Más fordítás: Minthogy az Atya úgy látta helyesnek, hogy benne lakozzék mindaz, ami a teremtést betölti]. „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, azaz (szómájában): énjében(Kol. 1,19. 2,9. Kol. 1,15)

Őbenne: Aki képe, vagyis képmása a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született. Aki az egész teremtés legelőször előhozottja. „Aki, azaz Ő az Isten dicsőségének visszatükröződése, kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő lényének képmása. Aki hatalmas szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget. Aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3)

„Pál apostol vallástétele: „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan, valóban nagy a hitnek eme titka: Isten, aki megjelent, láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált, megmutatkozott hústestben. Igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, vagyis a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.