Zsoltár 36. A BŰNÖS VAKSÁGA - ISTEN JÓSÁGA (héberrel, és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 36,1 Az éneklőmesternek [a karmesternek; karvezetőnek]; az Úr [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] szolgájáé, Dávidé [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember].

Zsolt. 36,2 A gonosznak hamissága [(rášáʿ) a hitetlennek hitetlensége (pešaʿ): lázadása, elszakadása] felől így gondolkozom szívemben [(nə'um qereḇ): ez a kijelentés, üzenet bensőmben]: nincs ő előtte isten-félelem [Más fordítás: Az álnok ember szívét gonoszság uralja, szeme előtt nincs istenfélelem]*

*Dávid így panaszkodik az Úrnak: „...Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak, utálatosságot cselekedtek; nincs, aki jót cselekedjék. ...Ezt mondta a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak és utálatos hamisságot cselekedtek, nincs aki jót cselekedjék. (Zsolt. 14,1; 53,2).

Sőt: „Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk, nem akarunk tudni utjaidról! Kicsoda a Mindenható, hogy tiszteljük őt, (hogy szolgáljuk) és mit nyerünk vele, (és mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk), és ha esedezünk előtte? (Jób. 21,14-15).

A magát mindenhatónak képzelő gonosz előképe így válaszol az Úr szavára: „A Faraó pedig mondá: Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak…? Nem ismerem az Urat…” (2 Móz. 5,2).

 És: „ímé, a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilukat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek. [Más fordítás: Mert a céltévesztett hitetlenek már feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy titokban rálőjenek a tiszta szívűekre, hogy az igaz, az egyenes szívűeket a sötétben lenyilazzák, leterítsék]. Mikor a fundamentumok is elrontattak, [mert amiket te állítottál, elbontották, és leomlottak] mit cselekedett az igaz. [Más fordítás: Ha (šáṯóṯ): az oszlopokat is lerombolják, (háras): erőszakkal ledöntik, ha semmibe sem veszik végzéseidet, mit tehet (caddíq): az igaz / a megigazult ember]” (Zsolt. 11,2-3).

Dávid panasza, és az Úr segítségének kérése: „Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják ívüket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, és leöljék az igazán élőket. ...Vess véget a bűnösök gazságának, és bátorítsd az igazat, szívek és vesék vizsgálója, igazságos Isten! Már megint kardját élesíti a gonosz, íját feszíti, és céloz. ...Az utcák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra. Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt. Lenyomja, tiporja, és erejétől elesnek az ügyefogyottak. ...Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől. Akik megélesítik nyelvüket, mint a szablyát; irányozzák nyilukat, keserű beszédüket. Hogy lövöldözzék titkon az ártatlant; nagy hirtelenséggel lövöldözik azt, és nem félnek” (Zsolt. 37,14; 7,10-11; 10,8-10; 64,3-5).

Mert: „A csalárdnak eszközei gonoszak, / a gonosznak  eszközei csalárdok / ő álnokságot tervel, hogy elveszesse az alázatosokat (az elnyomott, szerencsétlen, nyomorultakat) hazug beszéddel, ha a szegény igazat szólna is” (Ésa. 32,7).

„A gonosz [hitetlen, célt vesztett] az ő haragos kevélységében [fölényességében, és elbizakodottságában] senkit sem tudakoz, és [nem keresi az Urat]. Nincs Isten [egyre csak ezt forgatja fejében], ez minden gondolata” (Zsolt. 10,4).

„Isten félelmével nem törődnek, Isten tisztelete nincs szemük előtt” (Róm. 3,18).

Az Úr kijelentése a testi emberről: „És látá az Úr, hogy megsokasult (elhatalmasodott) az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve szándéka, és gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz” (1 Móz. 6,5).

Zsolt. 36,3 Mert hízeleg néki önmagának, ha bűnét elkövetheti, ha gyűlölködhetik. [Más fordítás: Sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani; Azzal ámítja magát bensőleg, hogy bűnét senki föl nem fedi, és el nem ítéli]*

*A hitetlenekről, és a vallásos emberekről így szól a Szent Szellem: „Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással. Az égre tátogatják szájukat, és nyelvük eljárja a földet. ...édes az ő szájában a gonoszság, és elrejti azt az ő nyelve alá; És kedvez annak és ki nem veti azt, hanem ott tartogatja ínyei között” (Zsolt. 73,8-9; Jób. 20,12-13).

„Szája telve [átokkal, és túlcsorduló] átkozódással, csalárdsággal [(mirəmáh): ravaszsággal, csalással, durvasággal, becsapással, félrevezetéssel, csellel, csapdával, és hazugsággal] és erőszakossággal; [(tôḵ tóḵ): elnyomással, durvasággal, keserűséggel]. Nyelve alatt hamisság [(ʿámál): hazugság, csalás, szenvedés, gyötrődés, vesződés, kellemetlenség, fájdalom, zaklatottság, gond, baj, fáradtság] és álnokság [romlottság, gonoszság, igazságtalanság, ártalom, nyomorgatás, baj, csapás, szerencsétlenség romlás és gazság rejtőzik, nyomorúságot és bajt okoz]” (Zsolt. 10,7).

 Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy eltelhetnek évezredek, de az ember nem változik: „Nyitott, tátongó, és megnyílt sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, és alattomosan rászednek, becsapnak, csalárdságot beszélnek, áspis, vagyis vipera kígyóméreg az ajkukon. szájuk átokkal, átkozódással, és keserűséggel, keserű beszéddel van tele. Lábuk gyors a vérontásra. Romlás, baj, csapás, pusztulás, romok, nyomorúság, és nyomorgatás, szerencsétlenség jár a nyomukban, az ő ösvényeiken, és útjaikon. És a békesség útját nem ismerik: nincsenek tudatában, nem érzik, nem észlelik, nem biztosak benne, mert nem értik” (Róm. 3,13-17).

És így folytatódik a kijelentés: „Mert nincsen az ő szájukban egyenesség, belsejük csupa romlottság; nyitott sír az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek” (Zsolt. 5,10) )

„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)

„Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33).

A próféciák már előre jelzik azt, hogy: „Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját, (vagyis Krisztust), eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez, (vagyis Krisztushoz)” (Ésa. 59,7-8)

„Mert ők rossz úton futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16).

Zsolt. 36,4 Szájának beszéde hiábavalóság [(dáḇár'áven): ígérete üresség, hazugság] és hamisság [(mirəmáh): csalás, becsapás, félrevezetés]; megszűnt bölcs lenni [(ḥáḏal śáḵal): felhagyott azzal, hogy értelmes legyen, okosan cselekedjen] és jót cselekedni [(jáṭaḇ): jól, helyesen cselekedjen].

Zsolt. 36,5 Hiábavalóságot gondol ágyában; nem a jó útra áll, és nem veti meg a [gonoszt] a rosszat. [Héber szerint: ('áven ḥášaḇ mišəkáḇ): gonoszságon gondolkodik, elmélkedik, bajt, csapást, szerencsétlenséget tervez, eszel ki, ágyában. (ṭôḇ dereḵ má'as): elutasítja, nem választja a boldog, sikeres, áldott életutat, sorsot]*

*És folytatódik a kijelentés: „Nyelved ártalmakon elmélkedik, s olyan, mint az éles borotva, romlásomra törsz, te álnokságnak mestere te cselszövő! Szereted a gonoszt inkább, hogy nem a jót, és a hazugságot inkább, mint igazságot szólni. Szela. Szeretsz minden ártalmas beszédet, (szeretsz bántó szavakat mondani) és az álnok nyelvet” (Zsolt. 52,4-6).

„Héber szerint: „Mert aludni sem tudnak azok, ha rosszat nem cselekesznek, és nem ártanak valakinek. Nincs nyugtuk, kerüli őket, fut tőlük az álom, ha nem vethetnek gáncsot, ha mást tőrbe nem csalhatnak, valaki botlását, bukását nem okozzák” (Péld. 4,16).

Az Ige figyelmeztetése: „Gonoszságra készek a kezek, hogy jól vigyék véghez...” (Mik. 7,3).

És az Úr szava róluk: „Jaj azoknak, akik álnokságot és gaztetteket terveznek fekvőhelyükön, és kora reggel végrehajtják, mert van hozzá hatalmuk! Megkívánják a mezőket, és elrabolják, a házakat is elveszik, kihasználják az embert és házát, őt magát és birtokát. Azért ezt mondja az ÚR: Most én tervezek rosszat e nemzetség ellen, nem húzhatjátok ki belőle nyakatokat, és nem járhattok kevélyen, mert gonosz idő lesz az!” (Mik. 2,1-3).

Zsolt. 36,6 Uram, az égig ér a te kegyelmed, és [szereteted]; a te hűséged a felhőkig!*

*És Dávid újra-és újra megvallja: „… az Úr kegyelmével [(ḥeseḏ): irgalmával; jóvoltával, szeretetével] telve a föld” (Zsolt. 33,5).

Ezért: „Hálát adok néked, (magasztallak) én Uram, a népek között, és zengedezek néked a nemzetek között. Mert nagy az egekig a te kegyelmed, (szereteted) és a (magas) felhőkig a te hűséged” (Zsolt. 57,10-11).

És ismét. „Magasztallak, URam, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt. Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, (szereteted) és a felhőkig ér a te hűséges voltod!” (Zsolt. 108,4-5).

„Az Úrnak kegyelmét (kegyelmes tetteit) hadd énekeljem örökké! Nemzedékről nemzedékre hirdetem a te hűséges voltodat az én számmal! Mert azt mondom: Örökké megáll a te kegyelmed, és megerősíted a te hűséges voltodat az egekben, mondván” (Zsolt. 89,2-3).

Mert: „Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint. Mert a milyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme (szeretete) az őt félők iránt” (Zsolt. 103,10-11).

Hát: „Dicsérjétek az Urat mind, ti pogányok (ti nemzetek); magasztalják (dicsőítsétek) őt mind a népek! Mert nagy az ő kegyelme (szeretete) mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 117,1-2).

Zsolt. 36,7 Igazságod, mint az [('él): erős, hatalmas] Isten hegyei [mint a hatalmas hegyek]; ítéleteid [(mišəpáṭ): döntéseid], mint a nagy mélységek, mint a [(raḇ təhóm təhôm): hatalmas hullámok,

mint a tenger mélye]; az embert [('áḏám): emberiséget, az ádámi fajt] és barmot [(bəhémáh): állatot] te tartod [(jášaʿ): szabadítod, őrzöd] meg,Uram. [Uram, embernek, állatnak, te vagy éltetője]!*

*Nehémiás megvallása: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted (te alkottad) az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6).

Te vagy az: „Aki megöntözi (onnan fentről) a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld. A ki füvet sarjaszt a barmoknak (az állatoknak) és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből” (Zsolt. 104,13-14).

Az apostol boldog kiáltása: „Óh Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! És Isten szélsőséges és túl nem szárnyalható állapota, és rejtélye. Mely igen kikutathatatlanok, kifürkészhetetlenek, és megfoghatatlanok az Ő szándékai, döntései, s kinyomozhatatlanok, és megvizsgálhatatlanok az ő útjai, és módszerei, tevékenysége” (Róm. 11,33).

Zsolt. 36,8 Oh Isten, milyen drága a te kegyelmed [(ḥeseḏ): a te szereteted]; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek [és menedéket  (cél ḥásah): védelmet találnak szárnyad árnyékában]*

*És így folytatja Dávid: „Mutasd meg csodálatosan a te kegyelmedet, [a Te csodálatos irgalmasságodat] aki megszabadítod, és [megmented] jobboddal azokat, [akik jobbodhoz menekülnek], a Tebenned bízókat a támadóktól [az üldözőktől, az ellenségtől, és (jáša): megőrzöd, és győzelmet adsz]. (Más fordítás: Tégy csodát híveddel. Tedd csodálatossá szerető kedvességed tetteit, ó megmentője azoknak, akik menedéket keresnek a jobbod ellen lázadók, a jobbod ellen támadók elől). Tarts [(šámar): őrizz, óvj, védj] meg engemet, mint szemed fényét, [mint szemed világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet, [nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem]. A gonoszok [az Isten nélkül élők] elől, akik pusztítanak [šáḏaḏ: elnyomnak, nyomorgatnak, erősen szorongatnak, akik erőszakoskodnak velem, akik szenvedést okoznak, megnyomorítanak] engem; ellenségeim [halálos ellenségeim] elől, akik lelkendezve vesznek körül, akik [dühöngve körülkerítettek] engem. [Más fordítás: Az Isten nélkül élők elől, akik ellenségeim, és bőszülten, dühöngve körülvették életemet, körülkerítettek. Az életemre törő ellenségek szorongatnak engem]” (Zsolt. 17,7-9).

És Dávid folytatja: „Elrejted őket a te orcádnak rejtekében az emberek zendülései elől; sátorban őrzöd őket a perpatvarkodó nyelvektől. Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy megerősített városon!” „Látják az igazak és örvendeznek, és minden gonoszság megtartóztatja az ő száját. A bölcs az eszébe veszi ezeket, és meggondolják az Úrnak kegyelmességét!” „Mert nagy az ő kegyelmessége mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 31,21-22; 107,42-43; 117,2).

 Hiszen, még amikor a világban – a zordon sivatagban, és hústestben –voltunk, már akkor is az Úr őrzött: „Mert az Úrnak része az ő népe, Jákob néki sorssal jutott öröksége. Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag vadonban; körülvette őt, gondja volt reá, őrizte, mint a szeme fényét; Mint a fészkén felrebbenő sas fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket” (5Móz. 32,9-11)

„Azért hozzád fohászkodjék minden hívő, alkalmas időben. Bár a nagy vizek áradnának, nem juthatnak azok el ő hozzá. Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével!” (Zsolt. 32,6-7).

„Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem; Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok. Ragaszkodik hozzád lelkem (pszühé = énem; életem; személyem), jobboddal támogatsz engem” (Zsolt. 63,7-9).

Hát kérlek: „Könyörülj rajtam, oh Isten könyörülj rajtam, mert benned bízom (nálad keresek oltalmat); és szárnyaid árnyékába menekülök, a míg elvonulnak a veszedelmek” (Zsolt. 57,2).

Hiszen: „Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az. Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom! Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége” (Zsolt. 91,1.4).

Zsolt. 36,9 Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből. [Más fordítás: Megrészegülnek házad dús javaitól, gyönyörűséged patakjával itatod őket; örömöt árasztasz rájuk, mint patakot]*

*Dávid próféciája a Krisztusban élőkről: „Füves legelőkön, [zöldellő réteken legeltet], és nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget, és [a megújulás vize mellett nevel] engem. Lelkemet megvidámítja, [felüdíti] az igazság [megigazultság] ösvényein vezet [hordoz] engem az ő nevéért [nevéhez híven]. »Héber szerint: (šúḇ): visszahoz, helyreállít, megújít (nep̄eš): engem, és a (ceḏeq): megigazulás (maʿəḡáláh maʿəgál): útjára (náḥáh): visszavezet az Ő (šém): nevéért«(Zsolt. 23,2-3).

Hát: „Kicsoda az [('íš): az ember], aki féli [(járé'): tiszteli] az Urat [(jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót]? Megmutatja annak az utat, amelyet válasszon [(járá' járáh): Ő oktatja, hogy melyik utat válassza]. Annak lelke [(nep̄eš): élete] megmarad a jóban [élete (ṭôḇ): boldog, sikeres, áldott], és magzatja [(zeraʿ): és utóda, gyermeke] örökli a földet, [(járéš járaš): birtokba veszi ('erec): az országot]” (Zsolt. 25,12-13).

Hát: „Vigadjanak [ujjongjanak] és örüljenek [(ránan śámaḥ): örömkiáltást hallatva örvendezzenek], akik kívánják, és kedvelik az én igazságomat, és mondják mindenkor: Nagy, és [magasztaltassék] az Úr, ki szolgája békeségét szereti. [Héber szerint: Aki (ḥáp̄éc ʿeḇeḏ): gyönyörködik, és örömét leli az Õ szolgájának (šálóm šálôm): békességében, biztonságában, sikerében, épségében, egészségében, teljességében]” (Zsolt. 35,27).

Zsolt. 36,10 Mert nálad van az életnek forrása [az életnek kútfeje]; a te világosságod [('ôr): fényességed, ragyogásod] által látunk világosságot*

*Az Úr Jézus az élővíz: „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó, örök életre szökellő víznek kútfeje, és forrása lesz őbenne” (Ján. 4,14).

 Mert ez a prófécia is az Úr Jézusban teljesedett be: „Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek, és nem rettegek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! S örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből” (Ésa. 12,2-3).

„És vezérel téged az Úr szüntelen, kopár földön is jól tart téged, és megelégíti egész lényedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11).

És Ő a világosság, a fény is: „Én vagyok a világ [(koszmosz): teremtett világ, a látható világ, vagyis: evilág] világossága [(phósz): fénye]. Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága [fénye]. (Más fordítás: Aki engem követ, soha nem él sötétségben, mert az a világosság lesz benne, amely életet ad)”(Ján. 8,12).

Mert: „Őbenne vala az örökélet, a soha véget nem érő, természetfeletti élet, és az örökélet vala az emberek világossága, fénye. Az Ige az igazi világosság, a fény, érkezőben volt már a világba, amely megvilágosít, és fénybe borít, beragyog minden e világra jövő embert. Ő jött el a világba” (Ján. 1,4.9).

 Dávid megvallása: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én világosságom [('ôr): fényem, ragyogásom] és üdvösségem [(jéšaʿ ješaʿ): szabadításom, segítségem, biztonságom, jólétem, azaz üdvösségem]: kitől féljek [(járé'): kitől tartsak, féljek, remegjek, reszkessek]? Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [(ḥaj): virágzó, sikeres, prosperáló] életemnek erőssége [(máʿôz): védelme, menedéke, ereje, oltalmazója]: kitől remegjek [kitől rettegnék]? (Zsolt. 27,1).

És így folytatja megvallását, és próféciáját Dávid: „Mert te vagy az én szövétnekem, (az én mécsesem) Uram, s az Úr (fénysugarat ad nekem), és megvilágosítja az én sötétségemet” (2 Sám. 22,29).

Mert: „Világosság támad fel, és (fényözön árad) az igazra, és az a tiszta szívűekre öröm” (Zsolt. 97,11).

Igen: „Az igazakra világosság fénylik, és (ragyog) a sötétben: attól, aki irgalmas, kegyelmes és igaz” (Zsolt. 112,4).

 Ézsaiás prófétán keresztül jelenti ki az Úr, hogy mi a feladata Krisztus testének, az egyháznak, vagyis a kihívottak közösségének: „Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek szövetségévé teszlek (és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, s benned ajándékozom meg világosságommal a nemzeteket, és teszlek), pogányoknak világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből (a börtönből) kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket” (Ésa. 42,6-7).

És Pál apostol megvallja, hogy a Krisztus testének is szól az isteni szó, amely így hangzik: „Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek” (Csel. 26,18).

Hát: „Kelj fel, világosodjál (és tündökölj), mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége (rád ragyogott, és) rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, (sűrű homály a nemzeteket) és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad (és fölötted ott ragyog) az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez (és a rád ragyogó fényhez). Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed” (Ésa. 60.1-3.19).

Zsolt. 36,11 Terjeszd ki kegyelmességedet [(mšḵ ḥeseḏ): erősítsd meg szeretetedet, kegyelmedet] a te ismerőidre, azokra, [(jḏʿ): akik megismertek Téged] és igazságodat [(cəḏáqáh): megigazításodat] az igaz szívűekre*

*Dávid panasza, és az Úr segítségének kérése: „Szűnjék meg, kérlek, a gonoszok [a hitetlenek; istentelenek, vagyis Isten nélkül élők] rosszasága [gonoszsága. Vess véget a galádok gazságának] és erősítsd meg [és vezéreld, bátorítsd, tedd erőssé] az igazat… ” (Zsolt. 7,10).

„Mert ímé, a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilukat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek [Más fordítás: Mert a céltévesztett hitetlenek már feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy titokban rálőjenek a tiszta szívűekre, hogy az igaz, az egyenes szívűeket a sötétben lenyilazzák, leterítsék]” (Zsolt. 11,2).

Zsolt. 36,12 Ne támadjon engem a kevélynek lába, és ne üldözzön engem a gonosznak keze. [Héber szerint: Ne (bô'): törjön rám, és érjen el a (ga'ăváh): gőgös fennhéjázók, a dölyfösök (reḡel): lába. (núḏ): Ne kergessen, ne űzzön el a (rášáʿ): gonoszok (jáḏ): ereje, fegyvere Ne taposson rám a gőgösök lába, ne tegyen bujdosóvá a bűnösök keze]*

*És Dávid így könyörög tovább: „Légy sziklaváram, (erős kősziklám) ahova menekülhessek szüntelen; rendelkezzél megtartásom felől, mert kőszálam és erősségem vagy te. Én Istenem, (ments), és szabadíts meg engem a gonosznak kezéből; a hamisnak és (erőszakos) kegyetlennek markából!” (Zsolt. 71,3-4).

Azoktól: „Akik gonoszt gondolnak szívükben, és minden nap háborút kezdenek. Ments meg, oh Uram, a gonosz kezétől; (Őrizz meg, a bűnösök hatalmától) a zsarnok férfitól (az erőszakos emberektől) védj meg engemet! A kik megejteni szándékoznak lépéseimet” (Zsolt. 140,3.5).

Zsolt. 36,13 Hullnak már a gonosztevők; eltaszíttatnak [kiűzetnek] és nem állhatnak fel. [Héber szerint: (náp̄al): meghiúsul a gonosztevők (páʿal): előkészített ('áven): hazugsága, csalása. (dáḥaḥ dáḥáh): Eltaszíttatnak (jáḵôl jáḵól): nem tudnak, nem képesek (qúm): felállni, és cselekedni]!*

*Mert azt mondja az Úr: „Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek; lábaim elé hullnak. [Héber szerint: (mḥc): megrázom őket (jáḵôl jáḵól) míg nem lesznek képesek (qúm): felállni, és szilárdan állva maradni. (reḡel): nyomukban leszek, és követem őket, (náp̄al): míg meg nem hajtják, és földre nem vetik magukat]” (Zsolt. 18,39)