Zsoltár 25. IMA A VESZÉLY IDEJÉN. (héberrel és kapcsolódó igékkel);

Zsolt. 25,1 Dávidé. (Jelentése: szeretett, szerető, összekötő, egyesítő; főember). [Végig Dávid zsoltára, dicsőítése] Hozzád emelem, Uram, lelkemet! [Héber szerint: Dávidé. (jəhóváh): Jahve, Örökkévaló! Hozzád (násá' náśá'): felemelem (nep̄eš): szívemet]^*

*És így folytatja Dávid: „Vidámítsd (örvendeztesd) meg a te szolgádat, mert hozzád emelem fel Uram szívemet” (Zsolt. 86,4).

„Korán hallasd velem kegyelmedet, mert bízom benned! Mutasd meg nékem az utat, melyen járjak, mert hozzád emelem szívemet! (Más fordítás: „Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódom)” (Zsolt. 143,8).

 Erre buzdít a próféta is: „Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez, aki a mennyekben van” (Siral. 3,41).

Zsolt. 25,2 Istenem [('ĕlóhím)], Benned bízom [Benned  (báṭaḥ): reménykedem]; ne [hagyd, hogy] megszégyenüljek [meg ne gyaláztassam, és meg ne piruljak]; ne örüljenek rajtam [ne nevessenek ki, ne (ʿálac): ujjongjanak fölöttem] ellenségeim [ne diadalmaskodjanak rajtam].^*

*Dávid újra - és újra így kiált az Úrhoz: „Nézz ide, (tekints rám, hallgass meg), és felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet, (tartsd meg szemem ragyogását) hogy el ne aludjam a halálra (ne jöjjön rám halálos álom); Hogy ne mondja ellenségem: meggyőztem őt; (Végeztem vele) háborgatóim ne örüljenek (ellenfeleim ne ujjonghassanak), hogy tántorgok (hogy ingadozom)” (Zsolt. 13,4-5).

Mert: „Te benned bíztam, (Hozzád menekülök) Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem (ments meg engem irgalmasan). Kezedre bízom életemet, te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges Isten” (Zsolt. 31,2.6).

És most is csak: „Te benned bízom, (Hozzád menekülök) Uram! Ne szégyenüljek meg soha. A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem” (Zsolt. 71,1-2).

Már: „Korán hallasd velem kegyelmedet, (hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy) mert bízom benned! Mutasd meg nékem az utat, melyen járjak, mert hozzád vágyódom. Szabadíts (ments) meg engem ellenségeimtől, Uram; hozzád menekülök (nálad keresek oltalmat)!” (Zsolt. 143,8-9).

Zsolt. 25,3 Senki se szégyenüljön meg, aki téged vár [aki benned reménykedik, és tebenned bízik]; szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled [akik a hűséget könnyen megszegik]. »Héber szerint: Senki se (bvš): szégyenkezzen, és csalódjon várakozásában, (qáváh): reményében, aki Téged vár, és Benned reménykedik. (bvš): Szégyenkezzen, és csalódjon várakozásában, aki (rêqám): ok nélkül (bḡḏ): hűtlenkedik, elpártol, áruló módon cselekszik«^*

*Dávidon keresztül tanít a Szent Szellem harcolni az ellenség ellen: „Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba (és tűnjenek el a holtak hazájában). A hazug ajkak némuljanak el, amelyek vakmerően (kihívóan, gőgösen) szólnak (és beszélnek) kevélységgel és megvetéssel az igaz ellen” (Zsolt. 31,18-19).

„Érje szégyen és gyalázat azokat, akik életemre törnek! Hátráljanak meg, és piruljanak, akik rosszat terveznek ellenem! (Zsolt. 35,4).

 „Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, akik életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza, gyalázat érje, akik bajomat kívánják” (Zsolt. 40,15).

 Jeremiás próféta is így harcol: „Szégyenüljenek meg, akik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek, és ne én rettegjek; hozz reájuk háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket!” (Jer. 17,18)

Az Újszövetségben pedig azt is kijelenti az Úr, hogy ki az ellenség, aki ellen harcolt Dávid – aki próféta volt, – és hogyan kell harcolni ellene: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, ...Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben” (1 Pét. 5,8-9)

„Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok. Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába. És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliumának készségével. Mindezekhez fölvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért” (Eféz. 6,12-18).

Mert: „azt mondja az írás: Valaki hisz Őbenne, meg nem szégyenül” (Róm. 10,11).

És a harcot megvallással folytatja Dávid: „Benned bíztak atyáink (őseink); bíztak és te megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak (segítségért) és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg” (Zsolt. 22,5-6)

„Megszégyenül [és félelem szállja meg, pirulnak, megzavarodnak, és reszketni fognak] majd és igen megháborodik minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek [menekülnek, távoznak mind] hirtelen [tüstént, egy pillanat alatt, és szégyent vallanak]” (Zsolt 6,11).

Még pedig azok, akik: „Árulók, [(prodotész): árulók, vagyis olyan személyek, akik gondolatban érzéseikben már átadták a másikat ellenségei kezébe] vakmerők [(propetész): meggondolatlanok, szenvedélyesek, hevesek, elhamarkodottak, féktelenek], felfuvalkodottak [(tüphoó tüphoomai): elszállt-agyúak, önteltek, dölyfösen viselkedők], inkább a gyönyörnek, [(mallon philédonosz): akik az élvezeteket szeretők, és hajhászók inkább] mint Istennek szeretői [és keresői] (2 Tim. 3,4).

Zsolt. 25,4 Útjaidat, Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem^*

*Már Mózes így könyörög az Úrhoz: „Most azért ha kedvet találtam szemeid előtt, (ha valóban megnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem) és mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted…” (2 Móz. 33,13).

Jób azt kéri: „Amit át nem látok, arra te taníts meg engemet; ha gonoszságot cselekedtem (ha álnokságot követtem el), többet nem teszem!” (Jób. 34,32).

Dávid pedig így folytatja könyörgését: „[Te igaz vagy] Uram, vezess [igazgass, vezérelj] engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt [ha rám tör ellenségem]; egyengesd [s tedd járhatóvá, egyenessé] előttem a te útadat [ösvényedet; és utamat színed előtt]!” (Zsolt. 5,9).

„Mert nagy vagy te és csodadolgokat művelsz; csak te vagy Isten egyedül! Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel tiszteljem nevedet” (Zsolt. 86,10-11).

„Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó Szellemed vezéreljen engem az egyenes úton” (Zsolt. 143,10).

Mert az én ellenségeim azok: „Akik gonoszt gondolnak (és rosszat terveznek) szívükben, és minden nap háborút kezdenek (háborúságot szítanak). Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge (viperaméreg) van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,3-4)

 Ezért kérem, hogy: „Taníts meg engem a te utadra, oh Uram! Vezérelj (vezess) engem egyenes (a helyes) ösvényen, az én üldözőim miatt (mert ellenségeim vannak)” (Zsolt. 27,11).

És az Úr válasza: „Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,8).

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem Isten igazságát: „Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek...” (Róm. 3,22)

És az Isten útja pedig: „... Jézus, aki azt mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet...”(Ján. 14,6).

Zsolt. 25,5 Vezess [hűségesen és oktass] engem a Te igazságodban [a Te ('ĕmeṯ): igazságod szerint] és taníts engem, mert te vagy az én szabadító [megmentő, üdvözítő] Istenem, [és gyámolom] mindennap várlak téged [mindig benned reménykedem, és tebenned bízom szüntelen]^*

*És az Úr válasza: „Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!” (Ésa. 30,21).

Zsolt. 25,6 Emlékezzél meg Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], irgalmasságodról [könyörületedről] és kegyelmedről [(ḥeseḏ): szeretetedről, jóakaratodról, jóindulatodról, jóságodról], mert azok öröktől fogva vannak [hisz azok (ʿólám ʿôlám): időtlen időktől fogva valók]^*

^*És ismét megvallja Dávid: „De az Úr kegyelme (szeretete) öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain (még az unokáikon is)” (Zsolt. 103,17).

Ezért arra buzdít, hogy: „Dicsérjétek az Urat.  Magasztaljátok az Urat, (Adjatok hálát az ÚRnak) mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme (mert örökké tart szeretete)” (Zsolt. 106,1).

És: „Mily bőséges a te jóságod, amelyet fenntartasz a téged félőknek, és megbizonyítasz a te benned bízókon az emberek fiai előtt. (Ebben részesíted a hozzád menekülőket minden ember szeme láttára). Elrejted őket (magadnál) a te orcádnak rejtekében az emberek zendülései (áskálódása) elől; sátorban őrzöd őket a perpatvarkodó (perlekedő) nyelvektől” (Zsolt. 31,20-21).

Mert Ő: „Megemlékezett az ő kegyelméről és Izráel házához való hűségéről (hűséggel és szeretettel gondolt Izráel házára); látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását” (Zsolt. 98,3).

Hát: „Magasztaljátok az Urat, (adjatok hálát az Úrnak) mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme (mert örökké tart szeretete)” (Zsolt. 107,1).

Mert hűséges: „Dicsérjétek az Urat mind, ti pogányok (nemzetek); magasztalják őt mind a népek! Mert nagy az ő kegyelmessége mi hozzánk (mert nagy az ő szeretete irántunk), és az Úrnak igazsága (hűsége) megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 117,1-2).

Mert csodákat művel: „Magasztaljátok az Urat, (adjatok hálát az Úrnak) mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme (mert örökké tart szeretete). Magasztaljátok az istenek Istenét (adjatok hálát az istenek Istenének); mert örökkévaló az ő kegyelme (mert örökké tart szeretete). Magasztaljátok az uraknak Urát (Adjatok hálát az urak Urának); mert örökkévaló az ő kegyelme (mert örökké tart szeretete). Aki nagy csodákat művel egyedül; mert örökkévaló az ő kegyelme (mert örökké tart szeretete)” (Zsolt. 136,1-4).

János apostol pedig látja a feltámadott dicsőség Urát, aki az urak Úra: „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő ruháján és tomporán (derekára) oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura” (Jel. 19,11.16).

Ézsaiás is az Úr kegyelmét hirdeti, azét az Úrét, aki megváltott: „Az Úrnak kegyelmességeiről emlékezem, (az ÚR hűségét magasztalom) az Úr dicséreteiről mind a szerint, amit az Úr velünk cselekedett (az ÚR tetteit dicsérem: mindazt, amit az ÚR tett értünk); az Izráel házához való sok jóságáról (sok jótéteményéről), amelyet velük cselekedett irgalma és kegyelmének sokasága szerint. Tekints alá az égből, és nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából! Hol van buzgó (féltő) szerelmed és hatalmad? Szívednek dobogása (megindulása) és irgalmad megtartóztatják magukat én tőlem! (miért marad távol tőlem)? Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izráel nem ismer minket (nem törődik velünk), Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva” (Ésa. 63,7.15-16).

 És az Úr válasza: „Ezt mondja az Úr: Hallatszani fog még e helyen, amely felől ti ezt mondjátok: Pusztaság ez, emberek nélkül és barom nélkül való, a Júda városaiban és Jeruzsálem utcáiban, amelyek elpusztíttattak és ember nélkül és lakó nélkül és oktalan állat nélkül vannak. (Felhangzik még a vidám örvendezés hangja) Örömnek szava és vígasság szava, vőlegény szava és menyasszony szava, és azoknak szava, kik ezt mondják (akik így énekelnek): Dícsérjétek a Seregek Urát, (Adjatok hálát a Seregek URának) mert jó az Úr, mert örökkévaló az ő kegyelme (mert örökké tart szeretete); akik hálaáldozatot hoznak (hálaadó énekkel jönnek) az Úr házába, mert visszahozom e föld népét a fogságból, mint annak előtte, azt mondja az Úr” (Jer. 33,10-11).

„… és visszahozlak a fogságból, és összegyűjtlek titeket minden nemzet közül és mindama helyekről, ahová kiűztelek titeket, azt mondja az Úr, és visszahozlak e helyre, ahonnan számkivetettelek titeket” (Jer. 29,14).

És a Szent Szellem kijelenti, hogy honnan lett kiűzve az ember: „…kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. És miután kiűzte az embert, odaállította az Éden kertje elé a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat” (1 Móz. 3,23).

És hogy hova visz vissza az Úr, arról így szól a Szent Szellem: „Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van” (Jel. 2,7).

Zsolt. 25,7 Ifjúságomnak [Ifjúkorom] vétkeiről [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): tévedéseiről, céltévesztéséről, botlásairól, félrelépéséről, az útról való letéréséről] és bűneimről [(pešaʿ): lázadásomról, elszakadásomról] ne emlékezzél meg [(záḵar): ne tartsd emlékezetedbe, és ne tartsd számon, ne idézd fel többé, ne gondolj vissza]. Kegyelmed [(ḥeseḏ): szereteted, jóakaratod, jóindulatod, jóságod] szerint emlékezzél meg rólam [kegyelmesen gondolj rám], a te jóvoltodért [mert te (ṭúḇ): jóságos vagy], Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]!^*

*És az Úr válasza: „Búsulásom felbuzdultában elrejtettem orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad (és örök hűséggel irgalmazok neked); ezt mondja megváltó Urad. Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé özönvize; miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg (most), hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek (és nem dorgállak meg többé). Mert a hegyek eltávoznak (és megszűnhetnek), és a halmok megrendülnek (és meginoghatnak); de az én irgalmasságom tőled el nem távozik (és hozzád való hűségem nem szűnik meg), és békességem szövetsége meg nem rendül (és nem inog meg), így szól könyörülő Urad” (Ésa. 54,8-10).

Zsolt. 25,8 Jó [(ṭôḇ): kedves] és igaz [(jášár): igazságos] az Úr, [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] azért útba igazítja a vétkezőket [(ḥaṭṭá'): a céltévesztőket]^*

*És így folytatja Dávid, megvallva, hogy: „Jó vagy te és jótevő, taníts meg engem a te rendeléseidre” (Zsolt. 119,68).

És az Úr válasza: „Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,8).

Zsolt. 25,9 Igazságban [(mišəpáṭ): jóindulatúan] járatja [végzésével (dáraḵ): vezérli] az alázatosokat, a [(ʿánájv ʿánáv): szerény, szelíd elnyomottakat], és az ő útjára [(dereḵ): ösvényére] tanítja meg az alázatosokat, a [(ʿánájv ʿánáv): szerény, szelíd elnyomottakat]^*

*Dávid így kéri az Urat: „[Te igaz vagy] Uram, vezess [igazgass, vezérelj] engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt [ha rám tör ellenségem]; egyengesd [s tedd járhatóvá, egyenessé] előttem a te útadat [ösvényedet; és utamat színed előtt]!” (Zsolt. 5,9).

„Taníts meg engem a te utadra, oh Uram! Vezérelj engem egyenes (a helyes) ösvényen, az én üldözőim miatt” (Zsolt. 27,11).

És az Isten útja pedig: „... Jézus, aki azt mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet...”(Ján. 14,6).

És Dávid folytatja imáját: „Mert kősziklám és védőváram vagy te; vezess (és terelgess) hát engem a te nevedért és vezérelj engemet” (Zsolt. 31,4).

Az apostol megvallása: „… E kőszikla pedig a Krisztus volt” (1 Kor. 10,4).

És az Úr válasza az imára: „A vakokat oly úton vezetem, amelyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, amelyeket nem tudnak; (ismeretlen ösvényeken viszem őket). Előttük a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet (a rögös utat) egyenessé (simává); ezeket cselekszem velük, és őket el nem hagyom” (Ésa. 42,16).

És a hívő boldogan vallja meg, hogy: „Az igazságnak útján (ösvényén) járok, és az igazság (a megigazulás) ösvényének közepén” (Péld. 8,20).

És: „Lelkemet megvidámítja, [felüdíti] az igazság [megigazultság] ösvényein vezet [hordoz] engem az ő nevéért [nevéhez híven]. »Héber szerint: (šúḇ): visszahoz, helyreállít, megújít (nep̄eš): engem, és a (ceḏeq): megigazulás (maʿəḡáláh maʿəgál): útjára (náḥáh): visszavezet az Ő (šém): nevéért«(Zsolt. 23,3).

Zsolt. 25,10 Az Úrnak [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévalónak] minden útja kegyelem [minden ('óraḥ): ösvénye (ḥeseḏ): szeretet, jóakarat, jóindulat, jóság] és hűség [('ĕmeṯ): szilárdság, stabilitás, állandóság; biztonság] azoknak, akik szövetségét és bizonyságait [(ʿéḏáh): bizonyítékait] megtartják [megőrzik]^*

*Mert: „Az Úr irányítja, és szilárdítja meg a megigazult ember lépteit, és útját kedveli. Ha elesik, nem terül el, nem marad fekve, mert az Úr támogatja, és kézen fogja” (Zsolt. 37,23-24).

Mert: „az Úr kegyelme (szeretete) öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain (még az unokákon is); Azokon, akik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék” (Zsolt. 103,17-18).

Zsolt. 25,11 A te nevedért, Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], bocsásd meg bűnömet [(ʿávôn ʿáôn): hogy elvétettem a célt], mert súlyos az^*

*Mert: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged!” (Zsolt. 130,3-4).

 És az Úr válasza: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidről nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).

Dávid megvallása: „Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem (nem takargattam). Azt mondtam: Bevallom hamisságomat (hűtlenségemet) az Úrnak - és te elvetted rólam bűneimnek terhét. Szela” (Zsolt. 32,5).

Zsolt. 25,12 Kicsoda az [('íš): az ember], aki féli [(járé'): tiszteli] az Urat [(jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót]? Megmutatja annak az utat, amelyet válasszon [(járá' járáh): Ő oktatja, hogy melyik utat válassza]^*

*Mert az Úr megígérte, hogy: „Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,8).

Zsolt. 25,13 Annak lelke [(nep̄eš): élete] megmarad a jóban [élete (ṭôḇ): boldog, sikeres, áldott], és magzatja [(zeraʿ): és utóda, gyermeke] örökli a földet, [(járéš járaš): birtokba veszi ('erec): az országot]^*

*Dávid megvallása: „Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből (örömöt árasztasz rájuk, mint patakot)” (Zsolt. 36,9).

Mert így szól az Úr: „Egy kevés idő még és nincs gonosz, vagyis egy céltévesztett sem. Nézed a helyét és nincsen ott. Körülnézel, de nyomát sem találod. A szelídek, a jóságosak, szerények, engedelmesen készségesek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben, mert teljes békességet élveznek, vagyis: azt az állapotot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás” (Zsolt. 37,10-11)

Mert: „… aki bennem bízik, és hozzám folyamodik, örökségül bírja a földet, és részt kap szent hegyemen” (Ésa. 57,13)

És a Felkenthez: „Így szól, és ezt mondja az Úr: Jókedvem, vagyis a kegyelem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartalak, és megőrizlek, és nép szövetségévé teszlek, és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy megépítsd, és hogy te állítsd helyre a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket” (Ésa. 49,8)

 „És az ő szolgáinak maradékai, az Ő utódai öröklik azt, és abban laknak majd, akik szeretik az ő nevét” (Zsolt. 69,37).

„És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége” (Ésa. 54,13).

„És én ő velük ily szövetséget szerzek, szól az Úr: Szellemem, amely rajtad nyugszik, és beszédeim (igéim), amelyeket szádba adtam, el nem távoznak (nem fogynak ki) szádból, és magodnak szájából, és magod magvának szájából, így szól az Úr, mostantól mind örökké!” (Ésa. 59,21).

„És nagy örömük lesz a szenvedőknek, mert újra örömüket lelik az engedelmesen készségesek az Úrban, és a szegény emberek vígadnak Izráel Szentjében” (Ésa. 29,19).

A testté lett Ige ígérete: „Boldogok a szelídek, jóságosak, szerények, engedelmesen készségesek: mert ők veszik birtokba a földet, és örökségül bírják. Így övék lesz a föld” (Mát. 5,5).

Zsolt. 25,14 Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] bizodalmas az őt félőkhöz, az Őt [(járé'): tisztelőkhöz], és [(sôḏ): meghitt együttlétben van velük] és szövetségével oktatja őket. [Más fordítás: Barátja az Úr azoknak, akik őt félik, és szövetségét megmutatja nekik]^*

*Mert „a rossz úton járókat utálja az ÚR, de a becsületesekkel közösségben van” (Péld. 3,32).

Zsolt. 25,15 Szemeim mindenha [(támíḏ): szüntelenül, és

állandóan] az Úrra [(jəhóváh): Jahvéra, az Örökkévalóra] néznek, [(ʿajin): reá tekintenek]mert ő húzza ki a tőrből lábamat [mert ő  (jácá') szabadít ki a (rešeṯ) hálóból]^*

*És így folytatja Dávid: „Grádicsok éneke (zarándokének).  Hozzád emelem szemeimet (tekintetemet), oh te egekben lakozó (aki a mennyben laksz)! Ímé, mint a szolgák szemei uruknak kezére, mint a szolgalány szemei asszonya kezére: úgy néznek szemeink az Úrra, a mi Istenünkre, mígnem megkönyörül rajtunk!” (Zsolt. 123,1-2).

Zsolt. 25,16 Tekints reám [(pánáh): fordulj felém] és könyörülj rajtam [(ḥánan): légy kegyelmes hozzám], mert árva és szegény [(jáḥíḏ): magányos és (ʿání): elnyomott, szerencsétlen, nyomorult] vagyok^*

*Hát: „Hallgass meg engem, Uram, (jóságos szeretettel) mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám, (és nagy irgalmaddal fordulj hozzám); És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon (és nagy bajban vagyok): siess, hallgass meg engem” (Zsolt. 69,17-18).

„(Fordulj felém, és) tekints reám és könyörülj rajtam, a miképpen szoktál a te nevednek kedvelőin (akik szeretik nevedet)” (Zsolt. 119,132).

És addig nem hagyja abba Dávid a könyörgést, amíg az Úr nem válaszol, aki így szól hozzá – és hozzád: „Búsulásom felbuzdultában elrejtettem orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad (és örök hűséggel irgalmazok neked); ezt mondja megváltó Urad. Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé özönvize; miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg (most), hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek (és nem dorgállak meg többé). Mert a hegyek eltávoznak (és megszűnhetnek), és a halmok megrendülnek (és meginoghatnak); de az én irgalmasságom tőled el nem távozik (és hozzád való hűségem nem szűnik meg), és békességem szövetsége meg nem rendül (és nem inog meg), így szól könyörülő Urad” (Ésa. 54,8-10).

Zsolt. 25,17 Eláradtak [(ráḥaḇ): igen megsokasodtak] szívemnek [(léḇáḇ): bensőmnek] szorongásai, [(cáráh): nyomorúságai, gyötrelmei] nyomorúságaimból [(məcuqáh məcúqáh): szorongattatásom, és gyötrelmemből] szabadíts meg engem [Más fordítás: Adj enyhülést szívem gyötrelmének és (jácá'): szabadíts, ments meg, vezess ki bajaimból, szorult helyzetemből, szükségeimből, ínségemből]^*

*Dávid így kiált az Úrhoz, megprófétálva a Messiás szenvedését: „Könyörülj rajtam [és kegyelmezz] Uram, mert ellankadtam [elcsüggedtem, és bágyadt, gyönge, és erőtlen vagyok]: gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak [remegnek, és kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]. Lelkem (egész személyem) is igen megháborodott [csupa reszketés, és mélyen megrendült, teljesen összezavarodott], és te, oh Uram, míglen [meddig késlekedsz még]” (Zsolt. 6,3-4).

„Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné): megigazulásomnak] Istene; könyörülj rajtam [a nyomorúságban vidámíts meg engemet; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban tágíts rajtam] és halld meg az én imádságomat! ” (Zsolt. 32,2-4).

„Nézz ide (tekints rám, hallgass meg, és) felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet (és tartsd meg szemeim ragyogását) hogy el ne aludjam a halálra (és hogy ne jöjjön rám halálos álom,)” (Zsolt. 13,4).

Én: „Te benned bíztam (ezért Hozzád menekülök), Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts (és ments) meg engem (irgalmasan). Hajtsd hozzám (és fordítsd felém) füledet, (siess, és) hamar szabadíts (és ments) meg (engem); légy nékem erős kőszálam, erődített házam, hogy megtarts engem (Más fordítás: Légy erős kősziklám, erős váram, segíts rajtam)” (Zsolt. 31,2-3).

Hát: „Hallgass meg engem, Uram, (jóságos szeretettel) mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám, (és nagy irgalmaddal fordulj hozzám); És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon (és nagy bajban vagyok): siess, hallgass meg engem” (Zsolt. 69,17-18).

És: „A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem (irgalmasan. Fordítsd felém, és); hajtsd hozzám füledet és tarts meg (és segíts meg) engem” (Zsolt. 71,2).

„Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok (hozzád), éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra (és figyelj esedezésemre)! Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal (tele vagyok bajokkal), és életem a Seolig jutott (és közel került a holtak hazájához)” (Zsolt. 88,2-4).

„Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád! Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem (mikor szorult helyzetben vagyok. Fordítsd felém és), hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, (siess, és) hamar hallgass meg engem” (Zsolt. 102,2-3).

„(Fordulj felém, és) tekints reám és könyörülj rajtam, a miképpen szoktál a te nevednek kedvelőin (akik szeretik nevedet)” (Zsolt. 119,132).

Zsolt. 25,18 Lásd meg szegénységemet [(ʿŏní): nyomorúságomat szenvedésemet, szorultságomat], és gyötrelmemet [(ʿámál):

gyötrődésemet, bajomat, megalázottságomat]; bocsásd meg [(násá' náśá'): vedd el] minden bűnömet [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): minden vétkemet].

Zsolt. 25,19 Lásd [(rá'áh): tekintsd] meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, [mekkora elleneim száma] és gyilkos gyűlölséggel [és kegyetlen gyűlölettel] gyűlölnek engem^*

*Így folytatja Dávid: „Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; (és sok hazug ellenségem akar elnémítani engem), hatalmasok a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül…” (Zsolt. 69,5).

De Uram: „Ne engedd, hogy kinevessenek hazug ellenségeim, és összekacsinthassanak, akik ok nélkül gyűlölnek” (Zsolt. 35,19).

Mert: „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3).

És: „Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül” (Siral. 3,52).

Zsolt. 25,20 Őrizd [(šámar): óvd] meg életemet és szabadíts [(nácal): ragadj ki, ments] meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam [Más fordítás: Tartsd meg életemet, ments meg, ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem, (ḥásah): oltalmat / menedéket Nálad kerestem]^*

*És így folytatja Dávid:  „Szabadítsd [mentsd] meg [oh Isten] életemet a kardtól, [a kardnak élétől] s [ragadd ki] az én életemet a kutyák körmeiből [Más fordítás: Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából]” (Zsolt. 22,21).

„Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, [(qáḏam): előzd meg, Te támad meg, ronts rá] terítsd le, és [(káraʿ): térdeltesd le, hódoltasd meg] őt, szabadítsd [mentsd] meg, és [ragadd ki] életemet, [(pálaṭ): helyezz biztonságba] a gonosztól, a [hitetlen céltévesztettektől, az Isten nélkül élőktől] fegyvereddel [kardoddal]” (Zsolt. 17,13).

„Érje őt romlás váratlanul, fogja meg hálója, amelyet kivetett, essék belé a veszedelembe” (Zsolt. 35,8).

És az Úr válasza: „Ha megélesítem fényes (villogó) kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút állok ellenségeimen és megfizetek gyűlölőimnek” (5 Móz. 32,41).

Zsolt. 25,21 Ártatlanság (tóm): tökéletesség feddhetetlenség] és becsület [(jóšer): egyenesség, igazság] védelmezzenek [(nácar): rejtsenek el, óvjanak] meg engem, mert téged várlak [(qáváh): mert benned reménykedem].

Zsolt. 25,22 Mentsd ki, [(páḏáh): szabadítsd ki, ó Uram] Isten, Izráelt [(jiśərá'él): Isten harcosa, Isten fejedelme] minden bajából [nyomorúságából; minden szorongattatásából].