2015. március 15.

Ige: Az apostol megvallása.

 „Mindenkor testünkben, teljes lényünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, az Ő halálra adatását, és kínszenvedését azért, hogy a Jézusnak élete is szemmel látható legyen, és megnyilvánuljon a mi testünkben, egész lényünkben* (2 Kor. 4,10)

*Az apostol megvallása: „Mert amint bőséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk, és megbátorodásunk is Krisztus által” (2 Kor. 1,5)

De: „Most örülök a ti érettetek való, az érettetek elviselt szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek, vagyis a Krisztusért való szorongattatásaimnak az én hústestemben az Ő testéért, vagyis az Ő személyéért, ami az egyház, vagyis a kihívottak közössége” (Kol. 1,24)

„Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

(Más fordítás: Naponként halálos veszélyben forgok, ami olyan igaz testvérek, mint az, hogy dicsekvésem vagytok a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (1 Kor. 15,31)

„Annakokáért tehát mindent elszenvedek, és állhatatosan eltűrök, elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget, azaz a megváltást, megmenekülést, szabadulást, egészséget, megmentést, örök mennyei dicsőséggel együtt, vagyis az örök dicsőségben(2 Tim. 2,10).



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.