"Te pedig, amikor
adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban
történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet
neked" (Mt 6,3-4).
Nem azoknak szól ez az
ígéret, akik azért adakoznak a szegényeknek, hogy lássák az emberek
cselekedetüket, mert ezek így egyszer már megkapták jutalmukat, ezért nem
számíthatnak rá, hogy még egyszer kapjanak valamit.
Tartsuk titokban, ha
jótékonykodunk, titokban, még önmagunk előtt is. Egészen természetesen adjunk,
annyiszor és annyit, amennyit csak a szükség kíván, de azután éppúgy ne
törődjünk vele, mint azzal, hogy mit is ebédeltünk. Adjunk, de eszünkbe ne
jusson önmagunkról azt gondolni: "milyen nagylelkű voltam!" Hagyjuk a
dolgot Istenre, aki mindent lát, mindent megjegyez és mindent megjutalmaz.
Áldott az az ember, aki titokban cselekszi a jót: különleges örömet nyer ennek
fejében. Olyan ez, mint a csendben elfogyasztott kenyér, amely ízletesebb, mint
a királyok lakomája. Hogyan lehetne részem ebben az ízletes eledelben még ma?
Úgy, ha kiárad lelkemből a jóság.
Ma itt és majd odaát maga az
Úr gondoskodik a titokban adakozók jutalmáról. Ő tudja, hogy hogyan és mikor
jutalmazzon, és jutalma a legjobb lesz. Ezen ígéret igazi jelentőségét azonban
az örökkévalóságban fogjuk majd teljességgel meglátni.
C. H. Spurgeon "Isten
ígéreteinek tárháza" c. könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.