2014. szeptember 16.

Guti Tünde: IMÁDSÁG AZ ÜLDÖZÖTTEKÉRT

   Urunk, összeszorult szívvel emlékezünk meg szenvedő testvéreinkről. Könyörgünk, szabj határt az őket ért gonoszságnak, szabj határt az ellenség vérszomjas kegyetlenségének! Viselj gondot kérünk, az üldözöttekre, mártírokra és menekülő családjaikra, oltalmazd őket, hogy ne maradjanak segítség, vigasztalás és élő reménység nélkül! Erősítsd meg őket, hogy végig, tántoríthatatlanul megmaradjanak beléd vetett hitükben, Úr Jézus Krisztus!

   Az idők és időszakok mind a Te kezedben vannak. Nem kételkedünk jóságodban, igazságodban, szeretetedben. Amit elterveztél, véghezviszed. Mindenek Bírája, egyszer megfizetsz mindenkinek, cselekedeteik szerint! Ámen!

Áldott Testvéreim!

 Ne gondolja senki, hogy könnyedén gondolok a közel-keleti üldözöttekre! Istenfélelemmel, és ha fájó szívvel is, de emlékeztetni kell magunkat erre az Igére:

   "És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak szellemeit, akik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, amelyet kaptak.

És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, Te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?

Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák, és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, amíg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjukfiainak száma, akiknek meg kell öletniük, amint ők is megölettek."

Jelenések 6:9-11.

2014. szeptember 8.                                               Guti Tünde


http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/blog/imadsag-az-uldozottekert.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.