2014. szeptember 16.

Ige: Mi megkaptuk a Szent Szellemet.


 Mi pedig nem a világ, vagyis nem a világrendszer, a kozmosz szellemét kaptuk és fogadtuk be, hanem az Istentől eredő, az Istenből való Szellemet hogy megismerjük, és megtudjuk azokat és tudatában legyünk annak, amit az Isten a kegyelemben, vagyis amit Isten kegyelme ajándékozott nekünk* (1Kor 2,12)


*Pál apostol megvallása: „Mert nem kaptatok szolgaság szellemét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Szellemét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abba, Atyám! Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak...” (Róm. 8,15-17). 

Az Úr Jézus parancsa a tanítványaihoz: „...rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,22). 

A legfontosabb kérdést tette – és teszi – fel Pál apostol azokhoz, akik hívőkké lettek: „...Vajon vettetek-e Szent Szellemet, minekutána hivőkké lettetek?” (Csel. 19,2). 

Mert: „Mi az Istenből vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istenből, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak Szellemét és a tévelygésnek szellemét” (1 Ján. 4,6).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.