Az Újjászületett ember megvallása.

 „Mi az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen, vagyis lepel nélküli arccal szemlélvén, mint egy tűkörben* vagyis visszatükrözve lát, és ugyanazon ábrázatra, képmásra elváltozunk, vagyis ugyanarra a képre formálódunk át, dicsőségről dicsőségre** úgy, mint az Úrnak Szellemétől” (2 Kor. 3,18)

[Más fordítás: Mi mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Szellemén át, és az Úr Szelleme által]^***

*Tükörben (katoptridzomai katoptridzó): - vagyis visszatükrözve lát. Mint egy tükörben megpillant.

**Krisztus képére (eikón) formálódik, ugyanis a dicsőség a megjelenés, míg az eikón maga a lényeg, ami a dicsőségben megjelenik. Dicsőségről dicsőségre, mondja az apostol, ami nem azt jelenti, hogy lépésről lépésre, hanem kimeríthetetlenül, vég nélkül (ill. mindvégig!). Fontos a metamorfózis szó is, ami nem csak külső formálódást jelent, a morfé szó ugyanis a lényeget, létmódot is jelenti – ami azután látható formát is ölthet, vagyis: arról van szó, hogy a látens valóság válik láthatóvá. Itt is ez a kijelentés értelme: aki Krisztust látja-láthatja leplezetlenül, az a Szellem által maga is ilyenné formálódik. (Jubileumi kommentár).

***De addig, amíg ez bekövetkezik: „… tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem, és töredékes az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem, ahogyan engem is megismert az Isten” (1 Kor. 13,12)

„De mikor eljő a teljesség, azaz a célba érő, érett korú befejezett, vagyis a felnőtt férfikorú, a rész szerint való eltöröltetik” (1 Kor. 13,10)

Hogy ez bekövetkezzen: „És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a felnőttkorra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére, vagyis a  nagykorúságra” (Eféz. 4, 11.13)

És Ő az: „Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos, gyarló, lealacsonyított, megalázott, értéktelenné vált testünket, vagyis énünket, lényünket, hogy hasonló, vagyis olyanná megformázott legyen az Ő dicsőséges testéhez, vagyis énjéhez, lényéhez, amaz Ő hatalmas munkája, és hatóereje szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket” (Fil. 3,21)

„Mert akiket eleve ismert, és öröktől fogva tudott, kiválasztott, felismert, eleve el is rendelte, és a többiektől előre különválasztotta, hogy azok az ő Fia ábrázatához, képéhez hasonlatosak legyenek.

 [Más fordítás: Hogy Fiának képmását öltsék magukra és hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, akivel együttformált]. Hogy ő legyen az elsőszülött, a legelőször előhozott, vagyis az új emberiség elsőszülöttje, első példánya, sok atyafi, sok testvér között” (Róm. 8,29)

Dávid így prófétál erről: „Én igazságban, azaz megigazultan nézem a te orcádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek.

[Más fordítás: Én pedig meglátom orcádat, mint igaz, vagyis megigazult ember. És öröm tölt el, ha meglátlak, amikor fölébredek]” (Zsolt. 17,15)

 A nagykorúság, vagyis a Krisztus teljességével ékeskedő kor eljövetelének feltétele, az Igével való szoros közösség: „Mert ha valaki csak hallgatója az igének és nem megtartója, de nem cselekszi, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát, az arcát. Mert megnézte ugyan magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt” (Jak. 1,23-24)