2014. szeptember 19.

Carl Eichhorn: Jézus arcképe (III.)

A szeretet nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. 
(1 Kor 13, 5-6)

A szeretet nem rója fel a rosszat a másikkal szemben, azaz nem vezet könyvet a sértésekről, amiket kapott. Ellenkezőleg! Törli az adósságtételt, megbocsát és elfelejt. Nem hánytorgat fel. Természetünk sajnos olyan, hogy jobban megjegyezzük magunknak a minket ért rosszat, mint a jót. Miért felejtjük el olyan nehezen a bántásokat? Mivel mindig visszatérünk rá, ha nem szóval, akkor gondolatban. Túlságosan pontosan könyveljük el a minket ért sértéseket és nem írjuk le a másik számlájáról, ezért mindig abban a kedvezőtlen megvilágításban látjuk a másikat, amibe az előző események állították őt. Pedig a szeretet nem rója fel a gonoszt.

Isten sem emlékezik meg vétkeinkről. Ő az örök szeretet és ezért a tenger mélyébe veti őket. Megbocsát és elfelejt. Felségesen fejezi ki ezt az Úr az Ő Igéjében: „Eltörlöm álnokságaidat önmagamért és bűneidről nem emlékezem meg" (Ézs 43, 25). Vagy: „Eltöröltem álnokságaidat mint felleget és mint felhőt bűneidet" (Ézs 44, 22).

Nem akarunk-e Isten követői lenni, hogy ugyanabban a szeretetben járjunk? A Megváltó Péternek sem vetett a szemére semmit.

A szeretet nem örül az igazságtalanságnak. Amíg ezt a szeretetet nem ismerjük, csak a rossznak és gyalázatnak örülünk, amit mások véghezvisznek. Szívesen mondjuk tovább és mások kíváncsian hallgatják. Sokan élvezik a bírósági tárgyalásokat is, falják a rablótörténeteket, krimifilmeket és mindenféle rémhistóriákat. Nyomozzák a csúnya ügyeket és kedvüket lelik bennük (Róma 1, 32). A szeretet nem tesz így. Szomorú minden gonosz dolog miatt, ha lehet, meg sem hallgatja. Inkább jót, szépet és tiszta dolgokat szeret hallani.

A szeretet örül az igazságnak. Örül, ha Isten igazsága derül ki, hiszen Ő maga az igazság. Ujjong, ha az evangélium, az igazság Igéje győzelmet arat, ha emberek az igazság megismerésére eljutnak. A világ embere fanyar képet vág ehhez, agyonhallgatja az ilyesmit, vagy éppen kigúnyolja.

János apostolnak az volt a legnagyobb öröme, ha látta, hogy a testvérek igazságban járnak. A szeretet embere az igazságot segíti elő, utat készít neki és örül, ha az győz, még akkor is, ha ő maga nem részesül benne.

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből


http://keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.