2014. szeptember 3.

Ige: Minden ember céltévesztett.

 „Mi, természet szerint, születésünknél fogva zsidók és nem pogányok, nem a nemzetek közül való bűnösök, azaz céltévesztettek vagyunk,

Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, a tettei alapján, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, azaz Jézus Krisztus hite által. Mi is Krisztus Jézusban hittünk, és elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy megigazuljunk, hogy igazzá váljunk a Krisztusban való hitből, a Krisztus hite által, és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy hútest sem, ugyanis a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek igazzá*(Gal. 2,15-16)

*A megigazulásról sokszor beszél az apostol: „Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből, vagyis olyan tettekből, melyekkel a törvényt akarja betölteni, egy hústest sem igazul meg Őelőtte, vagyis Isten előtt: mert a bűn, azaz: a céltévesztés ismerete és felismerése a törvény által vagyon. Most pedig kijelentetett, hogy a törvény nélkül jelent meg, a törvénytől függetlenül lett nyilvánvalóvá nekünk Isten igazsága, az Isten előtti megigazulás, amelyről bizonyságot is tesznek, és tanúsítják a törvény és a próféták, az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek. Isten pedig ezt az igazságát, vagyis az Isten előtti megigazulást most nyilvánvalóvá, és láthatóvá tette a Jézus Krisztusban való hit által, és a Jézus hitén keresztül minden hívőnek, és mindazok elnyerik, és mindazokra száll, akik hisznek Benne. Mert nincs különbség, és nincs megkülönböztetés zsidó és nemzetbeli között. Mindenki vétkezett, vagyis eltévesztette a célpontot, és híjával van, és nélkülözi, szűkölködik, az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen, ajándékképpen igazítja meg őket, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.

[Más fordítás: Megigazulásukat azonban ingyen, az ő kegyelméből kapják a Krisztus Jézus kifizette váltság általi szabadítás révén, amelyet a Krisztus Jézus megváltó munkája fordított felénk].

Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő véres áldozatul, fedélnek, mint előkép. Ő a frigyláda fedele a Templomban, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés. Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő igazságosságát, az Ő igazzá tételét megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként. Isten ugyanis az előbb, a korábban elkövetett bűnöket végtelen türelmében elnézte, elengedte, és megbocsátotta. Türelme idején, az előbb történt vétkezések büntetlenül hagyása, elengedése, és megbocsátása által, melyeket Isten elszenvedett, eltűrt, béketűrésével, hogy e mostani időben, vagyis a mostani időszakban mutassa meg, és jelentse ki igazságát. És kimutatta igazságosságát a jelen időre nézve is: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, vagyis megigazít mindenkit, aki Jézusban hisz, aki a Jézus hitéből való. Hogyan lehetséges akkor, és hol marad az ember számára a dicsekvés lehetősége, amivel büszkélkedhetik? Lehetetlenné vált, szétfoszlott, kirekesztetett, semmivé lett, kizáratott. Milyen törvény által? A cselekedeteké, a tettek törvénye által? Nem, hanem a hit „törvénye” által. Hiszen azt tartjuk, és állítjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül” (Róm. 3,20-28).

Mégpedig az Úr Jézusba vetett hit által: „Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért” (Róm. 4,25)
„Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a pogányok, akik nem törekedtek az igazságra, megragadták az igazságot, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van; Izráel viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem jutott el a törvény szerinti igazságra. Miért? Azért, mert nem hitből keresték, hanem mintha a törvény cselekedeteiből volna. Mert beleütköztek a beleütközés kövébe, Amint meg van írva: Ímé beleütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem Sionba; és aki hisz benne, nem szégyenül meg” (Róm. 9,30-33)

 Már Dávid így imádkozik, hogy: „Ne szállj perbe szolgáddal, hiszen egy élő sem igaz előtted!” (Zsolt. 143,2).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.