Zsoltár 13. Felelj nékem, Uram (Héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 13,1 Az éneklőmesternek [a karmesternek, a karvezetőnek]; Dávid zsoltára.

Zsolt. 13,2 Uram [Jahve], meddig felejtkezel el rólam végképen, és [(nécaḥ necaḥ): teljesen]? Meddig rejted, és [fordítod] el orcádat tőlem?

[Más fordítás: Meddig tart ez, URam? Végképp megfeledkeztél rólam]?*

*Dávid példát adva a mindenkorban élő hívőknek, újra és újra sürgetően kiált Istenhez, szabadításért: „Avagy mindörökké elvet-é az Úr? És nem lesz-é többé jóakaró? Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? Vagy megszűnik-é ígérete nemzedékről nemzedékre? Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? Avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Uram, [Jahve; Örökkévaló] miért állasz [és miért maradsz] távol [miért vagy oly messze]? Miért rejtőzöl el [és miért rejted el magadat, és fordulsz el] a szükség, a [(cáráh): nyomorúság, gyötrelem, szorongattatás, nyomorgatás, elnyomás] idején [amikor bajok érnek]? Könyörülj rajtam [és kegyelmezz] Uram, mert ellankadtam, [elcsüggedtem, és bágyadt, gyönge, és erőtlen vagyok]: gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak [remegnek, és kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]. Lelkem (egész személyem) is igen megháborodott [csupa reszketés, és mélyen megrendült, teljesen összezavarodott], és te, oh Uram, míglen [meddig késlekedsz még]? Könyörülj rajtam, [légy kegyelmes] Uram! Lásd meg az én nyomorúságomat, [szorultságomat, szenvedésemet, elnyomásomat] amely gyűlölőim miatt van, [Nézd, szorongatnak, nyomorgatnak, és üldöznek ellenségeim]. De Te vagy, aki felemelsz [és kiszabadítsz] engem a halál kapuiból [(máveṯ): betegségből, csapásból, pusztulás, és romlásból]. Hogy hirdessem minden dicséretedet Sion leányának kapuiban; hadd örvendjek a te szabadításodban. Oh Uram, meddig nézed? Szabadítsd meg életemet tombolásaiktól, az oroszlánkölyköktől az én egyetlenemet. Ne rejtsd el orcádat előlem; ne utasítsd el szolgádat haraggal; te voltál segítőm, ne taszíts el és ne hagyj el engem, üdvösségemnek Istene! És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem! Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem. Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! (Zsolt. 77,8-10; 10,1; 6,3; 9,14; 35,17; 27,9; 69,18-19; 102,3).

 Habakuk is ugyanígy sürgeti az Urat: „Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem segítesz! (Hab. 1,2).

Zsolt. 13,3 Meddig tanakodjam [meddig kell még védekeznem] magamban? Bánkódjam szívemben naponként? [Meddig emészti még lelkem a fájdalom, a keserűség, és szívemet a mindennapi gond]? Meddig hatalmaskodik [uralkodik] fölöttem az én ellenségem?

[Más fordítás: Meddig kell gondokat hordoznom magamban, és szívemben / bensőmben / fájdalmat mindennap? Meddig kerekedik fölém ellenségem]?*

^*Dávid tovább panaszkodik az Úrnak: „Könnyem lett a kenyerem éjjel és nappal, mert egész nap ezt mondogatják nekem: Hol van a te Istened? ...Hallgasd meg, Isten, az én imádságomat, és ne rejtsd el magadat az én könyörgésem elől; Figyelmezz én reám és hallgass meg engemet; mert keseregve bolyongok és jajgatok! Az ellenségnek szaváért és a hitetlenek nyomorgatásáért... A hitetlenek, Uram, meddig még, meddig örvendeznek még a hitetlenek?” (Zsolt. 42,4; 55,2; 94,3).

Zsolt. 13,4 Nézz ide, [tekints rám, hallgass meg, és] felelj nékem, Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] Istenem; világosítsd meg, és [ragyogtasd fel] szemeimet, hogy el ne aludjam a halálra, [nehogy halálba szenderüljek]*

*Dávid újra-és újra szabadításért kiált az Úrhoz: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat! ...Szemem a bánattól elbágyadt, megvénhedett minden szorongatóm miatt. ...Lásd meg szegénységemet és gyötrelmemet; bocsásd meg minden bűnömet. Lásd meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, és gyilkos gyűlölséggel gyűlölnek engem. Őrizd meg, és szabadíts meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam. ...Hadd vigadjak és örüljek a te kegyelmednek, amiért meglátod nyomorúságomat és megismered a háborúságokban lelkemet; ...Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért. Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram, Istenem, hogy ne örüljenek rajtam! ...Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. ...Ez vigasztalásom nyomorúságomban, mert a te beszéded megelevenít engem” (Zsolt. 4,2; 6,8; 25,18-20; 31,8; 35,23-24; 119,105; 119,50).

Zsolt. 13,5 Hogy ne mondja, és ne [dicsekedjék] ellenségem: meggyőztem [végeztem vele, hatalmat vettem rajta, és legyőztem] őt. Háborgatóim [ellenfeleim, szorongatóim] ne örüljenek, [ne örvendezzenek, és ne ujjonghassanak], hogy tántorgok*

*Isten segítségét kéri Dávid az ellenséggel szemben: „Istenem, benned bízom; ne szégyenüljek meg; ne örüljenek rajtam ellenségeim” (Zsolt. 25,2). „Mert téged vártalak Uram, te hallgass meg Uram, Istenem! Mert azt gondolom: csak ne örülnének rajtam; mikor lábam ingott, hatalmaskodtak ellenem! És bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig előttem van” (Zsolt. 38,16-18).

Az ellenségnek pedig azt mondja: „Igen taszítottál engem, hogy elessem; de az Úr megsegített engem. Erősségem és énekem az Úr, és ő lőn nékem szabadulásul” (Zsolt. 118,13-14).

Zsolt. 13,6 Mert én a te kegyelmedben [jóvóltodban, hűségedben, irgalmadban] bíztam, örüljön [örvendezzen, ujjongjon] a szívem [a bensőm] a te segítségednek, [szabadításodnak, hogy megsegítesz]; hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem [és dicséretet mondok a fölséges Úr nevének].

»Más fordítás: Szívből ujjongok, hogy megsegítesz, és megszabadítasz, hiszen irgalmasságodban bizakodtam, Uram. Segítséged legyen öröme szívemnek, hogy énekeljek az Úrnak, aki jót tett velem«*

*Isten kegyelméről tesz bizonyságot a Szent Szellem. Az ember: „Imádkozik Istenhez és ő kegyelmébe veszi, hogy az ő színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az ő igazságát. Az emberek előtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nékem; Megváltotta életemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi” (Jób. 33,26-28).

„És szólnak ama napon: Ímé Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket; ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” (Ésa. 25,9).

Az ellenség elvész: „Én pedig mint zöldellő olajfa Isten házában, bízom Isten kegyelmében mind örökkön örökké. Áldlak téged örökké, hogy így cselekedtél; nevedben remélek, mert jóságos vagy, a te híveid előtt” (Zsolt. 52,10-11)