Nem tartom magamat sem írónak, sem költőnek.
Hacsak nem azokban a különleges pillanatokban, amikor örökkévaló értékeket
megragadva fogalmazhatom meg a felülről küldött, és a szívemben megfogant
Magot. Annak csírázását, szárba szökkenését, levelezését és virágzását. S ha
tényleg a valódi, tiszta, szent Mag, akkor maga az Úr az, aki felügyeli a
termés beérlelődését.
Mert a gondolatok gyümölcsöt
is hoznak!
Minden más alkalommal egyszerűen csak a
lelkemet tárom fel, megosztva azokat az érzéseket, tapasztalatokat, amik foglalkoztatnak,
és a jellememet formálják. Talán más is épülhet belőle.
Azonban tudom, hogy csakis az maradandó, ami
krisztusi, ami nem ingatag, fövényre épített „házban” lett papírra vetve, hanem
a kőszikla mélyéig alapot ásva, fáradságos munka eredményeként.
Mert épülni és másokat építeni, kegyelmet
megragadni és irgalommal kegyelmezni, vigasztalással és intéssel szeretni,
szolgálva őrt állni a lelkek felett, szólni vagy írni – vagy ezeket
elmulasztani – bizony: felelősség!
2014. május 17.
http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/blog/bizony--felelosseg-.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.