Eljött Amálék, és megtámadta
Izráelt Refídímben. Akkor ezt mondta Mózes Józsuénak: Válassz ki
férfiakat, vonulj ki, és ütközz meg Amálékkal! Én pedig odaállok holnap a halom
tetejére, és Isten botja a kezemben lesz. Józsué úgy cselekedett, ahogyan
Mózes mondta neki, és megütközött Amálékkal. Mózes, Áron és Húr pedig fölment a
halom tetejére. És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét,
Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az
erősebb. De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették,
és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik
amarról, úgyhogy két keze fölemelve maradt naplementig. Így győzte le
Józsué Amálékot és annak hadát fegyverrel. (2Mózes 17:8-13)
Igénk arról számol be, hogy a
zsidó népnek egy ellenséges hadsereggel kell megküzdenie. Mózes tervet készít
és így szól Józsuéhoz: holnap vidd magaddal a legjobb harcosokat, és a síkságon
szálljatok szembe az ellenséggel. Én pedig harmadmagammal felmegyek a hegyre,
kezemet az égre emelve imádkozom és meglátjuk, hogy mit tesz Isten. Józsué
beleegyezik. Bízik az imádság erejében.
Az történik – igénk szerint –
hogy amikor Mózes kezét az ég felé emeli, Józsué csapatai győznek. Ám Mózes
karja elfárad. Leengedi karját, és körül néz, hogy lássa hogyan áll a csata.
Legnagyobb rémületére elkezdenek veszíteni, kezd előre törni az ellenség. Mózes
újra az ég felé emeli karját és az Úr elé viszi ügyüket. Az ütközet sorsa
megint Izrael kezébe kerül és visszavetik az ellenséget. Mózes pedig megérti,
felfedezi, hogy Isten mindent legyőző erejét az imádság hozza el.
Testvéreim!
Aki komolyan elkezd
imádkozni, az megtapasztalja, hogy harcaiban Isten segítségére lesz! Arra
kell kérjük Istent, hogy legyen jelen a küzdelmeinkben, hogy végezzük együtt
napi feladatainkat! Legyen jelen a munkahelyünkön, a családunkban, az
iskolában, a gyülekezetünkben, akkor, amikor úton vagyunk, amikor pihenünk,
egyszóval mindenütt! Legyen velünk mindig ott, ahol a legnagyobb
szükségem van rá. És Isten erőt ad számunkra!
Ez megvalósulhat olyan
formában, hogy bátorságot kap az ember valaminek a
megtételére, vagy támad egy ötlete arra nézve,
hogy hogyan oldhat meg egy nehéz helyzetet.
Kaphatom az Isten
erejét bizalom vagy kitartás, nem mindennapi
állóképesség, a házastársammal, a gyerekemmel vagy a szüleimmel szembeni megváltozott
viselkedés alakjában. Megváltozhatnak a körülményeim, sőt, csodák
történhetnek.
Bárhogy mutatkozik is meg, Isten mindent
legyőző ereje láthatóvá válik az imádkozó emberek életében!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.