2014. június 27.

Joseph Prince: Húzódj közel Jézushoz

45,10 Gósen földjén fogsz lakni, közel leszel hozzám te, a fiaid és az unokáid, meg a juhaid, marháid és mindened.
45,11 Én majd ellátlak itt, hiszen még öt évig tart az éhínség. Így nem fogsz nélkülözni sem te, sem házad népe, sem semmid.(1 Mózes)

Az ószövetségi történetben, miután József felfedi magát a testvérei előtt azt mondja nekik, hogy térjenek vissza apjukhoz, és vele együtt jöjjenek vissza mihamarabb. József helyet készített a családjának Gósen földjén, ahol gyermekeikkel és mindenükkel együtt a közelében lehetnek.

„Gósen” azt jelenti „közel húzódni”. Kedves barátom, az Úr azt akarja, hogy „Gósen” földjén légy, ami az Ő közelségének a helye. Szerető szíve nem elégszik meg azzal, hogy a bűneidet eltávolította. Nem, Ő többet akar. Azt akarja, hogy a jelenlétében légy. Azt akarja, hogy azon a helyen légy, ahol rád áraszthatja túláradó szeretetét! „Mert Ő is szívesen rátok zúdítja minden kegyelmét, és eláraszt jóságával. Annyira meg tud áldani benneteket, hogy minden körülmények között mindent megkapjatok, amire csak szükségetek van. Sőt, még azon felül is, hogy bőségesen adakozhassatok a rászorulóknak” (2 Korinthus 9:8).

Amikor közel húzódsz Jézushoz, nézd, mi történik. József ezt mondta: „Én majd ellátlak itt… így nem fogsz nélkülözni sem te, sem házad népe, sem semmid.” Kedves barátom, amikor közel húzódsz a mennyei „Józsefhez”, ő gondoskodni fog rólad és a tieidről. A pénzügyi válság, az emelkedő üzemanyag és élelmiszer árak közepette se csüggedj. Húzódj közel Jézushoz, mert „Gósenben”, az Ő közelségének a helyén gondoskodni fog rólad és házad népéről!

Joseph Prince

Magyar fordítás: ahitatok.hu


http://www.ahitatok.hu/joseph-prince/238-huzodj-kozel-jezushoz.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.