2014. június 15.

Ige: Isten országába egyetlen út vezet

 „Akik törvény ismerete nélkül, és akiket a törvény nem kötelezett vétkeztek, vagyis tévesztették el a célpontot, a törvény nélkül vesznek, és pusztulnak el. És akik a törvény ismeretében, a törvénynek alávetve vétkeztek, vagyis tévesztették el a célpontot, azok a törvény alapján, és a törvény által, és a törvényen keresztül kapják, és nyerik meg majd az ítéletet, vagyis a törvény alapján kerülnek szétválasztásra, és lesznek megkülönböztetve* (Róm. 2,12)

*Mert „… akik a törvény cselekedeteiből vannak, akik a törvény szerint élnek, és akik a törvény szerinti tetteikre támaszkodnak, átok alatt vannak, mert azokat átok sújtja; minthogy meg van írva: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, és aki nem tartja meg hűségesen, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje” (Gal. 3,10).

És ez így lett megírva: „Átkozott, aki meg nem tartja e törvénynek igéit, hogy cselekedje azokat, vagyis nem a szerint cselekszik! És mondja az egész nép: Ámen!” (5 Móz. 27,26)

„… Így szól az Úr, Izráelnek Istene: Átkozott az az ember, és mindenki, aki meg nem hallja e szövetségnek igéit, aki nem hallgat annak a szövetségnek az igéire. Amelyet akkor, vagyis azon a napon parancsoltam a ti atyáitoknak, a ti őseiteknek, amikor kihoztam őket Egyiptom földéről, a vaskemencéből, a vaskohóból, mondván: Halljátok meg az én szómat, és hallgassatok szavamra, és cselekedjétek, és teljesítsétek mindazokat, amiket én parancsolok néktek, és akkor népemmé lesztek, én pedig Istenetekké leszek néktek” (Jer. 11,3-4)

Pál apostolon keresztül fejti ki a Szent Szellem a fenti kijelentést: „Mi azonban tudjuk, hogy amit a törvény mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, azokra vonatkozik, akik a törvény hatálya alá vannak vetve, hogy elnémuljon, és bedugassék; betömessék minden száj, és az egész világot, az egész világegyetemet Isten ítélje meg” (Róm. 3,19).

„Mert az Isten mindeneket, vagyis minden embert engedetlenség, hitetlenség, és csökönyös és lázadó, makacsság alá rekesztett. Mindnyájukat a hitetlenségbe hagyta merülni; összezárta = közös helyzetbe hozta annak érdekében, hogy mindeneken, vagyis mindenkin, mindnyájukon könyörüljön, és irgalmazzon, irgalmasságot gyakoroljon” (Róm. 11,32)

Mert: „… az Írás mindent, és mindenkit bűn, vagyis céltévesztés alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből, a Jézus Krisztusban vetett hit alapján adassék a hívőknek, azoknak, akik hisznek(Gal. 3,22)

Ugyanis: „… a törvény vége, bevégzése, végcélja, beteljesedése, megszűnése, befejeződése Krisztus minden hívőnek igazságára, vagyis megigazulására annak, aki hisz(Róm. 10,4)

A pogányokhoz, vagyis a nemzetekből valókhoz pedig így szól az Úr. „Tisztesség, megbecsülés, tisztelet azért néktek, akik hisztek, azaz tiétek, a hívőké a tisztesség, és számotokra, hívők számára tehát érték. Az engedetleneknek, akik nem hisznek, szándékosan és önfejűen, hitetlenek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek, amit a próbán elvetettek, és megtagadtak, elutasítottak, az lett a szegletnek fejévé, az lett a szegletkővé és egyben megütközésnek, botlásnak kövévé s botránkozásnak, és botránynak sziklájává. Akik engedetlenek, akik nem hisznek, hanem szándékosan és önfejűen, hitetlenek lévén beleütköznek, és megütköznek nekicsapódnak, nekirohannak, az igének, amire rendeltettek is.

(Más fordítás: Mivel nem hisznek az igének, elbotlanak, ami már meg is történt velük” (1Pét 2:7-8).

Mert már csak egyetlen törvény van: „… a hit „törvénye…(Róm. 3,27).

És egyetlen parancsolat: „mert aki szereti a felebarátját, az embertársát a különböző; „másféle” más fajtából való vagyis az Ádámi idegent a törvényt, vagyis Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki betöltötte, beteljesítette, véghezvitte, megvalósította tartalmat adott neki (Róm. 13,8).

A testté lett Igéről – az Úr Jézusról – így hangzik a prófécia, és kijelentést nyer, hogy Ő jelenti ki az igazi törvényt: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, akit támogatok, az én választottam, akit szívem kedvel, és akiben gyönyörködöm. Szellememet adtam ő belé, törvényt beszél, törvényt hirdet a népeknek….és a törvényt igazán jelenti meg. (Ésa. 42,1.3).

Az Úr Jézus kijelentése: „Új parancsolatot, új rendeletet, utasítást adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” (Ján. 13,34).



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.