2014. június 27.

Ige: Nem evilág bölcsességét szóljuk,

 „hanem Isten titkos, és titokzatos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett, és titokban tartott bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva és előre, az örök korok, vagyis a világkorszakok (aionok) előtt elrendelt, és ki jelölt külön a mi dicsőségünkre, vagyis a mi megdicsőülésünkre* (1Kor. 2,7)

*A Szent Szellem kijelentése Isten titkáról: Annak pedig, aki titeket megerősíthet az én evangéliumom és a Jézus Krisztus hirdetése szerint, ama titoknak kijelentése folytán, mely örök időtől fogva el volt hallgatva. Most pedig megjelentetett a prófétai írások által, az örök Isten parancsolata szerint, a hitben való engedelmesség végett minden pogányoknak, vagyis minden nemzetnek tudomására adatván...;

Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által” (Róm. 16,25-26; Eféz. 3, 5)

Hatalmas titok ez, hogy: „... Isten megjelent hústestben...” (1 Tim. 3,16)

És most már: „... a Krisztus ti bennetek van...” (Kol. 1,27)

Erről a titokról már Dávid is prófétált „... a király ellenségeinek szívében” (Zsolt. 45,6).



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.