János evangélium 18. fejezet: Jézus elfogatása (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Ján. 18,1 Mikor ezeket mondta vala Jézus, kiméne az ő tanítványaival együtt túl a Kedron [Jelentése: zavaros, piszkos, sötét, fekete; téli patak, fekete patak. A Kidronon való átkelés a város elhagyásának számított] patakán, ahol egy kert vala, amelybe bemenének ő és az ő tanítványai^*

*Egy prófétai előképben Dávid üldözésén keresztül így mutatja ezt be a Szent Szellem: „És az egész föld népe nagy jajgatással sír vala, mikor az egész nép elméne. A király azért általméne a Kedron patakán, és a nép mind átméne az útra, a puszta felé” (2 Sám. 15,23).

Ján. 18,2 Ismeré pedig azt a helyet Júdás is, aki őt elárulja [aki Őt kiszolgáltatta, aki átadta] vala; mivelhogy gyakorta ott gyűlt egybe Jézus az ő tanítványaival^*

*Mátén keresztül jelenti ki a Szent Szellem, a kert nevét: „Akkor elméne Jézus velük egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak [jelentése: olajütő, olajprés], és monda a tanítványoknak: Üljetek le itt, míg elmegyek, és amott imádkozom” (Mát. 26,36).

Sokszor tartózkodott itt az Úr Jézus a tanítványaival „Tanít vala pedig naponta a templomban; éjszakára pedig kimenvén, a hegyen vala [(aulidzomai): a hegyen tölti az éjszakát, és ott tartózkodott], mely Olajfák hegyének neveztetik” (Luk. 21,37).

Ján. 18,3 Júdás azért magához vevén a katonai csapatot, és a papi fejedelmektől és a farizeusoktól [küldött templomi] szolgákat, oda méne [Jézushoz] fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel^*

*Márk így számol be az eseményekről: „És mindjárt még mikor ő szól vala, eljöve Júdás, egy a tizenkettő közül, és vele együtt nagy sokaság [nagy tömeg], fegyverekkel [szablyákkal; kardokkal] és botokkal [dorongokkal], a főpapoktól [a papi fejedelmektől], az írástudóktól és a vénektől” (Márk. 14,43).

Lukács beszámolója ad hírt arról, hogy Judás csókkal árulja el mesterét: „És mikor még beszél, ímé sokaság [egy tömeg] jöve, melynek az méne előtte, aki Júdásnak neveztetik, egy a tizenkettő közül: és közelgete Jézushoz [és Jézushoz lépett], hogy őt megcsókolja” (Luk. 22,47).

Péter apostol így beszél a tanítványokhoz Judásról, az Úr Jézus mennybemenetele után: „Atyámfiai [testvéreim], férfiak, szükség volt betelni [beteljesedni] annak az írásnak, melyet megjövendölt [előre megmondott, kinyilatkoztatott] a Szent Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn azoknak, akik megfogták [elfogták] Jézust. Mert mi közénk számláltatott [közénk tartozott], és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét [a mi szolgálatunk részese volt]. (Más fordítási lehetőség: Ez a szolgálat jutott neki örökségül)” (Csel. 1,16-17).

És a prófécia így hangzik: „Még az én jóakaróm (a legjobb barátom) is, akiben (meg)bíztam, aki kenyeremet ette (aki velem együtt evett), fölemelte sarkát ellenem (az is ellenem támadt)” (Zsolt. 41,10).

Péter apostol ezekre a próféciákra hivatkozik: „Legyen az ő palotájuk puszta (legyen pusztává szállásuk), és az ő hajlékukban ne legyen lakos (sátraiknak ne legyen lakója)” (Zsolt. 69,26)

Uram: „Állíts fölibe gonoszt, és vádló álljon az ő jobb keze felől. Mikor törvénykezik, mint gonosz jöjjön ki (a törvénykezésből bűnösként kerüljön ki); még az imádsága is bűnné legyen. Életének napjai kevesek legyenek (kevés ideig éljen), és a hivatalát más foglalja el (tisztségét más kapja meg). Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özveggyé. És bujdossanak az ő fiai és kolduljanak (szüntelenül bolyongjanak és kéregessenek), és elpusztult helyeiktől távol keressenek eledelt (és a romok között keresgéljenek). Foglalja le minden jószágát (mindenét) az uzsorás (a hitelező), és idegenek ragadozzák el szerzeményét (idegenek fosszák meg szerzeményétől).

Ne legyen néki, aki kegyelmet mutasson iránta (senki se maradjon hűséges hozzá), és ne legyen, aki könyörüljön az ő árváin! Vesszen ki az ő maradéka (irtsák ki az utódait); a második nemzedékben töröltessék el a nevük (már a következő nemzedék feledje el nevüket)! Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr előtt (még ősei bűnére is emlékezzék az ÚR), és anyjának bűne el ne töröltessék (és anyjának vétkét se felejtse el)! Mindenkor az Úr előtt legyenek, és emlékezetük is vesszen ki e földről (emléküket pedig irtsa ki a földről), Amiatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon (hogy másokkal szeretettel bánjon) és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje (hanem a nyomorult és szegény embert, a megtört szívűt halálba kergette). Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el őt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el ő tőle (és maradjon is távol tőle). Úgy öltözte fel (úgy vette magára) az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az olaj. Legyen az néki palástul, amelybe beburkolódzik (az legyen ruhája, amely befedi), és övül, amellyel mindenkor övezze magát (melyet állandóan viseljen). Ez legyen jutalmuk az Úrtól az én vádolóimnak, és akik rosszat beszélnek az én lelkemre (vagyis rólam).

De te, én Uram, Istenem, bánj velem (és tégy jót velem) a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem (jóságos szereteteddel ments meg engem)!” (Zsolt. 109,6-21).

Ján. 18,4 Jézus azért tudván [és ismerve] mindazt, ami reá következendő vala, előre méne, [eléjük ment] és monda azoknak: Kit kerestek?

Ján. 18,5 Felelének néki: A názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: Én vagyok. Ott állt pedig ő velük Júdás is, aki elárulta [kiszolgáltatta, átadta] őt.

Ján. 18,6 Mikor azért azt mondá nékik, hogy: Én vagyok; hátra vonulának [visszatántorodtak; hátra hőköltek] és földre esének [földre zuhantak]^*

*A testi ember, amikor találkozik a természetfölöttivel, elzuhan: A mennyből jövő szózatot hallva: „És a tanítványok amint ezt hallák, arcra esének [arcra borultak] és igen megrémülnek [és nagyon és roppant megijedtek, megrettentek, és nagy félelem fogta el őket]” (Mát. 17,6).

Ezékiel szintén nem tudott megállni a lábán: „Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség (a fényözön) köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája (és látványa), és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát” (Ezék. 1,28).

Pál apostol - aki korábban Saul volt - bizonyságtétele: „És amint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből: És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz (miért üldözöl) engem? És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz (akit te üldözöl): nehéz néked az ösztöke ellen rúgódoznod” (Csel. 9,3).

Saul, aki később Pál, üldözte a keresztényeket, és: „Egyszer éppen ilyen ügyben utaztam a főpapok felhatalmazásával és megbízásával Damaszkusz felé. Déltájban az úton láttam, ó király, amint a mennyből a nap fényénél is ragyogóbb világosság sugároz körül engem és útitársaimat. Mikor pedig mindnyájan a földre estünk, egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám héber nyelven: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod. Erre ezt kérdeztem: Ki vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl” (Csel. 26.12-15).

Ján. 18,7 Ismét megkérdezé azért őket: Kit kerestek? És azok mondának: A názáreti Jézust.

Ján. 18,8 Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én vagyok az. Azért, ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el, [és hagyjátok elmenni].

Ján. 18,9 Hogy beteljesüljön a beszéd [(logosz): az ige], amelyet mondott: Azok közül, akiket nékem adtál, senkit sem vesztettem el^*

*És mert az Atya és az Úr Jézus egy, ezért jelenti ki: „Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon” (Ján. 6,39).

Ján. 18,10 Simon Péter [jelentése: meghallgatott kődarab] pedig, akinek szablyája [vagy kardja] vala, kirántá azt, és megüté a főpap (rab)szolgáját, és levágá [vagyis lecsapta] annak jobb fülét. A szolga neve pedig Málkus [jelentése: tanácsadó, király, ragyogás] vala.

Ján. 18,11 Monda azért Jézus Péternek: Tedd hüvelyébe a te szablyádat [a te kardodat]; avagy nem kell-é kiinnom a pohárt [vagyis a kehelyt], amelyet az Atya adott nékem?^*

*Máté beszámolója így hangzik: „És ímé egyik azok közül, akik a Jézussal valának, kinyújtván kezét [és kardjához kapott], szablyáját [vagyis kardját kihúzta], és kirántá, és a főpap (rab)szolgáját megcsapván [rásújtott a főpap rabszolgájára], és levágá [leszelte] annak egyik fülét. Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére szablyádat [vagyis kardodat]; mert akik fegyvert [vagy kardot] fognak, fegyverrel kell veszniük [és fegyver által pusztul el; Mert mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el]” (Mát. 26,51-52).

Lukács is beszámol a történtekről: És közülük valaki megvágá a főpap szolgáját [vagyis egyikük oda is csapott a főpap szolgájára], és levágá annak jobb fülét. Felelvén pedig Jézus, monda: (Hagyjátok abba)! Elég eddig. És illetvén (és megérintve) annak fülét, meggyógyítá azt. (Luk. 22,50-51).

Ján. 18,12 A [katonai] csapat azért és az ezredes és a zsidók [vagyis a júdeaiak] szolgái [a templomszolgák, a templomőrök] megfogák Jézust, és megkötözék őt,

Ján. 18,13 És vivék őt először Annáshoz; mert ipa [apósa] vala ez Kajafásnak, aki abban az esztendőben főpap vala.

Ján. 18,14 Kajafás pedig az vala, aki tanácsolta vala a zsidóknak [vagyis a júdeaiaknak], hogy jobb [és hasznosabb], hogy egy ember veszszen el [és haljon meg] a népért^*

*Az Úr Jézus felkészíti tanítványait arra, ami vele történni fog: „Tudjátok, hogy két nap múlva a húsvét [vagyis a pászkabárány] ünnepe lészen, és az embernek Fia elárultatik [kiszolgáltatják majd és átadatik ellenségeinek], hogy megfeszíttessék. A főpapok pedig már készülnek az Úr Jézus elfogására: Akkor egybegyűlnek a főpapok, az írástudók [és törvénymagyarázók] és a nép vénei a főpap házába [vagyis palotájába], akit Kajafásnak [jelentése: kőfaragó; elnyomás] hívtak, És tanácsot tartának [tervet készítettek, és megegyeztek abban], hogy Jézust álnoksággal megfogják [vagyis csellel, cselvetéssel csapdába csalják, és elfogják] és megöljék. De azt mondják vala: Ne az ünnepen: hogy zendülés ne legyen [és nehogy zavargás törjön ki] a nép között [nehogy fellázadjon a nép]” (Mát. 26,2-5).

 Ezeknek a papi fejedelmeknek idejében: „Annás és Kajafás főpapsága alatt lőn [szólt] az Úrnak [Istennek] szava [(rémája): Isten kijelentése, Igéje] Jánoshoz, a Zakariás fiához a pusztában [a magányos, elhagyatott sivatagban]” (Luk. 3,2).

 Ezek a főpapok voltak azok, akik minden áron meg akarták ölni Krisztust: „Akkor egybegyűlnek a főpapok, az írástudók [törvénymagyarázók] és a nép vénei a főpap házába [palotájában], akit Kajafásnak hívtak, és tanácsot tartának [tervet készítettek, és megegyeztek abban], hogy Jézust álnoksággal megfogják [csellel, cselvetéssel csapdába csalják, elfogják] és megöljék” (Mát. 26,3-4).

Az Úr Jézus elfogása után ezekhez a vallási vezetőkhöz vitték az Urat, és ők ítélték el Őt: „Először Annáshoz vitték, ez ugyanis apósa volt Kajafásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Annás ezután elküldte őt megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz” (Ján. 18,13-14.24.)

És: „akik elfogták a foglyul ejtett Jézust, vivék Kajafáshoz, a főpaphoz, ahol az írástudók és a vének egybegyűltek vala” (Mát. 26,57).

És a főpapok nem változtak, ugyanúgy el akarták pusztítan az Úr Jézus tanítványait, ahogyan Őt: „Lőn pedig, hogy másnapra egybegyűlnek azoknak fejei, vénei és írástudói [a törvénytanítók, és a jeruzsálemi elöljárók] Jeruzsálembe. És Annás [jelentése: alázatos], a főpap, és Kajafás [jelentése: kőfaragó; elnyomás] és János [jelentése: Jahve kegyelmes] és Sándor [jelentése: férfit legyőző], és akik csak főpapi nemzetségbeliek [főpapi származásúak] valának. És mikor őket a középre állaták, tudakozzák [kikérdezték, vallatták őket, és így faggatóztak] vala: Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által [vagy kinek a nevében] cselekedtétek ti ezt” (Csel. 4,5-7).

Az Úr ellen kiküldött csapat: „pedig megfogván [vagyis akik elfogták a foglyul ejtett] Jézust, vivék Kajafáshoz, a főpaphoz, ahol az írástudók és a vének egybegyűltek vala. A főpapok pedig és a vének és az egész (nagy)tanács [a Szanhedrin] hamis bizonyságot keresnek vala [és igyekeztek hamis tanúvallomásra szert tenni] Jézus ellen, hogy megölhessék [és hogy halálra ítélhessék, és adhassák] Őt; És nem találnak. És noha sok hamis tanú jött vala elő, még sem találnak. Utoljára pedig előjövén két hamis tanú, [akik azt állították] Mondván: Ez azt mondta: Leronthatom [mert hatalmam van arra, hogy leromboljam] az Isten templomát, és három nap alatt felépíthetem [és három nap alatt felépítsem] azt. És fölkelvén [és erre fölállt] a főpap, monda néki: Semmit sem felelsz-é? Micsoda tanúbizonyságot tesznek ezek ellened. [miért nem felelsz semmit arra, amivel ezek vádolnak]? Jézus pedig hallgat vala. És felelvén a főpap, monda néki: Az élő Istenre [esküvéssel] kényszerítelek téged [és az élő Isten nevében megesketlek, és parancsolom], hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus [a Messiás], az Istennek Fia? Monda néki Jézus: Te mondád. [Én Vagyok]. Sőt mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján [az Isten erejének jobbján], és eljőni az égnek felhőiben. Ekkor a főpap megszaggatá a maga (felső)ruháit [a köpenyét], és monda: Káromlást szólott [Istent káromolta; és ez az ember Istent gyalázta]. Mi szükségünk van még bizonyságokra?  [Több tanúra nincs is szükségünk]. Ímé most hallottátok az ő káromlását [amit Isten ellen mondott]. Mit gondoltok [mi az ítéletetek; mi a véleményetek]? Azok pedig felelvén mondának: Méltó a halálra. [Bűnös, halált érdemel]” (Mát. 26,57.59-67).

Márk további részleteket közölve mondja el a történteket:  „És vivék Jézust a főpaphoz. És oda gyűlnek mindnyájan a főpapok, a vének és az írástudók. Péter pedig távolról követé őt, be egészen a főpap (palotájának) udvaráig: és ott üle a szolgákkal, és melegszik vala a tűznél. A főpapok pedig és az egész tanács (az egész nagytanáccsal együtt) bizonyságot (és bizonyítékot) keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék (vagyis hogy halálra adhassák) őt; de nem találnak vala. Mert sokan tesznek vala ugyan hamis tanúbizonyságot (hamis tanúvallomást) ellene, de a bizonyságtételek (a vallomások azonban) nem valának megegyezők. És némelyek fölkelének és hamis tanúbizonyságot tőnek ellene, mondván (Más fordítás: Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis vallomást tették ellene): Mi hallottuk, mikor ezt mondá: Én lerontom (és lerombolom) ezt a kézzel csinált (és alkotott) templomot, és három nap alatt mást építek, (olyat) amely nem (emberi) kézzel csináltatott (és alkottatott). De még így sem vala egyező az ő bizonyságtételük (az ő vallomásuk). Akkor a főpap odaállván a középre, megkérdé Jézust, mondván: Semmit sem felelsz-é (arra, amit ezek ellened vallanak)? Miféle bizonyságot tesznek ezek te ellened? Ő pedig hallgat vala, és semmit sem felele. Ismét megkérdezé őt a főpap, és monda néki: Te vagy-é a Krisztus, az áldott Isten Fia? Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak (a Hatalmasnak) jobbján, és eljőni az ég felhőiben. A főpap pedig (erre) megszaggatván ruháit, monda: Mi szükségünk van még tanúkra? Hallátok az istenkáromlást. Mi tetszik (mi a véleményetek) néktek? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan. És kezdék őt némelyek köpdösni, és az ő orcáját elfedni (és betakarni), és őt öklözni (ütlegelni), és mondani néki: (most) prófétálj! A szolgák pedig arcul csapdossák (és verték) vala őt” (Márk. 14,53-65).

Lukács bizonyságtételében is több részlet tárul elénk: „Megfogván azért őt, elvezeték, és elvivék (vagyis miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték) a főpap házába. Péter pedig követi vala távol. És azok a férfiak, akik fogva tartják (és őrizték) Jézust, csúfolják (és gúnyolták) vala, vervén őt. És szemeit betakarván, arcul csapdossák őt, és kérdezik őt, mondván: Prófétáld meg ki az, aki téged ver (ki ütött meg téged)? És sok egyéb dolgot mondának néki, szidalmazván őt (és sok más szidalmat is szórtak reá). És amint nappal lett, egybegyűlt a nép véneinek tanácsa, főpapok és írástudók: és vivék (és bekísértették) őt az ő gyülekezetükbe (a nagytanácsba), Mondván: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk. Monda pedig nékik: Ha (meg)mondom néktek, nem hiszitek: De ha kérdezlek is, nem feleltek nékem, sem el nem bocsátotok. (De) mostantól fogva ül az embernek Fia az Isten hatalmának jobbja felől. Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok! Azok pedig mondának: Mi szükségünk van még bizonyságra (és tanúvallomásra)? Hiszen mi magunk hallottuk az ő (saját) szájából” (Luk. 22,54.63-71).

Ő volt az, aki így jövendölt: „Ha ekképpen (és egyszerűen csak) hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet. Egy pedig ő közülük, Kajafás, aki főpap vala abban az esztendőben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok (és semmit nem értetek). Meg sem gondoljátok (és azt sem veszitek fontolóra), hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen. Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendőben főpap vala, jövendőt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért; És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt (és szétszóródott) gyermekeit egybegyűjtse” (Ján. 11,48-52).

Ján. 18,15 Simon Péter pedig, és egy másik tanítvány követi vala Jézust. Ez a tanítvány pedig ismerős vala a főpappal, és beméne Jézussal együtt a főpap udvarába [palotájába],

Ján. 18,16 Péter pedig kívül áll vala az ajtónál. Kiméne azért ama másik tanítvány, aki a főpappal ismerős vala, és szóla az ajtóőrzőnek, [az ajtót őrző leánynak] és bevivé Pétert.

Ján. 18,17 Szóla azért Péterhez az ajtóőrző (rabszolga)leány: Nemde, te is ez ember tanítványai közül való vagy? Monda ő: Nem vagyok.

Ján. 18,18 A szolgák pedig és a poroszlók [vagyis a templomőrök] ott állnak vala, szítván a tüzet [a parazsat élesztgetve ácsorogtak], mivelhogy hűvös vala, és melegszenek vala. Ott áll vala pedig Péter is ő velük együtt, és melegszik vala^*

*Lukács bizonyságtétele a történtekről: „Megfogván [és megragadva] azért őt, elvezeték, és elvivék [vagyis Jézust bekísérték] a főpap házába. Péter pedig követi vala távol [messziről]. És mikor tüzet gerjesztettek [tüzet gyújtottak] az udvar közepén, és ők együtt leültek [és körülülték], Péter is leült ővelük [és leült közéjük]” (Luk. 22,54-55).

Ján. 18,19 A főpap azért [vallatta], és kérdezé Jézust az ő tanítványai felől, és az ő tudománya [(didakhé): tanítása, és tevékenysége] felől.

Ján. 18,20 Felele néki Jézus: Én nyilván [nyilvánosan, és nyíltan] szólottam a világnak, én mindenkor tanítottam a zsinagógában és a templomban, ahol a zsidók mindenünnen [és mindenkor] összegyülekeznek; és titkon semmit sem szólottam.

Ján. 18,21 Mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit szóltam nékik: ímé ők tudják, amiket nékik szólottam^*

*És hogy kit vallattak a papi fejedelmek, arról így prófétál Ézsaiás: „Mert így szól az Úr, aki az egeket teremté; Ő az Isten, aki alkotá a földet és teremté azt és megerősíté; nem hiába teremté (formálta, és megszilárdította) azt, hanem lakásul alkotá (vagyis lakóhelynek formálta): Én vagyok az Úr és több nincsen (Én vagyok az ÚR, nincs más)! Nem titkon (és nem rejtélyesen) szóltam, a sötétség földének helyén; nem mondtam Jákób magvának: hiába (vagy hiábavaló dolgokban) keressetek engem! Én, az Úr, igazságot szólok, és megjelentem, amik igazak (és a valóságot jelentem ki)” (Ésa. 45,18-19).

Péter apostol bizonyságot tesz arról, hogy az Úr szótlanul tűrte, hogy szidalmazzák és gyalázzák: „Aki szidalmaztatván (becsmérelve, ócsárolva, gyalázva), viszont nem szidalmazott (és a szidalmat nem viszonozta), szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre (hanem átadta ügyét az igazságosan ítélőnek)” (1Pét 2,23).

A szanhedrin azért állított elő tanukat, nem átalva hamis bizonyítékokat keresni, mert azt a látszatot akarták kelteni, mintha a törvény értelmében akarnának cselekedni. A törvény azonban így hangzott: „Csak két vagy három tanú vallomása alapján szabad valakit halálra ítélni; egy tanú vallomása alapján nem szabad. Ne álljon elő (mert nem lehet elég) egy tanú senki ellen semmiféle hamisság (és vétek) és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben vétkes valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog (és lehet érvényes egy ügy)” (5 Móz. 17,6; 19,15).

Dávid ezt már megprófétálta: „Erőszakos (és hamis) tanúk állnak elő; azt kérdezik tőlem (és olyanról faggatnak), amiről nem tudok. Jóért rosszal fizetnek meg nékem, megrabolják lelkemet (és életemre törnek)” (Zsolt. 35,11-12).

Ezek is hamis tanúk voltak, akik nem értették sem azt, amit mondtak, sem azt, amit bizonygattak, hiszen amiről ők beszéltek, az így történt: „Felelének azért a zsidók és mondának néki: Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed? Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok (és romboljátok) le (ezt) a templomot, és három nap alatt megépítem azt. Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt? Ő pedig az ő testének (szóma: lényének, erejének, teljes valójának) templomáról szól vala” (Ján. 2,18-20).

Az Úr Jézust azért nevezték Isten káromlónak, mert Ő volt Isten Fia, és ezért már halálra lehetett ítélni: „Izráel fiainak pedig szólj, ezt mondván: Ha valaki az ő Istenét átkozza, viselje az ő bűnének terhét (mert annak bűnhődnie kell vétkéért). És aki szidalmazza (vagy káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon, (irgalom nélkül) kövezze azt agyon az egész gyülekezet (az egész közösség); akár jövevény, akár bennszülött, ha szidalmazza (vagy káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon (mert meg kell halnia)” (3 Móz. 24,15-16).

Dávid így prófétált az Evangéliumban leírt eseményekről: „Ne adj át engem szorongatóim kívánságának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, és erőszakot lihegnek. (Más fordítás: Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek)” (Zsolt. 27,12).

„Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyílt (és bűnösök és alattomosok tátották fel szájukat) ellenem, hazug nyelvvel beszélnek énvelem. És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel (és gyűlölködő szavakkal), és ostromolnak engem (és harcolnak ellenem) ok nélkül. Szeretetemért ellenkeznek velem (és szeretetemre vádaskodással felelnek), én pedig imádkozom” (Zsolt. 109,2-4).

„De tőrt vetnek, akik életemre törnek, és akik bajomra törnek (akik vesztemet akarják); hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap (arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem, és csalárd terveken gondolkoznak mindennap). De én meg sem hallom, mintha süket volnék, olyan vagyok, mint egy néma, aki nem nyitja ki száját. Olyan vagyok, mint aki nem hall, és szájában nincs ellenvetés” (Zsolt. 38,13-15).

Ézsaiás is megprófétálta ezeket az eseményeket: „Az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam (és nem hátráltam meg). Hátamat odaadám a verőknek (és hagytam, hogy verjék a hátamat), és orcámat a szaggatóknak (hogy tépjék a szakállamat), képemet (vagyis arcomat) nem födöztem (és nem takartam) be a gyalázás és köpdösés előtt. És az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg (és nem maradok gyalázatban), ezért olyanná tettem képemet (az arcomat), mint a kova(kő), és tudtam, hogy szégyent nem vallok. Közel van, aki engem megigazít (és aki igazságot ad nekem), ki perel én velem (ki mer perbe szállni velem)? Álljunk együtt elő! Kicsoda peresem (ki az én vádlóm)? közelegjen hozzám (lépjen ide)! Ímé, az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) megsegít engem, kicsoda kárhoztatna engem (ki mer bűnösnek mondani)? Ímé, mindnyájan, mint a ruha megavulnak (és szétmállanak), moly emészti (és rágja) meg őket! Ki féli közületek az Urat? És ki hallgat az ő szolgája szavára? Ő, aki sötétségben jár és nincs fényesség néki (és nem ragyog rá fény), bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez! Ímé, ti mind, akik tüzet gyújtotok, felövezvén magatokat tüzes nyilakkal, vettessetek tüzeteknek lángjába és a tüzes nyilakba, amelyeket meggyújtottatok! Kezemből jő ez rátok; fájdalomban fogtok feküdni (Más fordítás: De mindnyájan, akik tüzet szítotok, gyújtónyilakat gyártotok, saját tüzetek lángjába kerültök, nyilaitok tüzébe, melyeket gyújtottatok! Az én kezem teszi ezt veletek, kínok közé kell jutnotok)!” (Ésa. 50,5-11).

Ján. 18,22 Mikor pedig ő ezeket mondja vala, egy a poroszlók [törvényszolgák] közül, aki ott áll vala, arczul üté Jézust, mondván: így felelsz-é a főpapnak?

Ján. 18,23 Felele néki Jézus: Ha [helytelenül, vagy] gonoszul szóltam, tégy bizonyságot a gonoszságról; ha pedig jól [és tisztességesen], miért versz engem^*

*Az Úr Jézus kijelentése a bántalmazókkal kapcsolatos viselkedésről: „… Ne álljatok ellene a gonosznak (a gonoszságnak) [ne szálljatok szembe (ne harcoljatok ellene; ne helyezkedjetek szembe vele)], hanem aki arcul üt téged jobb felől [és megüti a jobb arcodat], fordítsd felé [és annak tartsd oda] a másik orcádat is” (Mát. 5,39).

 Az Úr Jézus kijelentése arról a „másik” arcról, amit oda kell fordítani a bántalmazó felé: „Áldjátok azokat (ajánld Isten kegyelmébe, és üdvözítő erőt közvetíts felé, vagyis az Evangéliumot), akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak (és bántalmaznak). Aki egyik arcodat megüti, fordítsd (és tartsd oda) néki a másikat is (vagyis a Krisztusit); és attól, aki felső ruhádat elveszi, ne vond meg alsó ruhádat se” (Luk. 6,28-29).

És Péter apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást (üdvhozó erőt) mondván, tudva, hogy arra hívattatok el, hogy áldást (üdvösséget) örököljetek” (1 Pét. 3,9).

Ján. 18,24 Elküldé őt Annás megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz^*

*Már húsvét előtt: „… egybegyűlnek a főpapok, az írástudók [és törvénymagyarázók] és a nép vénei a főpap házába [vagyis palotájába], akit Kajafásnak [jelentése: kőfaragó; elnyomás] hívtak, És tanácsot tartának [tervet készítettek, és megegyeztek abban], hogy Jézust álnoksággal megfogják [vagyis csellel, cselvetéssel csapdába csalják, és elfogják] és megöljék. De azt mondják vala: Ne az ünnepen: hogy zendülés ne legyen [és nehogy zavargás törjön ki] a nép között [nehogy fellázadjon a nép]” (Mát. 26,2-5).

És miután az Úr Jézust elfogták, és Annás kihallgatta: „Vivék [elvezették] Jézust a főpaphoz. És oda gyűlnek [összeültek] mindnyájan a főpapok [papi fejedelmek], a vének és az írástudók” (Márk. 14,53).

Ján. 18,25 Simon Péter pedig ott áll vala és melegszik vala. Mondának azért néki: Nemde, te is ennek a tanítványai közül való vagy? Megtagadá ő, és monda: Nem vagyok.

Ján. 18,26 Monda egy a főpap szolgái közül, rokona annak, akinek a fülét Péter levágta: Nem láttalak-e én téged ő vele együtt a kertben?

Ján. 18,27 Ismét megtagadá azért Péter; és a kakas azonnal megszólala^*

*Máté bizonyságtétele: „Péter pedig [ez alatt] künn [vagyis kívül] ül [kívül tartózkodik] vala az udvaron, és hozzá menvén egy szolgálóleány, monda: Te is a Galileabeli Jézussal valál. Ő pedig mindenkinek hallatára megtagadá, mondván: Nem tudom [és nem is értem], mit beszélsz [és mit mondasz]. Mikor pedig kiméne a tornácra [és a kapuba] meglátá őt egy másik szolgálóleány, és monda az ott levőknek: Ez is a názáreti Jézussal vala. És ismét megtagadá [mégpedig] esküvéssel [is megerősítette], hogy: Nem is ismerem ezt az embert. Kevés idő múlva pedig az ott álldogálók menének hozzá, és mondának Péternek: Bizony te is közülük való vagy; hiszen a te beszéded [a kiejtésed; a tájszólásod] is elárul téged. Ekkor átkozódni és esküdözni kezde [és elkezdett átok alatt esküt tenni], hogy: Nem ismerem ezt az embert. És a kakas azonnal [és nyomban] megszólalt. És megemlékezék Péter a Jézus beszédéről [(réma): kijelentéséről, Igéjéről, amit Jézus korábban mondott neki], ki ezt mondotta vala néki: Mielőtt a kakas szólana, háromszor megtagadsz engem [és háromszor fogod letagadni, hogy ismersz engem]; és kimenvén onnan, keservesen síra [zokogott; és keserves sírásra fakadt]” (Mát. 26,69-75).

Márk újabb részleteket tár elénk: „Amint pedig Péter lent vala az udvarban, odajöve egy a főpap szolgálói közül; És meglátván Pétert, amint melegszik vala, rátekintvén, monda: Te is a Názáreti Jézussal valál! Ő pedig megtagadá, mondván: Nem ismerem, s nem is értem, mit mondasz. És kiméne a tornácra [az előcsarnokba]; és a kakas megszólala. A szolgáló pedig meglátva őt, kezdé ismét mondani az ott állóknak: Ez közülük való. Ő pedig ismét megtagadá. De kevés idő múlva az ott állók ismét mondják vala Péternek: Bizony közülük való vagy; mert Galileabeli is vagy, és a beszéded is hasonló [és a beszéded is elárul téged]. Ő pedig kezde átkozódni és esküdözni, hogy: Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek. És másodszor szóla a kakas. És Péternek eszébe juta a beszéd [(réma): kijelentés], amelyet néki Jézus mondott vala, hogy mielőtt a kakas kétszer szólana, háromszor megtagadsz engem. És sírva fakada” (Márk. 14,66-72).

Lukács így írja le a történteket, kijelentve azt is, hogy mi a következménye, ha az Úr követője a gonoszok közé ülve, az ő tüzüknél melegszik: „És mikor tüzet gerjesztettek (vagyis tüzet raktak) az udvar közepén, és ők együtt leültek (és körülülték), Péter is leült ővelük (vagyis közéjük ült). (Amint ott ült a tűz világánál), meglátván őt egy szolgálóleány, amint a világosságnál ült, szemeit reá vetvén (szemügyre vette), és monda: Ez is ő vele vala! Ő pedig megtagadá őt, mondván: Asszony, nem ismerem őt! És egy kevéssel azután más látván (meg) őt, monda: Te is azok közül való vagy! Péter pedig monda: Ember, nem vagyok! És úgy egy óra múlva más valaki erősíti (és bizonygatta), mondván: Bizony ez is vele vala: mert Galileából való (ő) is. Monda pedig Péter: Ember, nem tudom, mit mondasz! És azonnal, mikor ő még beszélt, megszólalt a kakas. És hátra fordulván az Úr, tekinte Péterre. És megemlékezék Péter az Úr szaváról, amint néki mondta: (Ma) mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz engem. És kimenvén Péter, keservesen síra” (Luk. 22,55-62).

Előzőleg az Úr Jézus így figyelmeztette Pétert: „Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam (és könyörögtem) érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed. Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöcre, mind halálra menni! És ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem” (Luk. 22,31-34).

 Az Úr Jézus búcsúzik a tanítványaitól, kijelentve, hogy most még nem követhetik, de Péter így válaszol: „… Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet adom éretted! Felele néki Jézus: Az életedet adod érettem? Bizony, bizony mondom néked, nem szól addig a kakas, mígnem háromszor megtagadsz engem” (Ján. 13,37-38).

Ezért így figyelmeztet Isten igéje: „Azért aki azt hiszi, [gondolja; úgy véli] hogy áll, meglássa, [vigyázzon; ügyeljen] hogy el ne essék” (1 Kor. 10,12).

Ján. 18,28 Vivék azért Jézust Kajafástól a törvényházba [a pretóriumba, vagyis a helytartóságra]. Vala pedig reggel. És ők nem menének be a törvényházba [vagyis a helytartóságra], hogy meg ne fertőztessenek [hogy ne legyenek tisztátalanokká], hanem hogy megehessék a husvétibárányt [a húsvéti vacsorát, a húsvéti pászkát]^*

*Máté így ad hírt a történtekről: „Mikor pedig [megvirradt, és kora] reggel lőn, tanácsot tartának mind a főpapok [vagyis az összes papi fejedelmek] és a nép vénei [és azt a határozatot hozták] Jézus ellen, hogy őt megöljék [vagyis hogy halálra juttatják; és kimondották, hogy halálra adják őt]. És megkötözvén őt, elvivék [elvezették, és elhurcolták], és átadák őt Poncius [jelentése: áthidalt, hidat vert] Pilátusnak, [jelentése: hajítódárdával ellátott; a felfegyverzett, tömören összepréselt, azaz: szilárd] a helytartónak” (Mát. 27,1-2).

Dávid próféciája a zsidó nép vezetőiről, és Isten Fiáról: „A föld királyai fölkelnek, [felkerekednek; összegyűlnek; fölállnak], nagyjai [a fejedelmek] összeesküsznek [együtt tanácskoznak; egybegyűlnek] az Úr ellen és Fölkentje [Krisztusa] ellen^” (Zsolt 2,2).

Már Dávid így prófétált erről: „Megátalkodottak gonosz szándékukban (eltökélték magukat a gonosztettre); megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket? Álnokságokat koholnak (és terveznek, titokban tartják tervüket, és); a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan (mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve)” (Zsolt. 64,6-7).

 Pál apostol bizonyságtétele arról, hogy mindez miért történt: „Mert azt, aki bűnt [(hamartia): céltévesztést] nem ismert, bűnné [(hamartia): céltévesztéssé] tette értünk [és helyettünk], hogy mi Isten igazsága [igazságossága] legyünk Őbenne [azaz: hogy általa megigazultak legyünk Istenben]” (2 Kor. 5,21).

Ján. 18,29 Kiméne azért Pilátus ő hozzájuk, és monda: Micsoda vádat hoztok fel [milyen vádat emeltek] ez ember ellen?

Ján. 18,30 Felelének és mondának néki: Ha gonosztevő [(kakopoiosz): bűnös, ártalmas, kárt okozó] nem volna ez, nem adtuk volna őt a te kezedbe.

Ján. 18,31 Monda azért nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti, és ítéljétek meg őt a ti törvényeitek szerint. Mondának azért néki a zsidók [a júdeaiak]: Nékünk senkit sem szabad [senkit sincs jogunk] megölnünk;

Ján. 18,32 Hogy beteljesedjék a Jézus szava [(logosza): igéje], amelyet monda, amikor jelenti vala, hogy milyen halállal kell majd meghalnia.

Ján. 18,33 Ismét beméne azért Pilátus a törvényházba [a helytartóságra, a pretóriumba], és szólítja vala Jézust, és monda néki: Te vagy a Zsidók királya?

Ján. 18,34 Felele néki Jézus: Magadtól mondod-é te ezt, vagy mások beszélték néked én felőlem?

Ján. 18,35 Felele Pilátus: Avagy zsidó vagyok-e én? A te néped és a papifejedelmek [a főpapok] adtak téged az én kezembe: mit cselekedtél?

Ján. 18,36 Felele Jézus: Az én országom [és az én királyságom] nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom [az én királyságom], az én szolgáim vitézkednének, [és harcolnának] hogy át ne adassam [hogy ne szolgáltassanak ki] a zsidóknak. Ámde az én országom [az én királyságom] nem innen való.

Ján. 18,37 Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról [vagyis valóságról]. Mindaz, aki az igazságból [a valóságból] való, hallgat az én szómra [az én hangomra].

Ján. 18,38 Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság [a valóság]? És amint ezt mondá, újra kiméne a zsidókhoz, és monda nékik: Én nem találok benne semmi bűnt [semmi okot nem találok benne a vádolásra]^*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Jézus pedig ott álla a [római] helytartó [Pilátus] előtt; és kérdezé Őt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus pedig monda néki: Te mondod. És mikor vádolák Őt a főpapok [vagyis a papi fejedelmek] és a vének, [vádjaikra] semmit sem felele. Akkor monda néki Pilátus: Nem hallod-é, mily sok tanúbizonyságot [vagyis tanúvallomást] tesznek ellened [hogy mennyi mindennel vádolnak]? És nem felele néki egyetlen szóra [és egyetlen vádra] sem, úgy hogy a helytartó igen [sőt szerfölött] elcsodálkozék [és nagyon meglepődött]” (Mát. 27,11-14).

Lukács további részleteket közöl a történtekről: „És (így) kezdék őt vádolni, mondván: Úgy találtuk (és megállapítottuk), hogy ez a népet félrevezeti, és (ellenzi és) tiltja a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja (és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király). Pilátus pedig megkérdé őt, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? És ő felelvén néki, monda: Te mondod! Monda pedig Pilátus a főpapoknak és a sokaságnak: Semmi bűnt nem találok ez emberben. De azok erősködének, mondván: A népet felzendíti (fellázítja tanításával), tanítván az egész Júdeában, elkezdve Galileától mind idáig. Pilátus pedig Galileát hallván, megkérdé, vajon galileai (Galileából való) ember-é ő? És mikor megtudta, hogy ő a Heródes hatósága alá tartozik, Heródeshez küldé őt, mivelhogy az is Jeruzsálemben vala (tartózkodott) azokban a napokban. Heródes pedig Jézust látván igen megörült: mert sok időtől fogva kívánta őt látni, mivelhogy sokat hallott ő felőle, és reménylé, hogy majd valami csodát lát, melyet ő tesz. Kérdezé pedig őt (hosszasan) sok beszéddel; de ő (Jézus) semmit nem felele néki. Ott állnak vala pedig a főpapok és az írástudók, teljes igyekezettel (hevesen) vádolván őt. Heródes pedig az ő katonáival egybe semminek állítván és kicsúfolván (katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta) őt, minekutána felöltöztette fényes ruhába, visszaküldi Pilátushoz. És az napon lőnek barátok egymással Pilátus és Heródes; mert az előtt ellenségeskedésben valának egymással. Pilátus pedig a főpapokat, főembereket és a népet egybegyűjtvén, Monda nékik: Idehoztátok nékem ez embert, mint aki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, amivel őt vádoljátok: De még Heródes sem (mert visszaküldte hozzánk); mert titeket ő hozzá igazítalak; és ímé semmi halálra való dolgot nem cselekedett ő. Megfenyítvén azért őt, elbocsátom. (Luk. 23,2-23).

Ján. 18,39 Szokás [(szünétheia): és bevett gyakorlat] pedig az nálatok, hogy elbocsássak [szabadon engedjek] néktek egyet a husvétünnepen [vagyis a pászka ünnepén]: akarjátok-é azért, hogy elbocsássam [szabadon engedjem] néktek a zsidók királyát?

Ján. 18,40 Kiáltának azért viszont mindnyájan, mondván: Nem ezt, hanem Barabbást [az apa, vagy a gazda fia]. Ez a Barabbás pedig tolvaj [rabló, haramia, lator] vala^*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „Ünnepenként [vagyis a Pászka ünnepének idején] pedig [szokása volt] egy foglyot [vagyis egy rabot] szabadon bocsátani a helytartó/nak, a sokaság [a nép] kedvéért [és kérésére], akit akarának [és akit a tömeg választott]. Vala pedig akkor egy nevezetes [hírhedt] foglyuk [egy bűnöző], akit Barabásnak [jelentése: az atya fia] hívtak. Mikor azért [a tömeg összegyűlt], és egybegyülekeztek, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok, hogy elbocsássam [szabadon] néktek: Barabást-é, vagy Jézust, akit Krisztusnak hívnak? Mert jól tudja vala [mert észrevette, és tisztában volt vele], hogy irigységből [féltékenységből, rosszindulatból, gyűlöletből] adák Őt kézbe [és szolgáltatták ki neki]. Amint pedig ő az ítélőszékben [vagyis a bírói székben] ül vala, külde ő hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál [és semmivel se ártsd magadat] amaz igaz ember dolgába [és ügyébe]; mert sokat szenvedtem ma álmomban Őmiatta [amikor ma éjjel róla álmodtam]. A főpapok [vagyis a papi fejedelmek] és vének pedig reá beszélék [és rávették, és felbujtották] a sokaságot, [a népet] hogy Barabást kérjék [és követeljék] ki, Jézust pedig veszítsék el [és ítéljék halálra]. Felelvén pedig a helytartó, [és újra megkérdezte őket, és] monda nékik: A kettő [fogoly] közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam [és szabadon engedjem] néktek? Azok pedig mondának: Barabást. Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan [ezt kiáltották, és] mondának: Feszíttessék meg! A helytartó pedig [nyomatékosan] monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább [és még hangosabban, és harsányabban] kiáltoznak [és ordítoztak] vala, mondván: Feszíttessék meg! Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ [hogy semmire sem megy velük], hanem még nagyobb háborúság [és zavargás] támad [sőt a forrongás még nagyobb lesz, és a zajongás mindinkább növekszik, fokozódik; sőt ebből még lázadás is kitörhet], vizet vévén [vagyis vizet hozatott], megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván. Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől [Más fordítás: Ennek az igaz embernek vére ontásában] ti lássátok [ez a ti dolgotok; Ti feleltek érte]! És felelvén az egész nép, monda: Az Ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon [Más fordítás: Az egész nép, az egész tömeg így kiáltott, és zúgta: Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére. Vére rajtunk és fiainkon]” (Mát. 27,15-25).

 Márk bizonyságtételében kerül kijelentésre, hogy kit szimbolizál Barabás, hiszen a sátán az, aki fellázadt Isten ellen, és „embergyilkos” volt kezdettől fogva. Így került a zsidó nép a sátán fogságába: „Ünnepenként pedig egy foglyot szokott vala elbocsátani nékik, akit épen óhajtanak (és akit ők kívántak). Vala pedig (a fogságban) egy Barabás nevű, megkötöztetve ama lázadókkal együtt, akik a LÁZADÁS alkalmával (és idején) GYILKOSSÁGOT követtek vala el. És a sokaság (felmenve Pilátus elé) kiáltván, kezdé kérni Pilátust arra, amit mindenkor megtesz vala nékik. Pilátus pedig felele nékik, mondván: Akarjátok-é, hogy elbocsássam néktek a zsidók királyát? Mert tudja vala, hogy irigységből adták őt kézbe (és szolgáltatták ki Jézust) a főpapok. A főpapok azonban felindítják [felbujtották; fellázították] a sokaságot [a népet], hogy inkább Barabást bocsássa el nékik [hogy inkább Barabás elbocsátását követeljék]. Pilátus pedig felelvén, ismét monda nékik: Mit akartok tehát, hogy cselekedjem ezzel, akit a zsidók királyának mondotok? És azok ismét kiáltanak [(kradzó): hangosan kiált, rikolt, sikít, ordít]: Feszítsd meg őt! Pilátus pedig monda nékik: Mert mi rosszat [mi gonoszat] cselekedett? Azok pedig annál jobban [még hangosabban] kiáltanak [(kradzó): hangosan kiált, rikolt, sikít, ordít] vala: Feszítsd meg őt!” (Márk. 15,6-14).

Lukács így tesz bizonyságot a történtekről: „(Szabadon) kell vala pedig elbocsátania nékik ünnepenként egy foglyot. De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el (és öld meg) ezt, és bocsásd el nékünk Barabást! Ki a városban történt LÁZADÁSért és GYILKOSSÁGért vettetett a tömlöcbe (vagyis a börtönbe)” (Luk. 23,17-19).

„Amikor az Úr Jézust Heródes visszaküldi Pilátushoz, akkor: Pilátus pedig a főpapokat, főembereket és a népet egybegyűjtvén, Monda nékik: Idehoztátok nékem ez embert, mint aki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, amivel őt vádoljátok: De még Heródes sem (mert visszaküldte hozzánk); mert titeket ő hozzá igazítalak; és ímé semmi halálra való dolgot nem cselekedett ő. Megfenyítvén azért őt, elbocsátom. (Szabadon) kell vala pedig elbocsátania nékik ünnepenként egy foglyot. De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el (öld meg) ezt, és bocsásd el nékünk Barabást! Ki a városban történt LÁZADÁSért és GYILKOSSÁGért vettetett a tömlöcbe (a börtönbe). Pilátus azért ismét felszólalt, el akarván bocsátani Jézust; De azok ellene kiáltanak, mondván: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt! Ő pedig harmadszor is monda nékik: Mert mi gonoszt tett ez? Semmi halálra való bűnt nem találtam ő benne; megfenyítvén azért őt, elbocsátom! Azok pedig nagy fennszóval sürgették, kérvén (hangos kiáltásokkal követelték), hogy megfeszíttessék; és az ő szavuk és a főpapoké erőt vesz vala (és kiáltozásuk győzött). És Pilátus [ekkor úgy döntött, hogy] megítélé, hogy meglegyen, amit kérnek vala [hogy legyen meg a követelésük]. És elbocsátá [és szabadon engedte] nékik azt, aki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöcbe, akit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá [(paradidómi): átengedte, átadta] az ő akaratuknak” (Luk. 23,20-25).

Dávid próféciája a zsidó nép vezetőiről, és Isten Fiáról: „A föld királyai fölkelnek, [felkerekednek; összegyűlnek; fölállnak] nagyjai [a fejedelmek] összeesküsznek [együtt tanácskoznak; egybegyűlnek] az Úr ellen és Fölkentje [Krisztusa] ellen^” (Zsolt 2,2).

Még Pilátus kézmosása is szerepel a próféciában: „Ártatlan vagyok, megmosom kezemet…” (Zsolt. 26,6).

És meg van írva, hogy: „Aki igaznak mondja (igaznak nyilvánítja) a bűnöst (a gonosz ártó árulót), és kárhoztatja (törvény előtt felelősségre vonja, bíróság elé idézi, vádolja, és ítéletet mond, vagyis elítéli, és alávaló, tisztátalannak nyilvánítja) az igazat (az ártatlant, a szentet), utálatosság az Úrnak egyaránt mind a kettő” (Péld. 17,15).

És kijelentésre kerül az is, hogy miért üldözik a nemzetek a zsidó népet: „Aki igaznak mondja a bűnöst (a gonosz istentelent, vagyis Isten nélkül élőt), azt átkozzák a népek, és kárhoztatják (arra dühösek, és haragszanak) a nemzetek” (Péld. 24,24).

Az Úr Jézus feltámadása és mennybemenetele után Péter – egy béna teljes gyógyulásáról való kihallgatásakor – így tesz bizonyságot a szanhedrin előtt: „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát [paisz: szolgáját], Jézust, kit ti elárulátok [kiszolgáltattatok; átadtatok], és megtagadátok [(arneomai): elutasít, visszautasít] Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja. [Más fordítás: Nem! Isten tette ezt! Ő az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi ősapáinknak Istene. Ő dicsőítette meg szolgáját, Jézust ezzel a gyógyulással. Igen, azt a Jézust, akinek ti a halálát akartátok. Mert Pilátus már elhatározta, hogy felmenti, szabadon engedi, de ti nem akartátok őt]. Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek.

[Más fordítás: Elutasítottátok, megtagadtátok Jézust, a Szentet és az Igazságost. És követeltétek, hogy egy gyilkos embernek adjon kegyelmet a kedvetekért],

Az életnek [(arkhégosz tesz dzóész; az arkhégosz): elsődleges jelentése kezdő, előidéző, okozó, alapító, szerző] fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi bizonyságai [tanúi] vagyunk. [Más fordítás: Megöltétek azt, aki az életet adja. Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból. Ennek tanúi vagyunk - a saját szemünkkel láttuk őt]” (Csel. 3,13-15)