példaként minden korban élő
apostol számára
„Pál,
Jézus Krisztusnak, a Felkentnek szolgája, vagyis rabszolgája, aki Urának, Jézus Krisztusnak tulajdona.
Elhívott, és meghívott apostol, vagyis az Úr Jézus által kinevezett követ, elválasztva, és külön választva a világi, tisztátalan,
szentségtelen dolgoktól. Isten Evangéliumának, azaz: Örömhírének, győzelmi hírének, a győzelmes
hadvezérről szóló jó hírnek hirdetésére és prédikálására*(Róm 1,1)
*És azért: „Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a
pogányok, vagyis a nemzetek között, munkálkodván az Isten
evangéliumában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves és a Szent Szellem
által megszentelt.
[Más fordítás: Hogy amikor az örömüzenet papi
szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó
papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves
áldozati ajándékká legyenek]” (Róm. 15,16).
Az
Úr Jézussal való találkozása pedig így történt: Amikor Damaszkuszba tartott, hogy
ott is üldözze a Krisztus népét, itt találkozott a feltámadott Úrral. „És amint méne,
lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel mennyei fény sugárzá őt körül, és villant fel körülötte a mennyből. És ő leesvén a földre, halla
szózatot, és egy hang így szólt hozzá,
mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul,
mit kergetsz, és miért üldözöl engem? És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr
pedig monda: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz, és üldözöl: nehéz néked az ösztöke ellen rugódoznod.
Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda
néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell
cselekedned. A vele utazó férfiak pedig némán, és szótlanul álltak, hallva
ugyan a szót, vagyis a hangot, de senkit sem látva. Felkele azonban
Saulus a földről, de mikor felnyitá szemeit, senkit sem láta, sőt egyáltalán nem
látott), azért kézen fogva vezeték be
őt Damaszkuszba. És három napig nem látott, és nem evett és nem ivott” (Csel. 9,3-9).
Az
Úr pedig egy Anániás nevű tanítványát küldte Saulushoz, így szólva hozzá: „…Eredj el, mert ő nékem választott edényem,
hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai előtt. Anániás pedig elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és
ezt mondta: „Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent
neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj
Szent Szellemmel. És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről,
újra látott; azután felkelt, és bemerítkezett, majd miután evett, erőre kapott.
Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, és azonnal hirdetni
kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia” (Csel. 9,15.17-20)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.