Ha pedig azt reméljük, amit
nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk. (Róm 8,25)
Ezt a szakaszt azzal kezdi az
apostol, hogy a teremtett világ szenved, sóhajtozik és nyög. Miért? Mert Isten
ránk bízta világát (a teremtést), hogy az ember művelje és őrizze, ehelyett
azonban inkább kiraboljuk és tönkretesszük. Írtjuk az erdőket, ezzel
mérhetetlen kárt okozva önmagunknak, pusztítjuk az állat- és növényvilágot,
mérgezzük a vizet és a levegőt, közben nem tudunk gátat vetni az éhezésnek és
betegségeknek, nem tudunk véget vetni a háborúknak... Ha csak ezt látjuk,
minden okunk megvan a kétségbeesésre.
Isten gyermekei is
szenvednek. Nekik is ugyanannyi bajt okoz mindez, mint másoknak, és ők még a
mások nyomorúsága miatt is szenvednek, együtt sírnak a sírókkal. Nekik azonban
van reménységük. Tudják, hogy ez a világ elmúlik, de Isten készíti az új
teremtést. Annak a zsengéi ők maguk is. Isten már elkezdte nagy helyreállító
munkáját, s megígérte, hogy mindent újjátesz majd. Isten nem mondott le az
ellene fellázadt világról.
Aki az új teremtés
reménységével él, aki várja a megígért jövőt, túllát a jelen nyomorúságain,
készül Jézus Krisztus dicsőséges második eljövetelére, annak ez már a jelen
szenvedései közt is nyugalmat, derűt, biztonságot ad.
Ezért Isten gyermekei nem
csüggednek el, hanem helytállnak a jelen feladatai között. Igyekeznek enyhíteni
a szenvedéseket, és segíteni másokat is, hogy lássanak túl a sok nyomorúságon,
higgyenek Jézusban. Nem ők akarják
megváltani a világot, hanem a világ Megváltójára irányítják a figyelmet, s
az ő megváltottjaiként igyekeznek élni. Bizonyosak abban, hogy Isten minden
ígérete teljesedni fog.
http://velunkazisten.hu/kegyelem_harmatja/0827_Remenyseggel_varjuk
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.