Készítette: Ekklesia Romania
Még nincs itt, de már érezhető a hatása. Még nincs itt, de sokan öntudatlanul is készülnek rá és várják.
Van, aki kalácsot süt; van, aki gyertyát vásárol. Mások partyt szerveznek, ünnepelni készülnek. Emberek tömegei válnak érzéketlenekké a valóságra, és megbabonázva vonulnak a temetők felé, hogy tiszteletadás néven ünnepeljék a halált. Mindez annyira normálisnak és természetesnek tűnik, hogy sokakba fel sem merül annak a kérdése, hogy mi is az, amit tulajdonképpen tesznek.
Az idősebbek Mindenszentek ünnepének hívják, a fiatalabbak inkább Halloween-nek nevezik. Bármilyen megnevezést is használjunk a fent említettek közül, gyakorlatilag ugyanarról az ünnepről beszélünk. A pogány halál kultusz annyira erőteljes volt az emberek körében, hogy a feltámadás üzenetét hirdető egyház is felvette az ünnepei közé. Azonban az, hogy egyházi tanítást fogalmaztak meg a halál ünnepe hitelesítésére, nem tette „tisztává”, istenfélő emberek számára elfogadhatóvá ezt.
Mindenszentek vagy Halloween nem az emberek javát szolgáló ünnep. Ez nem azért van, hogy az ember felszbadulást, örömöt, békességet és reménységet kapjon. Ebben az ünneplésben résztvevő személyek, sokan tudatlanul is, de megnyitják magukat negatív szellemi erők előtt. A tudatlanság pedig nem mentesít ezen szellemiségek működésétől, befolyásától, káros hatásától. Ezért mi tudatosan úgy döntünk, hogy Mindeszentek napján is az Élet fejedelmét, Jézus Krisztust fogjuk ünnepelni. Az életet fogjuk választani. Életkedvvel és örömmel fogjuk vallani azt, hogy: „Nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Úr cselekedeteit!” (Zsolt.118,17)
Ünnep a halálnak
A napokban érdekes, ugyanakkor megdöbbentő kijelentést olvastam: “Magyarországon nincs Halloween. Mindenszentek van.” Az a kérdés jutott eszembe, hogy miért tiltakoznak némelyek olyan erőteljesen a Halloween ellen, és részesítik abszolút előnybe a Mindenszentek ünnepét. Talán azért, mert míg az előbbit inkább az amerikai kultúrához kötik, ez utóbbit hazai ünnepként fogják fel? Ahhoz, hogy pontosabban megértsem mit takar az idézett kijelentés; kutakodni kezdtem. Az, amit találtam röviden úgy foglalható össze, hogy a két megnevezés egy és azonos ünnepet jelent. A tágabb ismertetésért leírom, hogyan jutottam erre a következtetésre.
Mindenszentek és a halottak napja ünnepei, megemlékezés jellegű ünnepekként terjednek.
Ennek az ünnepnek a gyökerét Keleten találjuk, ahol már 380 körül megvolt, de akkor még csak mint az egész világ vértanúinak a napja. Az első írásos említés erre vonatkozóan a keleti egyház szövegeiben található a IV. századból. A Pünkösd utáni vasárnapot a görög ortodox egyházban ma is a "Szentek vasárnapja"-ként tartják számon és ünneplik meg. Nyugaton a 7. századtól kezdik ünnepelni. IV. Bonifác pápa 609-ben Phokasz bizánci császártól megkapta az összes pogány isten tiszteletére épült római Pantheont, és május 13-án Mária és az Összes Vértanú tiszteletére fölszentelte. Így először ez a nap lett a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek az emléknapja. Az ünnepre érkező zarándokok sokaságát azonban májusban nehezen tudták ellátni a rómaiak, ezért IX. Gergely pápa a 9. században áthelyezte az ünnepet november elsejére, ami az aratás és szüret utáni időszakra esett. Halottak napját a 10. század óta tartja az egyház. Az emléknap kialakulása Odo, Cluny-i bencés apát (994-1048) nevéhez fűződik. Odo előírta, hogy minden kolostorban november 2-án ünnepélyes megemlékezést tartsanak az összes megholtról. Ez a szokás a 12. és 13. században egész Európában elterjedt. A két liturgikus nap a mennyei és földi egyház közösségét fejezi ki.
Már a korábbi tények is komolyan megkérdőjelezik ennek az ünnepnek a csak megemlékezés jellegét. Ezeknek az ünnepeknek az eredete azonban nem itt kezdődik, hanem jóval korábbról indul. Két megközelítési lehetőségünk van erre a régebbi eredetre visszamenőleg:
1. Az első szerint: e nap estéjének halott-tiszteleti szokásai a római Feralia ősi halotti ünnepeiből nőttek ki.
2. A másik eredeztetés a kelta hitvilágból származik. Az eredeti kelta megnevezése az ünnepnek: samhain, aminek jelentése: "nyár vége". A kelta évkezdő nap, a tél kezdete. A kelták két évszakra osztották föl az évet: a tél Samhain estéjétől Beltane (május 1.) estéjéig tartott, a nyár kezdetéig. Az ünnep más elnevezései: Halloween, Hallowmas, All Hallow's Eve, Mindenszentek Napja, Halálünnnep. A legjelentősebb ünnep a kelták számára. Az óesztendő végét, az új év kezdetét jelöli. A kelták hite szerint ezen az éjszakán egészen könnyen átjárhatóvá vékonyodik a túlvilág és evilág közti határ, a külső valóságunk és belső világunk közti függöny könnyedén fellibbenthető.
Láthatjuk tehát, hogy akár Mindenszenteknek, akár Halloweennek nevezzük is ezt az ünnepet, ugyanarról a halálkultuszról van szó, amely túlélte az ősi pogány vallásokat, beépült a keresztény vallási hagyományokba, és így útkészítőjévé lett a modernkori pogányságnak is.
Meggyőződésem, hogy a halott-kultusz a korábbi tényeknél is korábbi. Ahhoz, hogy tisztábban lássunk ebben a témában meg kell értenünk azt, hogy a halál az egy személy. Az 1Kor.15,54-55-ben a következőt olvassuk: Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra [győzelem nyelte el a halált]. Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad? Úgy beszél itt a levél szerzője, Pál a halálról, mint egy személyről. A Jel.20,14-ben is hasonlót találunk: A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. A halál tehát elsősorban nem egy állapot, hanem egy személy. Személyként pedig elvárja (természetesen jogtalanul), hogy tiszteljék őt. Mivel az emberek nagyrésze fél a haláltól, ezért „tisztelettudóan” viselkednek vele szemben. Azt, hogy miért is volt és van a halott kultusznak olyan nagy befolyása, megtaláljuk a Zsid.2,14-15-ben: Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának.Az emberek túlnyomó része napjanikban is rabságban él a haláltól való félelem miatt. Annak érdekében, hogy valamelyest kiengeszteljék a halál szellemét eleget tesznek a november 1-2 között zajló ünnepi elvárásoknak. A haláltól való félelem annyira erőteljesen jelen van a világban, hogy jelenléte érzékszervekkel tapasztalható. A depressziós, letargikus állapot sajnos nemcsak a nem-keresztények sajátja. Nagyon sok keresztény él így, és észrevétlenül helyet enged a lemondásnak, a csüggedésnek, a depressziónak, a halál szellemének. Az ünneplés során megnyitjuk magunkat, átadjuk magunkat valaminek. Ez még abban az esetben is megtörténik, ha nem tudatosan cselekszünk. A halál tudatlanul történő ünneplése nem mentesít a következmények alól.
Sokan „biztonságot” keresnek abban, hogy helyet engednek a halál szellemének az életükben. Ez volt a zsidók esete is az Ézs.28,14-18-ban leírtak alapján: Ezért halljátok az Úrnak beszédét, csúfoló férfiak, akik uralkodtok e népen, amely Jeruzsálemben lakik. Mert így szóltok: Frigyet kötöttünk a halállal, a sírral meg szövetséget csináltunk; az ostorozó áradat ha jő, nem ér el minket; mert a hazugságot választók oltalmunkul, és csalásba rejtezénk el! Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, aki benne hisz, az nem fut! És a jogosságot mérőkötéllé tevém, és az igazságot színlelővé, és jég söpri el a hazugság oltalmát, és vizek ragadják el a rejteket. És eltöröltetik a halállal való frigyetek, és a sírral való szövetségtek meg nem áll.
Megint mások azért teszik ki magukat a halál szellemének, mert nem tudnak megfelelőképpen viszonyulni a halálhoz, az elhunytakhoz, és a gyászhoz. A temetőből nem lehet vigasztalást meríteni, nem lehet megnyugvást találni. A XXI. században egyre inkább kezd a halál szelleme eluralkodni (habár ez az évszázadok során hullámvölgyként nem egyszer már tapasztalható volt). Ezért örvend a Mindenszentek ünnepe, a Halottak napja, Halloween egyre nagyobb népszerűségnek. Ilyenkor az emberek áldozatokat mutatnak be a halál szellemének (virágok, gyertyák, sok helyen viszont eledel formájában is), és részt vesznek abba a halál menetbe, amely semmiféle feloldást nem hoz az egyén problémáira, gondjaira, lelki-érzelmi fájdalmaira.
Felnőtt emberekként azonban állást kell foglalnunk, – akármilyen név alatt is próbálnák népszerűsíteni, divatosabbá tenni számunkra a halott-kultuszt – , ezzel a halál-ünneppel szemben. Saját szellemi-lelki egészségünk megőrzése szempontjából; családunk, gyerekeink, hozzátartozóink biztonsága érdekében egyaránt fontos ezt megtennünk. Határozottan el kell határolódnunk a halál ünnepétől; hisz megszabadultunk a haláltól.
Jézus Krisztus ugyanis meghalt a mi halálunkkal a golgotai kereszten azért, hogy nekünk ma életünk legyen. Jézus Krisztus mondta magáról a Jn.14,6-ban: Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Erre mi csak azt visszhangozhatjuk, amit Pál apostol írt a Gal.2,20-ban: Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.
Az életre vagyunk elhívva. Az életnek a tiszteletére. Az életnek a dicséretére. Jézus Krisztus az élet. Ő méltó a dicséretre, az ünneplésre. Egyedül Ő!
Kovács P. Zoltán
Van, aki kalácsot süt; van, aki gyertyát vásárol. Mások partyt szerveznek, ünnepelni készülnek. Emberek tömegei válnak érzéketlenekké a valóságra, és megbabonázva vonulnak a temetők felé, hogy tiszteletadás néven ünnepeljék a halált. Mindez annyira normálisnak és természetesnek tűnik, hogy sokakba fel sem merül annak a kérdése, hogy mi is az, amit tulajdonképpen tesznek.
Az idősebbek Mindenszentek ünnepének hívják, a fiatalabbak inkább Halloween-nek nevezik. Bármilyen megnevezést is használjunk a fent említettek közül, gyakorlatilag ugyanarról az ünnepről beszélünk. A pogány halál kultusz annyira erőteljes volt az emberek körében, hogy a feltámadás üzenetét hirdető egyház is felvette az ünnepei közé. Azonban az, hogy egyházi tanítást fogalmaztak meg a halál ünnepe hitelesítésére, nem tette „tisztává”, istenfélő emberek számára elfogadhatóvá ezt.
Mindenszentek vagy Halloween nem az emberek javát szolgáló ünnep. Ez nem azért van, hogy az ember felszbadulást, örömöt, békességet és reménységet kapjon. Ebben az ünneplésben résztvevő személyek, sokan tudatlanul is, de megnyitják magukat negatív szellemi erők előtt. A tudatlanság pedig nem mentesít ezen szellemiségek működésétől, befolyásától, káros hatásától. Ezért mi tudatosan úgy döntünk, hogy Mindeszentek napján is az Élet fejedelmét, Jézus Krisztust fogjuk ünnepelni. Az életet fogjuk választani. Életkedvvel és örömmel fogjuk vallani azt, hogy: „Nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Úr cselekedeteit!” (Zsolt.118,17)
Ünnep a halálnak
A napokban érdekes, ugyanakkor megdöbbentő kijelentést olvastam: “Magyarországon nincs Halloween. Mindenszentek van.” Az a kérdés jutott eszembe, hogy miért tiltakoznak némelyek olyan erőteljesen a Halloween ellen, és részesítik abszolút előnybe a Mindenszentek ünnepét. Talán azért, mert míg az előbbit inkább az amerikai kultúrához kötik, ez utóbbit hazai ünnepként fogják fel? Ahhoz, hogy pontosabban megértsem mit takar az idézett kijelentés; kutakodni kezdtem. Az, amit találtam röviden úgy foglalható össze, hogy a két megnevezés egy és azonos ünnepet jelent. A tágabb ismertetésért leírom, hogyan jutottam erre a következtetésre.
Mindenszentek és a halottak napja ünnepei, megemlékezés jellegű ünnepekként terjednek.
Ennek az ünnepnek a gyökerét Keleten találjuk, ahol már 380 körül megvolt, de akkor még csak mint az egész világ vértanúinak a napja. Az első írásos említés erre vonatkozóan a keleti egyház szövegeiben található a IV. századból. A Pünkösd utáni vasárnapot a görög ortodox egyházban ma is a "Szentek vasárnapja"-ként tartják számon és ünneplik meg. Nyugaton a 7. századtól kezdik ünnepelni. IV. Bonifác pápa 609-ben Phokasz bizánci császártól megkapta az összes pogány isten tiszteletére épült római Pantheont, és május 13-án Mária és az Összes Vértanú tiszteletére fölszentelte. Így először ez a nap lett a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek az emléknapja. Az ünnepre érkező zarándokok sokaságát azonban májusban nehezen tudták ellátni a rómaiak, ezért IX. Gergely pápa a 9. században áthelyezte az ünnepet november elsejére, ami az aratás és szüret utáni időszakra esett. Halottak napját a 10. század óta tartja az egyház. Az emléknap kialakulása Odo, Cluny-i bencés apát (994-1048) nevéhez fűződik. Odo előírta, hogy minden kolostorban november 2-án ünnepélyes megemlékezést tartsanak az összes megholtról. Ez a szokás a 12. és 13. században egész Európában elterjedt. A két liturgikus nap a mennyei és földi egyház közösségét fejezi ki.
Már a korábbi tények is komolyan megkérdőjelezik ennek az ünnepnek a csak megemlékezés jellegét. Ezeknek az ünnepeknek az eredete azonban nem itt kezdődik, hanem jóval korábbról indul. Két megközelítési lehetőségünk van erre a régebbi eredetre visszamenőleg:
1. Az első szerint: e nap estéjének halott-tiszteleti szokásai a római Feralia ősi halotti ünnepeiből nőttek ki.
2. A másik eredeztetés a kelta hitvilágból származik. Az eredeti kelta megnevezése az ünnepnek: samhain, aminek jelentése: "nyár vége". A kelta évkezdő nap, a tél kezdete. A kelták két évszakra osztották föl az évet: a tél Samhain estéjétől Beltane (május 1.) estéjéig tartott, a nyár kezdetéig. Az ünnep más elnevezései: Halloween, Hallowmas, All Hallow's Eve, Mindenszentek Napja, Halálünnnep. A legjelentősebb ünnep a kelták számára. Az óesztendő végét, az új év kezdetét jelöli. A kelták hite szerint ezen az éjszakán egészen könnyen átjárhatóvá vékonyodik a túlvilág és evilág közti határ, a külső valóságunk és belső világunk közti függöny könnyedén fellibbenthető.
Láthatjuk tehát, hogy akár Mindenszenteknek, akár Halloweennek nevezzük is ezt az ünnepet, ugyanarról a halálkultuszról van szó, amely túlélte az ősi pogány vallásokat, beépült a keresztény vallási hagyományokba, és így útkészítőjévé lett a modernkori pogányságnak is.
Meggyőződésem, hogy a halott-kultusz a korábbi tényeknél is korábbi. Ahhoz, hogy tisztábban lássunk ebben a témában meg kell értenünk azt, hogy a halál az egy személy. Az 1Kor.15,54-55-ben a következőt olvassuk: Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra [győzelem nyelte el a halált]. Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad? Úgy beszél itt a levél szerzője, Pál a halálról, mint egy személyről. A Jel.20,14-ben is hasonlót találunk: A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. A halál tehát elsősorban nem egy állapot, hanem egy személy. Személyként pedig elvárja (természetesen jogtalanul), hogy tiszteljék őt. Mivel az emberek nagyrésze fél a haláltól, ezért „tisztelettudóan” viselkednek vele szemben. Azt, hogy miért is volt és van a halott kultusznak olyan nagy befolyása, megtaláljuk a Zsid.2,14-15-ben: Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának.Az emberek túlnyomó része napjanikban is rabságban él a haláltól való félelem miatt. Annak érdekében, hogy valamelyest kiengeszteljék a halál szellemét eleget tesznek a november 1-2 között zajló ünnepi elvárásoknak. A haláltól való félelem annyira erőteljesen jelen van a világban, hogy jelenléte érzékszervekkel tapasztalható. A depressziós, letargikus állapot sajnos nemcsak a nem-keresztények sajátja. Nagyon sok keresztény él így, és észrevétlenül helyet enged a lemondásnak, a csüggedésnek, a depressziónak, a halál szellemének. Az ünneplés során megnyitjuk magunkat, átadjuk magunkat valaminek. Ez még abban az esetben is megtörténik, ha nem tudatosan cselekszünk. A halál tudatlanul történő ünneplése nem mentesít a következmények alól.
Sokan „biztonságot” keresnek abban, hogy helyet engednek a halál szellemének az életükben. Ez volt a zsidók esete is az Ézs.28,14-18-ban leírtak alapján: Ezért halljátok az Úrnak beszédét, csúfoló férfiak, akik uralkodtok e népen, amely Jeruzsálemben lakik. Mert így szóltok: Frigyet kötöttünk a halállal, a sírral meg szövetséget csináltunk; az ostorozó áradat ha jő, nem ér el minket; mert a hazugságot választók oltalmunkul, és csalásba rejtezénk el! Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, aki benne hisz, az nem fut! És a jogosságot mérőkötéllé tevém, és az igazságot színlelővé, és jég söpri el a hazugság oltalmát, és vizek ragadják el a rejteket. És eltöröltetik a halállal való frigyetek, és a sírral való szövetségtek meg nem áll.
Megint mások azért teszik ki magukat a halál szellemének, mert nem tudnak megfelelőképpen viszonyulni a halálhoz, az elhunytakhoz, és a gyászhoz. A temetőből nem lehet vigasztalást meríteni, nem lehet megnyugvást találni. A XXI. században egyre inkább kezd a halál szelleme eluralkodni (habár ez az évszázadok során hullámvölgyként nem egyszer már tapasztalható volt). Ezért örvend a Mindenszentek ünnepe, a Halottak napja, Halloween egyre nagyobb népszerűségnek. Ilyenkor az emberek áldozatokat mutatnak be a halál szellemének (virágok, gyertyák, sok helyen viszont eledel formájában is), és részt vesznek abba a halál menetbe, amely semmiféle feloldást nem hoz az egyén problémáira, gondjaira, lelki-érzelmi fájdalmaira.
Felnőtt emberekként azonban állást kell foglalnunk, – akármilyen név alatt is próbálnák népszerűsíteni, divatosabbá tenni számunkra a halott-kultuszt – , ezzel a halál-ünneppel szemben. Saját szellemi-lelki egészségünk megőrzése szempontjából; családunk, gyerekeink, hozzátartozóink biztonsága érdekében egyaránt fontos ezt megtennünk. Határozottan el kell határolódnunk a halál ünnepétől; hisz megszabadultunk a haláltól.
Jézus Krisztus ugyanis meghalt a mi halálunkkal a golgotai kereszten azért, hogy nekünk ma életünk legyen. Jézus Krisztus mondta magáról a Jn.14,6-ban: Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Erre mi csak azt visszhangozhatjuk, amit Pál apostol írt a Gal.2,20-ban: Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.
Az életre vagyunk elhívva. Az életnek a tiszteletére. Az életnek a dicséretére. Jézus Krisztus az élet. Ő méltó a dicséretre, az ünneplésre. Egyedül Ő!
Kovács P. Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.