"De amikor az Istennek
tetszett..., hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem..." (Gal 1,15-16).
Isten hívása nem valamilyen
különleges szolgálatra szól. Lehet, hogy én így értelmezem, mert Isten
természetével kapcsolatba jutva kialakult bennem, hogy mit szeretnék tenni
Őérte. Isten hívása alapvetően az Ő természetét fejezi ki, az én szolgálatom
pedig abból adódik, ami beleillik az én természetembe. A természetes élet
elhívását Pál apostol így fejezi ki: "Amikor az Istennek tetszett, hogy
kijelentse az Ő Fiát énbennem, hogy hirdethessem Őt (azaz szentség által
kifejezésre juttassam) a pogányok között...".
A szolgálat a mindenestül
odaszánt élet túláradása; de erre nincs külön elhivatás. A szolgálat az a
kicsiny, tőlem telhető rész: Isten természetével való azonosulásom visszhangja.
A szolgálat életemnek természetes része. Isten kapcsolatba hoz önmagával,
ezáltal megértem hívását és iránta való tiszta szeretetből megteszem, amit
tehetek, de az nekem kerül valamibe.
A szolgálat nem más, mint
önkéntes szeretetajándéka az olyan lénynek, aki meghallotta Isten hívását. A
szolgálat abban formálódik ki, ami a természetembe beleilleszthető: Isten
hívása az Ő természetének kifejezője, ennélfogva amikor én elnyerem az Ő természetét
és meghallom hívását, akkor az isteni természet hangja csendül ki mindkettőből
és ez a kettő együttmunkálkodik. Isten Fia kijelenti magát bennem, és én -
odaszánva magam neki - szolgálom Őt az élet hétköznapjaiban.
Oswald
Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből
http://keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.