Több mint három évtizednyi hívő múlt tapasztalatai, komoly igei átélései és Jézussal való bensőséges találkozásom - bukásokkal és győzelmekkel a hátam mögött - késztet arra, hogy kiáltsak a kapuban, zászlót emeljek és vészjelzéseket adjak le az Eklézsiával kapcsolatban.
Valami titokzatos kór, veszedelmes megtévesztések sorozata tizedeli a nyájat, ami éveken keresztül báránybőrbe bújt farkasként fertőzte a juhokat, vagy tette őket ide-oda bolyongó bárányokká.
Magamnak is meghasonlásokon, belső gyötrődéseken kellett átmennem, szenvedve a lelkiismereti vádlás és a tehetetlenség érzete miatt, miközben a saját, őszinte bűnbánatom és az Egyház tévelygése miatti fájdalom már olyan mélyre hatolt, hogy nem tudtam többé magamban tartani.
Egyre jobban lelepleződik, hogy az elmúlt évtizedek és napjaink mozgalmai, teológiai irányzatai mennyire eltértek attól a biblikus egyházi "modelltől", amit maga Jézus hívott életre Szent Szelleme által. Gyülekezeteink intézményesedtek, és még a tiszta evangéliumot hirdető közösségek is definíciókat kezdtek gyártani, s ezeket a karizmatikus"törvényeket" olyan módon szőtték bele a mindennapi keresztyén életbe, hogy az Írásokat kevésbé ismerők szinte vakon követték útmutatásait.
A megtértek őszinte Isten keresése belecsontosodott egy új, vallásos - karizmatikus mókuskerékbe, ahol a szellemi ajándékok fontossága, a csodavárás és a vezetőknek való megfelelni akarás egyre jobban elhomályosította Jézust és a Krisztus hasonlóságára való elváltozás utáni vágyat.
A közösség tagjai sok helyen egy idő után már nem a Szent Szellemtől függtek, hanem a helyi próféták látásaitól, akik gyakran külföldi vendégszolgálók irányítása alá kerültek.
Úgy érzem, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, és a szellemi megtévesztés sokkal komolyabb, bonyolultabb, sokkal szélesebb körben elterjedt, mint ahogy azt észleljük.
Isten különös kegyelmét látom abban, hogy nem engedte, hogy olyan szinten belesodródjak, belesodródjunk ezekbe a mozgalmakba, hogy onnan csak keserves kiábrándulások és veszteségek útján eszméljünk, szabaduljunk. Szeretetből bizonyos távolságban tartott, talán azért, mert szenvedélyesen ragaszkodtunk és minden kérdésben visszatértünk az Igéhez.
Eljött az idő, hogy mindenki átértékelje a saját hívő életét, kapcsolatát Krisztussal, és megvizsgálja azokat a gyümölcsöket, amiket szolgálata termett vagy nem termett. Erre van szükség gyülekezeti szinten is.
Olvastam egy kijózanító tanulmányt, amit azoknak ajánlok, akik a 70-es, 80-as években rendszeresen megfordultak a Hőgyes Endre utcában vagy a Bereczki Sándor bácsiék Budai Gyülekezetében (a "Boriban"), esetleg Jan Palmer és Tadd Burke összejövetelein, vagy az elmúlt években keveredtek bele az új apostoli, prófétai, tanítványsági mozgalom sodrásába.
Ezrek életét megváltoztató, jól indult ébredések futottak sajnos rossz vágányra.
Szemmel látható a romlás az Eklézsiában, rések a magánszférában, törések a szellemi falakon, és a hamis tanítások áldozatainak kiábrándultsága ijesztő méreteket ölt.
Ébresztő, itt az ideje az álomból felserkennünk!
"Nem tudjátok, hogy igaztalanok nem öröklik Isten országát?!" I. Kor. 6:9.
Ajánlás: Bob Mumford vallomása a tanítványsági mozgalomról
http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/egyeb-irasaim/kialtas-a-kapuban.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.