Ige: Az Úr Jézus küld át a "másik" partra

 „És azonnal [sürgette, és] kényszerítette tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek át előre a túlsó partra Bethsaida [jelentése: halászat háza] felé, amíg Ő a sokaságot [a tömeget] elbocsátja. Minekutána pedig elbocsátotta őket, felméne a hegyre imádkozni. És mikor beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, Ő pedig egymaga [vagyis egyedül] a szárazon [a parton, a szárazföldön]. És látá őket, amint vesződnek [és küszködnek, kínlódnak] az evezéssel; mert a szél szembe fú vala velük [mert ellenszelük volt]; és az éj negyedik szakában [a negyedik éjszakai őrváltás idején, vagyis hajnali háromkor] hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük.  

Azok pedig látván Őt a tengeren járni, kísértetnek vélték [kísértetnek gondolták], és felkiáltanak; Mert mindnyájan látják vala Őt és megrémülének [megrettentek, és nyugtalanság fogta el őket]. De Ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek. Ekkor beméne [vagyis beszállt] hozzájuk, a hajóba, és elállt a szél; ők pedig magukban szerfölött álmélkodnak [és meghökkentek, megdöbbentek] és csodálkoznak vala [úgyhogy egészen magukon kívül voltak; (extázisban / önkívületben kerültek]” (Márk. 6,45-51)

Mert Ő az, akiről így hangzik a prófécia: „Ezek látták az Úrnak dolgait (tetteit), és az ő csodáit a mélységben (a mélységes tengeren). Szólott ugyanis és szélvészt támaszt (és szavára forgószél támadt), amely felduzzasztá a habokat (és fölemelték őket a hullámok). Az égig emelkednek, a fenékig süllyednek (majd a mélybe, a feneketlen mélységbe zuhantak); lelkük (vagyis: egész lényük) elolvadt az ínségben (és kétségbeestek a veszedelemben).

Szédültek (és imbolyogtak) és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességüknek esze vész vala (és bölcsességük egészen odalett). De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban (az ő nyomorúságukban), és sanyarúságukból (és szorongattatásból, a gyötrelemből) kivezeti őket (és kiszabadította őket szorult helyzetükből). Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék (és lecsendesítette a vihart), és megcsendesedtek a habok (elcsitultak a hullámok). És örültek (amikor azok elsimultak) hogy lecsillapodtak vala, és vezérli őket az ő kívánságuknak partjára (vagyis a kívánt kikötőbe vezette őket)” (Zsolt. 107,24-30)

Hiszen Ő az: „Aki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos (és a tenger hullámhegyein lépdel)” (Jób. 9,8)

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén (a dühöngő tengeren); mikor az ő habjai felemelkednek (és ha hullámai tornyosulnak), te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10)