Apostolok cselekedete 4. fejezet: HIT és üldozés (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Csel. 4,1 Míg ők azonban a néphez szólottak [a néphez beszéltek, megjelentek, és] oda léptek hozzájuk a papok és a templom felügyelője [a templomőrség parancsnoka] és a sadduczeusok,

Csel. 4,2 Neheztelve [bosszankodtak ugyanis, és fel voltak háborodva] a miatt [mert nehezen szívelték el, és igen rossz néven vették], hogy ők a népet tanítják, és hirdetik [prédikálják] a Jézusban a halálból [a halottak közül] való feltámadást;

Csel. 4,3 És rájuk veték kezüket [elfogták Pétert és Jánost, és letartóztatták], és veték őket őrizet alá [és börtönbe zárták őket] másnapig, mert már este vala*

*Az Úr Jézus előre figyelmezteti az Övéit: „De óvakodjatok az emberektől [vigyázzatok az emberekkel]. Mert törvényszékekre adnak [ítélő tanácsoknak (bíróságoknak) fognak átadni] titeket és az ő gyülekezeteikben [zsinagógáikban] megostoroznak [megkorbácsolnak] titeket; És helytartók [vezető emberek; fejedelmek; kormányzók] és királyok elé visznek [hurcolnak] titeket érettem [énmiattam], bizonyságul [tanúságtételül; hogy tanú(bizony)ságot tegyetek] ő [nekik] maguknak és a pogányoknak [és a más nemzetekhez tartozóknak].

De mikor átadnak [elárulnak és kiszolgáltatnak] titeket [és bíróság elé állítanak], ne aggodalmaskodjatok [ne legyen gondotok arra; nehogy (aggódva) tépelődjetek; ne töprengjetek, és ne nyugtalankodjatok, hogy], mi módon vagy mit szóljatok [vagy mit beszéljetek]. Mert megadatik néktek [megkapjátok] abban az órában, mit mondjatok [amit mondanotok kell majd; és hogy hogyan beszéljetek]. Mert nem ti vagytok, akik szóltok [beszéltek], hanem a ti Atyátoknak Szelleme az, aki szól ti bennetek [és általatok; és rajtatok keresztül]” (Mát. 10,17-20).

Így bátorít a Szent Szellem, Márkon keresztül is: „Mikor pedig fogva visznek (elhurcolnak), hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem ami adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szent Szellem” (Márk. 13,11).

Ezért mondom, hogy: „Tökéljétek (határozzátok) el azért a ti szívetekben, hogy nem gondoskodtok előre, hogy mit feleljetek védelmetekre (és nem gondoltok előre a védekezésre): Mert én adok néktek szájat és bölcsességet, melynek ellene nem szólhatnak, sem ellene nem állhatnak mind azok, akik magukat ellenetekbe vetik (egyetlen ellenfeletek sem)” (Luk. 21,14-15).

És így folytatódik a kijelentés a Lukács írása szerinti Evangéliumban:  „Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek, és (amikor) kirekesztenek (kiközösítenek), és szidalmaznak titeket (és gyaláznak benneteket), és kivetik (kitörlik) a ti neveteket, mint gonoszt, az embernek Fiáért. Örüljetek azon a napon és örvendezzetek (ujjongjatok); mert ímé a ti jutalmatok bőséges (és nagy) a mennyben; hiszen hasonlóképen (ugyanezt) cselekedtek (tették) a prófétákkal az ő atyáik” (Luk. 6,22-23).

Hát: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál (mint titeket). Ha e világból (valók) volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé (szeretné a magáét); de mivelhogy nem vagytok e világból (valók), hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ.

Emlékezzetek meg ama beszédekről (igékről), amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet (igémet) megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik (és teszik) veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki (el)küldött engem” (Ján. 15,18-21).

Már az Ószövetségben is így bátorította az Úr az Övéit: „És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy süketté, vagy látóvá, vagy vakká? Nemde én, az Úr? Most hát eredj, és én leszek a te száddal, és megtanítlak téged arra, amit beszélned kell” (2 Móz. 4,10-12).

Jeremiáshoz is így szól az Úr: „Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú (fiatal) vagyok én; hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld (és hirdesd) mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak (és megmentelek) téged! Mond az Úr. És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté (megérintette a) számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!” (Jer. 1,7-9)

Csel. 4,4 Sokan pedig azok közül, kik hallgatják az igét [a logoszt], hívének [vagyis: sokan hitre jutottak]; és lőn a [Jézusban hívő] férfiak száma mintegy ötezer.

Csel. 4,5 Lőn pedig, hogy másnapra egybegyűlnek azoknak fejei, vénei és írástudói [a törvénytanítók, és a jeruzsálemi elöljárók] Jeruzsálembe.

Csel. 4,6 És Annás [jelentése: alázatos], a főpap, és Kajafás [jelentése: kőfaragó; elnyomás] és János [jelentése: Jahve kegyelmes] és Sándor [jelentése: férfit legyőző], és akik csak főpapi nemzetségbeliek [főpapi származásúak] valának*

*Ezeknek a papi fejedelmeknek idejében: „Annás és Kajafás főpapsága alatt lőn [szólt] az Úrnak [Istennek] szava [(rémája): Isten kijelentése, Igéje] Jánoshoz, a Zakariás fiához a pusztában [a magányos, elhagyatott sivatagban]” (Luk. 3,2).

 Ezek a főpapok voltak azok, akik minden áron meg akarták ölni Krisztust: „Akkor egybegyűlnek a főpapok, az írástudók [törvénymagyarázók] és a nép vénei a főpap házába [palotájában], akit Kajafásnak hívtak, és tanácsot tartának [tervet készítettek, és megegyeztek abban], hogy Jézust álnoksággal megfogják [csellel, cselvetéssel csapdába csalják, elfogják] és megöljék” (Mát. 26,3-4).

Az Úr Jézus elfogása után ezekhez a vallási vezetőkhöz vitték az Urat, és ők ítélték el Őt: „Először Annáshoz vitték, ez ugyanis apósa volt Kajafásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Annás ezután elküldte őt megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz” (Ján. 18,13-14.24.)

 És: „akik elfogták a foglyul ejtett Jézust, vivék Kajafáshoz, a főpaphoz, ahol az írástudók és a vének egybegyűltek vala” (Mát. 26,57).        

Csel. 4,7 És mikor őket a középre állaták, tudakozzák [kikérdezték, vallatták őket, és így faggatóztak] vala: Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által [vagy kinek a nevében] cselekedtétek ti ezt*

*Az Úr Jézustól is állandóan azt kérdezték a vallási vezetők: „Mondd meg nekünk, milyen hatalommal cselekszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat” (Luk. 20,2).

Csel. 4,8 Akkor Péter, Szent Szellemmel megtelve [akkor Péter, aki tele volt Szent Szellemmel], monda nékik: Népnek fejedelmei [népünk vezetői; ti, főemberei a népnek] és Izráelnek vénei!

Csel. 4,9 Ha e mai napon mi egy nyavalyás [egy nyomorék, magatehetetlen, beteg] emberrel való jótétemény felől hallgattatunk ki [folyik a vizsgálat ellenünk, és ítélkezés alá kerültünk, hogy], mi által gyógyult meg ez:

Csel. 4,10 Legyen tudtotokra mindnyájatoknak és az Izráel egész népének [és vegyétek tudomásul valamennyien, Izráel egész népével együtt], hogy [a mi Urunknak] a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve [és hatalma] által [történt. Ő az], akit ti megfeszítettetek [karóra húztatok, kivégeztetek], kit Isten feltámasztott halottaiból, az által áll ez ti előttetek épségben

[Más fordítás: A feltámadott Jézus hatalma gyógyította meg ezt az embert. Ezért áll itt előttetek teljesen egészségesen]*

*És az apostolok minden helyen és időben így hirdetik Jézust, az Urat. „Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait [bilincseit] megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia.

[Más fordítás: mert nem volt lehetséges, hogy a halál hatalmában tartsa (legyőzze, visszafogja, akadályozza) őt]” (Csel. 2,24)

Csel. 4,11 Ez [vagyis Jézus] ama kő [Ő lett a sarokkő], melyet ti építők megvetettetek [félredobtatok; semmibe vettetek], mely lett a szegletnek fejévé [akiből mégis a ház sarokköve lett]*

*Dávidon keresztül jelenti ki az Úr? hogy mindez Tőle lett: „A kő amelyet az építők megvetettek, szegletkővé lett (az lett a sarokkő)! Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt” (Zsolt. 118,22-23).

Ézsaiás is a szegletkőről prófétál: „Ezért így szól az Úr Isten (az én Uram, Jehova): Ímé, Sionban egy követ tettem le (alapul), egy próbakövet, (szilárd követ) drága szegletkövet (sarokkövet), erős alappal, aki benne hisz, az nem fut (az nem menekül el)” (Ésa. 28,16)

Péter apostol idézi a próféciákat: Ezért mondja az Írás: Ímé szegletkövet teszek Sionban, amely kiválasztott, becses (megbecsült); és aki hisz (bízik) abban, meg nem szégyenül (azt szégyen nem éri)” (1Pét 2,6)

Csel. 4,12 És nincsen senki másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk [vagyis üdvözülhetnénk].

»Más fordítás: Jézus az egyetlen, aki megmentheti az embereket, és az Ő neve az egyetlen hatalom a világon, ami üdvözíthet bennünket«*

*Üdvösség: A görög szótéria szavak tartalmazzák a bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából, bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatás;

Csel. 4,13 Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat [az ő hitvalló bátorságukat, és merészségüket]* és megértették, hogy írástudatlan [tanulatlan, képzetlen] és közönséges [tudatlan, és egyszerű, faragatlan] emberek** csodálkoznak [meglepődtek] vala; meg is ismerik őket, hogy a Jézussal voltak vala

*Már a Példabeszédek így ír a hitetlen, és a megigazult emberről: „Minden istentelen (isten nélkül élő) fut, ha senki nem üldözi is; az igazak pedig, mint az ifjú oroszlán, bátrak” (Péld. 28,1)

*Mert: „… azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, [balgák; oktalanok; ostobák] hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta [válogatta] ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, [gyöngék] hogy megszégyenítse az erőseket. És azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, [alacsonyrendűek] sőt lenézettek; és a semmiket, [gyöngéket; megvetetteket] hogy semmikké tegye [megszégyenítse, megsemmisítse; félretehesse] a valamiket [az erőseket]. Hogy egyetlen ember [hústest] se dicsekedjék az Isten színe előtt” (1Kor. 1,27-29)

Csel. 4,14 Mikor azonban látták, hogy amely ember meggyógyult vala, ővelük együtt ott áll, semmit nem bírtak ellenük szólni [őket megcáfolni, vagy tagadni].

Csel. 4,15 [Felszólították tehát őket, hogy menjenek ki a nagytanács elől]. Mikor pedig őket a gyűlésből kiküldötték, tanácskoztak [tanakodtak, megvitatták, meghányták-vetették] maguk közt, mondván:

Csel. 4,16 Mit cselekedjünk ez emberekkel? Mert hogy nyilvánvaló [közismert] csoda lőn általuk, mindazoknak, kik Jeruzsálemben laknak [és tartózkodnak], tudtukra van [ismert], és el nem tagadhatjuk.

Csel. 4,17 De hogy tovább ne terjedjen a nép között [ez a hiedelem], fenyegetéssel fenyegessük meg őket [és szigorúan tiltsuk meg], hogy [ezentúl] többé egy embernek se szóljanak ebben a névben [vagyis: többé senkinek se merjenek szólani a Jézus nevében].

Csel. 4,18 Azért beszólítván [behívatták] őket, megparancsolták nékik [és arra utasították őket], hogy teljességgel [egyáltalán] ne szóljanak [és ne beszéljenek] és ne tanítsanak a Jézus nevében.

Csel. 4,19 Péter és János pedig felelvén, mondának nékik: [Hozzatok ítéletet, és döntsétek el ti magatok] Vajon igaz dolog-é Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogysem Istenre, ítéljétek meg

[Más fordítás: Gondoljátok meg, jónak látja-e Isten, ha inkább nektek engedelmeskedünk, mint neki]!

Csel. 4,20 Mert nem tehetjük [és nem is lehetséges], hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk*

*És így válaszolnak a fenyegetésre az apostolok: „… és mondának: Istennek kell inkább engedni, (engedelmeskedni) hogysem az embereknek” (Csel. 5,29).

 Ugyanis a feltámadott Úr parancsa így hangzott: „Elmenvén… tegyetek tanítványokká [tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében (és hatalmába, dicsőségébe, erejébe),

Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig [e kor célba érkezéséig; a világkorszak bevégződéséig]. Ámen!” (Mát. 28,19-20).

„ És a feltámadott Úr parancsa minden időben élő tanítványainak: „Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést (gondolkodásmód megváltoztatásának) és a bűnbocsánatot (a céltévesztés bocsánatának) minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai (tanúi)” (Luk. 24,46-48).

Ezért nem az emberek tetszését keresi az, akit Isten bízott meg az Evangélium hirdetésével: „… mivel az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek” (1 Thess. 2,3-6).

Jeremiás próféta megvallása: „Azt gondoltam: Nem emlékezem róla (nem törődöm vele), sem az ő nevében többé nem szólok; de mintha égő tűz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztetve, és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem

(Más fordítás: De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam). (Jer. 20,9).

Mert: „Ha oroszlán ordít, ki ne félne (ki ne rettegne)? Ha az én Uram, az ÚR szól, ki ne prófétálna?” (Ámós. 3,8)

Csel. 4,21 Amazok pedig nem találván semmi módot, [semmi lehetőséget arra, hogy] hogyan büntessék meg őket, még megfenyegetvén, elbocsáták őket a nép miatt, mert mindnyájan dicsőítik [és magasztalják] vala az Istent azért, ami történt.

Csel. 4,22 Mert több vala negyven esztendősnél az az ember, akin a gyógyításnak ez a csodája lett vala.

Csel. 4,23 Mikor pedig elbocsáttattak, menének az övéikhez, és elbeszélék, amiket a főpapok [a papi fejedelmek] és a vének mondottak nékik.

Csel. 4,24 Ezek pedig mikor hallották, egy szívvel-lélekkel [egyetértésben, közös akarattal] felemelik szavukat az Istenhez, és mondának: [Mindenható] Urunk, te vagy az Isten, ki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és minden azokban levő dolgot.

Csel. 4,25 Ki Dávidnak, [a mi atyánknak, és] a te szolgádnak szája [és a Szent Szellem] által ezt mondottad: Miért zúgolódtak [miért zúdultak fel; zúgolódnak, háborognak, morognak] a pogányok [a nemzetek], és gondoltak [miért foglalkoznak, törekednek, elmélkednek, mit forgatnak az elméjükben] a népek [a nemzetek] hiábavalókat [haszontalan, hiábavaló, tartalom nélküli dolgokat]?

Csel. 4,26 Felállottak [felkeltek, fellázadtak] a földnek királyai, és a fejedelmek [megegyeztek és] egybegyűltek az Úr ellen és az ő Krisztusa [az ő Felkentje] ellen.

Csel. 4,27 Mert bizony egybegyűltek a te szent Fiad [a te szent Szolgád], a Jézus ellen, akit felkentél, [valóban megegyezett] Heródes és Poncius Pilátus [ebben a városban] a pogányokkal [a nemzetekkel] és Izráel népével,

Csel. 4,28 Hogy véghezvigyék [hogy végrehajtsák azt], amikről a te kezed [és amit hatalmad] és a te tanácsod [és akaratod] eleve elvégezte [előre elrendelt; elhatározott] volt, hogy megtörténjenek.

Csel. 4,29 Most azért, Urunk, tekints [figyelj oda] az ő fenyegetéseikre: és adjad a te szolgáidnak, hogy teljes [minden módon, és mindig és állandóan] bátorsággal [nyíltan, világosan, és őszintén] szólják a te beszédedet [hirdessék igédet],

Csel. 4,30 A te kezedet kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak [a te szent Szolgádnak], a Jézusnak neve által*

*A Szent Szellem által imádkozók mind így kezdik imájukat, bármilyen probléma adódik életükben, megvallva, hogy egyedül az Úr az Isten: „Seregeknek Ura, Izráel Istene, ki a Kerubokon ülsz! Te, csak Te vagy a föld minden országainak Istene, Te teremtéd (Te alkottad) a mennyet és a földet. URam, hajtsd hozzám füledet, és hallgass meg! URam, nyisd ki szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib minden beszédét, aki azért küldte ide ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent! És most Uram, mi Istenünk! szabadíts meg minket az ő kezéből, hogy megtudják a föld minden országai, hogy Te vagy, Uram, Isten egyedül” (Ésa. 37,16-17.20).

„És imádkozék Ezékiás az Úr előtt, és monda: Uram, Izráel Istene! Aki a Kerubok között lakol (és aki a kerubokon ülsz), te vagy egyedül e föld minden országainak Istene, te teremtetted (te alkottad) a mennyet és a földet” (2 Kir. 19,15).

 „Ó, Uram, URam! Te alkottad az eget és a földet nagy hatalommal és kinyújtott karral. Neked semmi sem lehetetlen” (Jer. 32,17).

 „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted (Te alkottad) az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6).

Majd úgy folytatják, hogy megvallják Istennek a helyzetre vonatkozó Igéjét: „Miért háborognak [dühösködnek; tombolnak; agyarkodnak; dühöngnek; zúgolódnak; morognak; miért fennhéjázók] a nemzetek [pogányok]? A népek miért kovácsolnak [gondolnak; terveznek] hiú [céltalan; sikertelen; üres; hiábavaló; semmit érő; haszontalan] terveket? A föld királyai fölkelnek, [felkerekednek; összegyűlnek; fölállnak] nagyjai [a fejedelmek] összeesküsznek [együtt tanácskoznak; egybegyűlnek] az Úr ellen és Fölkentje [Krisztusa] ellen” (Zsolt 2,1-2).

Hiszen: „Népek háborognak, országok inognak, de ha az ÚR mennydörög, megretten a föld” (Zsolt. 46,7).

És a hívők így kiáltanak az Úrhoz, betöltve a próféciát: „Istenem, ne maradj csendben, ne hallgass, és ne légy tétlen, Istenem! Hiszen háborognak ellenségeid, gyűlölőid fenn hordják fejüket. Néped ellen titkon ármányt szőnek, tanácskoznak védenceid ellen. Ezt mondják: Jertek, veszessük el őket, hogy ne legyenek nemzet, hogy ne emlegessék többé Izráel nevét! Mert egyetértésben tanácskoznak, szövetséget kötnek ellened” (Zsolt. 83,2-6).

Az egybegyűltekről és az Úr ellenségeiről így ad hírt az Evangélium: „Akkor egybegyűlnek a főpapok, az írástudók és a nép vénei a főpap házába, akit Kajafásnak (kőfaragó, elnyomás) hívtak, És tanácsot tartanak, hogy Jézust álnoksággal megfogják és megöljék” (Mát. 26,3-4).

János apostol ezt így látta látomásában, azt is kijelentve, hogy ki áll az Úr Jézus és az Ő népe elleni harc élén: „És látám, hogy a fenevad és a föld királyai és az ő seregeik egybegyűltek, hogy hadakozzanak az ellen, aki a lovon ül vala és az ő serege ellen” (Jel. 19,19).

 És: „Őt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből [aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint] adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára (oszlopra) feszítve megölétek.

[Más fordítás: Azért, aki az Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által kínoszlopra szegeztétek és megöltétek]” (Csel. 2,23).

Végül kérik, hogy az Úr teljesítse be ígéretét: „Azokat pedig, akik hisznek [akik hitre jutottak], ilyen [ezek a] jelek követik [fogják kísérni]: az én nevemben [az  én hatalmammal, és tekintélyemmel,] ördögöket [gonosz szellemeket; démonokat] űznek [haj(í)tanak ki]; új [ismeretlen, szokatlan, meglepő] nyelveken szólnak.

És az Úr beteljesíti ígéretét, mert amikor: Azok… kimenvén, prédikálnak [hirdették az igét] mindenütt, az Úr együtt munkálván [együttműködik] velük, és megerősítvén [hitelesítve] az igét (a logoszt) [az igehirdetést] (csoda)jelek által, amelyek követik [kísérik] vala.

[Más fordítás: Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, és csodákkal erősítette meg, hogy az örömhír, amiről beszélnek, igaz]. Ámen!” (Márk. 16,17.20).

És ezt az ígéretét az Úr a minden korban élő Övéinél is beteljesíti: „Velük együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Szellemnek közléseivel (megnyilvánulásaival) az ő akarata szerint” (Zsid. 2,4).

Pál apostol még a fogságban is: „Prédikálván az Istennek országát és tanítván az Úr Jézus Krisztus felől való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás (és minden akadályoztatás) nélkül” (Csel. 28,31).

Beteljesítve az Úr parancsát: „Akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele, hiszen engedetlen nép ez, de majd megtudják, hogy próféta volt közöttük. Te pedig, embernek fia, ne félj tőlük, és az ő beszédüktől se félj; ha bogácsok és tövisek vannak is veled (ha csalán és tövis szurkál is téged), és ha skorpiókkal lakol is együtt; beszédüktől (akkor se) félj, orcájuktól ne rettegj, hiszen engedetlen nép ez.  Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele; hiszen engedetlen nép ez!” (Ezék. 2,5-7)

Csel. 4,31 És minekutána könyörögtek [és imájukat befejezték], megmozdult [megrendült; megrázkódott] a hely, ahol egybegyűltek; és betelének [beteljesednek] mindnyájan Szent Szellemmel, és az Isten beszédét [Isten Igéjét, logoszát] bátorsággal szólják vala.

Csel. 4,32 A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy vala [kihívott gyülekezet egy akaraton, vagyis teljes egységben volt]; és senki semmi marháját [vagyonát] nem mondá magáénak [sajátjának], hanem nékik mindenük köz [közös] vala [és mindenüket megosztották egymással].

Csel. 4,33 És az apostolok nagy erővel [és hatalommal] tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról [és hirdették mindenkinek az Úr Jézus halottak közül való életre kelését]; és nagy kegyelem [vagyis: Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása] vala mindnyájukon*

*És a hívők egységének fontossága miatt megismétli a Szent Szellem. Egyben azt is kijelenti, hogy ezért volt az apostolok keze által sok jel és csoda: „Mindnyájan pedig, akik hisznek, együtt [egy akaraton] valának.

[Más fordítás: A hívők mind ugyanazon a helyen, ugyanabból a célból tartózkodtak], és mindenük köz vala [mindent közösnek tekintettek]. És jószágukat és marháikat [vagyonukat, birtokaikat és javaikat] eladogatták, és [árát] szétosztogatták azokat [egymás között] mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége vala.

És minden nap egy akarattal [teljes egyetértésben; közös elhatározásból, és közös akarattal] kitartva [folyamatosan] a templomban [állandóan a szent helyen tartózkodtak], és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben [táplálékban] örömmel [ujjongással] és tiszta szívvel [egyszerűséggel].

Dicsérve [dicsőítették] az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva [az egész nép szerette őket]. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala [gyarapította] a gyülekezetet [a kihívottak közösségét] az üdvözülőkkel [megváltottakkal, megmentettekkel, megszabadítottakkal]” (Csel. 2,44-47).

„Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lőn (csoda történt) a nép között; és egy akarattal mindnyájan a Salamon (jelentése: békesség) tornácában valának (a Salamon csarnokában tartózkodtak). Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni (hozzájuk csatlakozni): hanem a nép magasztalá őket; Az Úrban hívők száma (pedig) egyre növekedett, férfiak és nők tömegével” (Csel. 5,12-14).

„És mindennap a templomban és házanként nem szűnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust.

(Más fordítás: és nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus Jézust a templomban és házanként)” (Csel. 5,42).

 Dávid is a hívők egységéről, és az abból következő kenet kiáradásáról prófétál: „Grádicsok (lépcsőfok felfelé) éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak (és ha a testvérek egyetértésben élnek)! (Olyan ez) mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; (Olyan) mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet (mindenkor) örökké!” (Zsolt. 133,1-3).

Az Úr Jézus szenvedése előtt így imádkozik: „Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! Hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem” (Ján. 17,11.21)

Csel. 4,34 Mert szűkölködő [nélkülöző] sem vala ő közöttük senki; mert valakik földek [szántóföldek] vagy házak birtokosai [tulajdonosai] voltak, eladván, elhozák az eladottak árát,

Csel. 4,35 És letevék az apostolok lábainál: aztán elosztatott az egyesek közt, amint kinek-kinek szüksége vala.

Csel. 4,36 József is [jelentése: felmagasztalt],ki az apostoloktól Barnabásnak neveztetett el, ami megmagyarázva annyi [vagyis lefordítva azt jelenti], mint Vigasztalás [buzdítás, bátorítás, vagyis a Szent Szellem] Fia, Lévita [azaz Lévi leszármazottja], származása szerint ciprusi [jelentése: szeretet].

Csel. 4,37 Mivelhogy néki mezeje [szántóföldje] vala, eladván, a pénzt elhozá, és az apostolok lábainál letevé*

*És hogy a hívők között senki ne legyen, aki szükséget szenved, arról így rendelkezik az Úr: „Akinek pedig van miből élnie e világon (világi javakkal rendelkezik), és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van (szükséget szenved), és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete (abban hogyan lehetne az Isten szeretete)?

Fiacskáim (gyermekeim), ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal (valóságosan). És erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük bátorságosakká Őelőtte a mi szíveinket” (1 Ján. 3,17-19).

Már Mózesen keresztül így szól az Úr: „Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az ÚR azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd” (5Móz. 15,4).

Ez pedig megvalósulhat, ha Isten van köztünk, ahogy János apostol látta elragadtatásában: „És hallék nagy szózatot (egy hatalmas hang szól a trónus felől), amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel. 21,3).

És már lehetséges, mert már megvalósult, amit látomásban látott az apostol, ahogy erről bizonyságot tesz Isten Igéje: „És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék [itt (élt) sátorozott; sátrat vert; letáborozott] mi közöttünk [közöttünk vett szállást] és láttuk [szemléltük] az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. [mint az Atyától származó egyszülött dicsőségét]. Aki teljes vala kegyelemmel Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulásával] és igazsággal [Igével, vagyis azzal, ami megegyezik, megfelel a tényeknek, maga a VALÓSÁG]; »akit kegyelem és igazság tölt be«” (Ján. 1.14).

A jeruzsálemi hívők így teljesítették Urunk parancsát, aki azt mondta: „Adjátok el amitek van (a vagyonotokat), és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avulnak, elfogyhatatlan (és kifogyhatatlan) kincset   a mennyországban, ahol a tolvaj hozzá nem fér (hozzá nem férkőzhet), sem a moly meg nem emészti. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van (és ott lesz) a ti szívetek (a ti bensőtök) is” (Luk. 12,33-34).

 „Így tehát azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól (le nem mond minden vagyonáról), nem lehet az én tanítványom” (Luk. 14,33).